Konstans és változó elemek az orosz külpolitikában

Kategória: 2011. október
Írta: Gémesi Ferenc
Találatok: 7006

Valamennyi orosz politikai párt megkezdte a felkészülést a december 4-ére kitűzött Duma-választásra, és ennek egyik elemeként elkészültek vagy megújultak a politikai programok is. Az orosz politikai formációk párt- vagy választási programjai – hasonlóan a közép-, illetve kelet-európai pártok hasonló dokumentumaihoz – a gazdasági-társadalmi alapkérdésekhez képest terjedelemben és jelentőségét tekintve is csak másodsorban foglalkoznak külpolitikai kérdésekkel, ugyanakkor kétségtelen tény, hogy Oroszország nagyhatalmi helyzete okán ez a kérdéskör valamilyen formában, de megkerülhetetlen alkotóeleme valamennyi orosz politikai erő nyilvános önmeghatározásának.

 

Ilja_Repin_AnyeginAz orosz alkotmányos konstrukcióban a külpolitika elvi meghatározásában és a diplomáciai intézményrendszer irányításában rendkívül erősek az elnök jogkörei, míg a kormányé formáljogi szempontból szerények, a parlamenti pártoké pedig csekélyek, vagyis a parlamenti választás önmagában minden bizonnyal nem hoz azonnali és érdemi változást a külpolitikában. Mindazonáltal a politikai pártok kétféleképpen is hatással lehetnek a külpolitika koncepcionális vagy éppen taktikai alakítására: egyrészt az elnököt a politikai pártok jelölik, és a nyertes elnökjelölt nyilván a jelölő párt programját valósítja meg ezen a területen is, másrészt a Dumában képviselettel bíró pártok a napi külpolitikai kérdésekben képesek akár nyilvánosan, akár informálisan hatni – a taktikai lépésekre mindenképpen. Az orosz külpolitika várható alakulására így, ha nem is kizárólagos formában, de mégis következtethetünk a pártok külpolitikai programjaiból, programelemeiből. Az Egységes Oroszország, mint kormánypárt külpolitikai elképzelései értelemszerűen megjelennek az Oroszországi Föderáció 2008-ban kiadott Külpolitikai koncepciójában[1] és annak 2010-es kiegészítésében, ezért ezeknek a dokumentumoknak az áttekintése is szükséges az orosz külpolitikáról alkotott kép teljességéhez.

A közvélemény-kutatásokból[2] az a következtetés vonható le, hogy a következő Állami Dumában a jelenlegi parlamenti pártok[3] nyerhetnek újra mandátumot, így érdemes ennek a négy politikai formációnak a külpolitikai programját és azoknak a jelenlegi hivatalos koncepcióhoz való viszonyát megvizsgálni. A pártprogramokat és a programnyilatkozatokat áttekintve megállapítható, hogy az orosz külpolitika alapkérdéseiben erős konszenzus mutatkozik a parlamenti pártok között, és ezt a konszenzust tükrözi az orosz külpolitikai doktrína is. Tartalmi szempontból három külpolitikai célterület határozható meg:

  1. Oroszország nagyhatalmi helyzetének megerősítése, világpolitikai súlyának növelése és ennek érdekében együttműködés a világ meghatározó hatalmaival, politikai és gazdasági központjaival,
  2. a FÁK-térség integrációjának erősítése,
  3. az együttműködés elmélyítése olyan államokkal és országcsoportokkal, amelyek jelentős fejlődési potenciállal rendelkeznek (pl. BRIC).

Az orosz (kül)politikai gondolkodás integráns elemét jelenti a külhoni oroszokkal kapcsolatos tevékenység is, amelynek céljai és eszközrendszere tekintetében nincs jelentős különbség a parlamenti pártok között. A külhoni oroszok etnokulturális önazonosságának megőrzéséhez, jogainak és érdekeinek védelméhez történő hozzájárulás, mint cél – ha különböző formákban is, de – valamennyi parlamenti párt programjában szerepel.


Az orosz külpolitika értelmezési mezője

A nemzetközi mozgástér

A korábbi és a jelenlegi elnököt is támogató Egységes Oroszország (JeR) nézeteit értelemszerűen magában foglaló orosz Külpolitikai koncepció – a nemzetközi együttműködés fontosságát és abban Oroszország szerepét hangsúlyozva – leszögezi, hogy az új kihívások globális jellegéből fakadóan a megoldásokhoz a nemzetközi közösség együttes erőfeszítése szükséges. Mindazonáltal a dokumentum kitér arra is, hogy a „Nyugat”, elvesztve a globális folyamatok alakításának monopóliumát, egyfajta inercia okán Oroszország „feltartóztatását” tűzi ki célul, aminek részét képezi a történelemhez, különösen a II. világháborúhoz és annak következményeihez való „sajátságos” viszonyulás.

A hivatalos külpolitikai kurzus kiemelten szól arról, hogy Oroszország nem függetlenítheti magát a nemzetközi gazdaság globalizálódásától, ami a gazdasági-társadalmi folyamatok elősegítése mellett olyan veszélyeket hordoz magában, mint a válságjelenségek kiéleződése, illetve a fejlődésbeli egyenlőtlenségek felerősödése. Az orosz érdekérvényesítést befolyásolja a multilaterális diplomácia és a nemzetközi intézmények és mechanizmusok szerepének erősödése, az új globális növekedési központok erejének bővülése, ami ezeknek az államoknak a politikai befolyását is szükségképpen növeli, illetve a regionális és szubregionális integráció fejlődése a FÁK-régióban, az euroatlanti és az ázsiai–csendes-óceáni térségben, Afrikában és Latin-Amerikában.

