Ki fizeti az amerikai televíziós „szakértőket”?

Kategória: 2011. március
Írta: Sebastian Jones
Találatok: 5124

A hírműsorok legegyszerűbb (egyben legolcsóbb) módja, ha „szakértőket” hívnak a tévéstúdiókba. Okos elemzésekkel és tanácsokkal látnak el minket. Látszólag függetlenek, nem érdekeltek az adott témában, a valóságban azonban sokan közülük a különböző óriásvállalatoktól kapják fizetésüket és érdekeiket képviselik, nagyon is hatékonyan.

 

szakertokBarack Obama elnök 2009. december 4-ét a pennsylvaniai Allentownban töltötte, ahol helyi dolgozókkal találkozott és a gazdasági válságról beszélgetett. Néhány órával később az állam volt kormányzója, Tom Ridge az MSNBC televíziós csatorna Hardball With Chris Matthews című műsorában bemutatta saját tervét a gazdaság talpra állítására. A Fehér Ház által kipróbálható „szerény lépések” között említette az adócsökkentést és a kisvállalkozásoknak nyújtandó hiteleket, de szerinte a problémákat úgy lehet igazán megoldani, hogy az elnök „sutba vágja zöld csomagját”. Az első lépés a „nukleáris erőművek építése”, magyarázta. A szénbányászattal és a földgáz kinyerésével kombinálva ez az „innovatív megoldás” minden bizonnyal „munkahelyeket teremtene és növelné az exportot”.

A kormánynak jó tanácsokat osztó Tom Ridge valószínűleg tárgyilagos kommentátornak látszott. Ám arról nem informálta a közönséget, hogy 2005 óta 530 659 dollár jövedelmet kapott mint az ország legnagyobb atomerőmű-cégének, az Exelonnak igazgatótanácsi tagja. Ahogy arról sem esett szó, hogy 2009. márciusi adatok szerint 248 299 dollár értékű Exelon-részvény birtokosa.

Ugyanezen a csatornán alig pár perccel korábban Barry McCaffrey nyugalmazott tábornok, „az NBC katonai tanácsadója” igyekezett megértetni a nézőkkel, hogy az afganisztáni háború „még három–tíz évnyi erőfeszítést” és „rengeteg pénzt” fog igényelni. Ám nem hangzott el, hogy az egyik legnagyobb hadiipari cég, a DynCorp csak 2009-ben 182 309 dollárt fizetett McCaffrey-nek. A kormány nem sokkal ezt megelőzően kötött egy 5,9 milliárd dollár összértékűre becsült keretszerződést a DynCorppal az afganisztáni amerikai erők támogatására. Az első év 644 milliós összege fix, a következő négy évre pedig a katonai helyzet szükségleteinek és a politikai realitásoknak függvényében módosítható a szerződés.

Egy óra alatt az MSNBC két olyan szakértőt szólaltatott meg, akiknek nyilvánvaló érdekeltségéről elmulasztotta tájékoztatni a nézőit. Elszigetelt jelenség vagy állandó gyakorlat? A bizonyítékok az utóbbira engednek következtetni. A The Nation már 2003-ban felfedte McCaffrey pénzügyi érdekeltségét az általa több kábelhálózaton is támogatott hadiipari cégekben. David Barstow 2008-ban Pulitzer-díjat kapott a The New York Times számára írt cikksorozatáért. Bemutatta, hogyan használ fel a Pentagon szószólóként televíziós műsorokban volt katonatiszteket – gyakran nagy állami megrendelésekkel gazdálkodó cégek tanácsadóit. 2009-ben bloggerek hozták nyilvánosságra, hogy Richard Wolffe, a Newsweek egykori újságírója egyszerre dolgozott az MSNBC Countdown with Keith Olbermann című műsorának alkalmi műsorvezetőjeként és egy „nagyvállalati kommunikációs stratégiák” kidolgozására specializálódott pr-cég munkatársaként.

Álcázott lobbisták

A The Nation nyomozásából kiderül, hogy ezek az incidensek csak a jéghegy csúcsa, a kábeltévés hírműsorok burkolt nagyvállalati befolyásoltsága ennél még jelentősebb. 2007 óta legalább 75 regisztrált lobbista, pr-es és nagyvállalati vezető szerepelt úgy az MSNBC, a Fox News, a CNN, a CNBC és a Fox Business Network műsoraiban, hogy a néző nem tudott ezen emberek nagyvállalati kötődéséről, noha komoly fizetést kaptak e vállalatok gazdasági, politikai érdekeinek képviseletéért. A műsorok egyes rendszeres résztvevői több tucatszor, sőt némely esetben több százszor is szerepeltek.

