Gyanús ügyek a FIFA háza táján

Kategória: 2010. június
Írta: David Garcia
Találatok: 6310

A 2010-es futball-világbajnokság június 11-én kezdődött Johannesburgban. A rendezvény szervezője, a FIFA – a Nemzetközi Futballszövetség – arcpirítóan gazdag, s erős kritikák érik mindenfelől: az erősen központosított működés, a vezetők kétes üzelmei miatt. Joseph Blattert, a szervezet elnökét különösen élesen támadják: szavazatokat vett meg, megvesztegethető és a közvetítési jogokból befolyt összegeket nem lehet nyomon követni…

fociA 2010-es futball-világbajnokságnak az egész afrikai kontinens számára hasznot kell hajtania. Az „Afrikában nyerjünk Afrikával" elnevezésű programunk ezt a szándékot testesíti meg. 2010-ig minden afrikai szövetségben műfüves futballpályát hozunk létre[i]ígérte Joseph Blatter, a Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) elnöke napra pontosan egy évvel a bajnokság – amelynek Dél-Afrika ad otthont június 11-től július 11-ig – nyitánya előtt. Ám a nagylelkű ígéret kissé nevetségesnek tűnik egy olyan ország esetében, amelynek hírnevét aláásta az apartheidtől örökölt társadalmi szegregáció. A dúsgazdag FIFA kasszájában mindenesetre szép kis summa lapul. Olyannyira, hogy a gazdasági és pénzügyi világválság valójában szemmel láthatólag nem is hat a leggazdagabb sportegyesületre.

Az 1904-ben alapított FIFA 2009-es mérlege 147 millió eurós nyereségről tanúskodik, saját tőkéje pedig a kezdetek óta eléri a 795 millió eurót, ami, valljuk be, csinos kis összeg. A jövő is éppen ilyen rózsásnak ígérkezik – örvendezik Julio Grondona, a szövetség pénzügyi bizottságának elnöke – , (…) a 2014-es világbajnokságot máris nagy érdeklődés övezi. A FIFA eddigi hat szerződéses partnerén kívül (Adidas, Coca-Cola, Emirates, Hyundai, Sony, Visa) már aláírtuk az első hazai és nemzetközi támogatói szerződéseket is. A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben igazolódott, hogy legjelentősebb sporteseményünk igazi, biztos értéket képvisel, amelyben izgalom, szórakoztatás és színvonalas sport ötvöződik, ráadásul kiváló megjelenési lehetőséget nyújt a kereskedelmi márkák számára[ii]. Ebből a szempontból a 2010-es futball-világbajnokság „remek ugródeszkának számít az afrikai piachoz, ahogyan az 1994-es az amerikai, a 2002-es pedig az ázsiai piachoz” – jegyzi meg Patrick Vassort szociológus, a labdarúgás és a politika közötti viszonyok szakértője[iii].

Ez az idilli viszony a kereskedelmi márkák és a FIFA között immáron harminchat éve töretlen. A házasság 1974. június 11-én köttetett Frankfurtban, a Német Szövetségi Köztársaság által szervezett világbajnokság idején. E napon vette át az elnöki stafétabotot a brazil Joao Havelange a leköszönő brit Stanley Rous-tól. A háttérben húzódott meg a visszafogott, ám roppant eredményes kiskirály, Horst Dassler is, az Adidas France sportszergyártó cég elnöke, aki „nem teketóriázott, amikor egy köteg bankjegyet kellett az akkor épp döntéshelyzetben levő, vagy mások leszavazására kész képviselők kezébe nyomni, hogy ezzel is Havelange támogatására ösztönözze őket”[iv]. A másnap a sokat ígérő „mézeshetekre” virradt, a háttérzenét pedig a tollak sercegése jelentette a gyümölcsözőbbnél gyümölcsözőbb szerződések aláírásakor. Gyarapodó vagyonától megrészegülve a FIFA a vállalati struktúrájába beépítette a fejlesztési, a marketing és a kommunikációs igazgatóságokat is.

Edzőképzés, újabb bajnokságok, játékvezetői tanfolyamok: a vállalkozó szellemű Dassler meggyőzte a Coca-Colát, hogy támogassa Havelange kampányprojektjeit. Viszonzásképpen az amerikai csoport megkapta „a jogot, hogy a logójával teleplakátolja az egész világbajnokságot. Ahogy a Coca-Cola aláírta a szerződést, mindenki be akart szállni az üzletbe[v]. Így tehát a nemzetközi szövetség „’fausti’ paktumot kötött a multinacionális cégekkel” – összegez Paul Dietschy futballtörténész[vi].

A rögeszmés Dassler még vetélytársai előtt megérezte, milyen remek gazdasági lehetőséget kínál a televízió. 1983-ban megalapította az International Sport and Leisure (ISL) nevű marketing és jogkezelő társaságot, s ezzel Adidas-főnökből egyszerre a FIFA első számú üzlettársává nőtte ki magát, ami természetesen megnyugtató éves járadékot jelent. A működési mechanizmus pedig egyidős a kereskedelemmel: az ISL megvásárolja a jogokat a FIFA-tól, és aranyáron adja tovább a televíziós csatornáknak. A megállapodás egyaránt kedvezett az Adidas részvényeseinek és a szövetség maroknyi számú vezetőjének is. A cég néhány felsővezetőjének – az ISL 2001 decemberében bekövetkezett tisztességtelen bukásáig – nem kevés kenőpénz ütötte a markát, hálából azért, hogy hűségesek maradtak a három sávos márkához.