Az aktív külpolitika, Oroszország nemzetközi súlyának és tekintélyének fenntartása és megerősítése (ide értve a Szovjetunió és népei II. világháborús szerepének értelmezését is), és ehhez kapcsolódóan az egypólusú világ koncepciójának elvetése valamennyi parlamenti párt programjának alapvető eleme, de a külpolitikai mozgásteret befolyásoló tényezők és folyamatok megítélésében, illetve a nemzetközi szereplőkkel történő együttműködés tartalmában és terjedelmében már sokkal jelentősebb a divergencia.

A JeR szerint Oroszországnak a XXI. században olyan kihívásokra kell tudnia válaszolni, mint a nemzetközi terrorizmus, a globális konkurencia megerősödése, a természeti erőforrások kimerülése, az ökológiai és klimatikus változások okozta problémák. Oroszországot arra látják hivatottnak, hogy aktívan vegyen részt a nemzetközi rend elveinek kidolgozásában, egyidejűleg elutasítva az egypólusú világ megteremtésére, illetve Moszkva elszigetelésére irányuló kísérleteket. A JeR hangsúlyozza, hogy olyan országot szeretne, amely nem csupán képes megvédeni a nemzet érdekeit, de kész felelősséget vállalni a globális stabilitás biztosításáért is. A külpolitikai alapelvek között ott szerepel az emberi jogok és szabadságok védelme, a nemzetközi terrorizmussal és a tömegpusztító fegyverek elterjedésével szembeni fellépés, illetve a gazdasági együttműködés valamennyi állammal egyenlő alapon.

A legnagyobb ellenzéki formáció, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának (KPRF) programjának[4] kiindulópontja, hogy a Szovjetunió szétesése máig érzékelhető negatív hatásokkal járt az itt élő népek számára, és ebben a folyamatban a szovjet politikai reformerek mellett az Egyesült Államok játszott eléggé el nem ítélhető szerepet. Az események ezen percepciója – a globális veszélyérzet – határozza meg a párt külpolitikai nézetrendszerét, amelynek alapeleme, hogy „a posztszovjet térségben és Kelet-Európában az USA és legközelebbi szövetségesei imperialista globalizációs politikát” folytatnak, amelynek része a sok területen folyó, de az utóbbi időszakban a természeti erőforrások feletti rendelkezés körül egyre éleződő küzdelem. A KPRF álláspontja szerint a globalizáció képviselői a fejlődési nehézségeket és a globális válságot agresszióra és beavatkozásra használják Afganisztántól Irakon, Iránon, Venezuelán át Észak-Koreáig, és amely országok eddig nem lettek áldozatai a politikai vagy katonai zsarolásnak, azokat a „piaci kapcsolatok” jelszava alatt igyekeznek egyenlőtlen cserére kényszeríteni. A pénzügyi-gazdasági krízis időleges megoldása, amely jelentős forrásokat igényelt a bankrendszer számára, semmilyen formában nem számolta fel a válságot kiváltó okokat, és az újratermelődő gazdasági válságok a szegénység elterjedéséhez, nemzetközi konfliktusokhoz, ökológiai problémákhoz és egyfajta primitív tömegkultúra eluralkodásához vezetnek.

A balközép, ellenzéki Igazságos Oroszország (SzR) is úgy értékeli[5], hogy komoly külső fenyegetettséggel néz szembe az ország, amelyek közül a legjelentősebb a nemzetközi terrorizmus. Az SzR szerint vannak olyan erők, amelyek Oroszország befolyásának radikális csökkentésében érdekeltek a világban, és amelyek arra törekszenek, hogy Moszkvát egy korlátozott szuverenitású kulturális-vallási zónába szorítsák be. Ennek ellensúlyozására olyan külpolitikát kell folytatni, amelynek elsődleges prioritása Oroszország területi egységének és szuverenitásának védelme. Egyedül az SzR helyezi el a pártot programszinten is világban hasonló nézeteket valló politikai szervezetek körében, amikor leszögezi, hogy a globális pénzügyi-gazdasági krízis bebizonyította a liberális gazdasági kurzus perspektívátlanságát, mindemellett a vezető világhatalmak közötti szolidaritás hiánya a világ pénzügyi-gazdasági rendszerét érintő szabályok kidolgozásában akadálya a nemzetközi közösség fenntartható fejlődésének, és a jelenleginél is súlyosabb kataklizmákhoz vezethet. Ennek fényében nem tartja véletlenszerűnek a párt, hogy megnőtt a világ baloldali pártjait, politikai szervezeteit tömörítő Szocialista Internacionálé (amelynek tagja az SzR is) szerepe, amely szervezet aktív szerepet vállal a nemzetközi közösség előtt álló olyan kérdések megoldásában, mint a fenntartható fejlődés biztosítása és a globális pénzügyi-gazdasági krízis meghaladása.

Az ugyancsak ellenzéki Liberális-Demokrata Párt (LDPR) – amely önmeghatározása szerint a „demokrata-patrióták pártja” – a kommunistákhoz hasonlóan elhibázottnak tartja az 1990-es évek külpolitikai döntéseit, amelyek zsákutcába vitték Oroszországot, amiből az csak nagy nehézségek és súlyos veszteségek árán jutott ki. Álláspontjuk[6] szerint az USA és Nagy-Britannia folytatják az ország semlegesítésére és elszigetelésére irányuló politikájukat, amivel a hidegháború idejét hozzák vissza. Az LDPR meglátása az, hogy Oroszországgal szemben játékszabályok nélküli mérkőzés folyik, az USA és a nyugati államok – miután érdemi politikai engedményeket kaptak Moszkvától – felrúgva saját vállalásaikat, arra használták fel a helyzetet, hogy megerősítsék saját pozíciójukat és újra Moszkva ellen forduljanak, amely folyamat végén megvalósulna a „világ újrafelosztása”. Az új világrendben az LDPR szerint Oroszországnak – Kínával, Indiával és az ázsiai és dél-amerikai államok többségével együtt – csak az USA, Nagy-Britannia és szövetségesei magas technológiájú ipara tartalékának szerepe jutna.

