hu | fr | en | +
Accéder au menu

A gazemberek törvénye

Van Michael Curtis (Kertész Mihály) 1942-es kultfilmjének, a Casablancának egy jelenete: Renault százados, a helyi rendőrfőnök néhány embere körében, miután bezáratta Rick (Humphrey Bogart) kávéházát, fennhangon így szól: „Meg vagyok döbbenve, igazán meg vagyok döbbenve, hogy itt szerencsejátékot folytatnak!”

Egy másodperccel később egy krupié egy köteg pénzt ad át a rendőrtisztnek: „A nyereménye, uram.” A százados súgva megköszöni, zsebre vágja a pénzt, majd kiadja a parancsot: „Mindenki kifelé, gyorsan!”

A brit bankközi kamatlábat (The London Interbank Offered Rate), a híres Libort naponta mintegy húsz óriásbank (Barclays, Deutsche Bank, HSBC, Bank of America és mások) rögzítik. És most napfényre került, hogy ezek a nagybankok sorozatosan csaltak a kamatláb maghatározásakor, de az ebből kibontakozó pénzügyi botrányban nem könnyű megnevezni a romlott rendőrt, hiszen a szerepre rengetegen pályáznak. A Libor kamatláb rengeteg, nagyságrendileg úgy 800 ezer milliárd dollárnyi (nincs szó nyomdahibáról!) tranzakció alapjául szolgál, főleg származékos pénzügyi termék árazásánál. (1) A szóban forgó összegek akkorák, hogy a nem pénzügyekre specializálódott sajtó nem szeret beszélni róla, annyira „mértéktelenek”. Így inkább kisebb, emberi léptékű vétkekre összpontosítanak: akik felveszik a családi pótlékot, pedig a gyerekük nem tanul, hanem már dolgozik, vagy olyan görög munkavállalókra, akik szerény jövedelmüket feketemunkával egészítik ki. Pokolba velük! A bankvezérek és az Európai Központi Bank főkorifeusai felháborodottan ítélkeznek felettük.

Jóllehet a Libor manipulálása bonyolultnak tűnhet, valójában ugyanúgy a napnál világosabb, mint a Casablanca jelenete. A nagybankok – a bankok egymás közötti pénzkereskedelmét szóbeli megállapodásokra alapozzák, szavuk tehát „aranyat ér” – feljavított pénzügyi eredményeket közöltek magukról, hogy így jussanak olcsóbb hitelekhez. Csalásra építve határozták meg a Libort, vagyis a jövőbeni hiteleik kamatát… Miután kiderült a csalássorozat, és óriási botrány kerekedett belőle, a Barclays főnöke bele is betegedett, majd július 3-án lemondott. A Bank of England kormányzója pedig azt állítja, hogy csupán néhány hete értette meg a szóban forgó csalást. (2)

„Sokkolta, igazán sokkolta” a nagy titok „felfedezése”? A Barclays és a Bank of England vezetői valószínűleg nem olvassák a pénzügyi sajtót, merthogy 2008. április 16-án a The Wall Street Journal cikket tett közzé A bankárok kétségbe vonják a kulcskamatlábat címmel. Így kezdődik az írás: „A pénzvilág egészségének egyik legfontosabb barométere hamis jelzéseket küldhet.”

Világunkat ennek megfelelően önkényes vagy meghamisított adatok árasztják el (Libor, „aranyszabály”, az államadósság szintje, háromszázalékos költségvetési deficit…), amelyek nevében egész népeket gyötörnek halálra, most például Spanyolországot. Azokat, akik a legnagyobb kegyetlenséggel követik el ezeket a bűntetteket, változatlanul tisztelet övezi, mivel központi bankot vagy éppen hitelminősítőt vezetnek. De négy évvel a történelem egyik legnagyobb pénzügyi válságának kezdete után ma már nem sokan hiszik, hogy szerepük tényleg hasznos a társadalom életében.

(1) Ibrahim Warde: La dérive des nouveaux produits financiers [Az új pénzügyi termékek fonáksága], Le Monde diplomatique, 1994. július. Elérhető a Le Monde diplomatique 1954–2011 közötti archívumának DVD-ROM-ján, www.monde-diplomatique.fr/t/dvdrom.

(2) Vö. Missteps on Libor Doomed Top Executives at Barclays [A Barclays vezetőinek félrelépéseit elítélik], The Wall Street Journal, 2012. július 15.

Serge Halimi

Ferwagner Ákos

Megosztás