David García cikke betekintést nyújt a profi labdarúgás kulisszái mögött folyó pénzügyi manipulációkba és az üzletté változtatott sport világába. Joggal nevezhetjük ezt „the dark side of the soccer”-nek, de a labdarúgást szerető százmilliók – no meg az egyensúly – kedvéért vegyük szemügyre a labdarúgás másik arcát is és azt, hogy mi a kapcsolata a „sötét oldal”-nak a fennálló társadalmi rendszer lényegével. Nem csupán a García cikkében felsorolt gyakorlatilag büntetőjogi (de természetesen büntetlenül maradt) esetekről van szó, hanem a sport lényegének eltorzításáról.

A kelet-európai országokban (Csehország és Szlovénia kivételével) a rendszerváltás után a Világbank „javaslatai” alapján hozták létre a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, ami együtt jár azzal, hogy az állami költségvetésnek az ide fizetett összeggel évente pótolnia kell az állami TB-kassza hiányát. Ez speciális helyzetet teremt, hiszen nem csak az általános nyugdíjcsökkentés kelt társadalmi feszültséget, de évről évre növekszik az államadósság is a kötelező magánnyugdíjpénztárak megléte miatt. A két probléma pedig rendszeresen összemosódik.

Természetesen vannak a rendszernek kedvezményezettjei is: nem mások, mint a rendszert működtető biztosítótársaságok és nagybankok, az alapok kezelői és általában a felduzzasztott pénzügyi szektor, illetve a szektor kiemelkedő jövedelmű vezetői. A pénzügyi lobbi egyelőre Magyarországon is erősebb, mint minden más ésszerű megfontolás, pedig az államadósság már most is 9%-al magasabb, mintha a kötelező magánnyugdíjpénztárak nélkül élnénk az életünket.

A neoliberalizmus 20-25 éve alatt minden európai jóléti államban (nyugaton és keleten is, ahol a jóléti állam úgymond idő előtt jött létre) szisztematikusan csökkentették a nyugdíjakat, és ennek jegyében alakították át a nyugdíjrendszereket. Bár az egyes országokban különböző rendszerek alakultak ki, ma is mindenütt folyamatosan törekednek a nyugdíjrendszerek további megnyirbálására. Ezt példázza a francia rendszer leépítésének koncepciójával szemben megfogalmazódott Harribey-elemzés is.

A NÉPNEK SZAVAZATI JOGA VAN, A GYÁROSOKNAK PEDIG LOBBIJA. E NYOMÁSGYAKORLÓ CSOPORTOK LÁTJÁK EL INFORMÁCIÓVAL A VÁLASZTOTT KÉPVISELŐKET ÉS ÖSZTÖNZIK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGOT…

Nem biztos, hogy a jelenlegi elit leváltása és egy új elit színre lépése megváltoztatja a társadalmi szokásokat, és felszámolja a korrupció, illetve a bennfentes „kormányzás” gyakorlatát.

„Németország sohasem volt olyan szabad, mint ma”

Az elmúlt húsz évben Németország a korábbinál súlyosabb tényezőként tért vissza a nemzetközi politikai színtérre. Szomszédjai megnyugtatása érdekében megfontolt, következetes és kiszámítható külpolitikát folytat.

Vajon a pártok a veszélyeztetett állatfajok sorsára jutnak?

A párt mint a modern politikai élet központi szereplője, egyre nehezebben találja meg az utat az alkalmi koalíciók, az egyéni kalandok és a társadalmi mozgalmak kereszteződésében. Szerepe a politikai nevelés, a folyamatos javaslattevés és a választási győzelem elérése, s elméletileg a párttagok elképzelései szerint valósítja meg a feladatait.

2001-ben a pénzügyi sajtó mágnása, Michael Bloomberg arra a „kártékony hatásra” hívta fel a közvélemény figyelmét, melyet a „magánlobbik” a politikusokra gyakorolnak. Ezt elkerülendő, arra szólította fel a New York-iakat, hogy kellőképpen gazdag, következésképp megvesztegethetetlen polgármestert válasszanak… Történetesen a javaslat neki, saját magának (Bloombergnek) felelt meg legjobban: ugyanis ő is polgármesterjelölt volt éppen akkor, s egyben milliárdos is. Ígéretet tett arra, hogy „kampányát saját zsebből fogja finanszírozni”[1], ráadásul előre meghatározta azt az éves fizetést, melyet polgármesterként felvenne: évente 1 dollárt.

A 2010-es futball-világbajnokság június 11-én kezdődött Johannesburgban. A rendezvény szervezője, a FIFA – a Nemzetközi Futballszövetség – arcpirítóan gazdag, s erős kritikák érik mindenfelől: az erősen központosított működés, a vezetők kétes üzelmei miatt. Joseph Blattert, a szervezet elnökét különösen élesen támadják: szavazatokat vett meg, megvesztegethető és a közvetítési jogokból befolyt összegeket nem lehet nyomon követni…

Eric Hobsbawm a "rövid" XX. század olvasmányosan író tanúja és tudós elemzője. A nemzetről, nemzetállamról, nemzetiségi kérdésről vallott nézeteit – figyelembe véve a probléma sajátos aktualitását – franciául megjelent könyvéből idézzük.