A külpolitika alapvető feladatai

A JeR választási programjából[7] megállapítható, hogy a jelenlegi kormánypárt számára a külpolitika feladata külső források és megfelelő feltételek biztosítása az ország modernizációjához és a társadalom jólétéhez, valamint érdemi hozzájárulás a szuverenitás megőrzésén – és ezen belül az állam demokratikus és soknemzetiségű voltának fenntartásán – túl a nagyhatalmi szerep biztosításához.

A tételezett államkép – nem függetlenül az 1998-as pénzügyi-gazdasági válságnak az orosz politikai és közgondolkodásban máig élő hatásaitól – elkerülendőnek tartja azt, hogy Oroszország szegény, gyenge, hatékonyságát vesztett, technológiai elmaradottságtól, a hivatalnokok önkényétől, a korrupciótól és a terrorizmustól rettegő, izolált ország legyen. Mindehhez a külpolitikának önállónak, racionálisnak és kiszámíthatónak kell lennie.

A KPRF választási felkészülési kongresszusán koncepcionálisan új külpolitikai kurzust sürgetett, amelynek fő célja az ország nemzetközi pozícióinak megerősítése és szuverenitásának garantálása lenne. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos külpolitikai cselekvési irányok (illetve az azok érvényesítéséhez szükséges lépések) érdemben nem jelentenének elmozdulást a jelenlegi külpolitikához képest. Gennagyij Zjuganov kongresszusi beszédében[8] hangsúlyozta, hogy új külpolitikára azért van szükség, mert a kormányzat gyengesége oda vezetett, hogy a NATO megállíthatatlan bővülésével szemben orosz részről nincs kidolgozott ellenintézkedés, a START-3 ratifikációja csak az USA fegyverkezési lehetőségeit segíti, a kormányzat pedig folyamatosan tesz az ország presztízsét, befolyását csökkentő lépéseket, mint például az Állami Duma – kormány által kezdeményezett – bocsánatkérése a katyńi eseményekért. Mindazonáltal azt a kommunisták is leszögezik, hogy független, békés és a külső veszélyektől védett (vagyis nem konfliktusgeneráló) országot akarnak.

A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének általános elvei (demokratikus elvek, egyenjogúság és az államok kölcsönös tisztelete) mellett az SzR kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a kapcsolatépítés valamennyi állammal az érdekek egyensúlyán és a partnerségen alapuljon. A párt – a többi parlamenti erőhöz hasonlóan – kiáll amellett, hogy határozottan fel kell lépni a történelem újraértékelésével, és ennek kapcsán az Oroszország kárára megfogalmazott ún. „történelmi igényekkel” szemben.

Oroszország nagyhatalmi szerepe: lehetőségek és kihívások

A nagyhatalmi pozíciót megalapozó tényezők

A JeR programjában és egyéb dokumentumaiban konstans elemként szerepel Oroszország, mint nagyhatalom, és mint kivételes kulturális-történelmi örökséggel és modernizációs potenciállal bíró állam szerepének erősítése, szuverenitásának megőrzése.[9] A kormánypárt fontosnak tartja a konfliktusmentes, többpólusú világrend megteremtését, és a fegyveres erő alkalmazását csak végső eszközként és csak az állampolgárok életének, az ország és szövetségesei területi integritásának megvédése érdekében tartja elfogadhatónak. A párt véleménye szerint a globalizáció keretei között élesedik a konkurenciaharc az államok között, amely megköveteli Oroszországtól a versenyképesség jelentős erősítését.

Oroszország világpolitikai szerepét a KPRF arra alapozza, hogy az ország sajátos fejlődési útjával kivételes módon járult hozzá az emberiség fejlődéséhez, geopolitikai, nemzeti és gazdasági keretei között kialakított sajátos kulturális és erkölcsi tradíciókra építve pedig megalapozott a helye a globális szereplők között. A választási felkészülés során meghirdetett kommunista párti „új külpolitikai prioritások” között szerepel az is, hogy – a globális fenyegetés elhárítása és a nagyhatalmi szerep megerősítése érdekében – Oroszországnak törekednie kell az ENSZ szerepének növelésére a nemzetközi politikában.

A balközép SzR célja, hogy Oroszország valódi nagyhatalmi pozíciót érjen el, amely egyenrangú és felelős partneri státuszt jelent a nemzetközi kapcsolatokban. A párt minden formában ellenzi, hogy Moszkva elfogadja az egypólusú világ koncepcióját és egy olyan új világrendet, amely „ellentmond az igazságosság elveinek a nemzetközi kapcsolatokban”. Az SzR azt is leszögezi, hogy nem fogadhatóak el a világpolitikában az egyoldalú, az ENSZ megkerülésével született lépések, és az ehhez kapcsolódóan megfogalmazott „korlátozott szuverenitás” vagy „megelőző csapás” elve. A párt az ország nagyhatalmi pozícióját erősítendő fejti ki: arra kell törekedni, hogy a NATO hagyjon fel a Moszkvával szembeni „csendes agresszióval”, amelynek eszköze az orosz határokhoz történő közeledés és az ország pozícióinak gyengítése a posztszovjet térségben.