Jean-Marie Weber egykori alelnök – akinek Blatterrel való barátsága harminc éves múltra tekint vissza –, valamint a cég öt másik vezetője ellen csalás gyanújával per is indult. A vádirat szerint, amelyet az ügyész 2008 márciusában ismertetett a svájci Zoug kanton bírósági tárgyalásán, a gyanúsítottak 70 millió eurót sikkasztottak el. Az összeget a brazil Globo és a japán Dentsu csatornák fizették nekik a 2002-es, illetve a 2006-os világbajnokság sugárzási jogaiért[vii]. Bár Weber, akit a nyomozók a „korrupciós rendszer” motorjának tartottak, társaival nem árulta el e „jutalékok” címzettjeinek nevét, mégis sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani a FIFA két magas rangú tisztviselőjét. Az egyikük Nicolas Leoz, a Dél-Amerikai Labdarúgó Liga elnöke volt, aki a gyanú szerint 2000 januárjában és májusában 211 625 svájci frankot (147 518 eurót) kapott, a másikuk pedig Muhidin Ndolanga, a Tanzániai Labdarúgó Szövetség egykori elnöke, aki a maga részéről 1999 decemberében 15 975 svájci frankot (11 138 euró) tett zsebre[viii].

A FIFA vezetősége tulajdonképpen nagyra nőtt gyermekekből áll, akiket elkényeztetett az élet: „A [végrehajtói bizottság] huszonnégy tagjának a hét alelnökkel együtt valószínűleg sokkal több a hatalma és persze a fizetetése is, mint bárkinek, aki a versenyszféra bármely más multinacionális cégénél tölt be hasonló pozíciót. Az elnök, „Sepp” Blatter fizetése még mindig „államtitoknak” számít, ám így is kimagaslik évi csaknem négy millió dollárral.[ix]A tárgyalás során a hat gyanúsított végül is elismerte, hogy az ISL csődjét megelőző évtized folyamán mintegy 96,2 millió euró kenőpénzt utaltak át egy számlára a liechtensteini LGT bankban – márpedig az apró városállam tudvalevőleg adóparadicsomnak számít a vén Európa szívében. Mentségükre szóljon, hogy a svájci törvények az idő tájt nem tiltották a jutalékokat. Erre alapozva a bíróság elismerte az ISL egykori vezetőinek és FIFA-beli „partnereiknek” a felelősségét – viszont felmentette őket. Blatter, aki 1998-ban követte Havelange-ot az elnöki székben, bebetonozta magát a pozíciójába, és ettől fogva tárgyalásokat folytatott… mégpedig unokaöccsével, Philippe Blatterrel, az Infront Sports&Media AG társaság elnökével, amely a FIFA televíziós jogainak birtokosa, s a telephelye ugyancsak a svájci Zoug kantonban van, ahogyan a néhai ISL-nek és sok más multinak is. Mielőtt a dúsgazdag üzletember, Robert-Louis Dreyfus 2006-ban az Olympique Marseille tulajdonosa által alapított csoport élére állt volna, Philippe Blatter a tekintélyes McKinsey irodánál dolgozott, amely főigazgatóságoknál tölt be tanácsadói pozíciót. „2000 és 2006 között a McKinsey több mint 7 millió dollár tiszteletdíjat számlázott ki a FIFÁ-nak Philippe Blatter emberfeletti munkájáért, aki luxustanácsadóként a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek segített szervezési kérdésekben.[x]

Akár az ISL-lel, akár anélkül, a tévéktől bizony peregtek a pénzösszegek a FIFA zürichi székhelyére. 2009-ben Joseph Blatter közvetítési jogdíj címén 487 millió eurót kapott bőkezű unokaöccsétől, ebből 469 milliót a 2010-es világbajnokságra, amely a nemzetközi szövetség bevételének 60 %-át teszi ki[xi].

A FIFA világában a legszörnyűbb jogsértéseket az elnök kinevezésének módja okozza, mert ebből következik, hogyan hozza a döntéseket a szervezet. Népességének nagyságától függetlenül minden államnak egy szavazata van. Ez oda vezet, hogy az alacsony népességű vagy szegény országok túlságosan nagy arányban képviseltetik magukat, ami kedvez a korrupció állandósulásának, s ebbe a FIFA már évtizedek óta belemerült.

