Kizöldül-e újra a sivatag?

Kategória: 2010. augusztus
Írta: Mark Hertsgaard
Találatok: 8747

Nigérben a lakosságnak közel a fele éhezik; Csádban vészhelyzet van az élelemhiány miatt. Szárazság, áremelkedés, a csökkenő nemzetközi segélyezés mind- mind tovább rontja a jelenlegi katasztrofális helyzetet. Közben azonban új módszerekkel láthatóan sikerül feljavítani félsivatagos területeket. A kísérlet, bár természetesen nem képes teljes megoldást hozni, de mindenképpen figyelemre méltó.

 

ksahel_mAlkonyodik egy újabb nyomasztó, forró nap után a nyugat-afrikai Burkina Fasoban. Itt azonban, Yacouba Sawadogo birtokán érezhetően enyhébb a levegő. Ez az őszülő szakállas földműves korát meghazudtoló könnyedséggel, baltával a vállán nagy lépésekkel rója erdeit és földjeit. Az írástudatlan Sawadogo az erdőgazdálkodás és a mezőgazdasági termelés integrációján alapuló agro-erdőgazdálkodás egyik úttörőjévé emelkedett. Annak a gazdálkodási módszernek úttörőjévé, amelynek köszönhetően a Száhel-övezet nyugati része az utóbbi években jelentősen megváltozott, és így az egyik legígéretesebb példája lett azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel a lakosság szegény rétegei a klímaváltozás ellen küzdhetnek.

Yacouba Sawadogo barna szövetruhában, fehér sapkával a fején hűsöl az akáciák és jujubafák árnyékában, amelynek enyhében a mintegy húsz gyöngytyúkot számláló ketrec is részesül.  A helyi szinten jelentősnek számító 20 hektáros gazdaság nagy része generációk óta az ő családjáé, amelynek többi tagja azonban az 1972-1984-es szörnyű aszályt követően lemondott a birtokról. Az éves csapadékmennyiség 20 %-os csökkenése következtében ugyanis az élelmiszertermelés alapjai megsemmisültek, emiatt pedig százezrek haltak éhen a Száhel-övezetben, amely nagykiterjedésű szavannából sivataggá változott.

„Az emberek olyan szörnyű helyzetbe kerültek, hogy változtatniuk kellett a gondolkodásmódjukon” - mondja Sawadogo. Ő is ezt tette, mégpedig úgy, hogy felelevenítette a helyi földművelők által évszázadok óta használt technikát, a „zaï”-t, melynek lényege, hogy sekély gödröket vájnak a talajba, amelyek a növény gyökerei felé vezetik el a meglehetősen ritka esővizet. Yacouba Sawagado azonban a hagyományosnál nagyobb gödröket mélyített, ezzel növelve az összegyűjtött víz mennyiségét. Legfontosabb újítása viszont az volt, hogy a száraz évszakban trágyát is szórt a vájatokba, annak ellenére, hogy gazdatársai ezt pazarlásnak tartották. Ezt a technikát alkalmazva sikerült terméshozamát növelnie.

Maga sem számított azonban a legfontosabb következményre: arra ugyanis, hogy a trágyában lévő magokból fák is kihajtanak majd a termesztett köles- és ciroksorok között. Néhány évszak elteltével megállapította, hogy az ekkorra már néhány láb magasra nőtt fák, gyökereik révén javítva a talaj termékenységét, újabb terméshozam-növekedést eredményeztek: „Amióta a lepusztult termőtalaj javításának ezt a módszerét alkalmazom, a családom jó és rossz évben egyaránt biztonsággal el van látva élelmiszerrel.”

Nem faültetés – a fák hasznosítása!

A Yacouba Sawadogo által tökéletesített agro-erdőgazdálkodás kiterjedt területeket hódított meg  nem csupán Burkina Fasoban, hanem a szomszédos Nigerben és Maliban is  több százezer hektárnyi félsivatagos területet változtatva termékeny földdé. „Kétségtelenül ez a legkiterjedtebb pozitív ökológiai fordulat, amely a Száhel-övezetben és talán egész Afrikában valaha is bekövetkezett” - állapítja meg Chris Reij, holland geográfus, aki harminc éve dolgozik a régióban.

A módszert a szakma „megsegített természetes regenerációnak” nevezi (régénération naturelle assistée, rövidítve RNA – amely nem tévesztendő össze a genetikából, ill.a molekuláris biológiából ismert ribonukleinsav nevének angol eredetű azonos betűkből álló rövidítésesével – a fordító megjegyzése). Tudományos kutatások is igazolják a fák és az élelmiszernövények együttes termesztésének számos előnyét: a fák széltől óvják a fiatal hajtásokat, gyökereik, valamint lombkoronájuk révén segítik a talaj nedvességtartalmának megőrzését, árnyékuk pedig a hőségtől is védi a növényt. Lehullott leveleik takaróréteget alkotnak, amely nemcsak a talaj termőképességét növeli, hanem állati takarmányként is szolgál. Éhínség idején némely fa levele az embernek is táplálékot jelenthet.

