hu | fr | en | +
Accéder au menu

A WikiLeaks érdekében Finnország nyújtson menedéket Julian Assange-nak!

Szabadon közölhető és terjeszthető

A demokrácia lényegéhez hozzátartozik, hogy folyamatosan harcoljunk a nyilvánosság alapelvéért, az oligarchák és más hatalmasságok titkos politikája ellen. A közvélemény érdeke, hogy az állampolgárok ésszerű véleményt alakítsanak ki, és hozzáférjenek minden ehhez szükséges információhoz.

Az aszimmetrikus hatalmi viszonyokat rendszeresen a „nagyobb tudással”, a „mi értünk hozzá, mi tudjuk, hogy mit kell tenni-vel” igazolják. Az a feltételezés, hogy azoknak, akik „jobban tudnak” valamit, azoknak joguk van, az állampolgárok akaratától függetlenül, dönteni.

JPEG - 226.5 kio

De hogyan tudják ezek a hatalmasságok, hogy ők valóban „jobban tudják”, amit tudnak? Az egyedüli módszer, hogy megmagyarázzák és igazolják a jobb tudásuk alapját, hogy alávetik azt a köz értékelésének, hogy a többiek kritizálhassák vagy cáfolhassák őket. Ez azonban azt jelenti, hogy elköteleződnek a nyilvánosság alapelve mellett.

A demokratikus polgároknak joguk van gyülekezni, kifejezni és közölni a véleményüket bármilyen nyilvános eszközzel, bármilyen közügyben. A kormány, az állam és bármely állami szervezet döntései definíció szerint közérdekű fontosságúak. A szólásszabadságnak és a nyilvánosság alapelvének legfontosabb feltétele, hogy az állampolgárok tudják, mit és miért tesznek a hatóságok. Tehát minden erre vonatkozó dokumentumnak nyilvánosnak kell lennie.

Talán erkölcsi alapon igazolhatóak egyes kivételek a nyilvánosság alapelve alól, de ezeket a kivételeket szűk és specifikus módon meg kell határozni. A titkosságot csak olyan feltételekkel lehet igazolni, amelyeket az állampolgárok vagy azok szervezetei bármikor kétségbe vonhatnak. Továbbá azok, akik bármit „bizalmasnak” vagy „titkosnak” nyilvánítanak, törvényes felelősséggel tartoznak ezért a cselekedetükért. Az igazolhatatlan titkosítás büntethető legyen.

Más szóval, a dokumentumok csak nagyon speciális körülmények között lehessenek bizalmasak vagy titkosak. A bizonyítás terhe mindig azoké legyen, akik el akarnak rejteni információkat az állampolgárok elől. A demokratikus média feladata, hogy minden olyan információt közhírré tegyen, amelyet megfelelő igazolás nélkül titkolnak el az állampolgárok elől – és egyidejűleg morálisan és törvényesen felelősségre vonja a hatóságokat tetteikért.

2006-os alapítása óta a WikiLeaks ötletesen használja az internetet az átláthatóságért folytatott küzdelmében. A WikiLeaks globálissá tette a harcot a titkos praktikák ellen, és így hozzájárul a nyilvánosság és demokrácia világméretű megerősödéséhez.

A legnagyobb botrányt keltő leleplezések és közlések közül sok kapcsolódik az Egyesült Államokhoz. Nem meglepő, hogy az amerikaiakat és sok közeli szövetségesüket felingerelte a WikiLeaks. A múltban az orosz cár az ellenzékieket Szibériába küldhette, de a liberális–demokratikus államok vezetői nem kerülhetik meg, legalábbis a nyilvánosság előtt, hogy tiszteletben tartsák a törvényeket (a titkosítás természetesen lehetővé teszi a törvények megkerülését). Gyakran mondják, hogy Lenin és Sztálin voltak az utolsó cárok.

