Öt kubai a címlapon

Ma már senki sem lepődik meg a média politikai szerepén, az Amerikában a Castro-ellenes szervezkedések felderítésén dolgozó öt kubai férfi esete viszont a média igazságszolgáltatást is befolyásoló hatását mutatja.

 

kkubaHollywoodi stílusú akció keretében 1998. szeptember 12-én Miamiban száz rendőr tartóztatott le öt kubait: Gerardo Hernándezt, Ramon Labaninót, René Gonzálezt, Fernando Gonzálezt és Antonio Guerrerót. Kétnapos fárasztó kihallgatás következett, megszakítás nélkül, miközben a letartóztatottaknak nem volt lehetőségük se mosakodni, se borotválkozni. Szeptember 14-én gyűrött ruhában, borostától kékes arccal, torzonborz hajjal hajtották őket a fényképészek hada elé. Innentől kezdve a sajtóban ezek a banditafejek jelentek meg.

Ugyanezen a napon az FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda helyi vezetője, Hector Pesquera arcátlan hazugságokat mond a sajtókonferencián: „Ezzel a letartóztatással jelentős csapást mértünk a kubai kormányra. Kudarcot vallottak erőfeszítéseik, hogy kémkedhessenek az Egyesült Államokban.”

Azok, akik végül az „ötök” lettek, valójában azzal foglalkoztak, hogy felderítsék a Kubából száműzött Castro-ellenes fegyveres szervezeteket, mindenekelőtt zászlóshajójukat, a Kubai-Amerikai Nemzeti Alapítványt (FNCA), melyet Ronald Reagan hozott létre 1981-ben. Informálták Havannát a szigetre való behatolás kísérleteiről és a merényletek előkészítéséről.[1]

Miamiban ezután rögtön támadásba lendültek a helyi latin közösség lapjai, a Diario las Americas, a Le Nuevo Herald, a Miami Herald, a Radio Mambi és a La Poderosa rádiók, valamint a Canal 23, a Canal 41, a TV Martí televíziók. Ment minden a maga útján. A „kémek” szó terjedt széltében-hosszában, minden mennyiségben. Sztereotip formulák, elcsépelt közhelyek hangzottak el. Az FBI tisztviselők koholmányai: a letartóztatottak közveszélyes személyek. A legszemérmetlenebb hazugságok: „A kémek szabotázsakciókat terveztek Floridában”[2].

Amikor 2000. november 27-én megkezdődik az esküdtek kiválasztása, több behívott személy a tartózkodását fejezi ki, kijelentik, hogy félnek a média nyomásától és a száműzött kubaiak erőszakos megnyilvánulásaitól abban az esetben, ha a vádlottakat felmentenék.

A per kezdetén megtöltik a termet a televíziók, a komoly napilapok és a bulvársajtó képviselői, akik feltehetőleg azt remélik, hogy James Bond és a szuperkémek varázslatos világával fognak találkozni. De csalódniuk kell. Amikor a védelem az ötök antiterrorista céljairól kezd beszélni, a New York Times visszahívja a tudósítóját. Más különleges tudósítók is csomagolnak, teljesen elveszítik az érdeklődésüket, annak ellenére, hogy szenvedélyesen szeretik a bűnügyi krónikákat.

És az európai média? Ha az ügy a showbiznisz valamelyik sztárját érintette volna, olyan ismert személyiséget, mint amilyen O. J. Simpson volt 1994–1995-ben, akkor kétségkívül felfigyeltek volna rá. Most azonban nem ilyesmiről van szó. Csak a miami sajtó riporterei maradnak. Az esküdteket egészen a döntés pillanatáig, 2001. június 4-ig zaklatják és megfélemlítik. Az újságírók kamerával és mikrofonnal a kezükben követik őket a folyosókon, az utcán, egészen az autójukig, ahol lefilmezik a rendszámtáblájukat.