„Azelőtt előfordult, hogy a gazdáknak négyszer-ötször kellett bevetniük a földet, mert a szél elhordta a magokat - magyarázza Chris Reij, egy misszionárius lelkesedésével dicsérve az RNA módszerét. - A fák védelmet nyújtanak a szél ellen, és megkötik a talajt; már csak egyszer kell vetni.”

A „zaï” és egyéb vízgyűjtési technikák alkalmazásával a felszín alatti vízrétegek vastagsága ismét megnövekedett. „ Az 1980-as években a talajvíz szintje körülbelül évente egy métert csökkent - állapítja meg Reij. - Mióta az RNA és más vízgyűjtési technikák meghonosodtak, a vízszint öt métert emelkedett a demográfiai növekedés ellenére is.” Néhány zónában tizenhét méteres növekedést is mértek. Ugyancsak hasonló eredményekről számolnak be a kutatások Nigerben.

A fatermesztés idővel Yacouba Sawadogonak valósággal szenvedélyévé vált. Gazdasága ma már inkább erdőre, mint termőföldre hasonlít. „Korábban haszonnövényekkel társítottam a fákat – meséli. Ez később oda vezetett, hogy ma már szívesebben termesztek kizárólag fákat, mivel azok sokkal hasznosabbak.” A fák kitermelhetőek, levágott ágaik évről-évre értékesíthetők, arról nem is beszélve, hogy javítják a talaj minőségét, ezzel újabb és újabb fák növekedését elősegítve: „Minél több fája van valakinek, annál több a jövedelme is.”

Yacouba Sawadogo erdeje egyre nőtt, így a későbbiek során már tűzifának, műfának és épületfának is eladhatta a kitermelt fát. A tradicionális füveskönyvek is megemlítik a fák jótékony hatását, ez pedig szintén nem elhanyagolható hasznot jelent egy olyan régióban, ahol a modern orvosi ellátás ritka és nagyon drága.

Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy Yacouba Sawadogo és a hozzá hasonló termelők nem ültetnek facsemetéket, ahogyan arra a Nobel-díjra jelölt aktivista, Wangari Maathai és a nevéhez fűződő Zöld Övezet Mozgalom ösztönözte a kenyai lakosságot -, számukra ugyanis ez nem csupán túl költséges, de kockázatos is lenne. Nem tesznek mást, mint védik és gondozzák a természetes módon itt nőtt fákat. A Nyugat-Száhel-övezetről készült tanulmányokból az derül ki, hogy az ültetett fák 80 %-a pusztul el egy-két évvel az ültetés után. Ezzel szemben az ő természetesen nőtt fáik endémikus (helyi eredetű) fajok, így tehát ellenállóbbak. Ráadásul „termesztésük” nem is kerül semmibe.

Maliban is nőnek fák a mezőgazdasági növények között. Sokouraban, ebben a rendkívül szegény faluban a házak sárral fedett ágakból készülnek, nincs se vezetékes víz, se elektromos áram, a gyerekek piszkos, szakadt ruhákban járnak, sokuknak éhségtől puffadt a hasa. A helybéliek szerint mégis egyre jobb itt az élet, nagyrészt a fáknak köszönhetően.

Oumar Guindonak hat hektár földje van, kölest és cirkot termel rajta. Ezelőtt tíz évvel elkezdett tanácsokat kérni a Sahel-Eco-tól, az agro-erdőgazdálkodást propagáló angol-mali szervezettől. Földjén ma szinte ötméterenként nő egy fa, és a vízkészlete is növekedett. A faluba menet megmutatja magtárait, amelyek, akárcsak a házak, sárral bevont, derékszögben felállított faszerkezetekből épültek. Mindegyikben létfontosságú köleskészleteket tárolnak, melyek biztosítják az élelmiszer-ellátást a következő betakarításig, vagy akár még tovább.

„ Azelőtt - mondja egy termelő -, a legtöbb családnak csupán egy magtára volt. Most mindegyiknek három vagy négy van, pedig a földjük nem lett nagyobb. Több az állatunk is.”

Ennek a látványos eredménynek eléréséhez persze szükséges volt az is, hogy a kormányok meghozzanak néhány fontos döntést. Az Endé nevű mali faluban gazdálkodó Salif Guindo (semmi köze Oumarhoz) beszámol arról, hogy a falubeliek hogyan élesztették újjá a mezőgazdasági termelők hajdani szövetkezetét, a Barahogont, amely generációkon keresztül támogatta az erdőgazdálkodást -, egészen addig, amíg illegálissá nem vált a favágás. A francia gyarmati kormány (1898-1960) ugyanis kinyilvánította, hogy minden fa állami tulajdont képez, a kivágás jogát pedig favágóknak adták el.

A függetlenséget követően tovább folytatódtak az efféle intézkedések. Azokat a termelőket megbüntették, akiket rajtakaptak, hogy lenyesik, vagy kivágják a fákat.  Az ilyen bajok további elkerülése végett a gazdák inkább kitépték a földből a fahajtásokat.  Ezt a gyakorlatot generációkon át folytatták, amely végül a talaj pusztulásához és kiszáradásához vezetett.

