hu | fr | en | +
Accéder au menu

Virágzanak az árutőzsde óriáscégei Genfben

Óriási korrupciós botrány kerekedett a Gunvor, egy kőolaj-nagykereskedésre specializálódott cég egyik szerződése miatt. A szerződést egy genfi alkalmazott kötötte a Kongói Köztársasággal. A botrány miatt még a sokat látott genfi polgárok is elégedetlenül rázták meg a fejüket.

JPEG - 37.9 kio

Genf központjában, a Rues-Basses-on – a cég nevét csak egy kicsi, diszkrét táblácska jelzi – az irodában csak egy ügyvéd dolgozik, de tavaly 80 milliárd dolláros üzleti forgalmat bonyolítottak le. Persze nem minden egyszemélyes iroda forgalma ér az egekig még Genfben sem. A Gunvor orosz kőolaj-nagykereskedelemre vagyis az árutőzsdére szakosodott cég.

Szemben az órásokkal és bankárokkal a nyersanyag-kereskedők nem raknak ki cégéreket, hogy kivilágítsák Genf kikötőjét a Genfi-tó partján. Továbbá nem finanszíroznak feltűnő hirdetéseket a magazinokban. Az elmúlt tíz év folyamán francia Svájc fővárosa a nyersanyag-kereskedelem egyik központjává lépett elő, Londonnal és Chicagóval versenyben.

Kevéssé közismert, hogy nagynevű olaj-, érc- és mezőgazdasági kereskedők, mint a Vitol, Gunvor, Louis Dreyfus, Mercuria vagy Bunge, vállalatuk székhelyét egyre gyakrabban telepítik Lausanne és Kálvin városa közé, ahol más óriásvállalatok – mint például a Cargill – már hosszú ideje jelen vannak. A Genfi-tó partjai maguknak követelik az első helyet az olaj, a gabona, a kávé és a cukor piacán (1) . Csak Genfben több mint négyszáz vállalat dolgozik a szektorban, 800 milliárd svájci frank (666 milliárd euró) forgalommal és közel kilencezer közvetlen alkalmazottal. Az ágazat hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP) mára elérte a nagyhírű magánbankok szintjét. A fémek esetében, mint a réz vagy a cink, Zug német kanton áll az élen. Az éves forgalomalapján már nem a Nestlé a legnagyobb svájci vállalat: 2011-ben a negyedik helyre csúszott a Vitol, Glencore és Trafigura mögé, amelyek 279, 174 és 114 milliárd svájci frankot, átszámítva 232, 145 és 95 milliárd eurót produkáltak (2) .

Ez a fejlődés szinte a genfiek és a svájciak tudta nélkül ment végbe. A sajtó csak a 2000-es évek vége felé kezdett ocsúdni. A svájci hatóságok által kínált nyugalom mellett, az orosz, francia és amerikai nagykereskedők értékelik az ENSZ hivatalok közelségét, és természetesen a tőkével való üzleteléshez elengedhetetlen első rangú finanszírozási lehetőségek meglétét. A Whygeneva.ch webhelyen, ahol a genfi kanton hirdeti magát egy másik döntő kritériumot is megemlítenek: az „előnyös adózást”, amelyet az „adóoptimalizálás” egészít ki. Nagyon finoman fejezik ki magukat: az üzleti forgalom 80 százalékát külföldön realizáló vállalatok nyereségadója csak 11,6 százalék – összehasonlításul a társasági adó 33 százalék Franciaországban és Belgiumban. Igazán testreszabott megoldás azoknak a vállalatoknak, amelyek a világ egyik végéből a másikba adják-veszik a különféle nyersanyagokat és csak egész kis mennyiségeket adnak el Svájcban.

