hu | fr | en | +
Accéder au menu

Robespierre-től Charlton Hestonig – Az amerikai fegyverkultusz története

2012. december 14. Egy férfi két automata fegyverrel felszerelkezve megöl huszonhat embert – köztük húsz gyereket – egy általános iskolában a Connecticut állambeli Newtonban. 2012-ben ez volt a hetedig tömegmészárlás az Egyesült Államokban. „Véget kell vetnünk ezeknek a tragédiáknak”, jelenti ki az elnök, Barack Obama, mielőtt bejelentené, hogy bizottságot hoz létre fegyvertartás szabályzására. Erre válaszul sosem látott mértékben megugranak a fegyvereladások Tennessee-ben. Öt államban a Walmart összes félautomata fegyverét felvásárolják, és százezer új tag csatlakozik a szabad fegyverviselés rendkívül hatékony lobbiszervezetéhez, az összesen 4,3 millió taggal bíró Nemzeti Fegyverszövetséghez (NRA).

2013. január 16-án Obama elnök bejelenti a bizottság által javasolt intézkedéseket (a gépkarabélyok, a nagy űrtartalmú tölténytárak betiltását stb.). A fegyveróriások részvényei szárnyalni kezdenek a New York-i tőzsdén: + 5,6 százalék a Sturm, Ruger & Co., + 6,5 százalék a Smith and Wesson esetében. Kicsivel a legutóbbi elnökválasztás előtt a Sturm, Ruger & Co. elnök-vezérigazgatója, Michael O. Fifer így nyilatkozott: „Ha megkérdeznénk, szerintem a fegyveriparosok fele mondaná, hogy nem kívánja [Obama] újraválasztását. Azonban titokban ismét rá fognak szavazni.” A fegyvertartási szabályok szigorításáról elhíresült demokrata elnök a valóságban a fegyverpártolók „igazi szövetségesének” bizonyul: a lefoglalástól való félelem megnövelte az eladásokat szerte az Államokban, és a fegyverviselés ellenőrzésének lehetősége óriási hasznot hoz…. a fegyvergyárosoknak.

Ez az ellentmondás részben az amerikai alkotmány (1787) második kiegészítésének leleményes alkalmazásához kapcsolódik. Minden alkalommal, mikor egy lövöldözést követően egész Amerika felzúdul, a szabad fegyvertartás védelmezői is az alkotmány ezen részét ismételgetik: az alapító atyák azt akarták, hogy minden állampolgárnak joga legyen „fegyvert tartani és viselni”, és egyetlen kormánynak sem áll jogában egy ennyire alapvető szabadságjogot korlátozni.

De vajon miért emeltek be egy ilyen rendelkezést a nemzet atyjai az alkotmányba? Aggódtak a jövő generációk vadászathoz való joga miatt? Nem bíztak benne, hogy az állam képes biztosítani polgárainak biztonságát?

A nemzetközi médiában gyakran kifigurázzák a második kiegészítést, furcsának, az amerikai társadalom egy elavult részleteként mutatják be. Ehhez hol a puskájával és a kisteherautójával összenőtt rednecket, a helyi tahót, hol a végletekig paranoiás családapát kötik, aki saját maga akarja biztosítani a családja védelmét. A fegyvertartáshoz való jog tehát az amerikai nép individualizmusát szimbolizálja. „Tudjuk, a szabad fegyverviselés az amerikai kultúra része” – indítja a beszélgetést Marc-Olivier Fogiel, az RTL műsorvezetője. Beszélgetőtársa, Claude Askolovitch újságíró úgy véli, hogy ez egyenesen „az ország lényegéhez tartozik”, hiszen „az amerikaiak még mindig az angolok ellen harcoló farmerekként gondolnak magukra.” Egyedül „a felvilágosult keleti parti értelmiségiek” maradnak távol ettől a mániától.

Pedig, a XVIII. században a szabad fegyvertartáshoz való jog alkotmányos joggá tétele éppen a „felvilágosult keleti parti értelmiségiek” elképzelése volt. Akkoriban nem kulturális vagy individualista jogként, hanem kifejezetten politikai és felszabadító, a múlt homályába vesző, hosszú történelmi hagyományt követő rendelkezésként iktatták be az alkotmányba. A fegyvereket századokon keresztül a szabadság szimbólumának tekintették. I. Henrik Angliájában a jobbágy tőrt kapott, mikor hűbérura felszabadította. A rabszolgáknak nagy szükségük lett volna a puskára, holott a Fekete törvénykönyv (1685) 15. cikkelye megtiltotta nekik „bármilyen támadófegyver vagy nagy bot viseletét”, és a törvény megszegése „ostorozást és a tárgyak elkobzását vonta maga után”. Amikor az alapító atyák megengedték minden állampolgárnak a szabad fegyvertartást, az nem azért volt, hogy „az angolok ellen harcoljanak”, hanem hogy lehetővé tegyék egy általuk alapvetőnek ítélt jog gyakorlását: azt, amely lehetővé teszi az elnyomással, a zsarnoksággal, vagyis magával az állammal szembeni ellenállást – amikor az túllépi szigorúan szabályozott és korlátozott előjogait.

