Dashiell Hammett, a lövés az éjszakában

Kategória: 2011. november
Írta: Jérôme Charyn
Találatok: 5238

Az amerikai klisék közt biztos helye van a magándetektívnek. Fején puhakalap, whiskys koktélt iszik és rágyújt egy újabb cigarettára – tiszta Amerika! A gengszterekkel és a helyi elit figuráival egyaránt flegmatikus, együttműködik a rendőrséggel, de persze ő az ész. A típust Dashiell Hammett teremtette meg még a harmincas években, amikor stilizált alakjai nem is álltak olyan messze a valóságtól. Regényhőssé varázsolta az alvilág peremén szívósan küzdő jófiút.

 

dashiell-hammett-02Megtalálhatatlan volt, szinte láthatatlan ember, noha akkoriban ő volt a föld egyik legbálványozottabb írója. A drámaíró Lillian Hellman, aki imádta őt, úgy emlékezik Dashiell Hammettre, mint a legszebb emberre, akit valaha látott: „Az a karcsú termet és az a vékony, finom orr”. Nem szeretett híres ember lenni. Dashiell Hammett szívesen keltette azt a látszatot, hogy egész véletlenül lett író.


Hammett a Maryland állambeli Saint Mary megye egyik farmján született 1894-ben. Tizenhárom évesen otthagyta az iskolát, dolgozni kezdett, majd egy ideig a csavargók életét élte. 1915-ben a Pinkerton nyomozóiroda magándetektívje lett, majd azonnal jelentkezett a hadseregbe, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba. Hammett szanitécként szolgálta végig a világégés gyötrelmes éveit. A háború vége felé elkapta a spanyolnáthát, s később a tuberkulózist is. A hadsereg egyik kórházában gyógykezelték, s itt szeretett bele egy nővérbe, akit röviddel később feleségül is vett. Házasságukból két lányuk született. A tuberkulózis azonban kiújult és Hammettnek el kellett utaznia felesége és lányai mellől.

Hammett San Franciscóban vett ki egy kis lakást. Konzervlevesen élt, s elkezdett saját képzelete szülte történeteket írni álnéven egy név nélküli, kövér magándetektívről, akit későbbi novelláiban Continental Op néven ismerhetünk fel. Hammett álneve, a Peter Collinson is hamarosan ismertté vált, részben a Fekete Maszk (Black Mask) révén, részben a húszas évek más népszerű ponyvamagazinjaiból[1]. A Continental Op a Continental ügynökség operatív zsaruja, Hammett mása, csak izmosabb kiadásban. Az olvasók eddig nem találkozhattak sem ilyen hétköznapi főhőssel, sem a Hammett bemutatásában lejátszódó bűnügyi esetekkel.

Hammett történetei nem kimondottan kalandosak, pedig gyilkosai és egyéb bűnözői, de a kegyetlen barátnők is akár a ponyvaromantika típusai is lehetnének. Inkább szórakoztatóak, s főleg igen jellegzetes képet festenek a kor amerikai társadalmáról. A The Getting of Couffignalban[2] a Continental ügynöke egy milliárdosoknak kiépült San Pablo-öböl környéki szigeten kap megbízást. A sziget legfontosabb lakói, a Kubla Klán[3] tagjai „jól táplált öregurak, akik a fiatalon, a világtól két kézzel összeharácsolt vagyonuk magas kamataiból élnek”, miután megteremtették saját kis kolóniájukat Couffignalban. A detektív egy esküvőre érkezik ide. Pontosabban, megbízást kapott az ajándékok őrzésére, ami kevésbé vicces, mint amilyennek látszik. A Kubla Klán tagjainak gyakran kell magándetektívet alkalmazniuk, hogy megvédjék lányaik mesés esküvői ajándékait a helyi tolvajok mohóságától.

Ebben a novellában a kis kincses sziget a kifosztás szélén áll. De a couffignal-i tolvajok nem egy hétköznapi banda tagjai. Elhatározzák, hogy az egész szigetet támadják meg. Bejutnak a bankba és megindítják kis háborújukat: a golyók csak úgy süvítenek, ahogy „a jégeső szaggatja a parki fák leveleit”. A nyomozó hamarosan rájön, hogy a rablást maguk a szigetlakók követték el, egy csapat fehérorosz menekült, akik mindenüket elveszítették a forradalomban. Zsukovszkij hercegnő a vezetőjük, egy szép, magas femme fatale, de detektívünket nem tudja meghatni. „Azt képzeli, hogy én vagyok a férfi és maga pedig a nő. Ez nem igaz. Én egy vadász vagyok és maga a vad, aki menekül előlem. Ebben az egészben nincs semmi emberi.”

Az olvasók szeretik azt hinni, hogy Continental Op érzelemmentes férfi, aki közömbös a női nemmel szemben. Pedig nagyon is csodálja a hercegnőt és miután térdre kényszerítette, „hallom a hangom mennydörgését, érces és vad, mintha nem is én lennék.” S ez a mélyről jövő morgás fejezi ki igazi hódolatát, amit titkolni akar. Ezért az érzelemmentesség, ezért a semleges férfi álarca.