Eleinte, ezeket az újonnan megtelepedett vállalatokat a banktitokhoz hasonló mértékű homály fedte, majd megjelent a Szövetségi Adóügyi Ellenőrzési Hivatal jelentése illetve a Svájci Rádió–Televízió (RTS) kezdett nyomozásba. Genf szomszédját a tó kanyarulatában, a Vaud-i kantont februárban nagyon lekapták a tíz körméről, hogy túl lazán járt el, amikor engedte megtelepülni Saint-Prex-ben, 2006-ban a brazil Vale óriás bányavállalat kereskedelmi fióktelepét (3) . Nem elég, hogy teljes adómentességet kaptak a helyi és a kantonális adók alól, sőt a befizetett szövetségi adók 80 százalékát visszatérítette nekik a kanton, de ráadásul, a vaud-i hatóságok a nyereségadót a csoport igazgatóságának becslései alapján számolták, anélkül, hogy utólag ellenőrizték volna annak jogosságát. Saját bevallása szerint így a Vale 284 millió frank adót fizetett (ez 236 millió eurónak felel meg) 2006 és 2009 között. Márpedig, ha a valós nyereséget vették volna alapul, amelyet harmincnyolc országból szivattyúzott ki a Vale, akkor 3 milliárd frankkal többet kellett volna fizetnie (4) .

Adóoptimalizálás és a jogi felelősség szétterítése

A példa nem hozza zavarba a Geneva Trading and Shipping Association (GTSA) elnökét. Jacques-Olivier Thomann megerősíti, hogy Svájc adó szempontból a „középpályán van” a legnagyobb árutőzsdei kereskedelmi központok mögött, mint Dubai vagy Szingapúr. Azt is hozzáteszi, hogy a személyi jövedelemadózás, mármint az alkalmazottaké, nem különösebben vonzó Genfben. Egy nevének elhallgatását kérő, olajjal foglalkozó kereskedő árnyalja a képet: „Igaz, hogy a jövedelemadó eléggé magas Genfben. De az alkalmazottak jövedelmük nagy részét tőzsdei bónuszokban kapják. Márpedig ezeket általában offshore számlákra utalják, adómentesen”… Egy másik kiegészíti: „Hogy lehet, hogy az egyszerű könyvelők is milliomosként mennek nyugdíjba? Mert ismerik ezeket a fajta dolgokat.”

Finom ügyvédek segítségével a könyvelők is részt vesznek ezeknek a nagyon bonyolult ügyleteknek a kidolgozásában. Mert ezek a jó kis társaságok, szeretik a világkereskedelem szolgálatában álló egyszerű kereskedőként feltüntetni magukat, akik fizikailag átirányítják a búza tonnáit vagy az olaj hordóit egy A pontból B-be, ugyanakkor nagyra értékelik az egzotikus joggyakorlatot. A közvélemény előtt is ismert Trafigura cég – jól ismert, mivel botrányba fulladt, amikor kibérelte a Probo Koala hajót 2006-ban, majd a nagy mennyiségű mérgező hulladék szállítmányát egyszerűen a tengerbe dobta Elefántcsontpartjainál – amely egyébként kőolaj kereskedelemre specializálódott, vagy negyven leánycégével van jelen a különböző adóparadicsomokban (Marshall szigetek, Bahamák, Ciprus, stb.) (5) . A Trafigura nem egy kivételes eset. Az adóoptimalizálás és ami ezzel együtt jár, a jogi felelősség szétterítése ma már elterjedt vállalati gyakorlat.

bérelnek és trading cégeket üzemeltetnek.

Ma már a legtöbb nagy cég „ármeghatározó” – magyarázza Chris Hinde, a Mining Journal szakújságírója (6) . Így 2010-ben a Vitol és a Trafigura naponta 8.1 millió hordó nyersolajat adott el, vagyis annyit, mint Szaúd-Arábia és Venezuela összesített exportja. A Glencore sem maradt el ebben az árkontroll-versenyben: a cink világkereskedelmének 55 és a rézének 36 %-át ellenőrzi. Az ezen a szinten mozgó óriások geopolitikai tényezőkké válnak. 2011-ben például a Vitol látta el olajjal a líbiai lázadókat a Tripoli elleni támadás során, és Basar Al-Assad rendszerét Szíriában is. A maga részéről a Glencore kereskedelmi egyezményt írt alá Jubával, Dél-Szudán új fővárosával, három nappal annak függetlenné válása után 2011 júliusában (7) . Az ilyen példák végighúzódnak a kereskedelem történelmén. Ezekért a nagy kockázatú műveletekért cserébe a kormányok ezekkel a cégekkel kötnek azután ellátási szerződéseket.