Erről az akár erőszakos felkeléshez való jogról a felvilágosodás előfutárai is elmélkedtek a XVII. századi Európában: „az emberek lázadás és zúgolódás nélkül eltűrik, ha a vezetők súlyos hibákat követnek el, ha sok rossz és alkalmatlan törvényt hoznak”, írta például John Locke angol filozófus az Értekezés a polgári kormányzatról című művében. „De ha a visszaélések, hazugságok és mesterkedések hosszú sorozata – melyek közül mindegyik ugyanabba az irányba mutat – nyilvánvalóvá teszi a tervet az emberek előtt, akik kénytelenek már érezni, hogy miféle uralom alatt élnek, és kénytelenek látni, hogy merre tartanak a dolgok, akkor nem csoda, ha az emberek összeszedik magukat”… és fellázadnak (1) .

A lázadás eszméje határokon és évszázadokon keresztül életben maradt. A Francia Forradalom alatt Maximilien de Robespierre azért szólalt fel, hogy „kovácsműhelyek létesüljenek a köztereken, ahol majd fegyverek készülnek a nép felfegyverzésére”. Közel egy évszázaddal később, mikor Adolphe Thiers elnyomó kormánya úgy dönt, hogy lefoglalja a párizsi nép tulajdonában lévő, Belleville és Montmarte között elhelyezett 127 ágyút, a nép fellázad, és bevezeti a Párizsi Kommünt, a tanácsrendszert. „Fegyvert! Minden állampolgárnak jogában áll fegyvert tartani, mivel ez jogai érvényesítésének egyetlen komoly és hatásos eszköze”, kiáltja ki akkor egy narbonne-i forradalmár. Az eszmét ezt követően átveszik: a spanyol köztársaságiak 1936-ban külföldről kérnek fegyvereket a francóizmus elleni harchoz; a második világháborúban az ellenállók megpróbálják felfegyverezni a párizsi népet; majd a kubai forradalmárok is fegyvert ragadnak.

A haladó nézeteket vallók ma már felhagytak a fegyverviselés és fegyveres ellenállás támogatásával, hiszen az államhatalmat megragadva, az állammal szimbiózisban alakították ki a jövőképüket. Így került át a szabad fegyverviselés jogáért folyó harc a konzervatív térfélre. Innentől kezdve egyedül ők emlegetik a második kiegészítés eredeti szellemét: ez utóbbi „nem azért íródott, hogy megvédje az Ön jogát egy szarvas kilövéséhez, hanem hogy megvédje az Ön jogát egy zsarnok kilövéséhez, ha az hatalma alá vonja az államszervezetet”, vágta oda például a Fox News adásában Andrew Napolitano vezércikkíró. Ebben a nagy visszaemlékezési lázban a tűzfegyverek védelmezői bátran csatasorba állítják Martin Luther Kinget is, az erőszakmentes polgári engedetlenség apostolát. Larry Ward, a második kiegészítés aktív híve és a Fegyverek Megbecsülésének Napja (Gun Appreciation Day) ötletgazdája, mely január 19-én került először megrendezésre, így nyilatkozott a CNN-en: „Úgy gondolom, hogy ez a nap tiszteleg dr. King öröksége előtt. Ha még élne, egyetértene velem abban, hogy ha az afroamerikaiaknak az ország születésétől kezdve joguk lett volna a fegyvertartáshoz, a rabszolgaság nem alkotná ilyen hosszú fejezetét történelmünknek.” Wayne LaPierre, az NRA elmozdíthatatlan alelnöke, egyenesen az európai zsidók genocídiumát emlegeti: „Németországban a tűzfegyverek ellenőrzése tette lehetővé a holocaust megvalósulását”.

A tűzfegyverek árusításának ellenőrzéséért felszólalók tehát mind rabszolgaságpártiak vagy nácik, csak nem ismerik saját magukat. És mivel az alkotmány mindenki számára lehetővé teszi, hogy a zsarnokság elleni harchoz fegyvert ragadjon, bárki, aki keretek közé szorítaná ezt a jogot, potenciális zsarnoknak tünteti fel magát. Végső soron tehát a nép azért fegyverkezik, hogy megvédje a szabad fegyvertartás jogát.

Az amerikai állampolgároknak persze bőven lett volna alkalmuk az alapító atyák hagyatékának megvédésére. A 2011. szeptember 11-i támadás és az ennek következtében beindított „terrorizmus elleni háború” óta a kormány engedélyezte az ártatlan állampolgárok felhatalmazás nélküli megfigyelését, a feltételezett terroristák eljárás nélküli bebörtönzését, amerikaiak peren kívüli kivégzését, és háborút indított anélkül, hogy a Kongresszus ezt megszavazta volna. A kormány így semmibe vette a negyedik, ötödik, hatodik és nyolcadik kiegészítést. Anélkül, hogy az Egyesült Államokban forgalomban lévő 270 millió tűzfegyver bármelyikét is felemelték volna az alkotmány tiszteletének kikényszerítésére...

Benoit Bréville

Vargha Benjámin

(1Endreffy Zoltán fordítása, 1986., Gondolat Kiadó.

Megosztás