Az „informatikai Nagy Fallal” szemben
A Google a múlt héten bejelentette, hogy 2006 óta alkalmazott stratégiájával ellentétben, többé nem hajlandó cenzúrázni a kínai portálján – a google.cn-en – hozzáférhető információkat. Meglepő volt már maga a határozott hang is, de még inkább a döntést alátámasztó érvek: a Google rendszerét ért hackertámadások, melyek informatikai kódokat és kínai ellenzéki személyiségek e-mailjeit vették célba.
Ha a globális statisztikai adatokat nézzük, az internetes keresések több mint a fele a Google-en történik. Ázsiában ez az arány azonban sokkal alacsonyabb (1) ; néhány országban pedig, például Dél-Koreában szinte elhanyagolható. Ebből is kitetszik, hogy a cég nem feltétlenül hoz komoly anyagi áldozatot, mikor kijelenti, hogy a jövőben nem veti alá magát a kínai törvényeknek, és ugyanazokat a szűrőket alkalmazza a google.cn keresőn, mint amelyek a google.com-ra is érvényesek. A döntés viszont nem elhanyagolható szimbolikus jelentőséggel bír – több szempontból is.
A legfontosabb valószínűleg a szólásszabadság kérdése. Az Electronic Frontier Foundation (EFF) máris örömét fejezte ki e fejleményekkel kapcsolatban – annak idején ugyanis elsőként bírálta a Google-t a kínai portálon 2006 januárja óta alkalmazott politikai cenzúra miatt – és a szervezet egyben annak a reményének is hangot adott, hogy elsőként gratulálhat ahhoz is, hogy a Google elkötelezi magát, és egyedülálló, éspedig cenzúrázatlan kínai keresőrendszert fog működtetni (2) .
Az amerikai cég, melynek híres jelszava, a „Don’t be evil” alaposan megkopott, mióta egyre több tevékenységét jogosan éri kritika, ezzel a döntéssel lemoshatja „a világháló grál-lovagjának” becsületén esett foltot – annál is inkább, mert úgy tűnik, e tekintetben aligha talál követőre (3) . De nem kevésbé figyelemre méltó az a mód sem, ahogy a cég a kínai piacról való kivonulását indokolja – mert az természetesen kizárt, hogy ezek után jelenléte továbbra is elfogadható legyen a kínai hatóságok szemében.
A Google hivatalos blogján (4) emlékeztet rá, hogy Kínában hackertámadás érte nemcsak saját belső infrastruktúráját, de számos más nyugati nagyvállalatét is, veszélyeztetve szellemi tulajdonukat; továbbá a Google-mail elektronikus rendszerébe is megpróbáltak illegálisan behatolni, és az Amerikában, Kínában és Európában élő kínai emberi jogi aktivisták e-mailjeit rendszeresen illetéktelen személyek olvasták. Magyarán a Google azzal vádolja – meg nem nevezve – a kínai államot, hogy jogtalanul ellenőrzi a külföldön élő kínai politikai disszidensek levelezését. Számos jel pedig arra utal, hogy a hackerkedés azt az infrastruktúrát célozza meg, amely a Google számára lehetővé teszi, hogy az amerikai hatóságok terrorizmus elleni harcát saját tárolt információival támogassa. (5)
Az amerikai cég döntésére a kínai Külügyminisztérium szóvivője Jiang Yu válaszképpen így nyilatkozott: „Törvényeink, melyek az internetre is vonatkoznak, egyértelmű tilalmakat tartalmaznak a hírközlés módjáról és tartalmairól” (6) . Erre Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azzal vágott vissza, hogy a „kínai cenzúra gátat szab a szabad kereskedelemnek, hiszen nem lehet úgy tiszteletben tartani a nemzetközi kereskedelmi normákat, hogy közben gátolják a szabad információáramlást” (7) .
A Google azért döntött úgy, hogy „megszakítja diplomáciai kapcsolatait Kínával” (8) , mert felmérte, hogy a kínai kormány egyre merevebb hatalmi álláspontot képvisel, amit jól példáz az is, hogy az ellenzéki Liu Xiaobo-t a közelmúltban (2009 decemberében) 11 év börtönbüntetésre ítélték – írja James Fallows a The Atlantic c. folyóiratban. Fallows e kijelentése egyenrangú partnereként kezel egy kaliforniai céget és egy tekintélyes államot. A Google által felvetett kérdés valójában stratégiai jelentőségű, és messze meghaladja az „etikus avagy gazdaságos döntés”-dilemmáját.
