„A lehetetlen is megtörténik”

A politikai vezetők szívesen hivatkoznak a dolgok „bonyolult természetére”, hogy megmagyarázzák, miért lenne őrültség a bonyolult jelenségek megváltoztatásának bármiféle kísérlete. Igen ám, de bizonyos körülmények között minden végtelenül egyszerűvé válik. Például akkor, amikor szeptember 11. után az akkori amerikai elnök, George W. Bush mindenkit felszólított arra, hogy válasszon „köztünk és a terroristák között”. Tuniszban ez a választás egy baráti diktátor és „egy tálib típusú észak-afrikai rezsim” közötti választás lett volna.[1] Ez a fajta alternatíva kedvez a főszereplőknek: a diktátor az iszlamistákkal szembeni egyetlen védőbástyának állítja be magát, az iszlamisták pedig a diktátor egyetlen ellenségeinek nevezik magukat.

Bővebben...

SARKKÖRÖK VARÁZSÁBAN

Mi lenne, ha eltűnne az Északi-sark? Jól néznénk ki! Régi jó ismerősünk, annyi mindent éltünk át együtt. Már iskoláskorunkban is élvezettel számítgattuk és rajzoltuk meg körzővel, vonalzóval a helyét. Ha végre megvolt, jöhetett a Rák- és a Baktérítő, az Egyenlítő; a szélrózsa és az égtájak. A kozmosz mértani elemei segítettek eligazodni a földrajz aggasztó világában. A világ tengelye, a sarkok a maguk elvontságában is meghatározták magát a földgolyót, és olyan szilárd eleganciát adtak neki, mint a tógának a ráncait rögzítő díszítő melltű.

Bővebben...

Alain Badiou barlangjában

Miközben a kommunista ideálba vetett hit elveszítette vonzerejét, egy magát kommunistának tartó filozófus sikert sikerre halmoz, Franciaországban és külföldön egyaránt. Alain Badiou, a valódi egyenlőség kérdéseit feszegeti, ezért szerinte radikálisan szakítani kell a demokrácia kérdése körül kialakult konszenzussal.

Bővebben...

„Nincsenek barátaim, nincsenek ellenségeim, csak érdekeim vannak”

Irán és Latin-Amerika új kapcsolatai

 

2005-ös megválasztása óta Mahmud Ahmedinedzsádot, Irán elnökét minden latin-amerikai országban fogadták, még Brazíliában is, pedig ott 1979 óta nem járt iráni elnök. A két régió között egyre szorosabbak a gazdasági kapcsolatok, miközben továbbra is szembeszökőek az ideológiai különbségek. A Teherán–Latin-Amerika közeledés azt mutatja, hogy szövetségeseinket nem mindig válogathatjuk meg. A geopolitikai szövetségek már csak ilyenek.

Bővebben...

Mitől olyan nehéz titokban tartani a dokumentumokat?

Egyetlen honlap megrengette az Obama-kormányt. Az új típusú média több százezer diplomáciai üzenet kalózmásolatát hozta nyilvánosságra 2010. november 28-án három nagy példányszámú napilap együttműködésével. Az amerikaiak erőteljesen reagáltak. Bármi lesz is a sorsa a WikiLeaks-nek, semmi sem akadályozhatja meg többé az ilyen típusú kiszivárogtatásokat (angolul: leaks).

Bővebben...

Kik és hogyan hallgattatják el a WikiLeaks-et?

„Ha a szólás szabadsága eltűnik, csendben és némán vezethetnek bennünket, mint a birkákat a vágóhídra” – állította George Washington.

2010. január 21-én Hillary Clinton külügyminiszter beszédet mondott az internet szabadságáról. Fontos beszéd volt ez, nem hazudtolta meg az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáit. Bírálta azokat az országokat, amelyek „elektronikus gátakat emelnek, megakadályozandó, hogy polgáraik elérjék a világháló bizonyos részeit, és szavakat, neveket és mondatokat törölnek ki a keresők találataiból”. Hillary Clinton megismételte Barack Obama krédóját : „Minél több információ kering szabadon, annál erősebbek a társadalmak.” Amerika tehát hivatalosan fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és elismeri azt is, hogy „az információs hálózatok révén az emberek információhoz juthatnak, és így számon kérhetik a kormányokat”. A kormányzat ezért programot indított olyan új eszközök kidolgozásának támogatására, „amelyek lehetővé teszik az állampolgároknak, hogy gyakorolják a szabad véleménynyilvánítás jogát a politikai cenzúra megkerülésével”, és óva intett azoktól a kormányoktól, amelyek, „akárcsak a múlt diktatúrái, (...) célpontnak tekintik azokat a független gondolkodókat, akik használják ezeket az eszközöket”.