Valamennyi parlamenti párt kiemelten foglalkozik a nagyhatalmi státusz és az állami szuverenitás megőrzéséhez szükséges potenciál megerősítésének kérdésével, ideértve a gazdasági, demográfiai és a katonai komponenseket is, ám ezeket már alapvetően befolyásolják az egyes politikai formációk gazdaság- és társadalompolitikai nézetei. Az ellenzéki pártok alapvetően a jelenlegi állapotokat kritizálják, legyen szó a hadseregről, a haderőreformról vagy a hadiipari komplexumról, ígéreteik pedig – különböző formában, de – alapvetően a személyi állomány szociális helyzetének javítására és a hadiipari komplexum állami megrendelésekkel történő erősítésére vonatkoznak.

A demográfiai helyzettel összefüggő társadalompolitikai feladatok mellett választási programjában a kormánypárt szintén kiemelten foglalkozik az egyébként gazdasági szempontból is jelentőséggel bíró haderőfejlesztéssel és haditechnikai fejlesztéssel, amely a tervek szerint együtt járna a fegyveres testületekben történő szolgálat tekintélyének megerősítésével is. A konkrét tervek között szerepel a hadsereg és a flotta öt-tíz éven belüli teljes újrafegyverzése, amibe bevonják a civil szektor ipari és mérnöki-kutatói intézményeit is.

A JeR választási programja egyértelművé teszi, hogy – miután a világgazdasági centrumok továbbra is jelentős rendszerszerű problémákat generálnak és korántsem stabilak, továbbá számos, Oroszország által nem kontrollálható kockázat van jelen – a gazdasági pozíciók megőrzéséhez és a társadalompolitikai célok eléréséhez a jelenlegi 4%-os növekedés helyett évi 6-7%-os növekedésre van szükség, és a cél öt éven belül bejutni a világ öt legnagyobb gazdasága közé. Terveik szerint szintén öt éven belül biztosítják a teljes önellátást valamennyi alapvető élelmiszerből. Ugyanakkor a növekedés minőségileg meg kell változzon, és nem alapozódhat kizárólag az energiahordozókra, sokkal inkább a befektetésekre, a fejlett technológiákra, a hatékonyság növelésére és a modern ipar létrehozására. Az orosz gazdasági pozíciók megerősítése érdekében segíteni tervezik az orosz vállalatokat, hogy versenyképes termékekkel tudjanak megjelenni a világpiacon.

Konfrontáció és/vagy kooperáció: a NATO és az USA

A Külpolitikai koncepció az orosz–amerikai kapcsolatokat nem csak a kétoldalú együttműködésben rejlő kiemelkedő potenciál alapján tartja elsőrendű fontosságúaknak, hanem a két államnak a globális stratégiai stabilitásra és a nemzetközi helyzetre gyakorolt hatása okán is. Ez utóbbi okok miatt is törekszik arra Moszkva, hogy a kétoldalú viszony stratégiai partnerségként működjön.

A KPRF koncepciója – mint azt az újonnan meghirdetett külpolitikai programjából is láthatjuk – markánsan USA- és NATO-ellenes. A párt szerint a NATO – éppen Oroszország elvesztett nemzetközi pozíciói és a fegyveres erők gyengesége okán – rendkívüli közelségbe került az orosz határokhoz, ami alapvetően veszélyezteti Moszkva nagyhatalmi státuszát, és korlátozza mozgásszabadságát, elsősorban a posztszovjet térségben. A KPRF szerint ezért Oroszországnak minden eszközzel törekednie kell a NATO befolyásának csökkentésére és – végső célként – a szervezet feloszlatására.

Az SzR szerint fel kell számolni a kétértelműséget az orosz–NATO kapcsolatokban. A NATO számára egyértelművé kell tenni az Oroszország számára alapvető feltételeket, így a hagyományos európai fegyveres erőkről szóló megállapodás ratifikációját, a kölcsönös bizalomerősítő lépések fontosságát , a NATO infrastruktúrájának az orosz határokhoz történő közelítésének és a szomszédos államok szervezetbeli tagságra irányuló lépéseinek megállítását. Ugyanakkor a párt kiemelt fontosságúnak tartja, hogy Oroszország továbbra is aktív szereplője maradjon a nemzetközi terrorizmus elleni globális harcnak.

Az LDPR megállapításai szerint az USA olyan katonai potenciállal rendelkezik, amely bármely globális katonai-politikai szövetség erejével összemérhető, és agresszív politikája miatt valós fenyegetést jelent Oroszország számára nemcsak katonai, de gazdasági téren is. A párt azt javasolja, hogy a többpólusú világrendben érdekelt ENSZ-tagállamok dolgozzanak ki cselekvési tervet azokkal szemben, akik egypólusúvá akarják tenni a világrendszert. Az ENSZ lehetőségeit felhasználva az LDPR szerint követelni kell az USA-tól fegyveres erői egyoldalú csökkentését, elsősorban a légierőét és a flottáét. A párt álláspontja szerint Oroszország számára az atomfegyver maradt az utolsó eszköz, amely képes visszatartani az USA-t és szövetségeseit a világ erőszakos katonai eszközökkel történő felosztásától.

A NATO–orosz viszonyrendszer képe az orosz Külpolitikai koncepció alapján az ellenzéki pártok pozícióihoz képest jóval kiegyensúlyozottabb és pragmatikusabb. Célul tűzi ki a lépésről lépésre történő építkezést a NATO–Oroszország Tanács keretében, annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a stabilitást az euroatlanti térségben, továbbá az együttműködést olyan közös, globális kihívások kezelésében, mint a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a természeti és technogén katasztrófák. Ugyanakkor ez a dokumentum is leszögezi, hogy Moszkva továbbra is negatívan viszonyul a NATO bővítéséhez, ezen belül az Ukrajna és Grúzia tagságával kapcsolatos elképzelésekhez, illetve a Szövetség infrastruktúrájának az orosz határokhoz történő közel kerüléséhez.