Hasonló véleménynek ad hangot Kai Biermann a Die Zeit német hetilapban, mikor egyenesen „Google-Köztársaság”-ról beszél. A német újság szerint az internetes keresőrendszer szinte államnak tekinthető egység (»quasistaatliches Gebilde« / »kvázi-állami képződmény«), mely az olyan nagyhatalmakkal ellentétben – mint például Németország vagy az Egyesült Államok – képes szembeszegülni a kínai kormánnyal. Ugyanakkor Biermann arra is figyelmeztet, hogy ha egy nagyvállalat beleszólhat egy állam törvénykezésébe, az bizony banánköztársaságok kialakulásához vezethet. Jó példa erre a Unites Fruit Company, mai nevén Chiquita, mely közép-amerikai kormányok megdöntésére használta fel a hatalmát (9) .
Milyen kockázatokkal kell számolnia Kínában annak a cégnek, mely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az egész világ információkészletét rendszerezze? Köztudott, hogy a Google Ázsiában csakúgy, mint szerte a világban, olyan adatbázisok – ún. felhőrendszerek –kiépítésére készül, ahol a webfelhasználók személyes adatait tudja majd tárolni (e-mailek, fényképek, egészségügyi adatok), de itt kapnak helyet a vele dolgozó cégek adatai is, valamint a web óriásindexei, a minden egyes utcát feltüntető világtérkép, stb. (A terv bemutatása messze meghaladná e cikk kereteit.) Ez a „vektorstratégiának” (10) is nevezett terv csak úgy működőképes, ha a cég szabadon kezelhet minden egyes rábízott adatot, különben nem tudja biztosítani azt a színvonalat és megbízhatóságot, melyet felhasználói joggal várnak el tőle.
Annak idején a google.cn keresőrendszer szűrésével a cég megtalálta a kompromisszumos együttműködés módját a „free flow of information” (szabad információáramlás) ellen küzdő hatalommal. Mára viszont a Google kénytelen-kelletlen elismerte, hogy a kínai kormány követelései sértik alapvető stratégiai érdekeit.
A Baidu, a Google első számú kínai konkurense, ugyancsak nehéz helyzetben van. Kénytelen volt megválni több vezetőjétől, és legfőbb fejlesztő-dizájnerének Sun Yunfengnek is vissza kellett vonnia egy blogbejegyzését, melyben a Google-t „csupán saját kereskedelmi érdekeit szem előtt tartó köpönyegforgatónak” titulálta, ill. feltette a kérdést: „Vajon akkor is ugyanilyen könnyedén vonulna-e ki a Google a kínai piacról, ha annak 80%-át uralná?” (11)
Ezzel a látványos hatalmi harccal viszont tovább erősödik az a mítosz, hogy a Google a „világháló titánja”. Amikor szembeszáll Kínával – ami Bill Thompson újságíró szavai szerint csak annyit ér persze, mint halottnak a csók (12) –, valójában az internethasználók belé vetett bizalmát erősíti meg, és talán még azt is elfeledteti velük, hogy Eric Schmidt Google-vezér, december elején az amerikai CNBC tévéállomásnak azt nyilatkozta, hogy cége alárendeli magát az amerikai(!) törvényeknek: Tény – mondotta –, hogy valamennyi keresőrendszer – így a Google is – bizonyos ideig tárolja a keresési-információkat. Be kell látnunk, hogy itt, az Egyesült Államokban valamennyien alá vagyunk rendelve a Patriot Act-elvnek [mely a titkosszolgálatokat kibővített jogokkal ruházza fel a népesség ellenőrzésére – a ford.]: azaz, ha a hatóságoknak szükségük van ezekre az információkra, mi a rendelkezésükre bocsátjuk azokat. (13)
Az internet-korszak hajnalán oly sokat hangoztatott és ígért szólásszabadságot nem feltétlenül tartják tiszteletben sem egyes államok, de még a világháló legtekintélyesebb cégei sem (Yahoo, Apple, Cisco), hiszen részt vállalnak az információáradat cenzúrájából, ill. felügyeletéből, például amikor szoftvert, vagy tűzfalat („Great Firewall (14) ”) szolgáltatnak a kínai rendszert biztosító „informatikai nagy falhoz”.
Annak csak örülhetünk, ha a Google többé nem hajlandó részt venni ebben a játszmában. De továbbra is erőteljesen felülvizsgálatra szorul az a szerep, melyet a jövőben a nagyvállalatok a nemzetközi kapcsolatok terén játszanak.
2010. január 20.