A nagyvállalatok lobbistái és vezetői, valamint a pr-cégek számára az országos televíziós adásokbeli szereplés a legjobb lehetőség ügyfeleik érdekeinek képviseletére, hiszen Amerikában a televízió számít a legfőbb hírforrásnak. Mi több, ezekkel a megszólalásokkal felhívják magukra mindkét párt, a demokraták és a republikánusok vezetőinek figyelmét. Ugyanakkor a műsoridő megtöltésére törekvő televíziós csatornák félnek magukra haragítani a politikai elitet, ezért könnyedén átlépnek saját etikai kódexük előírásai felett is. Tulajdonképpen minden érintettnek súlyos érdeke fűződik a jelenlegi rendszer fenntartásához – a néző kivételével.

A lobbisták és a pr-szakértők már régóta próbálkoztak a sajtó befolyásolásával. A számukra kényelmes teret nyújtó 24 órás politikai elemző műsorokat viszont a Fox News és az MSNBC 1996-os indulása, illetve a Clinton elnök lemondását kierőszakolni igyekvő mozgalom hozta létre. Azóta minden csatornán ijesztő gyakorisággal bukkannak fel a nagyvállalatok által fizetett vendégszakértők. Elég, ha a közelmúlt két központi témájában – a gazdasági válság és az egészségügyi reform – elhangzott „szakértői” hozzászólásokat vizsgáljuk meg.

2008 végén Amerikára lesújtott a recesszió, amit a kormány konszolidációs csomagjai követtek. Lobbisták és pr-szakértők egész sora kapott szót a képernyőn, és magukat semleges elemzőnek álcázva képviselték megbízóik érdekeit. Köztük volt Bernard Whitman, a Whitman Insight Strategies kommunikációs cég elnöke. A vállalat szakterülete a „sikeres lobbizás elősegítése és kommunikációs és információs kampányok irányítása célzott kutatások révén”. Whitman ügyfelei közé tartoznak olyan lobbisták, mint a BGR Group, valamint olyan marketing- és pr-cégek, mint az Ogilvy & Mather, amelyek szintén több, az országos politika alakításában érdekelt nagyvállalatot képviselnek. Ennek ellenére televíziós megszólalásaikor Whitmant mindig csak a közel tíz évvel korábban kiadott szakkönyvei alapján szakértőnek tüntetik fel vagy a tizenévvel ezelőtti Clinton-kormányzatban játszott politikai szerepét említik.

Internetes honlapja szerint a Whitman Insight Strategies segített az American International Group (AIG) „lakossági termékeinek fejlesztésében, tesztelésében, bevezetésében, folyamatos karbantartásában”, és „az új piaci helyzet felmérése és válaszok kidolgozása” témájában bedolgozik a biztosításipar óriásának. Több mint száz klipet is elhelyeztek a YouTube-on Bernard Whitman televíziós szerepléseivel. 2008. szeptember 18-án Whitman a Fox News vendégeként egy Sarah Palinről szóló műsorban keményen kirohant John McCain ellen. Azzal vádolta a republikánus elnökjelöltet, hogy „veszni hagyná az AIG-t”, ami szerinte a „globális gazdaság mai működésének teljes félreismeréséről árulkodik”[1].

2009. március 25-én, az adófizetők pénzéből talpra állított AIG vezetőinek adott 450 millió dolláros prémium okozta botrány kellős közepén, Whitman ismét színre lépett a Fox News egyik műsorában. „Érthető az amerikaiak felháborodása az AIG ügyében – mondta. – Ám most már ideje túllépni a haragon, a frusztráltságon és a hisztérián, és komolyan hozzálátni a gazdaság rendbetételéhez” – tanácsolta. Meg sem említették, hogy Whitman az AIG-nek dolgozik.

Ugyancsak kapcsolatban állt az AIG-vel a ma már saját tanácsadó céget vezető Ron Christie. 2006-tól 2008 szeptemberéig az akkor a republikánus kötődésű DC Navigators (ma Navigators Global) nevű cégnél dolgozó Christie az AIG regisztrált lobbistája volt. Ezen időszak alatt az AIG 590 ezer dollárt fizetett a DC Navigatorsnek.