Különös módon ez a karakter Hammett szinte mindegyik novellájában megtalálható. A nagydarab férfi, aki a Continental Nyomozóirodának szenteli az életét. Ilyen a San Franciscói irodát vezető Öreg is, egy kövérkés hetvenes, nagypapás ábrázatú, „és nem több meleg érzelemmel megáldva, mint a hóhér kötele”. Beosztottjai Poncius Pilátusnak hívják, „mert udvarias mosollyal küld minket a leglehetetlenebb öngyilkos akciókba.”

Zsaruk, szélhámosok, kapitalisták a szereplői a detektív embervadász kalandjainak. A kibogozhatatlannak tűnő történetek hősei egy önmagából táplálkozó társadalom típusai. San Francisco a kannibálok városává vált. Hammett világában kivétel nélkül az összes milliárdos lányt elrabolták, és ugyanakkora veszélyt jelentenek, mint a gazdag apáik. De a gengsztereknek itt megvannak a saját magatartásmintáik. „Senki se gondolt arra, hogy kiolt egy életet, hacsak nem biztos benne, hogy ebből hasznot húz és közben azért politikai védelmet élvez”. Hammett gyilkosai gyakran kevésbé gátlástalanok, mint az őket hajszoló rendőrök. Continental Opnak, a Nyomozóiroda detektívjének látszólag csak egy kívánsága van: egy olyan „paradicsomi túlvilág, ahol végre leüthetném mindazokat, akik a Földön kitoltak velem.”

1924 és 1931 között Hammett öt, talán tíz mesterművet írt. Két regényt, A véres aratás (1929) és Az üvegkulcs (1931)[4], valamint novellákat: Crime Wanted – Male or Female, Getting of Couffignal, Fly Paper, Dead Yellow Women, The Big Knockover. Ezek a művek mind a Continental Nyomozóiroda ügynökét helyezik a középpontba, kivéve Az üvegkulcsot, ahol a játékos Ned Beaumont egy vérbeli dendi. A máltai sólyom, jobbára John Huston 1941-es rendezésű filmjének köszönhetően, amelyben Humphrey Bogartot látjuk Sam Spade szerepében, Hammett leghíresebb regénye. Pedig a regény nem annyira szuggesztív, mint A véres aratás vagy Hammett legjobb novellái. Ez csak egy tündérmese csodálatosan groteszk figurákkal, akik nem egy valós, hanem egy fantomvilág szereplői. Spade maga a „szőke sátán” megtestesítője és szintén nincs benne sok realisztikus elem.

Ezzel szemben A véres aratásban a magándetektív abba a világba vezet el minket, ahol a mottó: „Vért vérért”. Véget vet egy bandaháborúnak, ezzel kiprovokálva egy másikat; a politikusok, gengszterek, iparmágnások, rendőrök mind ugyanabból a világból jönnek. Akira Kuroszava és Sergio Leone is elkészítette a regény egy-egy kiváló filmadaptációját. A Coen-fivérek pedig A véres aratásból és Az üvegkulcsból merítettek, amikor megírták A halál keresztútján című filmjük forgatókönyvét.  E film amúgy tele van látomásokkal: a Coen-fivérek filmjeire ez amúgy is jellemző. A Coen-fivérek fekete víziója így javarészt Hammett-től származik. Nélküle a film noir sohasem született volna meg.

Az üvegkulcs 1942-es változatában Alan Ladd alakítja Ned Beaumont karakterét, és úgy jelenik meg a képernyőn, akárcsak egy alvajáró. Egy olyan világot ábrázol, ahol semmi sem biztos, és ennek a teljes létbizonytalanságnak a megtestesítője; hacsak egy másodpercre becsuknánk a szemünket, már el is tűnne a vászonról – ahogy Hammett mint író is eltűnt már addigra.

Hammett legutolsó regényének, A cingár feltalálónak (1934) főszereplői Nick és Nora Charles és kutyájuk, Asta; ez a mű gyakorlatilag Hammett írói hattyúdala. A könyv borítóján található fényképen Hammett látható, mintha átalakult volna Continental Oppá. Az ebből a történetből ihletet merítő film a folytatások egész sorát vonta maga után, sokszor komikus változatban dolgozták fel a témát, és ez már nagyon messze esett a Hammettre oly jellemző metsző keserűségtől.

Élete további közel harminc éve alatt hollywoodi ikonná vált, a film fővárosában mindenki az ő műveit ünnepelte és a fehér öltönyös férfi tehetségéből csinált óriási kasszabevételeket. De alkotásként a Continental Op vérbő és életszagú nyomozója helyett Hammett beérte a X9-es titkosügynök rajzfilmfigurájával. A képregényt Hammett Alex Raymonddal közösen teremtette meg és bár leghíresebb írásait ültette át, épp a valóság elemi ereje hiányzott a rajzfilmből. Nem sokkal ezután Hammett nagyon megbetegedett, és már nem tudta folytatni az írást. „A lélegzetvétel ténye, egész egyszerűen a légzés maga, kitette a nappalát és éjjelét” – emlékezett vissza Lillian Hellman. De nem a betegség szakította meg írói karrierjét.