A szövetség kétszázhét tagot számlál, s így népesebb az ENSZ-nél is. Nem csoda tehát, hogy megnő a könnyű támogatásra éhes jelentkezők étvágya: „A FIFA végül is egy kicsit olyan, mint minden világok legjobbika: a kis európai hercegségek és az apró szigetecskék szava ugyanannyit nyom a latban, mint a nagy államszövetségeké” – jegyzi meg gúnyosan Patrick Mendelewitsch játékosügynök, a „footbusiness” szakértője. Még néhány vezető is úgy véli, Joseph Blatterrel és híveivel egy kissé elszaladt a ló. A FIFA nem megfelelő módon működik – fogalmazza meg a lesújtó kritikát Jean-Pierre Karaquillo, a Sportjogi és Gazdasági Intézet igazgatója, aki szoros kapcsolatot tart a Francia Labdarúgó Szövetség fő döntéshozóival.

Jack Warner, a trinidadi és a tobagoi szövetség tanácsadója tulajdonképpen maga a rendszer karikatúrája. Az Észak- és Közép-Amerikai, illetve Karib-szigeteki Labdarúgó Liga (Concacaf) rettegett elnöke Joseph Blatter első számú szövetségese. S nem is ok nélkül: a Karib-szigetek olyan sok szövetségből áll, hogy gyér népességük ellenére a Concacaf egyedül is három széket birtokol a végrehajtói bizottságban.

Warner, akinek személyes vagyonát 15 és 30 millió euró közöttire becsülik, kemény összeget fizettetett a támogatásáért. 1999-ben a FIFA elengedte a Concacaf csaknem 9,5 millió eurós tartozását. És amikor 2002-ben az antiguai és a barbudai szövetség elnöke, Chet Greene az anyavállalat segítségét kérte, a Jack Austin Warner Labdarúgási Fejlesztési Központot finanszírozásához, rögtön érkezett egy 161 439 dollárról (121 000 euró) szóló csekk Zürichből a számlájára. Egy évvel később Andrew Jennings újságíró a helyszínre utazott, ahol a focipálya helyén nem más várta, mint „a bozótosban legelésző lovak, nem messze egy sörszállító teherautó vázától[xii]”.

Warner igazi szakértője annak, hogyan kell „visszadobni a labdát”, így következetesen kiáll elnöke mellett, amikor azt megvádolják. Már Blatter 1998-as és 2002-es megválasztását is szabálytalanságok tarkították. Warner töretlen hűséggel állt ki mellette, a kétkedőket pedig példás szankciókkal sújtotta. Az Afrikai Liga alelnöke, Farah Addo is ki van téve Blatter hívei haragjának. A vád szerint a klán 1998-ban állítólag 75 000 eurót ajánlott fel a szavazatáért cserébe. Addo megerősítette, hogy Afrikában tizennyolc hivatalos személy adta el a voksát, ám mivel képtelen volt ezt alátámasztani, a FIFA fegyelmi bizottsága két évre felfüggesztette az állásából. Ami a vitatott választások ügyében indított belső vizsgálatokat illeti, mindegyik félbemaradt.

Ám Blatter képén vastag a bőr, így 2011-ben valószínűleg negyedszer is újraindul a posztjáért. „A misszióm még nem ért véget" – magyarázta mosolyogva egy, a FIFA székhelyén tartott sajtótájékoztatón[xiii]. Nem maradt más teendője, mint legyőzni nyílt ellenfelét, az Ázsiai Labdarúgó Liga elnökét, Mohammed Ben Hammamot. „Ben Hammam most úgy érzi, eljött az ő ideje, és a mestere ellen fordul” – viccelődik Patrick Mendelewitsch. Ugyanis Warner mellett Ben Hammam volt Blatter másik feltétlen támogatója és nem mellesleg a katari emír kebelbarátja. Érdekes módon éppen ő kezdett hirtelen amellett kardoskodni, hogy a FIFA elnökségét két mandátumra korlátozzák. Ugyanis a második ciklus után – érvel Ben Hammam – a FIFA első embere „már mindennel foglalkozik, csak a futballal nem[xiv]. Ezzel szemben Patrick Mendelewitsch szerint annyi bizonyos, hogy „Blatter utódját kötni fogja a foci óriási családjának magatartási kódexe: csak a pálya szélén tisztogat majd, de nem hoz radikális változást a rendszerben.”

 

* a szerző újságíró

Fordította: Makádi Balázs    



[i] Le Figaro, Párizs, 2009. június 11.

[ii] A FIFA pénzügyi jelentése, Zürich,  2009

[iii] A témában lásd még például Ronan David, Fabien Lebrun és Patrick Vassort, Footafric, coupe du monde, capitalisme et néocolonialisme L’Echappée, Montreuil, 2010 című kötetét is.

[iv] Andrew Jennings, Carton rouge! Les dessous troublants de la FIFA, Presses de la cité, Paris, 2006.

[v] Carton Rouge, Op. cit.

[vi] lásd például: Paul Dietschy, Histoire du football, Librairie académique Perrin, Paris, 2010.

[vii] Le Monde, 2008. március 13.

[viii] Op. cit.

[ix] Jérôme Jessel és Patrick Mendelevitch, La face cachée du foot business, Flammarion, Paris, 2007.

[x] Bakchich hebdo, Paris, 2010. április 10.

[xi] A FIFA pénzügyi jelentése, 2009.

[xii] Carton rouge, op. cit.

[xiii] Francia Hírügynökség, 2010. február 18.

[xiv] Carton Rouge, Op. cit.