Kommunikáció és válság

Tavaly a pénzügyi rendszer irányíthatatlanná vált, s átfogó, világméretű gazdasági válságot idézett elő. Egyelőre azonban még kevesen értik, hogy a válság alapvetően az információs-kommunikációs szférával függ össze.

Az információ szerepe a tőke tér-idő sűrűsödésében

 

k.gulyasemeseA 70-es évek elején, válaszul a megelőző időszak visszaesésére, az elitcsoportok egyre inkább azonosultak azzal a gondolattal, hogy az információ és a kommunikáció, valamint a hozzá kapcsolódó technológia a David Harveytól származó „tér-idő sűrűsödés” része.[i] Az elsődleges cél az volt, hogy a tőke megtalálhassa a jövedelmező piaci növekedés beindításának eszközeit. Mindez nem mechanikusan, hanem folyamatosan, fejlődést mutatva zajlott le. A tőke egymással szoros kapcsolatban lévő törekvései – tehát a szakszervezetek és szociális intézmények elleni támadások, a hatalmas pénzügyi befektetések[ii], a katonai kiadások jelentős növelése és átrendezése, a felgyorsuló külföldi tőkebefektetések, az egyre agresszívabbá váló politika, amely világszerte a nemzeti piacok külföldi tőkebefektetések előtti megnyitását és a kereskedelemnek többé-kevésbé a transznacionális vállalatok érdekeit követő átrendezését szorgalmazta, illetve ezzel összefüggésben, hogy az amerikai politikai gazdaságtan a nemzeti piacot a transznacionális tőke első, s mint kiderült, utolsó mentsvárává alakította át – világszerte hasonló kiindulópontként szolgáltak.[iii]

Az információs szektorban, illetve a hozzá kapcsolódó iparágakban lezajló növekedés már akkor kifejtette gazdasági és ideológiai hatását, amikor az információ és a kommunikáció még nem is vált a változások alapvető okává. A profitéhes befektetők ugyanis korán elárasztották az információs-kommunikációs technológia (IKT) területét. Emellett széles körben elfogadottá vált, hogy egy emberséges információs társadalommá alakulunk át.

A pénzügyi érdekek váltak az IKT-beruházások hajtóerejévé. A Citigroup 2008-ban, amikor még nem volt „élőhalott”, 25.000 szoftverfejlesztőt foglalkoztatott, és a működési költségekkel együtt 4,9 milliárd dollárra becsült összeget költött IKT-ra.[iv] A 2008 szeptemberében bejelentett fizetésképtelenség előtt, a Lehmann Brothers amerikai beruházási bank 3.000 informatikai alkalmazást futtatott – a több kontinensen tevékenykedő vállalatainál telepített – 25.000 szerverén.[v] Ezért, amikor a pénzügyi válság kitört a piaci rendszer központjának egyik rejtett zugában, a hálózati csomópontok szórták szét a krízis halálos sugárnyalábjait oda, ahol korábban a perifériát képzeltük el.[vi]

Az IKT-beruházásoknak azonban nemcsak pénzügyi funkciói voltak. A ’70-es években tapasztalt profitcsökkenés után a folyamatosan zajló, közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel (FDI – foreign direct investment) a tőke felgyorsította a termelés átalakítását: a vállalatok a hazai piacaikon kívül eső termelővállalatokba, irodahelyiségekbe, bányákba, ültetvényekbe ruháztak be.[vii] Az információt és a kommunikációt ellentmondást nem tűrő eréllyel újra a változások elsődleges mozgatórugóinak láttatták.

A termelést átalakítandó a transznacionális vállalatok rengeteget fektettek be az IKT-ba: a hálózatok tették lehetővé a határokon átnyúló kínálati láncok kialakítását. A vállalati információs rendszereket a vállalati stratégia, a közpolitika, a piaci lehetőségek és a hálózati technológia változásaira reagálva folyamatosan újratervezték és átalakították. A nyolcvanas évek végétől az IKT- és a szoftverkiadások a vállalatok összes tőkeberuházásainak legalább a felét teszik ki. Abszolút számokban kifejezve elképesztő összegekről van szó: 2008-ban az Egyesült Államok vállalatai és az egyes tagállamok kormányai összesen 1,75 billió dollárt költöttek információ- és kommunikációtechnológiai fejlesztésekre.[viii]

Történelmi kontextusban a kommunikáció és az információ a tőkés fejlődés hajtóerejévé kezd válni. Hogyan ragadhatjuk meg ennek a meghatározó gazdasági ágnak a szerepét a minden területen megjelenő rendszerválságban?


Iparági zavarok és digitális migráció

A távközlési-kommunikációs iparág valójában már jóval az internet népszerűvé válása előtt súlyos megrázkódtatásokon ment keresztül. A mostani válság – a jövedelmezőség súlyos visszaesése miatt – csak hozzájárult az iparági zavarokhoz. 2009 első félévében az ágazati reklámkiadások – amelyek globális szinten mintegy félbillió dollárt tesznek ki – több mint tíz százalékkal csökkentek a legtöbb fejlett országban.[ix] A fogyasztók kultúrára és kommunikációra (kommunikációs eszközökre) fordított kiadásai és az IKT-ba történő üzleti beruházások is súlyosan visszaestek.