2008. szeptember 18-án a Hardball című tévéműsor az AIG néhány nappal korábbi, csőd közeli helyzetére hozott kormányzati intézkedéseket boncolgatta. A vendégként meghívott Ron Christie-t a műsorvezető egyszerűen republikánus elemzőként mutatta be. Amikor Matthews gúnyoson beszélt a pénzügyi válságról aznap tartott elnöki sajtókonferenciáról, Christie a szavába vágva kijelentette: „Bush elnök bölcsen tette, hogy felkért a Goldman Sachstól egy nagyon okos embert, aki ismeri a piac és a pénzeszközök működését.” Henry Paulsonra, a Bush-kormányzat pénzügyminiszterére, a Goldman Sachs korábbi elnök-vezérigazgatójára célzott, aki meghatározó szerepet játszott az AIG megmentésében. „Ez nem politikai kinevezés. A megfelelő emberre bízták ennek a válságnak a kezelését” – mondta az AIG volt lobbistája, Ron Christie.

Még ennél is befolyásosabb, nagyobb kaliberű játékosok is szerepeltek az AIG fizetési listáján. 2008-ban, az első mentőcsomag érkezése után az AIG szerződést kötött a Burson–Marsteller pr-óriással az „érzékeny témák kezelésére”. 2009 áprilisában a B.–M felvette a Fehér Ház volt sajtófőnökét, Dana Perinót, aki már akkor visszatérő vendégnek számított számos televíziós műsorban. Egy hónappal később Dana Perino csatlakozott a Fox News csapatához, ahol több ízben elemezte a gazdasági helyzetet.

Például 2009 júliusában, amikor a Fox Business Network Money for Breakfast című reggeli műsorában vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen. A műsorvezető röviden megemlítette a Burston–Marsteller-viszonyt, ám az AIG-kapcsolatra nem tért ki. Amikor egy másik vendég megjegyezte, hogy a válság előtt az AIG szoros szabályozás alatt állt, Dana Perino helyeslően vitte tovább a gondolatot: a jelenlegi pénzügyi reformtörekvések is bizonyítják, hogy „Washington hajlamos túlreagálni a válsághelyzeteket”. A fogyasztóvédő USPIRG-et képviselő Gary Kalman ezzel szemben azt állította, hogy a pénzügyi szabályozást az utóbbi évtizedekben folyamatosan lebontották és a piaci visszaélések ennek következményeként jelentek meg. Dana Perino sértődötten rávágta: „Nem hinném, hogy sok üzletember osztaná ezt a véleményét[2]”.

A szakértők szakmai hátterét nem említik

Az egészségügyi reform körüli vitában is érintett felek szólaltak meg a televíziós műsorokban. Például 2003 óta Terry Holt, a republikánus párt egyik szóvivője és John Boehmer frakcióvezető az America’s Health Insurance Plans (AHIP) egészségügyi biztosítóvállalat lobbistája. 2007-ben három másik republikánussal együtt alapította meg a HDMK kommunikációs és lobbicéget. Egyik első ügyfelük természetesen az AHIP volt.

2009. március 5-én az MNSBC műsorvezetője, David Schuster által csak republikánusként bemutatott Terry Holt kijelentette, hogy az Obama-kormányzat „mintegy 11 millió idős ember Medicare-ellátását szünteti meg a nagy egészségügyi reform első lépéseként”. Októberre az AHIP már több államban helyezett el hirdetéseket az egészségügyi reform ellen. A sajtókampány szövege: „Helyes-e 10 millió, Medicare-ellátásban részesülő idős embertől elvárni, hogy többet adjanak, mint amennyit kapnak?”

Terry Holt a CNN-en is többször megjelent, ahol szeptembertől a szokásoktól eltérően nyíltan megemlítették kapcsolatát a biztosítóval. Kivéve a The Situation Room 2009. szeptember 14-i adásában, amelyben az egészségügyi reform volt a téma. Októberben a csatorna kisebb botrányba keveredett, amikor egy blogger felfedte, hogy Alex Castellanos, egy másik politikai elemző, a CNN gyakori vendége, részt vett az AHIP egészségügyi reformokat támadó hirdetéseinek megfogalmazásában –az említett szöveget tartalmazóban is –, noha a televízióban csak republikánus elemzőként szerepeltették.

