A túl rövid peresztrojkától a vég nélküli putyinizmusig

A hatalmas erdőtüzek 2010 nyarán rámutattak a rendszer hiányosságaira. Pedig a Vlagyimir Putyin által meghonosított rendszer nem nagyon hasonlít a szovjet rendszerre. Az új társadalmi kiegyezés nagyobb egyéni szabadságra és erős központi irányításra épül. Hiányzik viszont az az értelmiségi réteg, amely jobbító javaslatokat fogalmazna meg. Az elnök vajon akar-e valódi reformokat?

Texasba a 19. század végén, a 20. század elején érkezett meg a bevándorlók első hulláma. Európaiak tömege szállt partra a galvestoni kikötőben. Napjainkban Texas már a Mexikóból és más latin-amerikai országokból származó, az Egyesült Állomokba többnyire illegálisan érkező migránsok egyik fő célpontja. Az ebből következő etnikai, kulturális és nyelvi változások mélyen hatottak a déli állam politikai arculatára.

A november 2-i választásokon a republikánusok elsöprő, 1938 óta a legnagyobb sikerüket érték el. Mivel magyarázható, hogy két évvel Obama elnök lelkes megválasztása után ennyire megfordult a politikai közhangulat?

Írország november 21-én segítséget kért az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Másnapra már újabb spekulációs láz öntötte el a pénzpiacokat, hiszen mindenki attól tartott, hogy az ír betegség átterjed Portugáliára és Spanyolországra… Pedig tíz nappal korábban, november 11–12-én Szöulban, a G20-ak állam- és kormányfőinek (ezek az országok adják a világgazdaság 90 százalékát) értekezletén a résztvevők megígérték, hogy belevágnak a nagy gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésébe és megalapoznak egy „erőteljes, tartós és kiegyensúlyozott” növekedési politikát. Sajnos azonban csak a sérelmek felhánytorgatásáig jutottak el, ami megint mutatja, mennyire törékeny és sebezhető a nemzetközi pénzügyi rendszer.

Uniós partnerei felszólították Írországot, folyamodjon az Európai Unió Pénzügyi Stabilitási Alap „segítségéért”, és az ír kormány végül is folyamodott. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap jelenleg együtt szervezi a mentőcsomagot a bajba jutott bankoknak, a  számlát pedig az ír lakossággal fizettetik majd ki. A Lisszaboni Szerződés módosításával Németország ezt a gyakorlatot – sőt ennek még szigorúbb változatát – akarja szerződésbe foglalni és állandósítani.

1939-ben, amikor Paul^[1] megszületett, anyai nagyapja azt sem tudta, hová legyen örömében. Járt egyet a Cévennes-hegységben megbúvó falujában, hogy hírét vigye: lesz, aki továbbviszi majd a gazdaságot. „Az elsőszülött fiú a földhöz tartozik. A föld örökli őt” – írja Marx[2]. Paul egy háromgyermekes családban született első fiúgyermekként, akit a hagyomány arra szánt, hogy egy nap majd átvegye a többkultúrás gazdálkodási modell alapján működő családi gazdaságot. „Én tudom, milyen, amikor az ember maga cipeli a terhet” – emlékezik vissza a ma már nyugdíjas gazdálkodó arra az időre, amikor még az ardèche-i parasztok fejükre helyezett, szalmával tömött zsákon („saccols”) hordták a követ és a trágyát a meredek hegyoldalban teraszosan kialakított földjeikre. Az állati erő alkalmazása, a lovas teherhordás a legnehezebb feladatokat vette le az ember válláról. „Annyit dolgoztunk, hogy a gondolatától is elfáradok!”

Úgy tűnik, mostanában a liberálisok törődnek a szegényekkel. Az Egyesült Királyságban például David Cameron konzervatív miniszterelnök munkáspárti elődjétől, Anthony Blairtől ihletet merítve jelentős mértékben növelni akarja az egyetemek beiratkozási díjait[1], ami állítólag szociális intézkedés lenne.  Célja, hogy a felsőoktatási kiadásokat ne az összes adófizetőnek kelljen viselnie, hiszen a felsőoktatás „ügyfeleinek” többsége a tehetősebb társadalmi rétegekből származik. Az állam így spórol, a szegények pedig majd ösztöndíjat kapnak. Franciaországban Jacques Julliard újságíró már három évvel ezelőtt kijelentette: „az ingyenesség nem más, mint a gyermekeiket egyetemre küldő gazdagok támogatása”.[2] Ezek szerint tehát az, hogy magas beiratkozási díjakat fizettetnek a hallgatókkal az egyenlősítő reform része lenne …

A lehető legjobbkor jelenik meg a spanyol nyelvű országokban az új irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa[1] legújabb regénye november 3-án. Címe: El sueño del celta (A kelta álma). Hőse: Roger Casement, kivételes történelmi személyiség. Afrikába akkreditált brit konzulként elsőnek - már 1908-ban - szót emelt II. Leopold belga király kegyetlen, sőt gyilkos – 10 millió áldozatot követelő - gyarmati politikája ellen Kongóban, ebben a hatalmas országban, amelyet lakosaival együtt a király személyes – tárgyi – tulajdonként kezelt. Egy másik tanulmányban Casement a perui indiánok elviselhetetlen nyomorára hívja fel a figyelmet.

Az egyszerű halandó általában nem henceg a túlságosan is hízelgő dicséretekkel. A Le Monde című újság persze kivétel. Vargas Llosa irodalmi Nobel-díja jó lehetőséget adott a délutáni napilapnak, hogy ugyanolyan látványosan, mint amilyen váratlanul visszatérjen a 90-es évekbeli ideológiai pálfordulásra. Arra a liberális fordulatra, amelyet az elemzések[1] minduntalan szóvá tesznek, de amelyet a lap vezetése mindig is tagadott.