Szivárgó titkok

1962 októberében hajszál híján kitört az atomháború. Nem sokkal a félidős választások előtt John F. Kennedy elnök még azt hajtogatta, hogy a szovjetek sosem fognak támadórakétákat telepíteni Kubába – ha mégis, az nem maradna retorziók nélkül. Moszkva ennek ellenére nemigen zavartatta magát, de nem tudta eldönteni, hogy az amerikai nyilatkozatok csak meg akarták nyugtatni a választókat vagy valódi figyelmeztetések. A hírszerzés (vagyis a titkosszolgálatok) tette egyértelművé a két vezető szándékait, akiknek így lehetőségük nyílt megoldani a válságot. Amerika meglebegtette, hogy mindenképpen jóváhagyja – persze csak később és diszkréten – Moszkva egyik követelését: a Törökországban felvonultatott NATO-rakéták visszavonását. Nyikita Hruscsov pedig bizalmas levélben jelezte Kennedynek: amennyiben az USA kötelezi magát arra, hogy nem szállja meg Kubát, ő is visszahívhatja a rakétákat a szigetről anélkül, hogy csorba esne a tekintélyén. [1]

A Le Monde diplomatique függetlensége

Néhány nappal azután, hogy a Le Monde kiadó vállalatában többségi részesedést szereztek, az újság új tulajdonosai a december 15-i felügyelőbizottsági ülésen úgy döntöttek, hogy Eric Fottorinót is nyomban elbocsátják a csoport igazgatótanácsi elnöki posztjáról és napirendre tűzik távozását a lap szerkesztőségi vezetőségéből.

A Le Monde szóvivője-közvetítője szerint e két döntés „mély aggodalmat váltottak ki az olvasók körében”.[1] Bár a Le Monde Szerkesztőinek Társasága (Société des rédacteurs du Monde – SRM) nem vett részt a szavazáson, kérte, hogy „a jövőben többé ne hozzanak hasonló intézkedéseket, s főleg ne ilyen körülmények között”. Az SRM-nek kell majd új igazgatót választania a napilap szerkesztőségének élére. Ám ő már nem lesz a kiadó vállalat főnöke is.

A Le Monde diplomatique tőkeszerkezete és jogi felépítése eltérő, és nem is változott meg a Le Monde új tulajdonosainak érkezésével. Nálunk szorosan kapcsolódik egymáshoz a kiadói és az igazgatási felelősség. A szerkesztőség igazgatója a cég igazgatója is. A Le Monde diplomatique Rt. felügyelőbizottsága (amely magában foglalja a Le Monde Kiadó vállalatot, a Diplo munkatársait összefogó Gunter Holzmann Egyesületet, valamint a Le Monde diplomatique Barátainak Egyesületét) utólagos ellenőrzést gyakorol a lap pénzügyei felett.

A Le Monde diplomatique-nak 2010-ben sikerült visszanyerni pénzügyi egyensúlyát köszönhetően annak, hogy valamivel több példány fogyott az újságosoknál és a (nem kedvezményes) előfizetések is szilárdan tartották magukat.

A Le Monde diplomatique hálás az olvasóinak az eredményekért. Ők azok, akik lehetővé teszik, hogy szilárdan megőrizzük az újság függetlenségét.

S. H.




[1] Véronique Maurus: Révocation (Elbocsátás), Le Monde¸ 2010. december 19.

Az arab világ fellázad

Egyiptomban a feszültség elérte a csúcspontot, ezért január 28-án pénteken este Hoszni Mubarak elnök kijárási tilalmat rendelt el. A parlament külügyi bizottságának elnöke, a kormánypárt, a Nemzeti Demokrata Párt tagja, eddig még sosem látott reformok bevezetésére hívta fel Mubarak elnököt annak érdekében, hogy sikerüljön elkerülni a forradalmat. Az Al-Dzsazira tévécsatornának tett január 28-i nyilatkozatában hozzátette: „A rendőri beavatkozás nem elég, és az elnök az egyetlen, aki képes véget vetni a lázadásnak.” A hírek szerint a rendőrök és a tüntetők sok helyen barátkoznak. Ez az első jele egy nagyobb földindulásnak? Mi várható a hadseregtől, a rendszer bázisától?

Elöregedett struktúrák, fiatal tüntetők

Amikor Tunézia éppen kilábalóban van hosszú ideig tartó politikai bénultságából, a pártokat, szakszervezeteket, egyesületeket képviselő szereplők küzdenek helyükért a politikai életben. De valójában a nagy kérdés: milyen hely juthat ebben a világban az új, most aktivizálódott generációknak?

Egy nagykövet visszaemlékezései

Eric Rouleau-t 1985 júliusában nevezték ki nagykövetnek Tunéziába. Akkor foglalta el posztját, amikor Párizs komoly nyugtalanságát fejezte ki a köztársaság alapítója, Habib Bourgiba elnök, „hamarosan bekövetkezőnek” ítélt utódlásával kapcsolatban.