A védelem ezért igyekszik minden alkalommal megmutatni a száműzöttek valódi arculatát. Nagyon magas rangú amerikai katonák tanúskodnak… a vádlottak javára. Ilyenkor hallgat a rádió. Roberto González, René fivére[3] felháborodva lép oda a Miami Herald újságírójához a bíróság előcsarnokában. Így beszél erről: „Ezt mondtam neki: A sajtószabadságról beszéltek nekem, de azt látom, hogy amikor a tárgyaláson valami nem egyezik a kormány álláspontjával, akkor semmit nem publikálsz másnap. – A tudósító unott arccal válaszolta: Az emberek nem szeretik az ilyesfajta információkat. Azt mondják, hogy segítem a védelmet.”

Az újságírókat azért fizetik, hogy félretájékoztassanak

Akik nem vettek részt a tárgyaláson, azok sosem fogják megtudni, hogy egyik vádlott sem kapott vagy keresett olyan információkat, amelyek „az Egyesült Államok nemzetbiztonságát” veszélyeztették volna. A Nuevo Herald nem kertel (2001. április 30.): „Az ügyészség az állította, hogy bőséges bizonyítékai vannak a vádlottak állítólagos kémtevékenységéről. Márpedig (…) több megfigyelő és közösségi vezető panaszolta, hogy ezek a megsemmisítő erejű bizonyítékok egyáltalán nem kerültek elő, és hogy a védelem, úgy tűnik, a kubai emigránsokat ültetné a vádlottak padjára, akik mindent megtettek, hogy súlyos ítélet szülessen… Ha a dolgok így folytatódnak, ezek a kémek ki fognak szabadulni.”

Fölösleges volt az aggodalom. 2001 decemberében aránytalanul nagy büntetéseket szabtak ki: tizenöt év börtönt kapott René González; tizenkilenc évet Fernando González; életfogytiglani büntetést megtoldva tizennyolc évvel Labanino; életfogytiglant megtoldva tíz évvel Guerrero; két életfogytiglant megtoldva tizenöt évvel Hernández.[4]

2006 szeptemberében kiderült, hogy tíz kubai származású újságírót, akik a miami médiánál dolgoztak – például a Nuevo Heraldnál, a Miami Heraldnál, a Diario Las Americasnál, az Univisiónnál, a Telemundónál, a Canal 41-nél, a Radio Mambinál – rendszeresen fizetett a szövetségi kormányzat, hogy vegyenek részt a Radio és TV Martí, a Castro-ellenes politika támogatására létrehozott két hivatalos csatorna programjaiban, a titkos propagandahadjárat részeként. Ezek a „profik” alakították ki cikkeikkel azt a légkört, amelyben az ötök pere zajlott.

És a folytatás: az Országos Sajtóklub sajtótájékoztatót rendezett Washingtonban 2010. június 2-án. Itt az ötök kiszabadítására alakult bizottság, a Free The Five bejelentette, hogy pert indít a Broadcasting Board of Governors (BBG) ellen.  Ez az az önálló vállalat, amely felelős az amerikai kormány által finanszírozott összes rádióadásért. A bizottság  tizennyolc hónapnyi vizsgálódás után megállapította, hogy a BBG 74 400 dollárt fizetett ki újságíróknak, hogy a közhangulatot az ötök ellen hangolják.

2000. november 27-től 2001. június 8-ig, tehát a per idején a Nuevo Herald nyolcszázhat, a Miami Herald háromszázöt cikket publikált, a vádlottakkal szemben ellenséges hangnemben. Az öt kubai pedig még mindig ott senyved a legrosszabb amerikai fegyintézetekben.

A szerző újságíró, az Öt kubai Miamiban című könyv szerzője (Don Quichotte, Párizs, 2010).

Fordította: Terbe Teréz     



[1] 1959 óta a száműzöttek fegyveres akciói több mint háromezer-négyszáz ember halálát okozták Kubában.

[2] El Nuevo Herald, Miami, 1998. szeptember 17.

[3] A testvérek az Egyesült Államokban születtek kubai szülőktől, akik a forradalom győzelme után tértek vissza a szigetre, mindkettőjüknek kubai-amerikai kettős állampolgársága van, akárcsak Antonio Guerrerónak.

[4] 2008-ban jogorvoslattal három elítélt büntetését csökkentették: Guerreróét huszonegy év tíz hónapra; Labaninóét harminc évre; Fernando Gonzálezét tizenhét év kilenc hónapra.