A pragmatikus együttműködés területe: az Európai Unió

Az USA-val és a NATO-val kapcsolatos kritikus vagy éppen a részükről feltételezett „globális fenyegetést” tükröző viszonyhoz képest az európai államokkal kapcsolatosan kialakítandó politika vonatkozásában a pártok jóval nyitottabbak és pragmatikusabbak, sőt sokkal inkább látnak bennük potenciális együttműködő partnert.

Nem érdektelen felidézni, hogy az orosz Külpolitikai koncepció részletesen elemzi Oroszország és az EU, illetve az egyes államok viszonyrendszerére vonatkozó elképzeléseket, kiemelve azt, hogy az EU Moszkva egyik alapvető gazdasági-kereskedelmi és külpolitikai partnere, amellyel kész az együttműködési mechanizmusok megerősítésére, elsősorban a gazdasági kapcsolatok, a külső és a belbiztonság, valamint az oktatás, a tudomány és a kultúra területén. Éppen ezért Oroszország érdekelt az EU megerősödésében, és abban, hogy képes legyen egyeztetett álláspontokkal fellépni világgazdasági és világpolitikai kérdésekben is.

Moszkva a meghatározó európai államokkal fenntartott kapcsolatait az orosz nemzeti érdekérvényesítés komoly erőforrásának tekinti, ideértve az orosz modernizáció támogatását is. Anélkül, hogy kitérnénk a koncepció bilaterális kapcsolatokat elemző részére, érdemes rámutatni arra, hogy szélesebben vett térségünk (ide nem értve a balti államokat) országcsoportonként, mint Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa szerepel a dokumentumban, amely régiók államaival – azok nyitottsága esetén – az orosz külpolitika kész a pragmatikus együttműködés erősítésére. A pártok programjai ugyanakkor ilyen részletességgel nem térnek ki a térségükkel folytatandó együttműködés kérdéseire. Nem alap nélkül következtethetünk ebből arra, hogy régiónk államai Moszkva számára – a napi együttműködésen túl – az orosz külpolitika prioritásaihoz való viszonyukban értékelődnek, egyébként besorolódnak az Európai Unióval – biztonságpolitikai kérdésekben a NATO-val – folytatott orosz együttműködés keretrendszerébe.

A KPRF általánosságban nyilatkozik arról, hogy mindent meg kell tenni az egyenlő jogokon alapuló jó viszony fenntartása érdekében, az SzR pedig hangsúlyozza, hogy az EU-val és az egyes tagállamokkal fenntartott kapcsolatok az általánosan vallott demokratikus értékeken és az érdekek egyensúlyán alapuljon, elkerülve a politikai és gazdasági, valamint humanitárius kérdésekben a kettős standardok alkalmazását.

A liberális-demokraták úgy értékelik, hogy a NATO-nak mára csak az USA szempontjából van katonai jelentősége, a többi tag számára egyfajta politikai szervezetté vált. Véleményük szerint ma Oroszország sokkal természetesebb geopolitikai szövetségese Európának, mint az USA, de önmagában ennek a katonai blokknak a léte a hidegháború politikájának folytatását jelenti a NATO-tagok részéről, és ez a helyzet nem teszi lehetővé, hogy Moszkva optimális koncepciót alakítson ki az Európával fenntartandó kapcsolatokra. Oroszországnak egyértelművé kell tennie, hogy a NATO vagy értelmes és békés politikát folytat, vagy orosz részről felülvizsgálják kapcsolataikat az európai országokkal. Az LDPR szerint Moszkvának javaslatot kell tennie egy olcsóbb és hatékonyabb orosz–európai rakétavédelmi rendszer kialakítására, az USA részvétele nélkül.

Az LDPR szerint az Európával történő kapcsolatépítés semmi esetre sem folyhat egyoldalú orosz engedményekkel, valamennyi, az európai árukra és tőkére az orosz piacon adott kedvezmény együtt kell járjon hasonló preferenciák biztosításával az európai piacon az orosz szereplők számára (pl. energetikai területen). Az európai államokkal közösen el kell fogadni a II. világháború történelmi értékeléséről szóló dokumentumot, amely igazságosan ábrázolja a Szovjetunió/Oroszország szerepét a fasizmus felett aratott győzelemben. Az LDPR sürgeti a fellépést az orosz lakosság diszkriminációja ellen Észtországban, Lettországban és Litvániában, akár úgy is, hogy kezdeményezik ezeknek az államoknak a kizárását az EU-ból.

Az orosz külpolitika stratégiai irányai

Prioritás: a posztszovjet térség

A térség hagyományosan és deklaráltan az orosz külpolitika legfontosabb prioritása. A térségbeli – különböző formákban zajló – integráció erősítése ma is hivatalos célja Moszkvának, ugyanakkor az eszközök és az integráció politikai olvasata – különösen az új integrációs keretek és az egykori Szovjetunió közötti, egyes politikai erők által vélt vagy remélt párhuzam – kapcsán kimutathatóak az eltérések az egyes politikai erők között.

A kormánypárt elképzelései szerint a FÁK-térség integrációja rövid távon is érdemi pozitív hatást gyakorolhat az orosz gazdaság fejlődésére, ennek fényében kiemelten szólnak programjukban arról, hogy 2012. január 1-jétől realitássá válik az Egységes Gazdasági Térség, amely a jelenlegi Vámszövetségnél mélyebb integráció, és elvezethet az Eurázsiai Unió létrejöttéhez. A pártprogram tartalmazza azt a célkitűzést is, hogy Oroszország váljon regionális pénzügyi centrummá, és ezzel összefüggésben is sürgeti a FÁK államaival fennálló gazdasági kapcsolatok bővítését és az integráció erősítését.