A destabilizáció újabb fejleményei viszont általánosan is kirajzolódnak. A Skype, amely lebutított, ingyenes internettelefon-szolgáltatást nyújt (díj ellenében magasabb színvonalon biztosítja ugyanezt), megdöbbentően sok, mintegy 400 millió felhasználóról számolt be 2009-ben.[x] Alig öt év alatt a Skype a világ legnagyobb, határokon átnyúló hangkommunikációs szolgáltatójává vált. A többi VOIP-szolgáltatás mellett a Skype igen kemény versenykihívást jelent a piacon lévő távközlési szolgáltatóknak, akik a telefonhívások biztosításával már nem jutnak elég profithoz. A régi szolgáltatók figyelme ezért a szélessávú internet és a mobil-előfizetések felé fordult, de az üzleti felhasználóknak nyújtott speciális hálózati szolgáltatások is fontos üzleti pillért jelentenek. A Skype jogi helyzete azonban már önmagában is kérdéses, a cég pereskedni kényszerül a szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen, lényegében annak alapjául szolgáló fájlmegosztó technológia használati jogai miatt.[xi]

A gyors internet-kommunikáció meredeken zuhanó költségei számos bizonytalansággal járnak. A hálózati szolgáltatás olcsóvá válása a számítástechnikai és szoftverszolgáltatások részleges újraközpontosítására ösztönöz, ez viszont jelentős kihívást jelent az önállóan konfigurált asztali számítógépek és laptopok miatt.[xii]

A számítógép és a televízió más irányból is komoly fenyegetéssel kényszerül szembenézni. 20 évvel ezelőtt a használatban lévő mobiltelefonok száma tízmilliókban volt mérhető, ma körülbelül 4,5 milliárd van belőlük, és a számuk folyamatosan nő. A mobiltelefonok mindenütt elérhető és stratégiai szempontból is fontos „harmadik képernyővé” válnak a televízió és a számítógép után. Alig kilenc hónappal azután, hogy az Apple megnyitotta az első „iPhone App Store” letöltőközpontját, már 25.000-re becsülték az iPhone és az iPod Touch eszközökre írt és közzétett alkalmazások számát, amelyeket 800 milliószor töltöttek le (a számok az eltelt időszakban feltehetően tovább nőttek).[xiii]

A hagyományos televíziós csatornák, hasonlóan a tőlük egyre nehezebben megkülönböztethető kábelcsatornákhoz, kényszeredetten fognak az internetalapú „feedek” biztosításához, s most már hozzá kell látniuk a videószolgáltatáshoz is a mobileszközökben. Az új szolgáltatásnak a Google által üzemeltetett – (a Skype-hoz hasonlóan, de eltérő okokból) szintén bizonytalan jövedelmezőségű – YouTube-bal is meg kell küzdenie.[xiv]

Az Egyesült Államokban és számos egyéb fejlett országban a napilapüzletág szabadeséssel zuhan lefelé, de a folyóiratok, magazinok forgalmának visszaesése sem marad el tőlük lényegesen. A reklámokra épülő audiovizuális termékek hagyományos „szállítói” egytől egyig új versenytársakkal kénytelenek szembenézni, mivel a reklámok médiapiaci elosztása során a találatalapú internetes reklám egyre nagyobb részt hasít ki magának.

A fizetős kulturális javak elkülönülése is a múlté, s ez nem csak a szabad letöltésekre vezethető vissza. A tömeges felvásárlásokat végző nagyvállalatok is – különösen az Apple, az Amazon és a Google – láthatóan felszámolják a zene-, a könyv-, a játék- és a filmpiac oligopolisztikus korlátait.[xv] Nemcsak a digitalizált szövegek és az audiovizuális termékek áramlanak az adatcsomag-hálózatokon, hanem az új eszközök – az iTouche, az iPod, az e-book olvasók – is fontos színterei a nagyvállalati rivalizálásnak. A cd-piac összeomlása után a zenekiadás oroszlánrészével rendelkező zenei cégek többségét birtokló négy transznacionális konglomerátum kénytelen volt profitját átengedni az Apple-nek. A féltucatnyi transznacionális vállalat, amelyeknek a leányvállalatai uralják a globális filmforgalmazást, kénytelen a Google YouTube-jával felvenni a versenyt, s az erők egyesítésére irányuló közös erőfeszítéseket átszövik az egyelőre még nem egységes ellentámadási kísérletek. A piaci pozíció helyreállítását célzó folyamat léptéke valóban lélegzetelállító. A négy transznacionális óriásvállalat, amelyeknek a kiadói az egész amerikai könyvkereskedelmet uralják, a Barnes and Nobles kiskereskedelmi óriáshálózattal összefogva próbálja újra stabilizálni az elavulttá vált könyvkiadási tevékenységet, s ehhez piacfelosztó szövetséget hoznak létre új versenytársaikkal. A megváltozott felhalmozási stratégia erőszakosságát jól mutatja a Google kísérlete, hogy ellopja a köz érdekében eddig egyetemi könyvtárak és könyvtárosok által gondozott könyvek millióit. Szerencsére ezt a nyilvánvaló nagyvállalati piacfoglalást – legalább időlegesen – megállította a francia és a német kormány, illetve az USA Igazságügyi Minisztériumának beavatkozása.

A felsoroltak alapján a helyzet kaotikusnak tűnik, s ténylegesen az is. Információs-kommunikációs rendszereink egy összetett átalakuláson mennek keresztül. Mind a változatos megjelenési formák, mind a hatalmas méretek élesen eltérnek a korábbi történelmi mintáktól, amelyeket a kisléptékű – a festészet, a regény, a film forradalmasítására irányuló – avantgárd „projektek” és az individuális új média – pl. a rádió – piaci alkalmazkodása jellemeztek. Manapság magának az információs és kommunikációs rendszernek az általános átrendeződésével szembesülünk. Az 1789-ben, 1917-ben és 1949-ben, a csak egy-egy országra korlátozódó forradalmak által kialakított sémáktól eltérően, a mostani tömeges kulturális változások nemzetközi szinten formálódnak, és – legalábbis mostanáig – a változásokban nem szociális tömegmozgalmak játszották a vezető szerepet, hanem a tőke.

