A Figyelő egy cikkének elolvasása után levelet írtam a főszerkesztőnek. Levelem két héttel később, az újság március 31-én utcára került számában meg is jelent, az első oldalon. Köszönet érte! A levelet szerkesztve közölték, a szerkesztő néhány mondatomat gördülékenyebbé tette, amit szintén köszönök. Sajnálom azonban, hogy pontosan azt a bekezdést, amit a legfontosabbnak tartottam, kihúzta.
Íme, a teljes levél, kiemelve azt a bekezdést, amit a szerkesztő nem tartott közlésre érdemesnek.
„Vértes András a magánnyugdíjvagyonnak a nyugdíjrendszer átalakulása utáni felhasználási lehetőségeit elemző írásában (Pluszok és mínuszok - Figyelő 2011/10. szám) arra a következtetésre jut, hogy ha az állam elkölti a szóban forgó vagyont és a következő évek többlet járulékbevételeit, akkor a rendszer húsz éven belül ismét finanszírozhatatlanná válhat, és akár 10 százalékpontos járulékemelés is jöhet.
E következtetések megalapozottsága azonban erősen kétséges. Az egyik grafikon szerint 2051 és 2060 között a magánnyugdíjpénztárak megszűntetése miatt a TB többletbevétele csupán 40 milliárd Ft, amiből arra lehet következtetni, hogy a szerző nem vette figyelembe, hogy ezentúl a munkába állók teljes járuléka a tb-be kerül.
Vértes figyelembe veszi, hogy a nyugdíjpénztári vagyon államadósság csökkentésre fordított része csökkenti az állami adósságterheket, azt azonban nem, hogy a pénztárak miatti államadósság a rendszer fennmaradása esetén tovább növekedett volna, s a rendszer beéréséig, - vagyis amíg valamennyi nyugdíjas nem lett volna magánnyugdíjpénztár-tag - elérte volna a GDP 30-40 százalékát. Ennek adósságterhe többszöröse lenne a jelenleginek, az ország megítélésének romlásáról nem is beszélve.
Helyes a Figyelő gyakorlata, hogy a cikkek megértését grafikonok bemutatásával is segíti. A szerző tendenciózus számítási módszerének megértését nagyban segítette volna, ha közöltek volna egy grafikont, amely bemutatja, hogy Vértes Andrásnak az Aranykor Nyugdíjpénztár igazgatótanácsi tagságából származó jövedelmére milyen hatással van a magán-nyugdíjpénztári rendszer összeomlasztása.
Abban egyetértek a szerzővel, hogy nem helyes a pénztári vagyont folyó kiadásokra fordítani. Ez közgazdaságilag is vitatható: vagyonváltozásként, s nem folyó költségvetési bevételként kellene kezelni.”
Érteni vélem, hogy a szerkesztő miért hagyta ki az inkriminált bekezdést: egy patinás, s remélem, még fényes jövő előtt álló közgazdasági hetilap nem enged teret a személyeskedésnek. Azonban a levél megírásakor nem személyeskedni akartam. Ennek alátámasztására idézek Lorenzo Bini Smaghinak, az Európai Központi Bank Igazgatósága (1) tagjának 2010 májusában tartott, Etika, Piacok, Demokrácia című előadásából. (A teljes szöveg olvasható az Európai Központi Bank honlapján, a http://www.ecb.int/press/key/date/2010/html/sp100513.en.html címen.)
„Ritkán látni egy olyan lábjegyzetet, hogy X professzor - aki nyilvánvalóan nem tudományos igényű cikket írt, hanem olyant, amely arra szolgál, hogy a szakmabeli olvasók véleményét befolyásolja - valamilyen kapcsolatban van pénzügyi intézményekkel. … Nagyon meg voltam lepve, hogy azokban a napokban, amikor éppen befejezéséhez közeledett a görög kiigazítási program kialakítása, cikkeket olvastam tiszteletre méltó professzoroktól, akik közül sokan befektetési bankok tanácsadói voltak, s véletlenül nagyon hasonló véleményük volt, mint a szóban forgó bankoknak, de a cikkekben nem volt semmiféle utalás a kapcsolatra. Nem kérem, hogy cenzúrázzák a véleményeket, de legalább legyen átláthatóság, és mutassák be az érdek-összefonódásokat, és akkor az olvasók képben lesznek.”
Vértes András cikkének felvezetőjében a Figyelő a szerzőt a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökeként mutatja be, s még egy lábjegyzet sem szól arról, hogy a szerző egy nyugdíjpénztárban vezető tisztségviselő, tehát valószínűleg személy szerint ellenérdekelt abban, hogy a pénztárak megszűnjenek. Az olvasók tehát nem voltak képben. És nemcsak az olvasók! Az Alkotmánybíróság még nem döntött a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos beadványokról, s egy cikk az ország egyik vezető gazdaságkutató-intézete elnökének tollából az ő véleményüket is befolyásolhatja.
Persze elképzelhető, hogy Vértes András az Aranykor Nyugdíjpénztárban betöltött igazgatósági tagságáért – s korábban ugyanitt betöltött elnöki tisztségéért – nem kapott semmilyen díjazást, munkáját társadalmi munkában végezte. Remélem, így volt. Az átláthatóság azonban mindenképpen növelné a Figyelő, a szerző és a Gazdaságkutató Zrt. hitelességét.
