Húsz éve történt a Szovjetunióban

Az 1991. augusztus 18–21. közötti puccs, amely állítólag kétségbeesett kísérlet volt, hogy az elkerülhetetlen felbomlástól megmentse a Szovjetuniót, valójában előkészítette a terepet a robbanásszerű változás, valamint Borisz Jelcin híveinek ultraliberális sokkterápiája előtt. Mi magyarázza vajon e kaland különlegesen kontraproduktív természetét? Egy bizonyos nyugati narratíva az eseményeket valamiféle vadnyugati történetként állítja be, amelynek során gonosz konzervatív kommunisták keltek birokra, s a küzdelemből a jóságos demokraták kerültek ki győztesen. Az erőpróba tétje már annak idején is világosan kirajzolódott: tulajdon és hatalom, miközben Oroszország kinyilvánította saját területei és természeti kincsei feletti szuverenitását. A szovjet „kommunizmus” már akkorra kimúlt és konszenzus jött létre a piacgazdaság kiépítéséről. Mindössze az maradt hátra, hogy a különböző érdekcsoportok alkut kössenek a hirtelen elértéktelenedett örökség ügyében.

2011. május 25-én jelent meg az Oroszországi Föderáció elnökének rendelete a külföldön élő oroszok támogatását és jogainak védelmét szolgáló alap létrehozásáról és június 20-án döntött az orosz kormány az „Orosz nyelv” szövetségi programról a 2011–2015. évekre, mintegy szimbolikusan lezárva azt a közel egy éves jogalkotási folyamatot, amely „az Oroszországi Föderációnak a külhoni oroszokkal kapcsolatos állami politikájáról” szóló szövetségi törvény módosításával kezdődött el.[1]

Az Al-Káida terrortámadásának tizedik évfordulóján természetesen a globális médiában is rengeteg szó esik arról, hogyan változtatta meg az Egyesült Államokat és ezzel az egész világot a közel 3 000 áldozatot követelő akció. Sokkal kevesebb szó esik azonban arról a másik szeptember 11-i terrorakcióról, amely éppen 28 évvel korábban, ugyanúgy egy keddi napon, nagyjából ugyanazokban az órákban, ugyanannak a földrésznek a déli oldalán történt, és – ennyi év távlatából bízvást elmondható – legalább olyan, sőt jóval nagyobb mértékű globális változás elindítója lett, mint a tíz évvel ezelőtti terrortámadás.

Vetőmagszennyezés Magyarországon

Ha egy ország meg akarja őrizni a génmódosítás-mentes státuszát, akkor nem engedheti meg, hogy földjein génmódosított vetőmagvakkal szennyezett fajtákat termesszenek, hiszen azok követhetetlen módon porozzák be a környezetben lévő fajtákat. Ilyen elterjedés történt például Brazíliában is, mikor a hatóságoknak nem maradt más választásuk, mint hivatalosan is elismerni a kialakult helyzetet és engedélyezni a génmódosított növények termesztését, ennek összes plusz költségével. Ez volt a tétje a nyári betárcsázásoknak.

A cikk a kínai hatóságokat bírálja –, de javaslatokat is tesz – a hatalom és a különböző társadalmi érdekcsoportok kapcsolatának rugalmatlansága miatt. Kínai folyóiratokban is megjelent és az interneten széles nyilvánosságot kapott a szövegnek egy bővebb változata, ami bizonyos vezető körök támogatásáról árulkodik. Ez arra utal, hogy a neoliberális emigránsok mellett Kínában igenis létezik egy értelmiségiekből, kutatókból és politikai vezetőkből álló erős kritikai áramlat, amely szükségesnek tartja egy legitim ellenzéki tér kialakítását. Nincs szó sem a fennálló rendszer megkérdőjelezéséről, sem az elnyomás fokozásáról, hanem egy olyan újfajta útkeresésről, amely összebékíti a társadalmi tiltakozást és a politikai stabilitást, és amely a társadalmi realitást tekinti egy politikai reform alapjának. Néhány olvasó ezeket a javaslatokat túlságosan elvontnak ítéli majd. Szögezzük le, hogy Kínában ezek rendkívül kényes kérdések, s ezért mindenfajta nyilvános fellépés nagy óvatosságot követel az érintettektől.

Amikor Henry Ford nyilvánosságra hozta, hogy cége egy kisebb amerikai tagállam, mondjuk Connecticut méretű földet szerzett az Amazonas medencéjének középső vidékén, hogy ott gumit termesszen és felépítsen egy közép-nyugati stílusú várost, a lapok a vállalkozást két legyőzhetetlen erő harcaként írták le. Az egyik oldalon a gyáriparos állt, aki tökéletesítette a futószalag működését, és a termelési folyamatot mind egyszerűbb komponensekre bontva az ipart a szüntelen termelés útjára vezette: e folyamatban az első gyártmány megkülönböztethetetlen a milliomodiktól. A másik oldal a mesés Amazonas medencéje, amelynek területén kilenc ország osztozott, és Dél-Amerika területének harmadát fedte le. Az Amazonas vidéke annyira érintetlen és sokszínű volt, hogy csak azon a szakaszon, amelynek közelében Ford az ültetvényét tervezte, több halfaj élt, mint Európa vizeiben összesen.