A folyamat minden bizonnyal hosszú lesz, s abban sem lesz hiba, hogy a társadalmi erők helyi és globális harcának egyenlege ne határozná meg a változás végső kimenetelét. Az „alulról” és a „szélekről” jövő nyomás folyamatos kihívást jelent, s kétségtelen, hogy a (tele)kommunikációs forrongásban jelentős ellenzéki és alternatív impulzusok is vannak. Azonban a korszakos és összetett változások mértékének megragadásához különösen nagy figyelmet kell szentelnünk a tőke szerepének.

A profit realizálásának biztos megalapozása bizonytalanabb kimenetelű, mint azt a csúcsmenedzserek és a befektetők szeretnék, s a válság jelentősen erősíti a média függését a legnagyobb megbízóktól. A YouTube betöltheti a hagyományos televíziók szerepét, de nem lépi túl a hirdetők által biztosított kereteket, sőt a YouTube-ot épp most szabják át, hogy még inkább megfeleljen a hirdetők igényeinek. Mivel a közönség mérete jelentősen, egyes esetekben nagyságrendekkel nőtt az utóbbi időben, a trendszerűen érvényesülő szándék, miszerint a nézőket/felhasználókat sokkal jobban megcélozható piaci szegmensekre lehessen osztani, egyelőre eltúlzott igényeket takar, de a folyamat még korántsem fejeződött be.

Természetesen vannak a folyamatnak áldozatai is. Mivel a gúzsba kötött autógyárak, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatok és a fogyasztási cikkek szállítói radikálisan csökkentették reklámkiadásaikat, hirtelen az írott és a nyomtatott kereskedelmi sajtó mozgástere is beszűkült.[xvi] A nyomtatott média internetre költözésének stratégiai terve ezért kényszerhelyzetből fakad.

Másfelől eddig az ellenerők politikai szempontból érvényes alternatívaként nem tűntek fel. Ebből a szempontból sokatmondó az amerikai politikában tapasztalható síri csend: a sajtó válságára adott nem nagyvállalati megoldások egyelőre hiányoznak. Például a New York Times szorult helyzete nagyon tanulságos. A hirdetői kedv visszaesése után, a Times szükségesnek látta, hogy vagyontárgyai eladásával, az osztalékfizetés csökkentésével és a lap árának növelésével pluszbevételhez jusson, sőt, a befolyásos amerikai lap fogalommá vált címlapját megnyitotta a hirdetőknek, s 250 millió dolláros kölcsönt kapott Carlos Slim mexikói milliárdostól.[xvii] A legnagyobb amerikai napilapportál, a NYTimes.com azt állítja, hogy csak a nullszaldóhoz négyszer annyi olvasóra – vagy négyszer akkora reklámdíjakra – lenne szükség, a digitális forgalmazásból származó bevételek az anyavállalat összbevételének csupán 12%-át teszik ki.[xviii] Az amerikai napilapiparban összességében is hasonló folyamatok játszódnak le, a múlt évben az egyik legnagyobb piaci láncszem, a Tribune Company jelentett csődöt, s azóta legalább négy újabb napilapkiadással foglalkozó csoport ment tönkre.[xix] A „felfordulás” miatt az American Society of Newspaper Editors 2009-ben nem tartotta meg éves kongresszusát.[xx]

Egy olyan időszakban, amikor a független és kritikus újságírás hiánya akuttá vált, a problémát többé már nemcsak a tények elferdítése és a tőkeérdek követése jelenti: a sajtó mára a gazdaság áldozatává vált. Az összeomlás azonban nem néhány hónap, hanem évtizedek eredménye.[xxi]

Az USA dollárbilliókat dob oda a bankoknak, a biztosítótársaságoknak és az autógyáraknak, de semmit sem tesz azért, hogy a McChesney kollégám által a demokrácia „oxigénjének” hívott, hatékonyan működő sajtó működését biztosítsa. Az eredmény természetesen az, hogy a transznacionális vállalat lesz az a szervezet, amely a régi és az új média elemeiből összeválogat egy új konstrukciót. A jelenlegi események alapján elvethetjük azt az álláspontot, hogy ez az amerikai államnak a sajtószabadság iránt megnyilvánuló ösztönös érzékenységének köszönhető. Sokkal inkább annak a ténynek a következménye, hogy a termelőtőke tulajdonosai ragaszkodnak ahhoz: az állam továbbra is védje az információhoz kapcsolódó felhalmozási stratégiáik szabadságát, s így biztosítsa az információipar osztályhatalmát az állam felett.


Az állandóság a meghatározó – vagy majdnem…

Mélyebb szintre ásva, a kapitalizmus lényegi viszonyai – a bérmunka és a piaci csere – továbbra is léteznek. Mivel a közlési folyamat és a kommunikáció technológiája forradalmi változásokon ment keresztül, a bérmunka és a piaci viszonyok sokkal inkább áthatják a társadalmat és a kultúrát, mint valaha. Természetesen a kivételekről sem feledkezhetünk meg, talán Venezuela a szabad fájlmegosztással, a nyílt forráskódú szoftverek elvszerű változataival más utat jár be. Azonban ezek a módosulások sokkal inkább az általános trend – az egyre gyorsuló és egyre általánosabb elüzletiesedés – fordítottjának tekinthetők.


Újra az USA fölénye következik?

Az internetre épül az a mechanizmus, amely a leginkább lehetővé teszi a tőkés társadalmi viszonyok folyamatos és a jövőben is folytatódó kiterjesztését. Az internet fölötti ellenőrzés iránti féltékeny sóvárgásnak és az érte vívott kegyetlen hajszának is ez az egyik fő oka.