Nem látom, miért kellene szabályozni az árutőzsdét

Általánosságban a kereskedők soha nincsenek messze a földkerekség forró pontjaitól. „Abból kiindulva, hogy feladatuk a piacok ellátása nyersanyagokkal, néha problémás országokban kell megtelepedniük a termelők közelében. De azért a tranzakciók nagy része pályázati felhívásokkal jön létre” – emeli ki Jacques-Olivier Thomann. Arra a kockázattal kapcsolatos kérdésre, hogy a pályázatokat csúszópénzek egészítik-e ki, a BNP Paribas, a legnagyobb árutőzsdei ügyletekre szakosodott bank a világon, tőzsdei árukereskedelmet finanszírozó csoportjának egykori felelőse megnyugtat: „A bankárnak meg kell vizsgálnia a szállító hírnevét, az árat, a fizetés kedvezményezettjét és a művelet egészét. Arról is meg kell bizonyosodnia, hogy a művelet nem sért-e valamilyen embargót vagy törvényt.” De azt már nem tudja (vagy nem akarja tudni), ha egy hatalmasság összekeveri országa központi bankját a saját pénztárcájával. 

Ez ugyan a valós életből vett példa, de ennek ellenére a szakma sosem akarta átláthatóvá tenni a nyersanyagpiacok működését. „Nem látom, miért kellene szabályozni az árutőzsdét” – erősíti meg például Torbjörn Törnqvist, a Gunvor vezérigazgatója. Pierre Barbe, aki hasonló beosztásban dolgozik a Totsa-nál, a Total árutőzsdei leányvállalatánál, egyetért: „Megvannak a titkaink. Ezek csak a fogadó országra és ránk tartoznak (8) .” Titkok, amelyeket a cégek meg akarnak őrizni. A Glencore már hosszú ideje folytatja ezt a gyakorlatot: mielőtt 1994-ben felvette volna ezt a nevet, amely a Global Energy and Commodity Ressources rövidítése, a társaság kapcsolatban állt Marc Rich & Co AG-vel, amely ördögi alapítójáról kapta a nevét. A svájci semlegesség lehetővé tette, hogy a belga származású üzletember, aki egy időben az Egyesült Államokba emigrált, kijátssza a dél-afrikai apartheid-rezsim vagy Ruhollah Khomeini Iránja, vagy éppen Fidel Castro Kubája elleni embargót. A Federal Bureau of Investigation (FBI) által keresett tíz legfontosabb ember egyike volt, mielőtt homályos okokból kegyelmet kapott William Clinton elnöktől, elnöksége utolsó napján.

2011 májusában azonban, a Glencore mégis a nyilvánosság elé lépett hiszen elszánta magát egy részlegesen nyilvános részvénykibocsátásra a londoni és a hongkongi tőzsdén. Ezzel jelentős tőkeinjekcióhoz jutott, amely lehetővé tette a zugi társaságnak, hogy masszívan bevásároljon. A leginkább figyelemre méltó ügylete a Xstrata csoporttal – szintén Zugban megtelepedett cég – való egyesülés volt, 40 milliárd dollár értékben. A Glencore tőzsdére lépése nyomban milliárdossá tette hat részvényes-menedzserét, akik megtartották jelentős ellenőrző szerepüket is. De még ez sem elég csábító Ian Taylor, a Vitol elnöke számára: az a gondolat, hogy „ennyi időt kelljen eltölteni külső részvényesekkel és újságírókkal” – elegendő arra, hogy visszatartsa a nyilvánosság akár ilyen távoli formájától.