A WikiLeaks legismertebb szóvivője, Julian Assange ausztrál állampolgár. Ezért kényesek diplomáciai és jogi szempontból az amerikai, brit vagy svéd hatóságok akciói Assange ellen. A világméretű hajsza Assange után mindazonáltal mára nyilvánvaló. Tom Flanagan, a kanadai miniszterelnök egyik korábbi tanácsadója 2010. november végén egyenesen azt jelentette ki, hogy Julian Assange-ot meg kellene gyilkolni. Számos amerikai politikus és médiaguru jogi akciókat követelt Assange ellen – anélkül, hogy rámutatottak volna, hogy pontosan milyen törvényeket szegett meg Assange. „Ez nemzetbiztonsági ügy és a bűnösöket meg kell büntetni”. A múlt különböző cárjai nagyon jól értenék ezt a logikát.

Még a legutóbbi Wiki-leleplezések előtt a helyzet annyira elfajult, hogy Assange 2010 nyarán úgy érezte, hogy többé nem utazhat biztonságban az Egyesült Államokba. Közben a svéd rendőrség nyomozást indított Assange ellen két nő ellen elkövetett szexuális erőszak ügyében.

A svéd jogi procedúra érdekes kérdéseket vet fel. Ahogyan a vádat felállították, vizsgálták és ejtették, hogy egy másik ügyésszel ismét elindítsák, különösnek tűnik, főleg a 2010 végi helyzetben. Továbbá a vád annyira gyenge és homályos, hogy az Interpol „vörös riasztása” (Red Notice) igencsak meglepő – ezek a felhívások teszik lehetővé a globális körözést a különösen veszélyes bűnözők esetében, és ezek engedélyezik, hogy a körözött személyt kiadatás céljából tartóztassák le.

Pártatlanul járnak-e el a svéd hatóságok? Tudjuk, hogy az állítólag semleges svéd állam egyes szervei, főleg a biztonsági és katonai szervek, titokban együttműködtek az amerikaiakkal már a hidegháború alatt is. Bármi is legyen az igazság, világosan látszik: a svédek sajátos vádjai, különös tekintettel a WikiLeaks világszerte ellentmondásos jelenlegi helyzetére, de facto üldözést jelentenek.

2010 novemberében Julian Assange azt nyilatkozta: gondolkodik azon, hogy svájci menedéket kér. 2010 decemberében közölték, hogy Donald S. Beyer, a svájci amerikai nagykövet intette a svájci kormányt, hogy ne adjon menedékjogot Assange-nak. Feltételezhető, hogy az ecuadori hatóságokat ugyancsak komoly amerikai nyomás érte Kintto Lucas helyettes külügyminiszter bejelentése után, hogy letelepedést kínálnak Assange-nak, „feltételek nélkül… így szabadon közölheti információit és az összes dokumentumot, nem csupán az interneten, de számos más közfórumon is”.

A politikai menedékjog régi jogi intézmény, amelynek révén egy politikai véleménye, tevékenysége vagy vallásos hite miatt hazájában üldözött személy egy másik országban védelmet kaphat. Európában az unió közös menedékjogi politikát állított fel. Igencsak érdekes lenne, ha egy tagállam menedéket adna olyasvalakinek, akit politikai okból Európában is üldöznek.

A nyilvánosság demokratikus alapelvét úgy lehetne a legjobban támogatni Európában és az egész világon, ha menedékjogot ajánlanának Assange-nak. Ez egyúttal fontos lenne a WikiLeaks működési feltételeinek biztosításához is, bár a WikiLeaks természetesen minden tekintetben nem-kormányzati intézmény maradna.

Finnország nem szövetségese az Egyesült Államoknak, sem a NATO-ban, sem másutt. Ideje lenne a finn állhatatosságot a globális átláthatóság és demokrácia szolgálatába állítani a várható amerikai erőfitogtatás ellenére is.

Heikki Patomäki

A nemzetközi politika professzora,

Helsinki Egyetem (University of Helsinki)

Heikki Patomäki

Megosztás