Az USA szerepe továbbra is érzékelhetően aránytalan. Bár érdekes fejlemény, hogy az amerikai központi kormány újabban az internet ellenőrzésének számos jogkörét adta át államközi szerveknek,[xxii] botorság lenne azonban ebből arra következtetni, hogy ezt a meghatározó fontosságú infrastruktúrát semlegessé tennék. A domainnév-rendszerrel kapcsolatos végső döntéseket az USA katonai és állambiztonsági szerveiből, kormánytól független és magángazdasági szervezetekből álló, homályos működésű, meglehetősen vegyes társaság hozza. Ráadásul, néhány kivételtől eltekintve, nemzetközi szinten a vállalati routing-berendezéseket a Cisco, a keresőmotorokat és az online videókat a Google, a társadalmikapcsolat-építő szolgáltatást a Facebook, a leginkább bálványozott fogyasztási eszközöket az Apple biztosítja. Azt a tényt is fegyelembe kell venni, hogy 2004-2005-ben a 25 legnagyobb globális informatikai/ szoftvergyártó/internetszolgáltató vállalat közül mindösszesen csak 6 nem volt amerikai.[xxiii] Az Intel a félvezetők, a Microsoft az asztali gépek operációs rendszereinek piacát uralja. A Föld körül keringő, 800-nál is több aktív műholdnak több mint a fele amerikai.[xxiv] Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy a cyberháborús technológiában is a legjobb legyen. Utoljára, de nem utolsósorban, meg kell említeni, hogy az USÁ-ban székelő vállalatok nemcsak a kínálati, hanem a keresleti oldalon, a felhasználók között is elsők, az amerikai vállalatok, a Wal-Marttól a General Electricig, általános sztenderdként szolgálnak az internetalapú rendszerek és alkalmazások vállalati integrálásában.[xxv]

De mire használják az amerikaiak az internet fölött gyakorolt példátlan hatalmukat? Az intézményi összetartozás eszméjét sutba dobva, az USA otthon és külföldön is évtizedek óta élharcosa a lokális kötődésein túllépő tőke által fenntartott transznacionális felhalmozási projektet kiszolgáló politikának. Természetesen ebben a „szuperfelügyeleti rendszerben” a különböző amerikai érdekek speciális előnyöket élveznek.

A gazdasági válság mögött húzódó, döntő kérdés azonban az, hogy az amerikai állam továbbra is garantálja-e – ha egyáltalán képes lesz rá – a transznacionális, általános tőkés felhalmozási folyamatot.

Egyfelől továbbra is erős a szándék, hogy az információ és a kommunikáció egyfajta ösvényként szolgáljon az Egyesült Államok globális fölényének visszaszerzése felé. A strukturális változások iránya azonban más utat valószínűsít: egy elmozdulás a többpólusú gazdaságpolitika felé – általában és a telekommunikációban is – még nagyobb kihívást jelenthet az USA fölényének.

Ha a vizsgálati kört kiterjesztjük a 250 legnagyobb, IKT-val foglalkozó vállalatra, akkor megállapíthatjuk, „hogy 2006-ban a korábbi évekhez képest kevesebb amerikai székhelyű vállalat volt a top 250-ben”, és egyre több kínai, indiai, tajvani, koreai, szingapúri, brazil, dél-afrikai, orosz, egyiptomi és más országokból származó vállalat szerepel a listán.[xxvi] Lenyűgöző teljesítményű vállalatok jöttek létre – nem amerikai tőkéből – Európában, Japánban és szerte a világban: a Samsung, a Nokia, a Nintendo, a Huawei, a Tata, az SAP, a Telefonica, a DoCoMo, az America Movil, a Vodafone és a China Mobile. Látni kell azt is, hogy a történelemben először jelentős hálózati infrastruktúra került a déli országok – Mexikó, Kína, India – kapitalistáihoz. Ráadásul a feltörekvő piacoknak nevezett országoknak egyre nagyobb a súlya a regisztrált domainnevekben.[xxvii] A Huawei 2009-ben várakozásai szerint 30 milliárd dollár értékben ír alá új szerződéseket, s nemcsak Kínában, hanem Európában és Afrikában is, s így az Ericsson és a Nokia Siemens után a világ harmadik legnagyobb mobilinfrastruktúra-szolgáltatójává válhat. A Huawei még a politikai szempontból érzékeny amerikai piacot is teszteli.[xxviii] Figyelembe kell venni, hogy Franciaország és Németország hatékonyan használta fel az európai trösztellenes törvényeket az amerikai informatikai cégek ellen. Például az utóbbi néhány hétben hivatalosan is tiltakoztak a Google és néhány kiadóvállalat jogi megállapodása ellen, amelyben kísérletet tettek arra, hogy a globális könyvpiacot újra kartellek irányítsák. Ez alatt a keresleti oldalon – iparágtól és régiótól függetlenül – az összes vállalat továbbra is az internet-technológia mentén szervezi újjá üzleti folyamatait, s arra használja fel a rendelkezésére álló információs-kommunikációs technológiát, hogy új területeken is továbbfejlessze a piaci viszonyokat.

Mivel az internetalapú tőkefelhalmozási stratégiák egyre elterjedtebbek és az iparági struktúrák egyre töredezettebbek, a kommunikációs rendszerekhez kapcsolódó gazdaságpolitikai döntésekben való részvétel egyre inkább felértékelődik, illetve a konfliktusok egyre mélyebbek.

Még az is elképzelhető, hogy a transznacionális tőke hirtelen ráébred: alapvető változások szükségesek a gazdaságpolitikában és a fenntartásában segédkező államközi rendszerben. Érdemes Eric Hobsbawmot felidézni, hogy miképp is zajlott le ez az ipari forradalom története során: „Egy rövid időszakra a történelem egyetlen ország – Nagy-Britannia – történetével esett egybe. Így egy egész világgazdaság épült ki Nagy-Britanniában vagy inkább Nagy-Britannia körül, ezért időlegesen az ország olyan nagy globális befolyással és hatalommal rendelkezett, mint hasonló méretű ország korábban vagy azóta sohasem…”[xxix] Természetesen azonban ez a hosszúra nyúlt pillanat is véget ért egyszer. Az Egyesült Államok hűbérúri szerepére is ez vár.