A tőzsdei megjelenéstől kezdve Ivan Glasenberg, a Glencore vezérigazgatója, egy akkora részvénypakettet tart a kezében, amely például közel egyenlő a zambiai hazai össztermék (GDP) felével – ez a Nemzetközi Valutaalap szerint 16.2 milliárd dollár volt 2010-ben. A Glencore, együtt a Mopani Copper Mines (MCM) céggel, tulajdonosa az Afrika déli részén levő szárazföldi ország legnagyobb réz- és kobaltbányájának (9) . Az ország északi részén fekvő bányavidéken, a „réz-övezetben” működő társaság működése az elmúlt év végén a média témája lett, miután kiszivárgott egy vizsgálat eredménye, amelyet a zambiai adóhivatal kérésére végeztek el (10) . 2005 és 2008 között, a Grant Thornton és Econ Pöyry tanácsadó cég számos olyan „ellentmondást” talált a cég könyvelésében, amelyek csak azzal magyarázhatók, hogy az MCM csökkenteni akarta adóbefizetéseit. A transzferárak mechanizmusa lehetővé teszi, hogy bevételeiket Svájcba vigyék, és azzal, hogy ott adóznak, megkárosítják a zambiai államot. A vállalat 2011. június 2-án közleményt adott ki és „tévedésnek” minősítette az adóelkerülési gyakorlatot, ami a dokumentumból kiderült. Mindenesetre nem kormányzati szervezetek (NGO) egy csoportja feljelentést tett ellene Gazdasági Fejlődés és Együttműködés Szervezete (OECD) svájci csoportjánál.

Ennek ellenére semmi nem utal arra, hogy a tőzsdekereskedők nyugalmát bármi fenyegetné. Nem a svájci kormány tagadta-e meg, hogy alávesse a szektort a pénzmosási törvénynek? „A kereskedelmi műveletek, azok finanszírozása, fizetési forgalma és minden ami ezzel kapcsolatos, a bankrendszeren keresztül történik és a bankrendszer alá van vetve a törvénynek. Másrészt a társaságoknak egészében tiszteletben kell tartaniuk a svájci törvénykönyvet, amely magában foglalja a korrupció tilalmát” – állítja Jacques-Olivier Thomann. Ez azonban nem elégíti ki Mark Pieth-t, a korrupcióval foglalkozó OECD-munkacsoport elnökét, akit azzal bíztak meg, hogy kivizsgálja az ENSZ „Olajat élelemért” elnevezésű iraki programját – egy olyan botrányt, melyben számos svájci székhelyű társaság sározódott be. „Svájcot alapvetően a banktitok és politikai rendszerünk szabályzás ellenes gyakorlata tette az árutőzsdei kereskedelem egyik fontos helyszínévé” – elemzi.

Nem túl jó képet mutat a Konföderációról

Ez a helyzet egy jellemzően svájci paradoxonhoz vezet. Bal kézzel a Konföderáció támogatja az emberi jogokat és dicsekszik nagylelkűségével a fejlesztési támogatások terén. Jobb kézzel viszont agresszív adópolitikával oda vonzza a nyersanyag-kereskedő vállalatokat és nem törődik azok a fejlődő országokban működő leányvállalatainak ügyleteivel. Mindamellett ez a nagy szellemi és politikai szakadék egyre nehezebben indokolható. És ahogyan az adóelkerülési iparág esete mutatja, a nyomás alatt Bern elfogadta, hogy odafigyeljen az olaj hordóira, a réz és búza tonnáira, amelyek látszólag Svájcon haladnak keresztül. 2011 decemberében, kevéssel egy olyan kampány indulása előtt, amely azt követelte a Parlamenttől, hogy törvényeket hozzon azért, hogy a Svájcban székelő társaságok tiszteletben tartsák az emberi jogokat és a környezetet mindenütt a világon (11) , a Szövetségi Tanács elhatározta, hogy jelentést készít a szektorról (12) .

