Először is szeretném definiálni a címben elhangzottakat: Fiatalok alatt a 14 és 28 év közötti korosztályt értem. 14, hiszen jövőjéről egy átlagos fiatal ekkor kezd el gondolkodni, a középiskola kiválasztása ugyanis nagyban meghatározza későbbi lehetőségeit. 28 év pedig azért, mert ekkorra már befejezte tanulmányait, figyelmét pedig a családalapítás felé koncentrálja. Jelenlegi helyzetén a második Orbán-kormány jelenlegi két évét. Kilátásain pedig egyrészt rövidtávon a ciklus végéig tartó közel 2 évet, másrészt középtávon kettőtől-ötig, hosszútávon pedig öttől-tíz évig terjedő időintervallumot értem.
Minden második 18 és 29 év közötti fiatal tervezi, hogy kivándorol, derül ki a TÁRKI 2012-es márciusi felmérésből. Kik hosszabb, kik rövidebb időre, sokan közülük azonban vissza sem jönnének.
Ilyen mutatók mellett megismétlődni látszik a bolgár-szindróma. Ismeretes, hogy a 7,5 milliós Bulgáriából az elmúlt 20 év alatt közel egymillió ember vándorolt el, harmaduk képzett fiatal. Ez az a jövőkép, ami akár itt is megtörténhet, ugyanis a mai Magyarországon sajnos hasonló a helyzet.
A kérdés az, hogy miért ilyen nagyfokú az elvágyódás?
Ennek egyrészt belső okai vannak: a reálbérszint rendkívül alacsony, ellenben magas a munkanélküliség, változás pedig rövidtávon nem várható, mert a kormány gazdaságpolitikája miatt megingott a bizalom a külföldi befektetőkben az ország felé. A jogállam leépült, minden fontos pozícióban pártkatonák vannak, a korrupció intézményesült, folyamatosak a megszorítások, az emberek bizalma a kormány demokráciába vetett hitéről mélyponton. A kiszámíthatóság teljes hiánya tapasztalható: egy munkáját elkezdő fiatal előtt nagyon rossz jövőkép az, hogy gyakorlatilag büntetlenül ellophatja majd összegyűjtött nyugdíját az állam. Ezt pedig a kilátástalanság követi a sorban.
Másrészt külső okok is fellelhetők: A 2008-as pénzügyi válság körülbelül 200ezer munkahelyet számolt fel Magyarországon. Aki munkáját vesztette és nem kap állást szakmájában, annak a csábító külföldi jövedelem mindenképp vonzóbb a közmunkaprogrammal szemben. Egy képzett fiatalt ugyanis nem az egy koca egy porta program vonz, hanem a tisztes megélhetés a szakmájából. Míg itthon az önfenntartó felsőoktatást propagálják, illetve az elvándorlást rejtett nemzeti kincsnek nevezik, addig nemcsak dolgozni, de tanulni sem fognak itt maradni a fiatalok.
Meg kell érteni, hogy a kivándorlás egy folyamat, amely a vasfüggöny lehullása óta mindig is volt és valószínűleg mindig is lesz. Ugyanis mindig is lesznek kiválóságok, akik külföldön teljesedhetnek ki, mindig is lesznek olyanok, akik más országban képzelik el jövőjüket tanulmányi, munka, magánéleti és egyéb szempontokból. A cél emiatt az kellene legyen, hogy ezt a kivándorlást mérsékelje a mindenkori kormányzat, ne pedig az, hogy megpróbáljon újabb vasfüggönyt felhúzni a hallgatói szerződéssel, ugyanis mindig is lesznek renitens határsértők. Helyette inkább azokat a feltételeket kellene itthon is megteremteni, amik hiányoznak, amik miatt kivándorolnak az emberek, hogy kinntlétük ne tartós és főleg ne örök legyen, illetve hogy el se kelljen hagyniuk hazájukat. Hiszen ez a fajta kivándorlás inkább megélhetési, nem pedig tapasztalatszerzési, illetve kapcsolatépítési okokból megy végbe.
A kormány látva a probléma nagyságát radikális lépésre szánta el magát, röghöz kötéssel akarta elérni, hogy a fiatalokat itthon tartsa. A hallgatói szerződéssel azonban még jobban eltávolította az országtól a kivándorolni vágyókat, hiszen aki kényszerből marad itthon, az veszi a kalapját, amint lehetősége lesz rá, s meg sem fordul majd a fejében, hogy visszatérjen abba az országba, amely hátráltatta álmai megvalósításában. Sokan pedig egész egyszerűen már tanulmányaikat is külföldön kezdik el, hozzáteszem nincs is nehéz dolguk, többek között Ausztriában és Skóciában is ingyenes az oktatás.