A világrendszer már jelenleg is átalakulóban van, az amerikai dominancia korszaka a végéhez közeledik. Maga az USA Nemzetbiztonsági Tanács vetítette előre annak a lehetőségét, hogy a következő 15 évben „az Egyesült Államok viszonylagos ereje – még katonai területen is – csökkenni fog, s befolyása sokkal korlátozottabb lesz.”[xxx] Egyfelől a globális pénzügyi rendszer korábbi amerikai titánjainak meggyengült helyzete, másfelől az arab államok, Kína, Franciaország, Brazília, Oroszország és Japán között folyó, titkos diplomáciai tárgyalásokról szóló megdöbbentő hírek is alátámasztják ezt. Az említett országok ugyanis az olajkereskedelemben többé nem akarnak amerikai dollárt használni, s ez jól mutatja, hogy a válság megdönti a világ sokáig egyeduralkodó pénzügyi és gazdasági hatalmának az erejét.[xxxi] Alig egy év alatt a G20 – amely Japánon kívül még öt ázsiai országot is magába foglal – vált a világ vezető – s állandó – gazdasági és döntéshozó testületévé. Az IMF-et és a Világbankot valamelyest átszervezik a közeljövőben, s nagyobb szerepet kapnak majd a „feltörekvő gazdaságok” (értsd: Kína) Európa és az Egyesült Államok rovására.[xxxii]

Hangsúlyozni kell azonban, hogy jelenleg még egyetlen hatalom sem áll készen arra, hogy az USA globális hegemóniáját átvegye. Az amerikai gazdaság háromszor nagyobb, mint a kínai, s bár Kína kétségtelenül önálló ambíciókkal és prioritásokkal rendelkezik,[xxxiii] külföldi közvetlen működőtőke-beruházásainak szintje egyelőre még alacsony, és sem katonai ereje, sem pénzügyi rendszere nem elégséges a nemzetközi vezető szerep betöltéséhez. A többi jelölt meghúzódik az Egyesült Államok árnyékában, Európa nagyon megosztott,[xxxiv] s Japán is legfeljebb csak kifelé kacsint az USA kliensállamának státuszából.[xxxv]

Az amerikai vezetők továbbra is a telekommunikációtól remélik, hogy visszaállíthatják az USA globális hatalmát, ezért az iparág befolyása az amerikai döntésekre egyre nagyobb. A gyakran „szilikonelnöknek”[xxxvi] hívott Barack Obama első jelentős belföldi kezdeményezése, hogy egy hatalmas fiskális élénkítőcsomagot préseljen át a Kongresszuson, hiszen már hónapokkal a megválasztása előtt igen jelentős ereje volt a Google, az IBM és az Információtechnológia-ipari Tanács – időközben a közvélemény számára is ismertté vált – támogatásának köszönhetően.[xxxvii] Nem meglepő: a csoport azért küzdött, hogy a gazdaság-fellendítési programban az informatika nagy súllyal szerepeljen. Azért lobbiztak, hogy a szélessávú technika, a digitalizált közegészségügyi adatbázisok és az IKT-intenzív („intelligens”) energiahálózatok fejlesztését a támogatási program költségvetési pénzeiből finanszírozzák. Kétségtelenül a saját profitjuk növeléséért harcoltak. 2009 februárjában Obama elnök a törvény összes rendelkezését aláírta.[xxxviii] Den Garfield, az Információtechnológia-ipari Tanács ezt később így kommentálta: „jó érzés ezt hallani”.[xxxix] Valószínűleg ennyivel nem érik be.


Információ és kommunikáció – még mindig a növekedés legfőbb tényezői?

„A kérdés az, hogy mi lesz a globális növekedés motorja?” – ismerte be szeptemberben Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője, hozzáfűzve, hogy „nem könnyű erre válaszolni”.[xl] Van-e még annyi erő a telekommunikációban, hogy megújíthassa a globális kapitalizmust, mint ahogy ezt egy generációval korábban tette?

A gazdasági fellendülés körül csapott nagy hűhó miatt a jelenlegi helyzet nagyon sajátos. 2009 októberében a világ legnagyobb pénzügyi intézményeit a kormányzati segítség tartotta életben, az amerikai kormánynak döntő részesedése van a nemzeti autógyárak kétharmadában, de emellett a fogyasztás és a foglalkoztatás továbbra sem tért magához. A válság mélyen, de egyenetlenül fejti ki romboló erejét.  Miközben a vállalatok profitja már nő,[xli] a személygépkocsi-gyártás, a pénzügyi szolgáltatások, a mezőgazdasági termékek előállítása, a kohászat, az elektronikai ipar és a bányászat igen nehéz helyzetben van.[xlii] Mi újság a telekommunikációval? 2008 októbere és decembere között az IKT-termékek lakossági és vállalati piaca – a többi iparághoz hasonlóan – néhány hét alatt „összeomlott”.[xliii] A csökkenő eladások és a munkanélküliség az eddig szárnyaló vállalatokat is súlyosan érinti.[xliv] Még a Google és a Microsoft is érzi a válság hatását.[xlv] Az újonnan regisztrált webdomain-nevek száma 2008 utolsó negyedévében 17%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.[xlvi] Kétség sem férhet hozzá, hogy az IKT-ipar megérzi a visszaesést, egy ilyen hatalmas iparágon belül azonban a hatások egyenetlenül oszlanak meg.