A közelmúltban a szövetségi külügyminisztérium „Gazdaság és Emberi Jogok” osztályának képviselője, Rémy Friedmann, az alábbiakban részletezte a svájci álláspontot: „Mivel a svájci vállalatok hasznot húznak abból a hazánkról kialakult képből, amelyet az emberi jogok vonatkozásában képviselünk, nem akarjuk, hogy ezt a képet veszélyeztessék.” Meg kell érteniük, tette hozzá, hogy „az emberek és a befektetések biztonsága ugyanannak az éremnek a két oldala és tudniuk kell, hogy tevékenységük hatással lehet a vállalatok jövőbeli működésére.” (13) Mark Pieth a maga részéről úgy ítéli meg, hogy Svájc a nyersanyagok kereskedelmével ahhoz hasonló káros hatásoknak teszi ki magát, mint amely a banktitokkal kapcsolatban merült fel. De szemben – a mégoly szerény – szabályozási gyakorlattal, amit a bankokra már bevezettek, az árutőzsdei cégek egyelőre semmire sem hajlandók. Egyesek közülük máris azzal fenyegetőznek, hogy áthelyezik tevékenységüket kellemesebb éghajlatra, mint Szingapúr vagy Dubai. És, ellentétben a bankokkal, ezeknek az óriás kereskedelmi cégeknek nincs nagy szükségük helyi alkalmazottakra és ügyfelekre, így egy perc alatt képesek csomagolni és venni a kalapjukat. Csak a nekik kedvező szabályzási és adózási feltételek a fontosak.

Marc Guéniat

A szerző, Marc Guéniat svájci újságíró, a Le Monde diplomatique gyakori szerzője.
Ezek a nagyvállalatok nagyon szeretnek az üzleti titok mögé elbújni. Diszkréciójuk fordítottan arányos világpiaci hatalmukkal. A nyersanyagárak a század eleje óta masszívan emelkednek és a nagyon nagy nyereségeknek köszönhetően ezek a cégek ma már túllépnek történelmileg kialakult közvetítő szerepükön, kiterjesztik csápjaikat, és ellenőrzés alatt tartják az energiaforrások, a mezőgazdasági termékek és az ásványkincsek árait. És szolgáltató állomásokat, földeket, finomítókat és bányákat vásárolnak, hogy „pozíciókat szerezzenek az ellátási láncban, a termelés és a felhasználás területén” – magyarázza Emmanuel Fragnière, a genfi Haute Ecole de Gestion (menedzserképző főiskola) professzora. Így a kereskedelmi társaságok eltávolodnak eredeti mesterségüktől, hogy átváltozzanak bányásszá, termelővé, elosztóvá, stb. Ugyanekkor a hagyományos bányászcégek és a termelésben érdekelt vállalatok, mint a Total, Xstrata és Vale leánycégeket hoznak létre a tőzsdei kereskedelemre és hajókat

(1Geneva Trading and Shipping Association, www.gtsa.ch

#_ednref2 [2] Handelszeitung, Zürich világranglistája, 2012. június 27.

(3) Lásd Philippe Revelli: Révolte globale contre un géantminier [Globális felkelés egy bányászati óriás ellen], Le Monde diplomatique, 2010. október.

(4) Emission «Mise au point », Radio-Télévision suisse, (TV műsor: Tisztázzuk) 2012. április 29.

(5) Déclaration de Berne: Swiss trading SA., La Suisse, le négoce et la malédiction des matières premières [Svájci tőzsdei kereskedelem Rt., Svájc, a kereskedelem és a nyersanyagok átka], Editions d’en bas, Lausanne, 2011.

(6) Reuters, 2011. november 21.

(7) Gérard Prunier: Le régime de Khartoum bousculé par la sécession du Sud [A khartúmi rezsimet veszélyezteti a Dél elszakadása], Le Monde diplomatique, 2011. február.

(8) Reuters, 2012. április 24.

(9) Jean-Christophe Servant: On achève bien les mineurs zambiens [A zambiai bányászokat lelövik ugye?], Le Monde diplomatique, 2009. május.

(10) A tanulmány elolvasható a www.amisdelaterre.org –on.

(11) www.droitsansfrontieres.ch

(12) Réponse du 9 décembre 2011 du Conseil fédéral au postulat11.3803 de la socialiste Hildegard Fässler-Osterwalder [A Szövetségi Tanács válasza a szocialista H. F-O. követelésére], www.parlament.ch

(13) Conférence donnée le 27 avril 2012 à l’université de Genève [Konferencia a genfi egyetemen, 2012. április 27-én]

Megosztás