A fejetlen kacsák

Kategória: 2012. január
Írta: SERGE HALIMI
Találatok: 4319

Az európai vezetők egyre csak csúcstalálkozókra járnak, de ezek a találkozók sorra kudarcba fulladnak. A Fehér Ház és a Kongresszus eredménytelenül civakodnak. A „piacok” mindezt éberen figyelve úgy kezelik a képviselőket, mint a fejetlen kacsákat, mint az általuk létrehozott erők puszta játékszereit, amely erőket többé maguk sem tudják ellenőrzésük alatt tartani. Közben Franciaországban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és másutt rövidesen elnökválasztások lesznek. E választások uralják a közéletet és a médiateret, s azt az irreális érzetet keltik, mintha a szavak és a tettek között nem lenne kapcsolat. Hiszen ha nem is várhatunk nagy dolgokat a jelöltektől – sőt egyáltalán semmit sem várhatunk tőlük –, életútjuk, hiányosságaik, szövetségeseik, környezetük, kapcsolataik révén ismertté válnak. A nép figyelme ennek megfelelően szívesebben irányul Barack Obamára és Newton Gingrichre, Nicolas Sarkozyre és François Hollande-re, mint a spekulatív pénzalapokra és a hitelintézetekre. De akkor mégis mire jók ezek az emberek?

 

dsc03848_by_moodylemonNicolas Sarkozy, akinek a monetáris politikája teljes egészében a BNP-Paribas érdekeit szolgálja1,  azt veti David Cameron brit miniszterelnök szemére, hogy országából „Európa közepén offshore övezetet” akar létrehozni. A hasonlóképpen felháborodott német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble ostorozza „a korlátok nélküli kapzsiságot, a pénzpiacokon a mind magasabb profit hajszolását, ami jelentős szerepet játszott a bank- és gazdasági válságban, később pedig komplett országok krízisében. Ezzel szembesülünk 2008 óta.”2 Mindez egyáltalán nem akadályozza meg Schäublét abban, hogy tucatnyi tönkrement és kivérzett európai nemzetet szolgáltasson ki ennek a „korlátok nélküli kapzsiságnak”. „Végzetes lenne teljesen felszámolni a növekvő kamatlábak fegyelmező hatását” – mondja neki Jens Weidmann, a Bundesbank, a német központi bank elnöke. „Ha egy kölcsön nagyon drága, akkor a hitelfelvétel kísértése jelentősen csökken.”3 Ha pedig a legeladósodottabb országok nem tanulják meg elfojtani a „kísértéseiket”, ha a recesszió lehetetlenné teszi számukra, hogy újra megteremtsék a pénzügyi egyensúlyt, ha a hitelezőik „mind magasabb profitjai” szorongatják őket, akkor majd az Európai Unió úgy segít rajtuk, hogy pénzbírságot szab ki rájuk… Ezzel szemben a magánbankok továbbra is hozzájuthatnak szinte ingyen minden hitelhez, amit csak akarnak. Így aztán csinos kis haszonnal hitelezhetnek az eladósodott államoknak!

 

A tőkének tulajdonított jótétemények nem gátolnak meg bennünket abban, hogy egyúttal a hibáira is rámutassunk. Ezt a paradoxont fogjuk megtapasztalni a választások évében. December 6-án Kansasben Obama elnök csak bevallotta a honfitársainak, hogy országukban a társadalmi mobilitást és a demokráciát bizony veszély fenyegeti: „A társadalmi egyenlőtlenségek eltorzítják a demokráciánkat. Aránytalanul nagy befolyásuk lett azoknak, akiket a lobbisták pénzelnek. (…) Az adóalap-csökkentő szabályok a gazdagabbaknak kedveznek. Egyes milliárdosok egyszázalékos kulccsal adóznak!” Ezenkívül Obama emlékeztetett arra, „a piac sohasem lehetett annak eszköze, hogy bárkitől bármit elvegyünk, amit csak akarunk”, továbbá „újjá kell építeni ennek az országnak a középosztályát”.

 

Senki sem hiszi, hogy el fogja érni ezt a célt, hogy csökkenteni fogja a pénzszektor befolyását a politikára, s hogy meg fogja reformálni az adórendszert. Ezen a téren semmit sem tett három év alatt, és nem is vértezte fel magát olyan eszközökkel, amelyekkel megvalósíthatná e célokat, ha újraválasztanák. Obama tökéletesen megtestesíti a jelen rendszer helyzetét: sodródó dióhéj, amelyben a lefokozott kapitány kiáltozik, miközben orkán kerekedik. Ha ez a választási év nem teszi nyilvánvalóvá a politikai akaratot és az eszközöket, amelyek célja, hogy megfosszák hatalmuktól a pénzügyi köröket, akkor minden jövőbeni választás felesleges lesz.

 

Fordította: Ferwagner Ákos

 

1 A BNP-Paribas éléről nemrég távozó Michel Pébereau az utóbbi hónapokban többször is közbenjárt, hogy a francia kormány bankszektornak nyújtott segítsége és a szuverén államadósságra vonatkozó párizsi javaslatok előnyösek legyenek a bankjának, amely Görögországban és Olaszországban hatalmas kockázatokat vállalt. Lásd: Michel Pébereau, le banquier dans les coulisses de l’Élysée [Michel Pérebau, a bankár az Elysée palota kulisszái mögött] , Le Monde, 2011. december 2.

2 Les Échos, 2011. december 16–17.

3 The New York Times, 2011. december 14.