Orbán pártja, az 1988-ban alapított Fidesz 2010 áprilisában nagy fölénnyel nyerte az országgyűlési választásokat. Néhány Budapesten töltött nap nem elegendő ahhoz, hogy pontosan megértsük az új miniszterelnök, Orbán Viktor politikai rendszerének természetét. Az azonban e rövid utazás alatt is kiderült, hogy bármennyire is vitatott személyiség Orbán, népszerűségét eddig sikerült megőriznie. A Fidesz 2014-ig a parlamenti mandátumok kétharmadát birtokolja. A többségi párt 2010 októberében a helyhatósági választásokon is tönkreverte riválisait. „Budapesten kívül a 23 nagyobb városból 22 és a kisebb városok 90 százaléka is a jobboldalé” – mondja Tamás Gáspár Miklós, a magyar baloldali értelmiség ismert alakja, a Zöld Baloldali Párt elnöke. A fideszesek többségében a szocialistáktól nyerték el ezeket a városokat, akik 2002 és 2006, majd 2006 és 2010 között kormányoztak a magyar politika térképéről mára eltűnt liberális SZDSZ-szel koalícióban.
De kicsoda valójában az új magyar miniszterelnök? „Antiliberális populista”, „konzervatív nacionalista”, „autoriter demokrata”, aki a tízmilliós ország jogi és gazdasági szabadságát fenyegeti? Orbán Viktor mindenekelőtt az 1980-as évek vége óta az országos politika fontos szereplője. Ő követelte nyilvánosan 1989-ban a budapesti Hősök terén az oroszok távozását. A kilencvenes években liberális volt, 1998 és 2002 között egyszer már kormányozott, ma az Európai Unióval és a pénzügyi szervezetektől, főként az IMF-től való függetlenedésért emel szót, és nem habozik felvállalni a nyilvános konfliktusokat velük szemben. Ám miközben ez a jobboldali politikus a pénzvilágtól és a nemzetközi szervezetektől való függés ellen szónokol, gazdasági és szociális politikájának célja, hogy Magyarország eleget tegyen európai vállalásainak, és hogy a felső középosztály gazdasági érdekeinek kedvezzen.
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája – az első, államtól független szakszervezet, amelyet még 1988-ban alapítottak – szerint a magyar kormány politikája a szakszervezetek szerepének a szűkítésére irányul és a bérből élőkkel akarja megfizettetni a gazdasági válság árát. „Komoly gondot jelent számunkra a párbeszéd Orbán Viktor kormányával. Amióta átvette a hatalmat, nem konzultál a szociális partnerekkel. Tiltakoztunk, mert egyszer sem hívta össze az Érdekegyeztető Tanácsot (1) , ahogy azt a törvény előírná minden olyan esetben, amikor a munkavállalók életével kapcsolatos szabályozás módosításáról van szó” – állítja Fiedler Péter, a Liga kommunikációs vezetője.
„Márpedig Orbán első döntései ezeket a kérdéseket érintették. Megváltoztatták az egyes tisztviselők jogállását. Mostantól a kormánynak jogában áll minden indoklás nélkül nem meghosszabbítani a szerződéssel dolgozók munkaviszonyát. Mi több, 2010 decemberében a parlament minden egyeztetés nélkül úgy határozott, hogy korlátozza a sztrájkjogot. Mostantól az állampolgároknak alapvető szolgáltatást nyújtó cégeknél illegális a sztrájk! Ezzel úgy vezették be a minimális szolgáltatás kötelező rendszerét, hogy nem folytattak róla vitát, valamint azt sem pontosította senki, hogy mit ért alapvető szolgáltatásokon.”