Néhány csúcsvállalat a válság ellenére meglepően erős maradt. 2009 elején a Cisco 20 milliárd, a Microsoft 19 milliárd, a Google 16 milliárd, az Intel 10 milliárd, a Dell 6 milliárd, az Apple 26 milliárd dollár készpénztartalékkal rendelkezett.[xlvii] A listán túlreprezentáltak az amerikai székhelyű vállalatok, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy jelenleg az egyetlen jelentős s igazán szárnyaló telekommunikációs vállalat – 2009 elején több mint nettó 18 milliárd dolláros pénztartalékkal – a China Mobile.[xlviii] A likvid források megfelelő manőverezési lehetőségeket biztosítanak a kevésbé szerencsés piaci szegmensekben, gazdasági ágakban és földrajzi régiókban folyó tőkekivásárláshoz, tehát „valószínű, hogy ezek a tőkealapok jó úton haladnak a küszködő versenytársak felvásárlása felé”.[xlix]

Alapvetően az információs és kommunikációs szektor fellendüléssel kecsegtető beruházási és profitlehetőségei sem vesztek el. 2008-ban az amerikai médiakiadások például kismértékben, 2,3%-kal 882,6 milliárd dollárra nőttek, és a médiaipar előreláthatólag a harmadik leggyorsabban növekvő gazdasági szektor lesz a következő öt évben.[l] Érdekes módon a válság során az internetforgalom is folyamatosan – 2008-ban 55%-kal, és 2009-ben várhatóan 74%-kal – nőtt, illetve nő.[li]

Általános értelemben a hálózati rendszerek és alkalmazások lehetővé teszik, hogy a vállalatok a szociokulturális szokások nagy részét (pl. oktatás, mezőgazdasági biotechnológia) meggyúrják és előkészítsék az intenzívebb kizsákmányolásra, illetve, hogy bizonyos szektorokat (orvostudomány, energiaszolgáltatás) a nagyobb profitnyomás mentén szervezzenek át. A beruházások és a kommercializálódás új hullámai ezekben a folyamatosan növő szektorokban jól nyomon követhetők.

A gyakorlatban a folyamatok még homályosabbak, néha egyenesen visszataszítóak. Hogyan lehetne egyáltalán garantálni – még ha az infokommunikációs szektor fejlődése általában dinamikus is marad – egy egyelőre hipotetikus új növekedési ciklust? Az amerikai fogyasztókat feláldozták: a globális gazdaságpolitikának nem szabad már annyira az amerikai, adósságból finanszírozott fogyasztásban bíznia. Jelenleg az IKT-kiadások a kormányzati források haszonélvezői, számos G20 ország gazdaságélénkítő csomagjaiban az IKT-fejlesztés fontos célként jelenik meg, az IKT-ráfordítások összegét kb. 100 milliárd dollárra becsülhetjük a gazdaságélénkítő programok 1 és 2 billió dollár között mozgó összértékén belül. Az IKT-beruházások elsősorban az egészségügy, az energiaipar, a szállítás, a kormányzati szolgáltatások, a szélessávú szolgáltatások intézményi változásait ösztönzik. De mi történik akkor, ha véget érnek a gazdaságélénkítő programok?[lii]

Ilyen szorongató körülmények között a hálózatok fontosabbak, mint valaha. De más szempontból fontosak. A hálózatok a ’90-es évek mozgalmas évei után már nem részesülnek az akkori hozsannában, már nem a vállalakozói szabadság megújítóiként szemlélik őket. Az általános kép egyre inkább afelé mozdul el, hogy a hálózatok fejlesztése bölcs döntés és költséghatékony kényszerlépés a nehéz időkben. Figyelmeztető a válság által súlyosan érintett Spanyolország szocialista miniszterelnökének, Jose Luis Rodriguez Zapateronak végletesen leegyszerűsített jelszava: „kevesebb téglát és maltert, több számítógépet”.[liii] Mivel a digitalizáció bunkósbottá vált a jelenlegi gyakorlattal szemben, a folyamat valószínűleg nem a „kesztyűs kéz”, hanem a „vasököl” stílusában folytatódik majd.

A kommunikáció és az információ ugyan a növekedés forrása maradhat, de a fentiek miatt nincs okunk ünneplésre. A digitális bitek nem jelentenek szabad utat a társadalmi változások számára, és így a digitális kapitalizmus ugyanúgy fog fejlődni, mint elődei – válságokon keresztül, amelyek egyenlőtlenül eloszló társadalmi terheket szülnek. A digitális kapitalizmus új lehetőségeket teremt az uralom gyakorlására, de ennek köszönhetően, új frontvonalak mentén új esély nyílik az ellenállásra és az újjáépítésre is.

A szerző, Dan Scheller, a University of Illinois at Urbana-Champaign professzora, a How to Think about Information, (kiadó: University of Illinois Press, Chikagó, 2006.) című könyv írója.

Fordította: Tóth Zsolt    



[i] David Harvey, The New Imperialism.  Oxford:  Oxford University Press, 2003: 87-8.

[ii] John Bellamy Foster and Fred Magdoff, The Great Financial Crisis:  Causes and Consequences.  New York:  Monthly Review Press, 2009; Geoff Mann, “Colletti’s Credit Crunch,” New Left Review 56, March/April 2009: 121-4; David Harvey, “Is This Really the End of Neoliberalism?” Counterpunch March 13/15, 2009.

[iii] Herbert I. Schiller, Information and the Crisis Economy.  Norwood:  Ablex Publishing, 1984: xi-xii; Dan Schiller, How To Think about Information.  Urbana: University of Illinois Press, 2006: Chapter 3.  David Hesmondalgh, The Cultural Industries, 2d Edition.  Los Angeles:  Sage, 2007: 86.

[iv] Francesco Guerrera, “Citigroup ramps up tech cuts,” FT 22 May 2009: 13.

[v] Ross Tieman, “Technology tangles when businesses combine,” FT 28 January 2009, Digital Business Special Report: 1.