A vele készített interjúban Holt azt állította, hogy a CNN-ben csak egyetlen egyszer felejtették el megemlíteni az AHIP-nak végzett munkáját, és az egyik producer felhívta, beszéljék meg az ügyet. Holt váltig állítja, hogy televíziós szereplései „akkor a leghatékonyabbak, ha teljes az átláthatóság”. „Ha a nagyközönséghez beszélünk, jogos az elvárás, hogy teljesen egyértelműen megmondjuk, kit képviselünk, kitől kapunk fizetést. Én kötelességemnek tartom értesíteni a pozíciómról azokat a hírcsatornákat, amelyek meghívnak, és rájuk bízom a döntést” – mondta.

Meg kell mondani hogy a tévécsatornák ritkán kérnek „lehetetlent”. Demokrata oldalról is szerepeltek lobbisták és tanácsadók a pénzügyi reformról szóló vitaműsorokban anélkül, hogy megemlítették volna az ügyfeleik közé tartozó gyógyszeripari és biztosítócégeket. 2009. szeptember 24-én az MSNBC Morning Meeting című műsorában Richard Gephardt – a Demokrata Párt egykori frakcióvezetője, aki 1988-ban az elnökjelöltségre is pályázott – „nem lényegesnek” nevezte, hogy a biztosítók között legyen köztulajdonban álló is. A műsorvezető az 1993-as, Clinton elnök által benyújtott tervezet kapcsán szerzett tapasztalatai okán és „a jelenlegi folyamat megfigyelőjeként” kérdezte az egészségügyi reformról Gephardtot. Szóba sem hozta, hogy biztosítók és a gyógyszergyárak tanácsadójaként dolgozik, sem azt, hogy Richard Gephardt a csatorna tulajdonosának, az NBC/Universalnak is a lobbistája.


Olcsó műsor

Thomas Daschle, egy másik, korábbi demokrata párti vezető és szóvivő 2009. május 12-én és július 2-án az MSNBC-nél, augusztus 16-án pedig az NBC Meet the Press című műsorában szerepelt. Mindhárom alkalommal úgy beszélt az egészségügy reformjáról, hogy egyszer sem hozták szóba a UnitedHealth Group biztosító tanácsadójának, az Alston & Bird lobbista cégnek végzett munkáját. Kizárólag az MSNBC Dr. Nancy című műsorának december 8-i adásában szembesítették azzal a ténnyel, hogy az egészségbiztosítóknak végzett lobbista tevékenysége és a kormányzati tisztségviselőkkel az egészségügyi reform ügyében lezajló találkozásai mintha érdekellentétről tanúskodnának. „Nagyon fontos számunkra, miként érzékeli a tevékenységünket a közönség, ezért feltétlenül odafigyelünk erre a jövőben” – ígérte Thomas Daschle. Egy hónappal később, 2010. január 11-én ismét az MSNBC egyik műsorában beszélgetett az egészségügyről. A közel tízperces interjúban nem utaltak az egészségügyi biztosítóknak végzett munkájára.

Botorság lenne olyasmit állítani, hogy Thomas Daschle televíziós szereplései miatt vetették volna el az állami biztosító felállításának ötletét vagy Dana Perino megnyilvánulásai adták volna meg a kegyelemdöfést a tervezett pénzügyi fogyasztóvédelmi hivatalnak. A néhány tucat rejtőzködő lobbista folyamatos médiajelenléte azonban kétségtelenül befolyásolhatta mind a sajtót, mind a közvéleményt.

Janine Wedel, a George Mason University antropológusa és a Shadow Elite (Árnyékelit) című könyv szerzője egy interjúban elmondta, hogy bár ezeknek a befolyással üzérkedő embereknek a viselkedése nem feltétlenül etikátlan, „nem tartoznak felelősséggel sem kormányzatnak, sem részvényeseknek, sem választóknak, ezáltal veszélyt jelentenek a demokráciára. Ha médiaszemélyiségek egész sora szajkózza ugyanazt az üzenetet ugyanabban az időben, az összhatás az ő szájízük szerint alakítja a közvéleményt.”[3].

Ám bármennyire gyakran és leleményesen élnek a lobbisták és a szóvivők a tévészereplés lehetőségével, nemigen lehet őket ezért hibáztatni. Az esetek nagy részében meg sem próbálták eltitkolni, milyen cégeknek dolgoznak. Terry Holt például felhívta erre az őt meghívó producerek és szerkesztők figyelmét.

