A kelet-európai országokban (Csehország és Szlovénia kivételével) a rendszerváltás után a Világbank „javaslatai” alapján hozták létre a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, ami együtt jár azzal, hogy az állami költségvetésnek az ide fizetett összeggel évente pótolnia kell az állami TB-kassza hiányát. Ez speciális helyzetet teremt, hiszen nem csak az általános nyugdíjcsökkentés kelt társadalmi feszültséget, de évről évre növekszik az államadósság is a kötelező magánnyugdíjpénztárak megléte miatt. A két probléma pedig rendszeresen összemosódik.
Természetesen vannak a rendszernek kedvezményezettjei is: nem mások, mint a rendszert működtető biztosítótársaságok és nagybankok, az alapok kezelői és általában a felduzzasztott pénzügyi szektor, illetve a szektor kiemelkedő jövedelmű vezetői. A pénzügyi lobbi egyelőre Magyarországon is erősebb, mint minden más ésszerű megfontolás, pedig az államadósság már most is 9%-al magasabb, mintha a kötelező magánnyugdíjpénztárak nélkül élnénk az életünket.
Június 8-án az egyik magyar napilap két pénzügyi elemzővel és egy volt pénzügy-minisztériumi államtitkárral készült interjú alapján Kockázatos terv rövid távú előnyökért címmel cikket közölt a magánnyugdíjpénztárak állítólag tervezett államosításáról. Mindhárom interjúalany, valamint a pénztárak érdekképviseletének főtitkára egyaránt az államosítás ellen szól.
„Hasonló lépésre Argentínában került sor, amikor bekövetkezett az államcsőd” – nyilatkozza az egyik elemző. A közelmúltban alkalmunk volt megismerni a világ pénzpiacainak kérlelhetetlen logikáját: ha Magyarország olyasmit tesz, mint amit Argentína tett, amikor ott államcsőd volt, akkor Magyarországon is államcsőd van. Még akkor is az lesz, ha különben más jel nem utal rá, mert ha a világ pénzpiacai úgy gondolják, hogy valami úgy van, akkor az úgy is lesz. Egy ilyen nyilatkozat után kormány legyen a talpán, amelyik államosítani meri a magánnyugdíjpénztárakat.
A nyilatkozat fő problémája, hogy Argentínában 2001-ben volt államcsőd, s a pénztárakat 2008-ban államosították. Az államosítási terv bejelentésekor az argentin közgazdasági elemzők egy része újabb államcsőddel, pénzügyi kalózkodással, a tőzsde összeomlásával, a külföldi tőke menekülésével, az árfolyam leértékelődésével, a devizatartalékok elvesztésével riogatott. Más elemzők viszont arra mutattak rá, hogy az argentin magánnyugdíjpénztárak 14 éves működése során a pénztárakat üzemeltető pénzügyi csoportok 15 milliárd dollárt kerestek, miközben a tagok befektetései az államosítás előtt 30 milliárd dollárt tettek ki.
Az argentin kormány meglépte az államosítást. Az államadósság az államkasszába visszaáramlott pénztári vagyon következtében kilenc százalékkal csökkent, évente a GDP másfél-két százalékával csökkennek az állam terhei, mivel ezentúl nem kell folyamatosan kipótolni a társadalombiztosítási nyugdíjkasszát a pénztárakba átirányított nyugdíjjárulék miatt. A tőzsdeindex valóban hanyatlott a pénztárak államosítása után, a mélyrepülés azonban csak néhány napig tartott, s visszatértek az államosítás előtti árfolyamok (lásd a Portfolio.hu-n megjelent cikket). Az argentin tőzsde továbbra is együtt mozog a brazillal, mint a pénztárak államosítása előtt. A külföldi tőke meneküléséről nem beszélhetünk: 2008-ban a statisztika rekord nagyságú, nyolc milliárd dolláros nettó működőtőke-beáramlást regisztrált Argentínában. Ez 2009-ben 3,7 milliárd dollárra csökkent ugyan, de ez nem egyedi jelenség, oka a világgazdasági válság, nem pedig a pénztárak államosítása. Az argentin peso 2008-ban valóban leértékelődött, ugyanolyan mértékben, mint 2007-ben és 2009-ben. A devizatartalékok növekedtek.
