Őrült beszéd, és nincs benne rendszer

Ha valaki egyetlen rossz szót is mond az oligarchák egyre növekvő pénzéhségére, az elit kiváltságos helyzetére, a bankoknak adott ajándékokra, a szabadkereskedelemre, a nemzetközi verseny ürügyén csökkentett bérekre, az azonnal megkapja a populista bélyeget, amelyhez igény szerint hozzáteszik még, hogy „mindez a szélsőjobb malmára hajtja a vizet”.[1]

Izlandi tanulságok

Kis sziget, nagy gondokkal. A lakosságnak kell-e megfizetnie a bankárok túlkapásait? Létezik-e még olyan független intézmény, amely képes a népszuverenitást elfogadtatni, a pénzügyi zsarnokságot visszaszorítani? Ezekről az alapvető kérdésekről rendeztek népszavazást Izlandon 2011. április 10-én. A kormány másodszor fordult a lakossághoz és kérdezte meg, hogy készek-e visszafizetni az Icesave magánbankban elhelyezett brit és holland magánszemélyek megtakarításait, bankbetéteit. Az izlandi lakosság, melyet erősen megrendített a 2008-as pénzügyi válság, másodszor is nemmel válaszolt. Míg a 2010. márciusi megkérdezésnél 93 százalék, addig 2011 áprilisában a szavazók 60 százaléka mondta, hogy nem hajlandó átvállalni a magánbank tartozásait, és elutasították az izlandi, a holland és a brit kormány által tető alá hozott harmadik Icesave-egyezményt.

A népszavazás eredményét az egyezmény konkrét tartalmánál is jobban befolyásolta az Izland Európához fűződő jövőbeli viszonyáról kibontakozó széles körű vita. A „nem” mellett kardoskodók tábora elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozást mindenáron megakadályozni akaró szélsőjobboldaliakból és szélsőbaloldaliakból állt, de azok is a „nem” mellé álltak, akik egyszerűen csak a bankárok iránt érzett dühüket akarták kifejezni a referendum által. A bankárok iránt, akiknek az adósságait kifizették és így luxuskörülmények között éldegélnek most valahol külföldön, s láthatóan sikerült elkerülniük, hogy az izlandi családoknak és a cégeknek okozott hatalmas károkért felelősségre vonják őket.

Szex és világpolitika

A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahn (DSK) pár hete - és nem önszántából - mondott le az IMF igazgatói tisztjéről. Így vált a szex a világpolitika formálójává, hiszen most nyitottá vált, hogy mi lesz a sorsa a DSK idején az IMF irányításában megindult átrendeződésnek. Ugyanis az IMF háza táján az igazi, és az igazgatóváltástól nem független kérdés az, mikor váltják le a fejlett országok érdekeit az intézmény vezető posztjáról. Kiegyensúlyozottabb, a megváltozott globális erőviszonyokat tükröző lesz-e az IMF vezetése, és változik-e ennek megfelelően politikája. Ha igen, mi lesz a dollár és az euro tartalékvaluta-szerepével, s ezzel együtt az USA és Európa világgazdasági súlyával. Nagyobb befolyásra tesznek-e szert az intézményben a feltörekvő régiók, mindenekelőtt Kína?

Az ipari turizmus hatása a Fekete-tengerre

Testvérlapunk, a bolgár Le Monde Diplomatique (http://bg.mondediplo.com/) cikkéből kiderül, hogy mennyire hasonló módon zajlott le a rendszerváltásnak nevezett folyamat a volt szocialista országokban. Ma már világos: az átalakulás gyors üteme azt szolgálta, hogy mielőtt a nagy többség észbe kapna, már visszafordíthatatlan változásokkal találja szembe magát. A társadalom szétverése, a közösségi szervezetek lerombolása elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy egy ilyen gyors átalakulás minden nagyobb ellenállás nélkül megtörténhessen. Ennek következménye, hogy jelenleg az egyének, a családok magukra maradtak, kiszolgáltatottak és csak mostanában kezdik – talán – újjászervezni magukat, kinyilvánítani közös érdekeiket, megfogalmazni véleményüket az új társadalomról. A régi vezetők vagy átálltak és lelkesen hirdették az új igét, vagy félreálltak, esetleg félreállították őket. Mindenesetre épp a vezetők hiányoztak ahhoz, hogy országaink saját érdekeik szerint járják saját útjukat és jelenleg minden jel szerint alapvetően új, alulról szerveződő mozgalmak indulnak és kezdenek hangot adni a többség gazdasági és szociális érdekének.

A cikk a Budapesten május 6. és 8. között Ipari katasztrófák árnyékában címmel rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, a tömegturizmus okozta környezetpusztításról és a vadkeleti kapitalizmus kialakulásának társadalomromboló hatásáról számol be.

Jöjjön már Bruce Willis - avagy hol az USA aranya?

A nagyvilágban már régóta beszélnek arról, vajon van-e, és ha igen, mennyi fizikai aranytartaléka az USA-nak. A hír, összefüggésben Strauss-Kahn menesztésével, nemrégiben hazánkat is elérte – a késedelem fényes jele a világgazdaságban elfoglalt perifériális helyzetünknek.

Lehetséges, hogy tényleg üres a híres Fort Knox (erőd), ahol az USA aranytartalékait tárolják, és ezt megtudta volna Strauss-Kahn? Krimibe illő kérdés, megfejteni nem is tudjuk, hacsak Bruce Willis segítségét nem kérjük, de a szenzációs hír alkalmat ad rá, hogy poros, kutya-macska perpatvaroktól hangos falunkból kitekintsünk a világra.

Europaktum: hanyatlás minden téren

A cikkben tárgyalt Versenyképességi vagy Euró Plusz Paktum Európa parlamenti elfogadását júniusról júliusra halasztották, és addig az attac mozgalmak összeurópai aláírásgyűjtésbe kezdtek, melyben felszólítják a képviselőket, hogy ne szavazzák meg az egyezményt. A magyar álláspont szerint az adóharmonizáció nem a mi érdekünk, ezért Magyarország nem fog csatlakozni az alapvetően az eurozóna tagországait érintő egyezményhez. Mindenesetre, a Paktum valós jelentőségéhez képest a döntési folyamatot sűrű köd veszi körül egész Európában és Magyarországon is.