Így a végső felelősség a tévéseké, akik elhívják a stúdióba a lobbistákat, ám nem tudatosítják a nézőben az illetők érdekeltségét. Aaron Brown, aki 2005-ös elbocsátásáig négy éven át vezette a CNN NewsNight című műsorát és jelenleg az Arizona State University médiatanszékének professzora, úgy véli, a probléma nem a belső szabályokkal, hanem azok betartásával van. A szakértőket meghívó asszisztensek „általában tapasztalatlan fiatalemberek, akik nagy nyomás alatt állnak” és nemigen jut eszükbe rákérdezni a vendégnél esetleges érintettségükre.

Aaron Brown szerint azonban a teljes körű tájékoztatás elmulasztása a televíziós újságírás általánosabb problémájának egyik tünete: elemzők és szakértők megszólaltatásával könnyen és olcsón tudják kitölteni az adásidőt. „Sokkal kevesebbe kerül, mint kiküldeni egy tudósítót Afganisztánba. Márpedig itt nem pénzhiányban szenvedő, a túlélésükért a költségeiket minimumra csökkentő újságokról van szó, hanem nagyon is sikeres, alapítóik számára komoly profitot termelő cégekről” – mondja Aaron Brown.

Jeff Cohen, a Fairness & Accuracy in Reporting (FAIR) nonprofit szakmai szervezet egyik alapítója egyetért Aaron Brown kritikájának egyes pontjaival. Cohen 2002-ben néhány hónapig dolgozott az MSNBC-nek, és 2006-ban Cable News Confidential címen könyvet jelentetett meg a tapasztalatairól. Megerősítette, hogy az olyan emberek, mint Richard Gephardt és McCaffrey azért szerepelhetnek a televízióban úgy, hogy a bemutatásukkor nem esik szó tanácsadói vagy lobbista tevékenységükről, mert ezt maguk kérik. „Ez az egésznek a kulcsa: Richard Gephardt mindig is a Kongresszus demokrata párti volt frakcióvezetője lesz. Ő és a hozzá hasonló személyiségek tudják, hogy nem azzal azonosítják őket, amit jelenleg csináltak, hanem az évekkel vagy akár évtizedekkel azelőtt elfoglalt pozíciójukkal” – véli Cohen.

Az utóbbi időben némileg megváltozott a helyzet, miután a CNN elkezdte feltüntetni, hogy elemzői mely cégeknek dolgoznak. A Fox News már jó ideje megnevezte némelyik (ha nem is mindegyik) vendégének lobbista vagy PR-cégét, de arról már nem tájékoztatja a nézőt, cégnek kik az ügyfelei az adott.

És ott van az MSNBC, a nagyvállalatok szószólóit legszívesebben vendégül látó televíziós hálózat. Csak nála fordulhatott elő, hogy Todd Boulanger, a Cassidy and Associatesnek dolgozó lobbista úgy szerepelt egy műsorban, hogy nem esett szó sem a tevékenységéről, sem arról a tényről, hogy nyomozás folyik ellene korrupció gyanújával (az ügyben 2009 januárjában bűnösnek vallotta magát). Az MSNBC-ben történt meg az is, hogy a fő műsoridőben futó Countdown műsorvezetője lehetett előbb Richard Wolffe pr-ügynök, majd Howard Dean egykori kormányzó, egy gyógyszeripari cég tanácsadója, s ezt a tényt sem hozták a néző tudomására. És a DynCorpnak dolgozó Barry McCaffrey még mindig egyszerű „katonai szakértőként” szerepel a csatornán.

Januárban az MSNBC közölte, hogy keresi a megoldást a problémára. David McCormick, az NBC News mediátora foglalkozik az MSNBC szabályzatával és gyakorlatával (a két cég ugyanazokat, a részben McCormick által kialakított irányelveket alkalmazza, a CNBC viszont szigorúbb feltételrendszer szerint működik). McCormick megerősítette, hogy már egy ideje aggasztónak tartja a személyes érintettséget. Kijelentette, hogy az MSNBC a jövőben ismertetni fogja a meghívott vendégekkel a csatorna átláthatósági elveit. Hozzátette: „a bizalom fontos része a rendszernek” és a csatorna elvárja a meghívottaktól, hogy „tudassa velünk, ha az adott témában maguk is érintettek”.