A JeR elnökjelöltje az Izvesztyijában közölt írásában arra hívja fel a figyelmet[10], hogy sokféleképpen lehet a FÁK hatékonyságát értékelni, de éppen ez az együttműködés segített abban, hogy olyan sokszintű és többsebességes együttműködési formák jöjjenek létre a posztszovjet térségben, mint az Orosz–Belorusz Államszövetség, a Kollektív Biztonság Szerződésének Szervezete (OKDB), az Eurázsiai Gazdasági Térség (JevrazESz), a Vámszövetség, és végül az Egységes Gazdasági Térség (EGT). A globális pénzügyi krízissel összefüggésben Vlagyimir Putyin kiemeli, hogy az integrációs folyamatok kiegészítő impulzust jelentenek a gazdasági fejlődéshez szükséges források feltárásában. A Vámszövetség után létrehozni tervezett Egységes Gazdasági Térség – nézete szerint – a maga 165 milliós belső piacával, egységesített jogalkotásával, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlásának biztosításával jelentős szereplője lehet a regionális és később a világgazdaságnak is.

Az orosz miniszterelnök emlékeztet arra, hogy a folyamat részeként már megkezdődött a Vámszövetség és az Egységes Gazdasági Térség jogi bázisának kodifikációja, és 2012. január 1-jén megkezdi működését az Eurázsiai Gazdasági Térség Bírósága, ahová a gazdasági élet szereplői közvetlenül is fordulhatnak. Az elképzelések szerint a Vámszövetség és az EGT megerősítése teremtene alapot az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejöttéhez, ám jelenleg még Kirgizisztán és Tádzsikisztán teljes jogú részvételének biztosítása a feladat a Vámszövetségben és az EGT-ben.

A tervbe vett Eurázsiai Unió kapcsán Vlagyimir Putyin hangsúlyozza, hogy ez nem a Szovjetunió valamilyen formában történő restaurálásának projektje, hanem új értékeken és politikai-gazdasági alapokon nyugvó szoros, de – elsősorban a FÁK-államok előtt – nyitott integráció, amely képes lehet arra, hogy a világ egyik leghatékonyabb összeköttetését biztosítsa Európa és az ázsiai–csendes-óceáni térség között. A természeti erőforrások, a tőke, és a komoly emberi potenciál, a gazdaság- és a devizapolitika szoros koordinációja alkalmassá teheti az Eurázsiai Uniót, hogy versenyképes legyen az ipari és technológiai versenyben, amit az is elősegítene, hogy teljes mértékben liberalizált kereskedelmi rezsimre épülne. A koncepció leszögezi: az Unió és a FÁK nem lennének konkurensei egymásnak, hiszen mindkettőnek meglenne a maga sajátos szerepe a posztszovjet térségben.

Vlagyimir Putyin kiemeli, hogy már az Egységes Gazdasági Térség kimunkálása során jelentős mértékben támaszkodtak az európai integrációs tapasztalatokra, az EU működésének elveire és eredményeire, a schengeni rezsim tagállamok számára előnyös hatásainak tapasztalataira. Ezért is nevezi hamisnak, hogy a térség államainak választania kellene az EU-hoz való közeledés és az Eurázsiai Unió között. Az orosz elnökjelölt emlékeztetett arra, hogy az EU és Oroszország már 2003-ban megállapodtak az együttműködés kereteiben, és ennek a dialógusnak most a Vámszövetség, távlatosan pedig az Eurázsiai Unió lesz a részese. Egy ilyen kiegyensúlyozott partnerség a két integráció között a kontinens geopolitikai és gazdasági konfigurációjának megváltozásához szükséges feltételeket megteremtve pozitív globális hatással járhat.

Az Európai Uniónak ajánlott egyfajta partnerséget is alátámasztandó, az orosz miniszterelnök hosszasan elemzi a világválság sajátosságait és annak lehetséges hatásait, kifejtve, hogy a válság strukturális jellege mára egyértelművé vált: a probléma gyökere a globális kiegyensúlyozatlanságban rejlik. Emiatt nagyon bonyolult a globális fejlődés krízis utáni modelljeinek kidolgozása. Kiút lehet közös megközelítések kidolgozása, először a létező regionális struktúrákon – EU, NAFTA, ASEAN, APEC – belül, majd a szervezetek közötti dialógus útján. Az EU és az Eurázsiai Unió – mint a kontinens két legnagyobb integrációja – együttműködését egy szabadkereskedelmi és együttes szabályozási rendszerre alapozhatná, amelynek révén – harmadik országokkal és regionális szervezetekkel kooperációban – a közös elvek az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig érvényesülhetnének.

A KPRF a stratégiai feladatok között tartja számon a „bűnös módon szétvert Szovjetunió” egykori köztársaságainak gazdasági és politikai reintegrációját egyaránt. Ennek érdekében az államok és népek kölcsönös tiszteletére alapozva olyan külpolitika folytatását tartják célnak, amely elősegíti az egykori Szovjetunió önkéntes formában történő visszaállítását. A meghirdetett „új külpolitikai koncepció” szerint e folyamat első lépéseként egy teljes értékű Vámszövetség létrehozása érdekében közelíteni kell Oroszországot, Belaruszt, Ukrajnát és Kazahsztánt, majd meg kell teremteni a közös gazdasági térséget. Minden akadályt el kell hárítani az Orosz–Belorusz Államközösség működése elől.