A nyilatkozattal kapcsolatos másik probléma, hogy a nyilatkozó nem független, egy olyan pénzügyi csoport elemzője, amely az egyik legnagyobb magyar magánnyugdíjpénztárat üzemelteti. Nincs nyilvános statisztika arról, hogy egy-egy pénzügyi csoport mennyit keres az általa üzemeltetett nyugdíjpénztáron, az azonban tudható, hogy a magánnyugdíjpénztárak éves működési költsége szerény becslések szerint is évi 37 milliárd Ft, amelyből néhány milliárd bizonyára az elemző munkaadójának nyereségét gyarapítja. Nem valószínű, bár nem zárható ki, hogy ebből személy szerint az elemzőnek is csurran-cseppen, de annyi bizonyos, hogy munkaadói nem néznék jó szemmel, ha támogatná a pénztárak megszüntetését.
A függetlenség hiánya tetten érhető a következő megállapításban is: „… ha állami kézbe kerülnének a pénztárak, az hátrányosan érintené az állampapírpiacon a belföldi keresletet, hiszen minden évben a kibocsátott papírok mintegy felét a nyugdíjpénztárak vásárolják föl”. A nyilatkozó elfelejti hozzátenni, hogy egy ilyen lépés az állampapír-kínálatot jobban csökkentené, mint a keresletet. Az államháztartási hiány mintegy fele ugyanis azért jön létre, mert az államnak pótolnia kell a TB-kasszában a társadalombiztosítási nyugdíjjárulék kiesését, valamint a korábban emiatt keletkezett államadósság kamatterhei miatt újabb államkötvényeket kell kibocsátania, de a pénztárak a hozzájuk került, végső soron az állampapírból finanszírozott pénznek csak egy részét fordítják állampapír-vásárlásra. Az kétségtelen, hogy az állampapír-piacon kevesebb tranzakció lenne, ami a tranzakciókat lebonyolító pénzügyi közvetítőknek bevételkiesést okozna.
Nem igaz a nyilatkozónak az az utalása, hogy a pénztárak megszüntetése esetén a kormány „szembetalálná magát az Európai Bizottsággal”, illetve hogy semmibe venné a közösségi irányelveket. Az igaz, hogy az Európai Bizottság kiáll a fenntartható nyugdíjrendszerek mellett, de az már egyáltalán nem, hogy kiállna a magyar magánnyugdíjpénztárak mellett. A magyarhoz hasonló magánpénztári rendszer a világ 18 országában működik, latin-amerikai, közép-ázsiai és kelet-európai országokban. A régi EU-tagállamok között egyetlen egyben sem működik ilyen rendszer, és semmilyen közösségi irányelv sem szól a magánnyugdíjpénztárakról. A fejlett piacgazdaságokban valóban elterjedtek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek, de azok tényleges megtakarításokat gyűjtenek, nem a korábban a társadalombiztosításba folyt járulékok egy részéből működnek, nem hoznak létre hiányt az államháztartásban. A fejlett piacgazdaságokban működő tőkefedezeti nyugdíjrendszereknek a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak felelnek meg, ezeknek államosítására senki sem gondol.
Az az állítás sem igaz, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának az a garanciája, hogy létezzenek a magánnyugdíjpénztárak. A lakosság nyugdíjának döntő részét, mintegy háromnegyedét a társadalombiztosítástól fogja kapni, akkor is, ha megmaradnak a magánnyugdíjpénztárak. A 2008-ban és 2009-ben hozott szigorító intézkedések hosszabb távra megteremtették a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer egyensúlyát. Ez az egyensúly fennmarad akkor is, ha a magánpénztárakat megszüntetik. Azok is 100 százalék TB-nyugdíjat fognak kapni, akik pénztári tagságuk miatt jelenleg csak a TB-nyugdíj 75 százalékára jogosultak, de mindenki a TB-nek fogja fizetni a teljes nyugdíjjárulékot, míg jelenleg a pénztártagok nyugdíjjárulékának negyede a pénztárakhoz folyik be.
A pénztárak vagyona tavaly év végén 2600 milliárd Ft volt. A pénztárak miatt a TB-kasszában létrejött hiány finanszírozása a költségvetésnek 3400 milliárd Ft-jába került. Nyolcszáz milliárd Ft a rendszer működésének eddigi nemzetgazdasági vesztesége, ami még növekedni fog. A pénztárak megszüntetése kockázatmentes terv hosszú távú előnyökért.
Kun János közgazdász