Nagy regényeiben és leghíresebb novelláiban Hammett mindent elmesélt, amit el akart mondani. Nem sok minden maradt, amit még hozzátehetett volna. Mint Continental Op megjegyzi a The Big Knockover című novella végén, melyben százötven bűnöző ejti túszul San Franciscót egy egész órán át, miután felgöngyölítette az ügy összegabalyodott szálait: „Micsoda világ!”

Hammett Lillian Hellman titkára lett, segítette megírni darabjait, mintha Continental Opnak már nem lett volna helye ezen a földön. Egy estélyen találkozott Hellmannal. Az író 36, Lillian 24 éves volt. Hammett alkoholizmusa mindinkább kezelhetetlenné vált. 48 évesen ismét szolgálatba lépett, és a második világháború alatt őrmester volt az Aleut-szigeteken, Alaszkában. A háború végére az életét végigkísérő tüdőbaja tovább súlyosbodott, és tüdőtágulása lett. 1951-ben bebörtönözték mint „bomlasztó elemet”[5] és a vécé takarítására osztották be egy nyugat-virginiai fegyházban. Az alkoholcsempészek és autótolvajok, akiket itt ismert meg, mind agyalágyultak voltak – mesélte Lilliannak, „de velük társalogni nem rosszabb, mint egy New York-i koktélpartin a társalgás.” Később úgy beszélt a rács mögötti éveiről is, „mint sokan közülünk, akik egyetemi éveik emlékeit mesélik”.

Számára az egyetem a Pinkerton-féle nyomozóiroda volt. 1922-ben hagyta ott végleg a detektívéletet, diplomaként „több lábsérüléssel és egy vágott sebbel a koponyáján túlságosan közel került az alvilághoz”. Ugyanakkor ez a diploma adott neki egyfajta stílusérzéket és azt a képességet, hogy olyan szavakkal dolgozott, amelyeket más volt pinkertoniak sose használtak. Stílusát fémjelzi egy olyan, leginkább a táviratokra jellemző tömör nyelvezet, amely nemcsak díszítés- és hivalkodás-, hanem melléknév- és határozószómentes is. Főnevekből és igékből álló nyelvezet, mely a meglepetés erejével hat, akárcsak egy pofon. Ezért mondta Hammett szellemiségének továbbvivője, Raymond Chandler, hogy Hammett bűne volt, hogy „a krimi velencei vázáját a csatornába dobta[6]”.

Hammettnek valóban volt egy velencei vázája, vagyis prózájának poétikus ereje, ami semmivel sem helyettesíthető, és amelynek jelentős része sajnos elvész a fordítások során. Nehéz újrateremteni Hammett nyers zeneiségét egyik nyelvből a másikba való átültetésekor. De a Lövés az éjszakában olvasása még így is nagy örömet szerez, közvetlenül érint bennünket Hammett lábsérülése.

A szerző író. Utolsó megjelent műve: Sidel-i lakos, angolról franciára fordította Marc Chénetier és Mercure de France Idegen könyvtár címen (Párizs, 2010.)

Fordította: Nagy Georgina   



[1] A ponyvamagazinok (pulps) a huszadik század első felének népszerű folyóiratai voltak. Főként krimi- és sci-fi novellákat közöltek le.

[2] Az idézeteket általában (ha nem jelezzük külön a forrást) a francia Hammett összes kiadásából vesszük: Coups de feu dans la nuit. L’integrale des nouvelles de Dashiell Hammett [Lövés az éjszakában. Dashiell Hammett összes novellája], Richard Layman előszavával bemutatja Natalie Baunat, Párizs: Omnibus, 2011.

[3] A Kubla Kán Samuel Taylor Coleridge egyik versének címe, mely Kubilay Kánról, a mongol császárról szól, aki a tizenharmadik században befejezte Kína meghódítását.

[4] Öt könyv: A véres aratás, Elátkozott vér (magyarul: Az Átok), A máltai sólyom, Az üvegkulcs, A megtalálhatatlan (magyarul: A cingár feltaláló). Ezek a művek nemrég egy kötetbe rendezve jelentek meg, amelynek címe Regények. Az új francia fordítást Nathalie Beunat és Pierre Bondil készítette. Párizs, Gallimard (Quarto), 2009.

[5] Dashiell Hammett ellen a paranoiás McCarthy-korszakban kommunista eszmék terjesztése miatt emeltek vádat, s hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Könyveit visszavonták a könyvtárakból. Erről szól a Vallatások, Natalie Beunat fordításában. Párizs, Allia, 2009.

[6] Raymond Chandler: Egyszerű, mint a bűntett. Közli: Unalom, ez az én problémám. Párizs, Omnibus, 2009.