Az LDPR erősen kritikus mind az orosz FÁK-politikával, mind a térségbeli szereplőkkel szemben, amikor kifejti, hogy Oroszország nem finanszírozhatja egyes térségbeli politikusok lojalitását, és minden orosz engedmény árát meg kell fizettetni a FÁK-partnerekkel. A párt is fontosnak tartja a vámszövetség bővítését, de a kormányzatétól bizonyos értelemben eltérő célokat megfogalmazva az együttműködésbe bevonná Kirgizisztánt, a Dnyeszter-melléket, Abháziát és Dél-Oszétiát, és meghívná a szervezetbe Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt és Örményországot is. A FÁK és a Sanghaji Együttműködési Szervezet gazdasági-kereskedelmi térségének összekapcsolása mellett távlati célul tűzik ki még egy közös katonai-politikai szövetség létrehozását is, amelynek alapja a ma működő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete lehetne.

Az SzR a politikai célok tekintetében nem fogalmaz meg a többi pártétól koncepcionálisan eltérő elképzeléseket, a gyakorlati politikát tekintve mégis aggályosabbnak látja a helyzetet, amikor kifejti: a FÁK-országokkal és a közel-külfölddel fennálló kapcsolatok fejlesztése során biztosítani kell Oroszország meghatározó társadalmi, politikai és gazdasági befolyását a FÁK-térségben, és meg kell előzni, hogy az integrációs folyamat keltsen Moszkvával szembeni  negatív reakciókat váltson ki. Az egykori Szovjetunió területén zajló integrációs folyamatok között az SzR is kiemelkedően fontosnak tartja, hogy tovább folytatódjon a Belarusszal közös állam építése.

Együttműködés a világ „feltörekvő szereplőivel”

A parlamenti pártok egyetértenek abban, hogy mind az orosz nagyhatalmi pozíció megerősítése, mind a közvetlen gazdasági együttműködés előnyei okán az orosz külpolitika homlokterében kell tartani az USA-n kívüli globális vagy regionális-szubregionális hatalmakkal (Kínával, Indiával) és a komoly fejlődési potenciállal rendelkező más államokkal fenntartott kapcsolatokat.

Egyetlen parlamenti párt sem vitatja azt a megállapítást, amelyet a Külpolitikai koncepció az ázsiai–csendes óceáni térség orosz szempontból meghatározó szereplői kapcsán Kínáról tartalmaz. Moszkva stratégiai partnerségre törekszik Pekinggel, amit megalapoz a világpolitika meghatározó kérdéseiről vallott nézetek egybeesése és a két országnak a regionális és globális stabilitáshoz történő hozzájárulása, de ma a legfontosabb feladatnak Moszkva a gazdasági együttműködés tartalmának és terjedelmének a magas szintű politikai kapcsolatokkal megegyező minőségi szintre történő emelését tartja. A szintén stratégiai partner Indiával kiegészülve a hármas formátumú (orosz-kínai-indiai) együttműködés távlatos célja a külpolitikai mellett a gazdasági kooperáció erősítése.

Az SzR programjában summázza, hogy többirányú külpolitikát kell folytatni, különösen szem előtt tartva az ázsiai–csendes-óceáni térség államainak növekvő befolyását. Erősíteni kell az együttműködést a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, intenzívebbé kell tenni a stratégiailag fontos kapcsolatokat Indiával és Kínával, fejleszteni szükséges az együttműködést a latin-amerikai és az afrikai államokkal. Támogatni kell az olyan informális nemzetközi csoportosulások megerősödését, mint a G8-ak, a G20-ak és a BRIC-csoport.

Ugyancsak egy széles spektrumú együttműködés igényét fogalmazza meg a KPRF is, amikor „új külpolitikai koncepciója” részeként kifejti, hogy szélesíteni kell az együttműködést Kínával, Indiával, Vietnammal, az ázsiai, latin-amerikai és afrikai államokkal. Az orosz Távol-Kelet gazdasági-társadalmi fejlődése – megítélésük szerint – kedvező feltételeket teremt az ázsiai–csendes-óceáni térségben történő együttműködésre. Az új külpolitikai kurzusnak Oroszország szövetségesei és állandó partnerei számának növekedését kell eredményeznie.

Az LDPR koncepciójának markáns eleme, hogy Moszkvának maga körül ki kell alakítania egy új világközpontot a jelentős erőforrásokkal és fejlődési potenciállal rendelkező országokból. Ugyanakkor a párt az együttműködés lehetőségei mellett a konkurencia veszélyét is felvázolja a globális hatalmakkal történő együttműködésben, kiemelve, hogy Kína ugyan a világtermelés új központja, a jelentős erőforrásokkal rendelkező országok egyik vezető állama, s így stratégiai szövetségese lehet Oroszországnak, ugyanakkor – atomfegyverrel is rendelkezvén – hipotetikusan fenyegetést is jelenthet Oroszországra.

A két ország közötti katonai paritás létszámban nem lehetséges, de Moszkva biztonsági érdeke – véli az LDPR –, hogy nukleáris és modern fegyverzetek terén biztosítsa fölényét Pekinggel szemben. A párt szerint nyílt, tisztességes és átlátható viszonyra van szükség Pekinggel, fejleszteni és erősíteni kell a gazdasági szálakat és értelmes politikai és gazdasági szövetségeket is létre lehet hozni, nem szabad azonban elfeledkezni Oroszország távol-keleti pozícióinak megerősítéséről.