[vi] International Monetary Fund, World Economic Outlook, April 2009, Chapter Four “How Linkages Fuel the Fire:  The Transmission of Financial Stress from Advanced to Emerging Economies.”

[vii] The international share of U.S. corporate profits was around 5 percent during the 1960s, but by 2007, it accounted for perhaps one-quarter of all declared profits.  According to Ed Yardeni, citing U.S. Commerce Department figures (in Appel, 2007).  Appel, Timothy, 2007.   “Overseas Profits Provide Shelter For U.S. Firms,” WSJ 9 August: A1, A11.

[viii] Vance, Ashlee, 2008.  “Tech Companies, Long Insulated, Now Feel Slump,” NYT 15 November: A1, A14.

[ix] Eric Pfanner, “The Outlook Is Murky For Media Advertising,” NYT 2 September 2009: B2.

[x] Geoffrey A. Fowler, “Skype Targets Companies to Ring Up Revenue,” WSJ 23 March 2009: B3; “Skype’s share of the long-distance pie on the increase,” TeleGeography’s CommsUpdate, 24 March 2009.

[xi] Joe Nocera, “The Cloud Hanging Over Skype,” NYT 5 September 2009: B1, B5; David Gelles and Maija Palmer, “Skype deal stumbles over software row,” FT 17 September 2009: 19.

[xii] Richard Waters, “Cloud control,” FT 26 March 2009: 9; Richard Waters, “Tech rivals in cloud computing clash,” FT 28/29 March 2009: 11.

[xiii] Walter S. Mossberg, “Some Favorite Apps That Make iPhone Worth the Price,” WSJ 26 March 2009: D1.

[xiv] “YouTube,” The Lex Column, FT 21 August 2009: 14.

Robert Darnton, “Google and the Future of Books,” New York Review of Books, Volume 56, Number 2, February 12, 2009; Hiroko Tabuchi, “To Win, Beat the Apps,” NYT 26 September 2009: B1, 4.

[xv] Robert Darnton, “Google and the Future of Books,” New York Review of Books, Volume 56, Number 2, February 12, 2009; Hiroko Tabuchi, “To Win, Beat the Apps,” NYT 26 September 2009: B1, 4.

[xvi] Tim Bradshaw, “Ad agencies struggle to sell early recovery,” FT 23 March 2009: 14.

[xvii] Richard Perez-Pena, “The Times Seeks Opportunity Despite Toll of a Recession,” NYT 9 February 2009: B1, B6; Marc Lacey, “The Reticent Media Baron,” NYT 16 Feb 2009: B1.

[xviii] “Online Newspapers,” The Lex Column, FT 12 December 2008: 12; Andrew Edgecliffe-Johnson, “The grey lady’s keeper,” FT 13 December 2008: 7.

[xix] Kenneth Li, “NY Times considers sales as it braces for bad news,” FT 10 December 2008: 13; “Michael Oneal and Phil Rosenthal, “Tribune Co. files for Chapter 11,” Chicago Tribune 9 December 2008: 1, 10; Richard Perez-Pena, “Tribune, Major News Chain, Seeks Bankruptcy Protection,” NYT 9 December 2008: A1; Shira Ovide and Suzanne Vranica, “McClatchy Seeks Debt Swap at Big Discount,” WSJ 22 May 2009: B6.

[xx] “News Editors Call Off Convention,” NYT 28 Feb 2009: B2.

[xxi] John Nichols and Robert W. McChesney, “The Death and Life of Great American Newspapers,” The Nation 18 March 2009 retrieved 21 March 2009 at http://www.thenation.com/doc/20090406/nichols_mcchesney?rel=hp_picks

[xxii] Bobbie Johnson, “US relinquishes control of the internet,” Retrieved 1 October 2009 at guardian.co.uk  See the official document at:  http://www.icann.org/en/announcements/announcement-30sep09-en.htm#affirmation

[xxiii] Bár a túlkínálattal küzdő hardvergyártástól egyre inkább a szoftvergyártás felé tolódik el a hangsúly, a hardvergyártással foglalkozó Top25 listán is 10 amerikai vállalatot találunk. Catherine L. Mann with Jacob Funk Kirkegaard, Accelerating The Globalization of America:  The Role for Information Technology.  Washington, D.C.:  Institute for International Economics, 2006: Table 2.6, 53-4.  Also see Oliver Boyd-Barrett, “Cyberspace, Globalization and US Empire,” in Oliver Boyd-Barrett, Ed., Communications Media Globalization  and Empire.  Eastleigh, UK: John Libbey Publishing, 2006: 53-74.

[xxiv] “Junk in space,” FT 13 February 2009: 6.

[xxv] Mann: 1 and passim.

[xxvi] OECD Information Technology Outlook 2008: 32-3 at www.sourceoecd.org/scienceIT/9789264055537

[xxvii] Tim Bradshaw, “Downturn hits domain names,” FT 18 February 2009: 5.

[xxviii] Andrew Parker, “Huawei eyes deals worth $30 billion,” FT 9 March 2009: 16; Amol Sharma and Sara Silver, “Huawei Tries to Crack U.S. Market,” WSJ 26 March 2009: B2.

Eric Hobsbawm, Industry and Empire:  The Birth of the Industrial Revolution.  Revised Edition. New York:  New Press, 1999: xi.

[xxix] Eric Hobsbawm, Industry and Empire: The Birth of the Industrial Revolution.  Revised Edition. New York: New Press, 1999: xi.

[xxx] Scott Shane, “Global Forecast by American Intelligence Expects A. Qaeda’s Appeal to Falter,” NYT 21 November 2008: A13; National Intelligence Council, “Global Trends 2025: A Transformed World.”

