|
A Figyelő egy cikkének elolvasása után levelet írtam a főszerkesztőnek. Levelem két héttel később, az újság március 31-én utcára került számában meg is jelent, az első oldalon. Köszönet érte! A levelet szerkesztve közölték, a szerkesztő néhány mondatomat gördülékenyebbé tette, amit szintén köszönök. Sajnálom azonban, hogy pontosan azt a bekezdést, amit a legfontosabbnak tartottam, kihúzta.
Íme, a teljes levél, kiemelve azt a bekezdést, amit a szerkesztő nem tartott közlésre érdemesnek.
„Vértes András a magánnyugdíjvagyonnak a nyugdíjrendszer átalakulása utáni felhasználási lehetőségeit elemző írásában (Pluszok és mínuszok - Figyelő 2011/10. szám) arra a következtetésre jut, hogy ha az állam elkölti a szóban forgó vagyont és a következő évek többlet járulékbevételeit, akkor a rendszer húsz éven belül ismét finanszírozhatatlanná válhat, és akár 10 százalékpontos járulékemelés is jöhet.
E következtetések megalapozottsága azonban erősen kétséges. Az egyik grafikon szerint 2051 és 2060 között a magánnyugdíjpénztárak megszűntetése miatt a TB többletbevétele csupán 40 milliárd Ft, amiből arra lehet következtetni, hogy a szerző nem vette figyelembe, hogy ezentúl a munkába állók teljes járuléka a tb-be kerül.
A szerző rosszallóan jegyzi meg, hogy „a 360 milliárd Ft ez évi járuléktöbbletet a büdzsé elkölti.” Az igazság azonban az, hogy a magánnyugdíjpénztárakba korábban átirányított járulékot a büdzsé – pontosabban a tb - minden évben elköltötte, a költségvetéstől támogatásként megkapta, ez szükséges volt a nyugdíjak kifizetéséhez. Ezt akkor lehetett volna megspórolni, ha a folyósított nyugdíjakat a rendszer bevezetésekor, 1998-ban, csökkentették volna, és attól kezdve valamennyi nyugdíjba vonulónak alacsonyabb nyugdíjat állapítottak volna meg.
Vértes figyelembe veszi, hogy a nyugdíjpénztári vagyon államadósság csökkentésre fordított része csökkenti az állami adósságterheket, azt azonban nem, hogy a pénztárak miatti államadósság a rendszer fennmaradása esetén tovább növekedett volna, s a rendszer beéréséig, - vagyis amíg valamennyi nyugdíjas nem lett volna magánnyugdíjpénztár-tag - elérte volna a GDP 30-40 százalékát. Ennek adósságterhe többszöröse lenne a jelenleginek, az ország megítélésének romlásáról nem is beszélve.
Helyes a Figyelő gyakorlata, hogy a cikkek megértését grafikonok bemutatásával is segíti. A szerző tendenciózus számítási módszerének megértését nagyban segítette volna, ha közöltek volna egy grafikont, amely bemutatja, hogy Vértes Andrásnak az Aranykor Nyugdíjpénztár igazgatótanácsi tagságából származó jövedelmére milyen hatással van a magán-nyugdíjpénztári rendszer összeomlasztása.
Abban egyetértek a szerzővel, hogy nem helyes a pénztári vagyont folyó kiadásokra fordítani. Ez közgazdaságilag is vitatható: vagyonváltozásként, s nem folyó költségvetési bevételként kellene kezelni.”
Érteni vélem, hogy a szerkesztő miért hagyta ki az inkriminált bekezdést: egy patinás, s remélem, még fényes jövő előtt álló közgazdasági hetilap nem enged teret a személyeskedésnek. Azonban a levél megírásakor nem személyeskedni akartam. Ennek alátámasztására idézek Lorenzo Bini Smaghinak, az Európai Központi Bank Igazgatósága[1] tagjának 2010 májusában tartott, Etika, Piacok, Demokrácia című előadásából. (A teljes szöveg olvasható az Európai Központi Bank honlapján, a http://www.ecb.int/press/key/date/2010/html/sp100513.en.html címen.)
„Ritkán látni egy olyan lábjegyzetet, hogy X professzor - aki nyilvánvalóan nem tudományos igényű cikket írt, hanem olyant, amely arra szolgál, hogy a szakmabeli olvasók véleményét befolyásolja - valamilyen kapcsolatban van pénzügyi intézményekkel. … Nagyon meg voltam lepve, hogy azokban a napokban, amikor éppen befejezéséhez közeledett a görög kiigazítási program kialakítása, cikkeket olvastam tiszteletre méltó professzoroktól, akik közül sokan befektetési bankok tanácsadói voltak, s véletlenül nagyon hasonló véleményük volt, mint a szóban forgó bankoknak, de a cikkekben nem volt semmiféle utalás a kapcsolatra. Nem kérem, hogy cenzúrázzák a véleményeket, de legalább legyen átláthatóság, és mutassák be az érdek-összefonódásokat, és akkor az olvasók képben lesznek.”
Vértes András cikkének felvezetőjében a Figyelő a szerzőt a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökeként mutatja be, s még egy lábjegyzet sem szól arról, hogy a szerző egy nyugdíjpénztárban vezető tisztségviselő, tehát valószínűleg személy szerint ellenérdekelt abban, hogy a pénztárak megszűnjenek. Az olvasók tehát nem voltak képben. És nemcsak az olvasók! Az Alkotmánybíróság még nem döntött a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványokról, s egy cikk az ország egyik vezető gazdaságkutató-intézete elnökének tollából az ő véleményüket is befolyásolhatja.
Persze elképzelhető, hogy Vértes András az Aranykor Nyugdíjpénztárban betöltött igazgatósági tagságáért – s korábban ugyanitt betöltött elnöki tisztségéért – nem kapott semmilyen díjazást, munkáját társadalmi munkában végezte. Remélem, így volt. Az átláthatóság azonban mindenképpen növelné a Figyelő, a szerző és a Gazdaságkutató Zrt. hitelességét.
Kun János
[1] A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának megfelelő testület
|