A BRIC, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOSZ), valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés fontos kereskedelmi terület Oroszország számára, ahol az orosz áruk és szolgáltatások keresettek és egyenlő alapon képesek konkurálni más államok termékeivel. A SOSZ-t és a BRIC-et meg kell erősíteni katonai szövetség létrehozásával, előbbit pedig bővíteni kellene Iránnal, Indiával, Pakisztánnal, a szervezetbe pedig meg kell hívni Belaruszt és Venezuelát. Az LDPR szerint lehetővé kellene tenni a vízummentes utazást a szervezetek tagállamai és Oroszország között, valamint – a dollár monopóliumának megtörése érdekében – kezdeményezni kell új elszámolási valuta bevezetését a SOSZ- és a BRIC-államok között.


* * *

A külpolitikai dokumentumokat és a pártprogramokat vizsgálva alappal feltételezhető, hogy az orosz parlamenti választásokat követően[11] nem következik be éles irányváltás a külpolitikában. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy taktikai, gyakorlati kérdésekben vagy – a Duma változó összetétele folytán – a hangvételben nem lehet változás, de az alapvető célok és külpolitikai irányok tekintetében feltételezhető a stabilitás, amit a pártok akár kifejezett, akár hallgatólagos konszenzusa is segít.

Mindazonáltal feltételezhető, hogy az Egységes Oroszország párt választási győzelmét követően növekedni fog a külpolitikának az ország modernizációjához történő hozzájárulást elősegítő szerepe, és ennek részeként az orosz gazdasági potenciál megerősítését és megújítását célzó tervek külső finanszírozásában, illetve a technológiai transzfer biztosításában a diplomáciai tevékenységgel kapcsolatos politikai elvárások erősödni fognak. Ennek a tevékenységnek kiemelt területei – a hagyományos európai partnerek mellett – elsősorban a jelentős fejlődési potenciállal és az orosz áruk, szolgáltatások, energiahordozók számára komoly felvevőpiaccal és/vagy invesztíciós lehetőségekkel rendelkező államok lesznek. Mindezek fényében Moszkva részéről erőteljesebbé válhat a törekvés, hogy új minőségű gazdasági integrációt hozzon létre a posztszovjet térségben, és továbbra is aktív politikát vigyen az ázsiai–csendes óceáni régióban, illetve a BRIC-államok tekintetében.


Gémesi Ferenc    



[1] Az Oroszországi Föderáció Külpolitikai Koncepciója. Ld.: http://www.mid.ru/bdomp/ns-osndoc.nsf/osndd!OpenView&Start=1&Count=30&Expand=2#2 (orosz, angol, francia és német nyelven).

[2] Ld. pl. a VCIOM 2011. szeptember 24–25-ei közvélemény-kutatási eredményeit: http://wciom.ru/index.php?id=170

[3] Az orosz politikai konstrukció sajátossága, hogy a különböző formációk az európai értelemben vett (és itt is átalakulóban lévő) baloldali-jobboldali, illetve kommunista-szocialista/szociáldemokrata-zöld-liberális-konzervatív (stb.) ismérvekkel nem vagy nem teljesen írhatóak le, ezért az orosz pártokat célszerűbb a hatalomhoz való viszonyuk alapján meghatározni. A pártoknak az általánosan ismert ideológiai mezőben történő viszonylagos elhelyezéséhez támpontul szolgálhatnak a pártprogramok (különösen azok társadalompolitikai és gazdasági elemei), a szervezetek önmeghatározásai vagy az európai pártcsaládokkal való viszony, de mindezek is csak összehasonlíthatóvá és nem azonosíthatóvá teszik az európai pártokkal az orosz politikai szervezeteket – különösen érvényes ez a külpolitikára. Így a jelen írásban az egyes pártok vonatkozásában szereplő ideológiai-nézetrendszerbeli meghatározásokat ennek a viszonylagosságnak a szem előtt tartásával célszerű kezelni.

[4] A KPRF pártprogramját ld.: http://kprf.ru/party/program/

[5] A pártprogram külpolitikai fejezetét ld.: http://www.spravedlivo.ru/information/section_11/section_99/p_79

[6] Az LDPR külpolitikai programját ld.: http://ldpr.ru/#party/Program_LDPR/Foreign_policy

[7] Az Egységes Oroszország párt szeptember 23–24-én megtartott XII. kongresszusán, ahol Vlagyimir Putyint elnöknek, Dmitrij Medvegyevet pedig listavezetőnek és jövendőbeli miniszterelnöknek jelölte a párt, elfogadták az Összoroszországi Népfronttal közösen kidolgozott Népi Program elnevezésű dokumentumot, és döntöttek arról is, hogy a párt választási programját a hivatalban lévő elnök és miniszterelnök kongresszusi felszólalása képezi.

[8] A KPRF Központi Bizottságának beszámolója a párt XIV. kongresszusán. A KPRF KB elnöke, G.A. Zjuganov beszéde. Ld.: http://kprf.ru/party_live/96996.html. A KPRF választási programját ld.: http://kprf.ru/crisis/offer/97653.html.

[9] Ld. pl. az Egységes Oroszország Párt XI. Kongresszusa által 2009. november 21-én elfogadott Programnyilatkozatot.

[10] V.V. Putyin: Új integrációs projekt Eurázsiának – a jövő, amely ma születik. In: Izvesztyija, 2011. október 4.

[11] A VCIOM közvélemény-kutató cég 2011. október 19-én közzétett adatai szerint az általuk mért 56%-os választási részvételi hajlandóság mellett a JeR a szavazatok 53,8%-át kapná meg a decemberi választáson, ami a 450 tagú Állami Dumában 269 helyet, a mandátumok közel 60%-át jelentené. A felmérés szerint a jelenlegihez képest növekedne a KPRF és az LDPR mandátumainak száma, míg az SZR-é kis mértékben csökkenne. Ld.: http://vybory.wciom.ru/index.php?id=566&uid=112052.