Bővebben...

Amit eddig megtudtunk a WikiLeaks-től

Számos kommentátor az amerikai külügyminisztériummal egyetértésben azt bizonygatja, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai iratok semmi újat nem tartalmaznak. Mégis, az eddig publikált dokumentumok között több érdekes apróságot találhatunk. Például:

Bővebben...

A WikiLeaks érdekében Finnország nyújtson menedéket Julian Assange-nak!

Le Monde Diplomatique, Finnország

Szabadon közölhető és terjeszthető

A demokrácia lényegéhez hozzátartozik, hogy folyamatosan harcoljunk a nyilvánosság alapelvéért, az oligarchák és más hatalmasságok titkos politikája ellen. A közvélemény érdeke, hogy az állampolgárok ésszerű véleményt alakítsanak ki, és hozzáférjenek minden ehhez szükséges információhoz.

Az aszimmetrikus hatalmi viszonyokat rendszeresen a „nagyobb tudással”, a „mi értünk hozzá, mi tudjuk, hogy mit kell tenni-vel” igazolják. Az a feltételezés, hogy azoknak, akik „jobban tudnak” valamit, azoknak joguk van, az állampolgárok akaratától függetlenül, dönteni.

Bővebben...

A nők szegénysége Lengyelországban – „Hall minket egyáltalán valaki?”

 

Készült a Hogyan lettünk szegények? című konferenciára, a magyar Le Monde Diplomatique által a budapesti Kossuth Klubban 2010. november 4–6-án rendezett összejövetelre.

 

Írásom alapja öt szociológiai tanulmány, melyet a lengyel Feminista Think Tankban részt vevő feminista és antikapitalista szociológusok állítottak össze. Katarzyna Gawlicz, Ewa Charkiewicz, Malgorzata Maciejewska és Marcin Starnawski mélyinterjúkat készítettek és elemzéseket végeztek olyan nők életviszonyairól és szociális elvárásairól, akik két közepes nagyságú városban, Walbrzychban és Krosnóban, valamint Starachowice környéki falvakban élnek, Lengyelország délnyugati, délkeleti és központi régiójában.[1] A gazdasági statisztikákat a lengyel neoliberális kapitalizmus húsz évéről szóló első kritikai feldolgozásból vettem, ennek címe A konzervatív modernizáció, kiadója Pawel Kozlowski professzor, a Lengyel Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézetének igazgatója.[2]

Bővebben...

Adjátok vissza a Népszavát!

A II. világháború utáni Európában gyakran kerültek kormányra baloldali pártok. Annak idején az ő tevékeny közreműködésükkel alakultak ki a nagy szociális ellátó rendszerek, így például a nyugdíj, az ingyenes és általános egészségügyi ellátás, az ingyenes közép- és felsőfokú oktatás, valamint a szociális segítő rendszerek: az anyaság, a rokkantság, a munkanélküliség vagy más hasonlóan nehéz élethelyzetek esetére.

A baloldali vezetők kormányzás közben tanultak meg nemet mondani különböző alulról jövő elvárásokra, miközben az ország érdekére hivatkoztak, a költségvetés egyensúlyára, a vállalatok nyereségére vagy a jövőbeni fejlődésre – csakhogy a leggyakrabb érveket idézzük.

Ma viszont, több évtizedes kormányzás után, a gazdasági világválság közepén ott tartunk, hogy a szocialista vezetők legfeljebb jótékonysági hajlamukkal és személyes érzékenységükkel válaszolnak az általános elszegényedésre, és egy nagyon távoli és bizonytalan jövő nevében - Magyarországon is, de másutt is - a jóléti állam módszeres lebontásának és felszámolásának állnak az élére.

A Népszava újságírói ezt a szokatlan helyzetet képviselik, amikor az IMF követeléseit, a kötelező magánnyugdíjpénztárak létével megvalósult pénzügyes fosztogatást, sőt az Operabált védik a jobboldal „támadásai” ellen.

De szemben állni a jobboldal egyik szárnyával még korántsem jelenti, hogy baloldaliak vagyunk.

A valós demokrácia, az általános jólét, a szolidaritás és a szociális ellátó rendszerek védelme nélkül ugyanis nincs baloldaliság.

Ezért nem jár a Népszavás újságíróknak a baloldali jelző.

Bővebben...