Orbán a bankokra, a nagyáruházakra, az energiaiparra és a telekommunikációs cégekre különadókat vetett ki. Előbb 2012-ig, majd 2014-ig hosszabbították meg a különadót Matolcsy György gazdasági miniszter március 8-án bemutatott Strukturális reformprogramja keretében. (2) A kormány 1,3 milliárd eurós bevételt várt ettől az intézkedéstől. Vajon ez is a gazdasági szuverenitás visszaállításának politikája a pénzügyi piacokkal és az Európai Unió követelményeivel szemben? (3)
Fiedler Péter elemzése jól illusztrálja sokak ambivalens érzéseit ezzel a szokatlan konzervatív politikussal szemben. Mint mondja, nem szabad hagyni magunkat megtéveszteni. „Csak örülni lehet annak, hogy megadóztatják a pénzügyi szereplőket és a multinacionális cégeket – ám Orbán számára ez a pénz az ország adósságainak a törlesztésére szolgál, valamint lehetővé teszi, hogy tartsa a költségvetési hiányról kötött uniós stabilitási paktumban rögzített vállalásait. Nem teremt vele új forrásokat szociális célú beruházások és infrastrukturális fejlesztések számára, és nem is emeli a fizetéseket.”
A kormány szerint ezeket az adókat valóban elsősorban az ország adósságának a csökkentésére fordítják: a cél a GDP 65-70 százaléka (jelenleg az adósság több mint 80 százalék). Másrészt az államháztartási hiányt szeretnék 2014-ig a GDP 2 százaléka alá (2012-ben 2,5 százalékára, 2013-ban 2,2 százalékára) visszaszorítani. Tehát Orbán nem valamiféle járom alól próbál szabadulni, hanem eleget akar tenni a kötelezettségeknek („helyreállítani a befektetők bizalmát a magyar gazdaságban”), valamint el akarja kerülni, hogy újabb kölcsönökre legyen szüksége az IMF-től vagy az uniótól. (4)
A kormány által benyújtott program elemzése ugyanakkor kimutatja, hogy Orbán Viktor gazdasági és szociális politikája nem különbözik a többi európai országétól. Az európai elvárásoknak megfelelő megszorító politikát alkalmaz, amikor visszafogja a szociális kiadásokat, és az alsóbb osztályokra hárítja az ország pénzügyi terheit: csökkenti az állam és az önkormányzatok kiadásait, befagyasztja a köztisztviselői béreket, csökkenti a nyugdíjakkal, az egészségüggyel (radikálisan visszavágták a gyógyszerkasszát), a közoktatással és az infrastruktúrával, például a közlekedéssel kapcsolatos kiadásokat. (5)
Ebben az országban, amelynek a foglalkoztatási mutatója a második legrosszabb Európában – a munkaképes korúak alig 57 százaléka van jelen a munkaerőpiacon (6) –, és ahol a súlyos társadalmi egyenlőtlenségekhez még regionális törések is párosulnak – Európa húsz legszegényebb régiójából négy található Magyarországon (7) –, az Orbán-kormány szociális elképzeléseit nehéz azonosítani néhány homályos, a közoktatásra, a foglalkoztatásra (egymillió új munkahely 2010 és 2020 között), az egészségügyre és a nyugdíjra vonatkozó ígéreten kívül.
Herman Zita, a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának (8) tanácsadója szerint a kormány által tervezett konkrét szociálpolitikai intézkedések egyértelműen társadalomellenesek. Emlékeztet a miniszterelnöknek a közelmúltban tett, bár ki nem fejtett mondatára, miszerint „a munkanélküli segélyt időben és összegében is korlátozni fogják”. Emlékeztet arra is, hogy „az állam a felére csökkentette az országos közérdekű munkaprogram keretét, amely pedig számos faluban és régióban biztosított munkalehetőségeket”. Felhívja továbbá a figyelmet egy újabb fenyegető veszélyre: „20–40 ezer család a csőd szélén áll. Svájci frankban vettek fel lakáshitelt. Mára a nemzeti valuta, a forint óriásit zuhant a frankkal szemben, s bár kilakoltatási moratórium van érvényben, ettől a törleszteni nem képes családok fizetési gondja csak halasztódik. A kormány olyan törvény megszavazására készül, amely elhalasztja a moratórium feloldását, de a lényeget illetően nem tesz semmit. Mintegy százezer család vett fel svájcifrank-hitelt.”