[xxxi] Jonathan Wheatley, “Brazil and China in plan to axe dollar,” FT 19 May 2009: 6; Larsen, Peter Thal, and Briscoe, Simon, 2009.  “The fearsome become the fallen,” FT 23 March: 5; Kathrin Hille, “Geithner put on spot as balance of power shifts,” FT 2 June 2009: 4; Robert Fisk, “The Demise of the Dollar,” The Independent 6 October 2009.

[xxxii] Martin Wolf, “The West No Longer Holds All the Cards,” FT Special Report “G20 In Pittsburgh,” 24 September 2009: 1; Edward Luce, “Tensions over IMF threaten to mar G20,” FT 25 September 2009: 1; Krishna Guha, Edward Luce, Chris Giles and Gideon Rachman, “Scepticism over G20 pledge of new era,” FT 26-7 September 2009: 1.

[xxxiii] Elsősorban természetesen a Tajvan feletti uralom megszerzésére gondolunk, de az erőforrásokhoz való globális hozzáférésről és Kína billiódolláros nagyságrendben mozgó amerikai befektetéseiről sem feledkezhetünk meg.  A Kína és az USA közötti konfliktus ezen a stratégiai területen egyre inkább kiéleződik. (Jopson, 2009; Wines, Bradsher and Landler, 2009).

Jopson, Barney, 2009.  “Congo pressed over China minerals,” FT 10 February: 3

Wines, Michael,  Bradsher, Keith, and Landler, Mark, 2009.   “China’s Premier Seeks Guarantee From U.S. On Debt,” NYT 14 March: A1, A6.

[xxxiv] Krugman, Paul, 2009.  “A Continent Adrift,” NYT 16 March: A21; Bertrand Benoit, “Germany sees poll as dry-run for real thing,” FT 28 May 2009: 6.

[xxxv] McCormick, Gavin, 2007.  Client State:  Japan in the American Embrace.  London: Verso.

[xxxvi] Mike Davis

[xxxvii] Matt Crain, unpublished paper 2009.

[xxxviii] Andrew Ward and Alan Beattie, “House stimulus forced through by Democrats,” FT 219 January 2009: 2; Charlie Savage and David D. Kirkpatrick, “Technology’s Fingerprints on the Stimulus Package,”  NYT 11 Feb 2009: B3.

[xxxix] In Charlie Savage and David D. Kirkpatrick, “Technology’s Fingerprints on the Stimulus Package,”  NYT 11 Feb 2009: B3.

[xl] Krishna Guha, “IMF Chief Urges G20 to Rebalance Economy,” FT 19-20 September 2009: 4.

[xli] Norm Alster, “Corporate Profits Are Plunging, And True Picture May Be Worse,” Investor’s Business Daily 16 March 2009: 1,

[xlii] World Bank, “Swimming Against The Tide”: 3.

[xliii] Vance, “Tech Companies”: A1.

[xliv] Andrew Porter, “Nokia braced for drop in phone sales,” FT 15-16 November 2008: 9; Richard Waters, “Cisco Warns of revenues drop as sector feels pinch,” FT 6 November 2008: 19; Chris Nuttall, “TI cuts forecast as sales slump,” FT 9 December 2008: 18; Justin Scheck, “Dell’s Growth Stalls as Businesses Pull Back,” WSJ 21 November 2008: B1; Robin Harding, “Sony plans to cut 8,000 jobs,” FT 10 December 2008: 13; Chris Nuttall, “EA braced for drop in profits as sales slump,” FT 10 December 2008: 15.

[xlv] Vance, “Tech Companies…”: A14; Gerrit Wiesmann, “SAP to cut 3,000 staff amid gloomy outlook,” FT 29 January 2009: 18; Richard Waters, “Cisco sees deepening gloom for wider tech industry,” FT 5 February 2009: 15; Richard Waters, “Google cuts 200 jobs to cope with downturn,” FT 27 March 2009: 17.

[xlvi] Tim Bradshaw, “Downturn hits domain names,” FT 18 Feb 2009: 5.

[xlvii] Vance, “Tech Companies”: A14; Richard Waters, “Tech groups hold on to cash cushions in uncertain times,” FT 26 January 2009: 19.

[xlviii] OECD Working Party on the Information Economy, Directorate for Science, Technology, and Industry, Committee For Information, Computer and Communications Policy, “The Impact of the Crisis on ICTs and Their Role in the Recovery,” DSTI/ICCP/IE(2009)1/Final, 28 July 2009: 27

[xlix] Vance, “Tech Companies”: A14. A piaci racionalizálás új ciklusa azonban kedvezőbb pénzügyi feltételeket igényel. 2008 decemberében a kanadai BCE telekommunikációs csoport 41 milliárd dollár értékű kivásárlása is az elégtelen pénzügyi feltételek miatt esett kútba, a meghiúsult egyesülések és kivásárlások értéknagysága jóval meghaladja a nyélbe ütött üzletekét. Julie McIntosh and Francesco Guerrera, “Value of failed M&A deals close to eclipsing completed takeovers,” FT 2 December 2008: 13; Martin Arnold, Henny Sender and Francesco Guerrera, “Buy-out funds dry up on fears of ‘Armageddon,’” FT 12 December 2008: 1.

[l] Stephanie Clifford, “A Look Ahead at the Money in the Communications Industry,” NYT, 4 August 2009: B3.

[li] “What Recession? Internet Traffic Surges In 2009,” Telegeography Feed, 15 September 2009.

[lii] Scott Andes and Daniel Castro, The Information Technology & Innovation Foundation,  “Driving a Digital Recovery: IT Investments in the G-20 Stimulus Plans,” 21 September 2009, retrieved 24 September 2009 at http://www.itif.org/index.php?id=290

[liii] Victor Mallet, “High-flier must come down to earth,” FT Special Report “Spain,” 10 June 2009: 1.  [“menos ladrillo y mas ordenadores”]