Az 1990-es évek elején a mali kormány –, amely talán megrettent amiatt, hogy az elszenvedett bántalmak okán haragra gerjedt parasztok sorra gyilkolták meg az erdőgazdákat – megszavazta azt a törvényt, amely a gazdálkodóknak visszaadta a földjükön nőtt fák tulajdonjogát. Az érintettek viszont sokáig nem is hallottak erről a törvényről, csupán a Sahel Eco tájékoztató kampányának köszönhetően értesültek róla.

Azóta az RNA gyorsan elterjedt. Nigerben pedig – magyarázza Toni Rinaudo, ausztrál agronómus és misszionárius – az RNA csak azt követően indult el igazán, miután a hatóságok felfüggesztették a favágást tiltó törvényt -, ahhoz ugyanis, hogy a termelők nőni hagyják a fákat, szükséges, hogy joguk legyen a kivágásukra is...

Az alapelv az egész Nyugat-Száhelben ugyanaz: az RNA híre lényegében önmagától terjed, faluról falura, egyik termelőtől a másikig, méghozzá olyan eredmények alapján, amelyekről az emberek saját szemükkel győződhettek meg.

Az agro-erdészetnek köszönhetően az amerikai geológiai vizsgálat (US Geological Survey) műholdas felvételein például ma már világosan látható, hogy hol húzódik a Niger és Nigéria közötti államhatár. Niger – ameddig kiterjedt fás területeket látunk; Nigéria – ahol a föld kopár, itt ugyanis a nagyszabású fásítási programok láthatóan kudarcba fulladtak.

Mikor az RNA kezdeményezői, mint Chris Reij és Toni Rinaudo 2008-ban meglátták ezeket a felvételeket, maguk is megdöbbentek: nem hitték volna, hogy már ennyi termelő alkalmazta módszerüket. A műholdfelvételek révén immár egyértelművé vált tények és a helyszínen végzett felmérések eredményeinek összegzése alapján Chris Reij megállapította, hogy csupán Nigerben a termelőknek 200 millió fát sikerült termeszteniük, és mintegy 3 125 km2 kopár földet rehabilitálniuk.

A legfrissebb adatok is azt mutatják, hogy az ország déli részének azok a régiói sínylik meg legkevésbé a jelenlegi aszályt, ahol agro-erdőgazdálkodás folyik. Chris Reij hangsúlyozza, hogy a fa egyfajta fegyverként is szolgálhat az aszállyal szemben: a 2005-ös nagy szárazság idején például a termelők a tűzifa eladásával jutottak annyi pénzhez, hogy abból gabonát vásárolhattak.

Az RNA ráadásul egy olyan tapasztalaton alapuló módszer, amely nem kerül semmibe, így nem is függ semmilyen külső segítségtől. Ebből a szempontból – magyarázza Chris Reij – jelentősen különbözik a Villages du Millénaire (Millenniumi Falvak) néven ismert fejlesztési modelltől, amelyet a Columbia Egyetem Földtani Intézetének befolyásos igazgatója dolgozott ki.

Az említett projekt lényege a falvak ellátása a fejlődésükhöz szükségesnek tartott integrált segélycsomaggal: modern vetőmagokkal és műtrágyákkal, fúrt kutakkal, klinikákkal. „Az afrikai éhínség effajta megoldása vonzó elképzelés - mondja Reij. - A probléma csupán az, hogy ez nem működőképes. A „Villages du Millénaire” projekt a falvak részéről jelentős beruházást igényel, ezenfelül pedig külső támogatást több éven át, amely tartós megoldást semmiképp sem jelenthet. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy az Afrikán kívüli országok több milliárd dollárral járulnának hozzá több tucat Millenniumi Falu létrehozásához Afrikában.” És csakugyan: a külföldi támogatás a 2008-as gazdasági válságot követően valóban elapadt.

A racionális megoldásban mindazonáltal külső szereplők is közreműködnek: alacsony költséggel finanszírozhatják az  RNA-t kezdetben olyan hatékonyan elterjesztő információ megosztását a Nyugat-Száhel-övezetben.

Ha a termelő önként vállalta, hogy a módszer előnyeiről meggyőzi gazdatársait, már eddig is jelentős segítséget kapott egy maroknyi aktivistától, vagy nem kormányzati szervezettől, mint például Toni Rinaudo, Chris Reij és a Sahel Eco. Ők azt remélik, hogy a „Zöld Afrikáért ” (Initiatives de reverdissement de l’Afrique) elnevezésű kezdeményezés révén más afrikai országokba is eljut majd az RNA – mondja Chris Reij, aki már az etióp elnöknek is beszámolt a tervről.

A magasabb szintű szabályozás azonban ugyancsak elengedhetetlen a Száhel-övezetet sivataggá változtató globális felmelegedés megállításáért folytatott küzdelemben. Megvannak ugyanis a határai az alkalmazkodásnak is: ha a levegőbe bocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét nem csökkentjük, a hőmérséklet emelkedését már a legleleményesebb ötletekkel sem akadályozhatjuk meg.

*A szerző, Mark Hertsgaard újságíró. A cikk egy hosszabb változata megjelent a The Nation című lapban, New York, 2009. november 19-én.

Fordította: Barna Anett