Ennél a pontnál szeretném megkérni Önöket, hogy képzeljék magukat egy tavaly érettségizett fiatal felnőtt helyébe, aki már a középiskoláját is úgy választotta meg, hogy onnan jobb eséllyel tudjon majd közgazdasági szakra felvételizni. Ezen hallgatóval pár héttel a felsőoktatásba való jelentkezés határideje előtt közlik, hogy 95%-al csökkentették az államilag finanszírozott férőhelyeket azon a képzési területen, amelyre ő jelentkezni szeretett volna. Mindezt az érettségi vizsgája előtt néhány hónappal, miközben már évek óta készül és tanul, illetve középiskolát is aszerint választott, hogy álmai szakjára nagyobb eséllyel nyerhessen felvételt. Újratervezés fázis következik ekkor:
A; Lemond álmairól és olyan másik szakot választ amely közel áll hozzá és tanulmányaihoz (hiszen ha jó eredményt szeretne nem kezdheti elölről a tanulást egy másik tantárgyból ennyi idő alatt), illetve amelyre biztosítanak állami férőhelyeket.
B; Hitelt vesz fel tanulmányai biztosítására és nem írja alá a szerződést.
C; Külföldre megy ingyenes felsőoktatásba.
D; Aláírja a szerződést, vállalja a röghöz kötést annak minden hátrányával együtt.
Tegyük fel, hogy ezen hallgató nem szeretne lemondani az álmairól és eladósodni sem, emellett fenntartja magának az unió 4 alapszabadságához való jogot és bár inkább Magyarországon szeretne élni, de nem zárja ki a külföldi karriert sem, ezért a „C” lehetőséget választja és nehéz szívvel, de külföldre adja be jelentkezését. Miután leérettségizett és felvételt nyert a célországba, eszébe jut, hogy kapott Hoffmann Rózsától egy levelet. Előveszi, majd elolvassa, melyben államtitkár asszony közli vele a következő mondatot: - Ezen levél - „Bátorítson a hazához való hűségre akkor is, ha nem könnyű itt élni, és nagy a csábítás, hogy anyagi javakért, akadálymentes karrierért elhagyjátok!”. Felteszem a költői kérdést: Önök hogyan éreznék magukat főszereplőnk helyében ezen mondat olvasása után?
Sajnos azonban ez nem egy elszeparált példa, a jogászképzés is hasonlóan járt és ki tudja még mi fog ezek után következni. A rendszer ugyanis kiszámíthatatlan, egy felelős, jövőjét tervező fiatalnak pedig ennél biztosabb alapok kellenek. A kiszámíthatatlanság mellett hatalmas probléma még az ígéretek be nem tartása. Gondoljunk csak a pedagógus életpályamodellre és a béremelésre. A jövőjüket tervező fiatalok nem isznak konyakot előre a medve bőrére. Számukra a szép szavak már kevesek.
A hivatalos hallgatói érdekképviselet impotens, egyetlen muszájból szervezett tüntetésen kívül semmit sem tett. Tagjainak többsége politikus-szindrómában szenved: elfelejtik, hogy alapvető céljuk az őket megválasztó hallgatók érdekeinek képviselete, nem pedig személyes ambícióik megvalósítása. Szerencsére azonban a hallgatók nem maradtak tétlenek, pozitív példa erre a Hallgatói Hálózat, illetve eme szervezet megmozdulásai.
A probléma felvázolása után fontos feltenni a kérdést: mit lehet ez ellen a helyzet ellen tenni?
Eleinte két kategóriába szerettem volna sorolni javaslataimat: rövid, illetve közép és hosszútávba. Majd rájöttem arra, amire a kormány sajnos nem: a felsőoktatásban nincs olyan, hogy rövidtáv. Ez egy olyan terület, amelybe nem szabad rövidtávon meggondolatlanul belenyúlni, itt ugyanis a kiszámíthatóság a legfontosabb érték. Emellett véleményem szerint minden képzési területen biztosítani kell legalább minimális számú államilag támogatott férőhelyet, hogy a szegényebb családból származó ámde tehetséges fiataloknak ne kelljen hitelt felvenniük taníttatásuk biztosítására. A további állami férőhelyeket pedig a munkaerő-szükséglet szerint volna célszerű alakítani, de mértékkel és minimum középtávon.
Talán nincs megrázóbb egy ország jövője szempontjából annál, ha fiataljai nem szülőföldjükön képzelik el életüket. A következő kormányoknak óriási felelőssége lesz abban, hogy mérsékeljék az agyelszívást és az elvándorlást, illetve biztosítani tudják azokat a lehetőségeket és életkörülményeket, amelyek nem kényszerítik az ország lakosait hazájuk elhagyására. A kormány azt gondolta, hogy a 2/3-ados felhatalmazással nem kell tekintettel lennie más véleményekre. Ez jogilag így is van, azonban nem véletlenül bizonyulnak a plurális demokráciák hosszútávon hatékonyabb kormányzási formának az egypártrendszernél: több szem többet lát, több szemszögből több párt többet tehet. Csőlátásuknak köszönhetően a saját ötleteik maguk alá temették őket, ebből pedig mindenképpen politikai, illetve presztízs vesztség nélkül szeretnének kilábalni, még akkor is, ha ez az ország jövőjébe kerül.
Valószínűleg nem véletlen, hogy már Hoffmann munkatársai is fogyatkoznak…