„Évek óta elmondjuk a munkatársainknak, mennyire fontos az átláthatóság és a nézőnek tudnia kell, ők hol állnak az adott történetben legyen szó akár rendszeres elemzőinkről, akár független, nem fizetett szakértőkről. De nem végzünk tökéletes munkát ebben a tekintetben” – tette hozzá McCormick.

Valójában több mint egy évtizede terítéken van az érintettség problémája. Az NBC-nek már 1998 októberében datálódott belső szabályzata is teljes fejezetet szentel a „vendégek, elemzők, szakértők” kérdésének. Ebből idézünk:

„Alapvető fontosságú, hogy nézőink megértsék valamennyi meghívott vendég, elemző és szakértő nézőpontját... Nézőinknek meg kell kapniuk minden lényeges információt ahhoz, hogy az adott témáról ki tudják alakítani a saját véleményüket. Nem elég bemutatásnak azt mondani, hogy »XY a Z alapítványtól« vagy hogy »XY, az NBC tanácsadója vagy elemzője«. Az információt meg lehet adni akár szóban, akár vizuálisan, de mindenképpen egyértelművé kell tenni.”

McCormick elismeri, hogy a pénzügyi érintettség „ugyanolyan természetű, mint az ideológiai vagy a politikai”. Úgy véli viszont, hogy az MSNBC a gyakorlatban megfelelő tájékoztatást ad esetleges személyes érintettségükről: a műsorok vendégeiről szóló információkat a csatorna honlapján teszi elérhetővé. Hozzátette, a reform „folyamatban van”.

Január 22-én, alig pár nappal beszélgetésünk után megnéztem az MSNBC Morning Joe című műsorát. Mark Penn, akit a Clinton-kormányzat közvélemény-kutatójaként és demokrata elemzőként neveztek meg, úgy vélte, hogy az Obama-kormányzatnak jegelnie kellene az egészségügy reformját. Az azonban nem derült ki róla, hogy a Burston–Marsteller lobbista ügynökség vezérigazgatója – azé a cégé, amelynek teljes egészségügyi osztálya az Eli Lilly és Pfizer gyógyszeripari óriásoknak segít „pozitív üzleti eredményeket hozó üzenetek kialakításában és megerősítésében”.

Néha úgy tűnhet, hogy a probléma megoldhatatlan, és voltaképpen nem más, mint a média és a politika világának kellemetlen, ám elkerülhetetlen valósága, amelyben elmosódnak a határok a közszolgálat és a nagyvállalati érdekek képviselői között. A televíziós csatornákra gyakorolt nyomás nem hozott jelentős eredményt. A felfokozott figyelem – elsősorban a David Barstow Pulitzer-díjas újságíró leleplező cikksorozatát követő érdeklődés – dacára McCaffrey tábornok televíziós szerepléseikor még mindig nincs szó hadiipari elkötelezettségeiről. Ahogy azt Glenn Greenwald, a Salon bloggere megjegyezte, egyetlen érintett csatorna sem vette a fáradságot, hogy egy műsorban kitérjen David Barstow cikkeire, sőt a 2009-es Pulitzer-díjak átadásakor feltűnően kihagyták a nevét a tudósításokból. „Elképesztő, hogy ez a hatalmas feketelyuk-szerű jelenség nem vált ki semmilyen reakciót az érintettekből” – mondta Andy Schotz, a Society for Professional Journalists újságíró-szervezet etikai bizottságának elnöke.

Jay Rosen médiakritikus, a New York University médiatanszékének professzora másik szempontot is felvet. „A nagyobb átláthatóság fontos, én is támogatom, de miért szerepelnek egyáltalán ezek az emberek a televízióban? Bármikor bármilyen esemény kapcsán képesek manipulálni a közvéleményt.”

* Újságíró – a cikk eredetileg a The Nation 2010. március 1-jei számában jelent meg.


Fordította: Bayer Antal    



[1] 2008 szeptemberébne Herny Paulson, a Bush-kormányzat pénzügyminisztere nem volt hajlandó megsegíteni a Wall Street Bear Stearns és Merryl Lynch cégeket, ugyanakkor garanciát vállalt az American Insurance Groupért (AIG).

[2] Bernard Whitman, Ron Christie és Dana Perino nem óhajtott válaszolni a szerző kérdéseire.

[3] Janine R. Wedel, Shadow Elite, Basic Books, New York, 2009.