Herman Zita szerint az Orbán-kormány valóságos szándékát a fiskális politikában lehet megtalálni. Elég megnézni, hogy mely társadalmi csoportok a haszonélvezői a programjának. „A kormány véget vetett a progresszív adózásnak. Eddig a jövedelemtől függően 17 és 32 százalék között mozgott a személyi jövedelemadó. Mostantól egy egységes, 16 százalékos adókulcs van érvényben minden állampolgárra. Ez az intézkedés jobban kedvez a felső középosztályoknak és a gazdagoknak, mint az alacsony jövedelműeknek, a pályakezdőknek és a minimálbéreseknek. Nekik alig marad több a zsebükben a változás után, és ez csökkenti a vásárlóerejüket.”
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt fiatal, 36 éves elnöke egyetért ezzel az elemzéssel: „a régi rendszer szerint a magyarok 90 százaléka esett a 17 százalékos személyi jövedelemadókulcs alá, míg a tízszázaléknyi leggazdagabb 32 százalékot fizetett. Utóbbiaknak ez a változás óriási ajándék.”
Mesterházynak bőven van tennivalója. Az ő pártja irányította közel tíz éven át az ország sorsát, és vezette be 2004-ben Magyarországot az Európai Unióba. A párt mára kivérzett, és a társadalmi szervezetek többsége hallani sem akar róla. Orbán Viktor a magyar szociáldemokratákat leginkább azok kettős kudarcának következményeként söpörhette le: politikai és gazdasági téren nagyot hibáztak, amikor valamennyi gazdasági szektort privatizálták, megnyitották a magyar agrárpiacot az európai konkurencia előtt és keményen visszafogták a béreket (noha 2006-ban még egy szociális, a jóléti államot helyreállító programmal nyerték meg a választásokat), morális téren pedig a korrupciós botrányok és a hazugságok egész sorával vesztették el a bizalmat. (9)
A magyar szocialisták most azt mondják, megértették, mit csináltak rosszul. Amikor arról kérdeztük, hogy valaha visszakerülhet-e a hatalomba, Mesterházy Attila zavartan válaszol: „Tanultunk a múlt leckéiből. Pár hónapja még azt hittem, én vagyok az egyedüli az országban, aki hisz benne, de ma már újjáépítjük magunkat, a szocialista párt nem pusztult el. Nem robbant szét. Bárki bármit gondoljon múltbeli tetteinkről, biztos, hogy az Orbán-rendszer leváltására nem létezik megoldás a szocialista párt nélkül. Viszont roppant pesszimista vagyok a Jobbik miatt. (10) A szélsőjobb a válság hatására tovább fog erősödni. Nem elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor szövetségre lép velük 2014-ben.”
Mit szól ehhez a miniszterelnök? Nem fogjuk megtudni, mert a Fidesz egyetlen vezetőjével sem tudtunk találkozni. A Jobbik viszont szóba áll a külföldi újságírókkal. Gyöngyösi Márton, a Jobbik fiatal parlamenti képviselője így fogalmaz: „Orbánnal a gondolataink hatalomra jutottak, de a megoldásaink még nem. Úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi kapitalizmus iránya téves, ahogy az Európai Unióé is. Nem a pénzpiacok és az Európai Központi Bank által javasolt megoldások fognak segíteni a magyarokon. A privatizáció, a dereguláció, gazdaságunk irányításának a külföldi cégek kezébe adása nem segít felépíteni az országunkat. Vissza kell állítani az egyensúlyt, újra megadni a megfelelő eszközöket a kisvállalkozóinknak, hogy versenyképesek legyenek, hiszen nem a konkurencia elvével van gondunk. A Fidesz sok gondolatot vett át a mondanivalónkból szimbolikusan a kormányzása első hónapjaiban. Így például a nyugdíjrendszer államosítását, a multinacionális cégek megadóztatását, a határon túli magyarok állampolgárságát (11) és így tovább.”
Orbán Viktor Magyarországa azon európai laboratóriumok egyike, amelyekben kísérletek folynak új politikai rendszerek felemelkedésével. Ezek alapja paradox módon a jobboldalra átkerült gazdasági, politikai és szociális tiltakozás a gazdasági és pénzügyi válság ellen, és ahol a szociáldemokrácia és a „baloldal” elkopott – Magyarország esetében összeomlott –, nemcsak mint politikai alternatíva, hanem mint lehetséges váltópárt is (12) .