Tunéziai kronológia

Évente közel százezer magyar turista látogat Tunéziába. Az idegenforgalom tipikus helye: meleg, tenger, bazár, és  befizetett díjon felüli helyi programokból választhat a látogató: múzeum, sivatag, néptáncest stb. De az ország történelméről nem tudunk meg szinte semmit.  A kronológiai összeállítás Tunézia történetét ismerteti: a francia protektorátus megalakulásától, a függetlenné váláson át a mai helyzethez vezető eseményeket.

Értelmiség és társadalmi átalakulás – „elkötelezettség”

A jólét kiterjesztése helyett súlyos gazdasági válságba sodródtak az ún. fejlett országok.  Válaszul egyre több a tömegtüntetés és szaporodnak a tudományos elemzések. A tüntetések és az elemzések között azonban már nincs a társadalom politikai átalakítását célzó közös pont. Pedig az elkötelezett értelmiségiek nem tűntek el a történelem süllyesztőjében. Mit csinálnak? Az egyetemeken és a kutatóintézetekben, vagyis a tanulás időszakában és a munkahelyeken összeegyeztethető-e a tudomány és az aktív társadalmi szerepvállalás?

Kínai dromedárok és szaúdi tevék - Washington árnyéka Rijád és Peking kapcsolatán

Bár mind a két ország tagja a G20-nak, Szaúd-Arábia, az iszlám szent helyeinek őre és a magát még ateista értékek mentén meghatározó Kína földrajzilag és ideológiailag is távol esik egymástól. Ennek ellenére már vagy tíz éve szoros gazdasági, kulturális, vallási sőt néha még katonai kapcsolatokat építenek ki.

A hádzs-diplomácia

Abdul Karim Jakubnak, a szaúdi ipar- és kereskedelmi kamara fiatal igazgatójának feladatai közé tartozik a Kínával való kapcsolattartás. Egyetemi diplomamunkáját is a két ország viszonyáról írja a Sanghaji Egyetemen. Jóllehet szaúdi állampolgár, kínai származású: még 1949-ben Mao Ce-tung (Mao Cötung) előrenyomulása előtt néhány száz muzulmán kínai család a szaúdi emigrációt választotta a Tajvanra meneküléssel szemben. Már a harmincas évektől a Kelet-Turkisztánból (ma Hszincsiang [Xinjiang]) származó kínai muzulmánok a háború és az erőszak elől Mekkába és Medinába menekültek.

Külön utakon a két amerikai baloldal

A Tea Party mozgalom választási sikerein felbuzdulva, a republikánusok újabb adócsökkentéseket és a szociális kiadások drákói leépítését próbálják kikényszeríteni az Obama kormányból. Hogy is lehetne ellenállni egy ilyen egész pályás lerohanásnak, amikor az amerikai baloldal teljesen megosztott. A radikális szárny aktivistái minden politikai kilátás nélkül küzdenek, a realistákból meg épp a politikai változáshoz szükséges elszántság hiányzik.

Jobbra át – sikeres amerikai választási stratégia

Két évvel a demokrata siker után a félénk és elégtelen gazdaságélénkítési program és a kiegyezés keresése elkedvetlenítette Barack Obama választóit: többet vártak tőle. A jobboldalon pedig a fanatikus ellenállás tovább tartja magát, az elnököt „szocialistának” és „kétes amerikainak” tartják. Az életszínvonal csökkenése és a munkanélküliség megerősítette ezt a jobboldali szárnyat, amely mára az elnök legelszántabb ellenfelévé nőtte ki magát.

Au nom du peuple? A nép nevében?

magyarszerk

A magyar médiatörvény

*Ez a cikkünk szlovákul is megjelent, testvérlapunkban, a JeToTak-Le Monde diplomatique-ban.

A budapesti baloldali és liberális értelmiségiek, egyetemisták tüntetési naptárában sűrűsödnek a bejegyzések, december második felétől úgyszólván minden hétre esik legalább egy, a sajtószabadság megvédését célzó tüntetés, de már jövő hétre, január 27-re is elő lehet jegyezni a következőt. A tüntetések nem túl nagyok – a január 14-én este tartott a kivétel, azon mintegy tízezren vettek részt. A szervezők köre sokrétű, van olyan demonstráció, amelyet az ellenzéki MSZP, illetve a hozzá köthető szervezetek kezdeményeztek, másokat a különböző liberális csoportok, megint mások – éppen a legnagyobb hatásúak – pedig civil szervezetek nevéhez köthetők. A rendszeres résztvevők találkozhatnak ismerősökkel, más „törzstüntetőkkel”, a szervezők sokszínűségének köszönhetően azonban a megszólítottak köre is változatos.

A konstrukciók és ádáz ellenfeleik

magyarszerk
„Garantáljuk a sajtóorbánumok szabadságát!”


Azt, hogy a társadalmi valóság objektíve adott és egyféle lenne, manapság már nem sokan képzelik. Mint ahogyan azt sem, hogy bármit valóságnak nevezhetünk, amit szubjektíve valóságként gondolunk el vagy élünk meg. A kettő között található az a – roppant szerteágazó – szféra, amely a szociológia (és a tudásszociológia) vizsgálati területét képezi.