Tulajdonképpen nem nehéz megszabadítani egy falut vagy akár egy egész várost a maláriától: kerülni kell a szúnyogokkal való érintkezést, minden beteget alá kell vetni a megfelelő gyógyszeres kezelésnek, és a fertőzött utazók kúrálásával ki kell szűrni az új kórokozók érkezését. Ezzel a módszerrel végképp eltüntethetjük a föld színéről a maláriát, más néven a mocsár- vagy váltólázat. Legalábbis elméletileg.

Az öregedő, bár kisportolt, állatidomár külsejű férfit a több ezer fős közönség füttykoncertje fogadta, amikor meglehetősen rosszul szabott öltönyében 2008. május 26-án a coloradoi Denverben kilépett a színpadra. A hangszórókból a felismerhetetlenségig eltorzult rockzene sugárzott. A férfi megvetően végigmérte a közönséget, majd rekedt hangon odavetette: „It’s all about the money” (A pénz beszél ...!).

A Barack Obama által kezdeményezett pénzügyi reform, mely (egy kicsit) ellenőrizni szeretné a bankok tevékenységét, ma kevésbé kérdőjeleződik meg, mint néhány héttel ezelőtt. Részben azért, mert – a manipulált mérlegadatok miatt – időközben kirobbant a Goldman Sachs-botrány, részben azért, mert a demokraták tanultak a majdnem holtvágányra jutott egészségügyi reform példájából.

A multikulturalisták az osztálykülönbségekről. Brit tanulmánykötet

„Nagy-Britanniát ma is az osztálykülönbségek határozzák meg” és már régóta az „osztályok egyenlőtlenségének kérdésével” kellene foglalkozni. Ez az állítás, ebben a formában – ahogyan a brit multikulturalista reflexió egyik legfontosabb fórumának, a Runnymede Trustnak a kiadványában olvashatjuk – első pillantásra ártalmatlannak tűnhet. (A Runnymede Trust, mely a faji megkülönböztetések elleni harc élén álló kutatócsoport, az osztályok egyenlőtlenségeinek problematikájával csak a legutóbbi időben kezdett el foglalkozni – a ford.)

Egy meghökkentő vidéki plakáton a volt munkáspárti miniszterelnök, Gordon Brown mosolyog: „Tovább növeltem a különbséget a gazdagok és a szegények között. Hagyják, hadd folytassam.” Természetesen apokrif idézetről van szó. Sosem hangzott el, ám tartalma mégis megfelel a tényeknek: míg a Thatcher – Major korszak végén a leggazdagabbak – a britek egy százaléka – a nemzeti bevételek 17 százalékát birtokolták, Antony Blair és Gordon Brown miniszterelnökségének ideje alatt, tehát amióta a Munkáspárt leváltotta a Konzervatív Pártot, ez az arány elérte a 21 százalékot. Az ironikus plakát ezért így következtet: „Szavazzon a konzervatívokra!”.

A bevándorlók mindenütt a világon elszigetelődnek, s meg is bélyegzik őket. De mit jelent, ha valaki kisebbségiként él a saját hazájában – mint például Abou Dhabiban?

Akár kirekesztett, akár elnyomott vagy  alárendelt csoportról esik is szó,  az identitás, a nemzeti hovatartozás érzése mindenképpen erős érzelmeket vált ki valamennyijükben –, ezeknek az érzelmeknek azonban két ellentmondó  jelentésük van. A válság és talajvesztés időszakában a szolidaritás érzése és a közös emlékek ereje ezeket a csoportokat, jobban, erősebben képes összekovácsolni, mint a hagyományos politikai megmozdulások és szervezetek. Ezek a kisebbségi csoportok megpróbálnak olyan erőforrásokhoz hozzájutni, amelyeket addig megtagadtak tőlük -, erre jó példa az iraki kurdok esete.  Az éremnek azonban két oldala van: Belgiumban például komoly széthúzó erők jöttek létre,  s eközben a társadalom nagy  kérdései a nemzeti hovatartozás problémája  köré egyszerűsödnek le. Ez konkrétan azt eredményezi, hogy az addig létező olyan kategóriák, mint a társadalmi osztályok az emberek tudatában eltűnnek vagy legalábbis hátrébb szorulnak,  helyettük pedig – nemzetiségi alapon - az elnyomott csoportok között is kialakul a verseny, a konkurencia. Amint azt az indiánok is megtapasztalhatták Amerika „felfedezése” nyomán: az áldozatok közötti viszony sem válik magától és azonnal barátságossá és szolidárissá.

Az elmúlt húsz év világrendszerének változásai minden nemzetközi szervezetet rákényszerítettek célkitűzései és feladatrendszere átértékelésére. Az új környezetben a tagállamoknak idomulniuk kellett az ezredforduló új típusú kihívásaihoz, amelyet a laza bipoláris rendszer megszűnése és a szuperhatalmi egyensúly felbomlása generált. A komplex, nehezen modellezhető fenyegetések egy kiszámíthatatlan és biztonsági kockázatoktól terhes világrendet eredményeztek, ahol a szuverenitás és a béke védelme messze túlmutat az országhatárok biztosításán és a hagyományos katonai képességeken. A felgyorsuló globalizáció nagy mértékben relativizálta – ha nem is szüntette meg – a földrajzi távolságokat, és számos regionális válságot globális szintre emelt.

Az UNESCO minden gondja ellenére hiteles „brand”. Képes volt megszólítani és megtartani számos elkötelezett, küldetéses, felkészült szakértőt, kiépíteni az NGO-k világával egy kapcsolati-együttműködési hálót, és tevékenysége mindig az értékek őrzésén és gyarapításán alakult. Rendelkezik tehát annyi esélyponttal és bizalmi tőkével, hogy a szervezet öncélú életben tartása helyett a küldetésnyilatkozatában reprezentált világproblémák megoldásához szükséges szemlélet-és működésváltás felé forduljon.