Többnyelvűség

Közös piac, közös pénz, végül közös nyelv? Az európai bankjegyeket díszítő kapuk és hidak a múltjuktól, valódi történetüktől és kötődéseiktől megfosztott kereskedők közötti élénk csereforgalomra utalnak. Jó lenne-e, ha mint a turisták, akiknek ma már nem kell utazási csekkeket vinniük, a diákoknak se kellene szótárakkal felszerelkezniük, amikor külföldre mennek tanulni? A szótár helyett a nyelvi útlevél az egyszerűsített „repülőtéri” angol lehetne. Ezt használhatnánk mindenütt, a francia egyetemeken is.

A lázadás, az valami „szuper”

Napjainkban a marketingpolitika azt írja elő a márkáknak, hogy termékeik helyett inkább azok „értékét” kommunikálják. Ez az, amit a szakemberek, a „felelevenítés hatalmának” neveznek, azaz a fogyasztónak „érzelmi hozzáadott értéket” kell kínálni. A fogyasztási cikken túl vásároljunk egy képzeletbeli kódolt világot idéző érzetet is. Így a Herta a sütemények készítéséhez szolgáló tésztán túlmenően az anya és lánya közti érzelmi kötelékeket, az Axe dezodor az ellenállhatatlan férfiasságot, a Nivea krémek a családtagok iránti gyengédséget, a HerbalEssence sampon a női örömöket „árusítja”. Az adott termékek minősége kevésbé számít, mint maga a termék által sugallt világ.

A konfliktusok profán olvasata. Magyarázat vagy félremagyarázás.

Változnak az idők. A hidegháború idején Nyugaton szinte minden konfliktus Moszkvából kiinduló kommunista bomlasztásnak számított, Keleten pedig éltették az antiimperialista osztályharcot. Ma viszont a politikai történéseket vallási, etnikai, mi több, törzsi közösségek harcaként értékelik.

Ez az új értelmezés Samuel Huntington amerikai politológus több mint húsz évvel ezelőtti munkájának köszönhetően vált páratlanul népszerűvé. Tőle származik a „civilizációk összecsapása” fogalom, melynek lényege, hogy a társadalmi konfliktusok és válsághelyzetek az eltérő kulturális, vallási és erkölcsi értékekre vezethetők vissza.

Hogyan kerülik ki a gazdagok az adófizetést?

A leggazdagabbaknak nincs szükségük arra, hogy kivándoroljanak csak azért, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. Több éves vizsgálódás a francia NAV-nál (Trésor Public) azt mutatja, hogy az adóhivatal szakemberei gyakran megértőek, gyakran pedig egyszerűen nem megfelelőek a szabályok, arra, hogy a leggazdagabbaktól is keményen beszedjék az adókat.

Az adózásról szóló cikk keretes írása

Az igazságosságra való törekvéstől a szegények ellenőrzéséig

 Az általános közvélekedés szerint az állam által gyakorolt adóellenőrzés hosszú ideig kizárólag az adóköteles háztartásokra terjedt ki. Nem arról van szó, hogy mások ne fizettek volna adót, de egy olyan országban, mint Franciaország, ahol a közvetett adózás hagyományosan igen erős volt, és a dolgozó osztályok sohasem mentesültek a fogyasztási cikkekre kivetett adók alól, a progresszív jövedelemadó egészen a második világháború végéig a legjobb körülmények között élőkre kivetett adófajta volt. Ebben az időszakban a fiskális ellenőrzés az adóhatóság egyik legnemesebb hivatásává vált. Az akkoriban még a kisszámú adóellenőr tevékenységét egyfajta dicsfény övezte, s maguk az ellenőrök is olyan „adóügyi főbíróknak” tekintették magukat, akik fel vannak hatalmazva arra, hogy kemény büntetésben részesítsenek minden szabálysértőt.

Gazdagok lázadása

Az adószabályokról nem könnyű értelmes és érdekes összegzést írni, ugyanakkor a különböző botrányok kapcsán az adózás rendszeresen a közfigyelem középpontjába kerül. Gérard Depardieu önkéntes fiskális számkivetettségének kusza epizódja és Jérome Cahuzac pénzügyminiszter megvallott adócsalása reflektorfénybe helyezte a gazdagok adóelkerülési gyakorlatát. A Depardieu-ügy ráirányította a figyelmet azokra a nagyon gazdag adófizetőkre, akik az üzleti titok és a magánélet szentsége nevében szeretik az adóbefizetéseiket diszkréten az árnyékban tartani, mint például Bernard Arnault, Franciaország legvagyonosabb férfiúja, aki belga állampolgárságért folyamodott. Jérôme Cahuzac a költségvetésért és így a megszorításokért felelős miniszter ügye pedig még „zaftosabbá” tette az Offshore Leaks leleplezéseit az adóparadicsomokba menekített pénzek néhány tulajdonosáról.

Túlélni Karacsiban – Egy város a szervezett bűnözés és a vallási konfliktusok csapdájában

Pakisztán hatvanhat éve nyerte el függetlenségét és azóta először, az utóbbi öt évben nem volt se államcsíny, se más komolyabb politikai vihar az ország életében. A hétköznapi erőszak azonban általános és a május 11-ére szervezett parlamenti választások különösen felszították a feszültségeket. A közbiztonság katasztrofális az ország egész területén és minden vallási csoportot érint (szunnitákat, síitákat, katolikusokat, buddhistákat…). A fővárosban, Karacsiban a gyilkosságok mindennaposak.

Emberiség elleni bűntett a hidegháború idején

1965 őszén egy máig homályos hátterű sikertelen puccskísérletet követően az indonéz hadsereg jobboldali tisztjei az indonéz kommunista pártot vádolták meg a puccs szervezésével, és ezzel az ürüggyel barbár irtóhadjáratot indítottak az indonéz kommunisták és baloldali szimpatizánsok ellen, amelyhez a fanatikus muzulmán tömegek bujtogatását is felhasználták. A genocídiumnak sok százezer, egyes becslések szerint egymillió halottja volt, rajtuk kívül százezreket zártak koncentrációs táborokba és börtönökbe. A tömeggyilkosságot a nyugati média többsége azóta is igyekszik elfeledtetni. Az ennek nyomán létrejött „New Order” megszilárdítása a Pinochet-rendszerhez hasonlóan neoliberális alapokon, nyugati tőkebefektetésekkel történt, az emberi jogok kérdése fel sem merült… Az USA-t különösen súlyos felelősség terheli a tömeggyilkosságokért, mert a CIA-től kerültek olyan listák a katonai vezetők kezébe, amelyek alapján név szerinti hajtóvadászatot tudtak folytatni a kommunista párt tagjai ellen. A több évtizedes embertelen diktatúra ráadásul bűnrészessé tette a társadalom jelentős részét, amely még ma sem hajlandó szembenézni a közel fél évszázada történt népirtással.

Feltétel nélküli alapjövedelem

Felhívás

Mi, alulírott magyar civil szervezetek és társadalmi mozgalmak, felhívással fordulunk minden magyar állampolgárhoz, hogy aláírásával fejezze ki arra irányuló akaratát, hogy az Európai Unióban, így Magyarországon vezessék be a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet, és ezzel mindenkinek biztosítsák az emberhez méltó megélhetéshez szükséges alapjövedelmet.

Mire szolgál a színház?

A berlini Schaubühne színház igazgatója és egyben termékeny rendezője számára nem létezik színház az idővel megtérülő közbefektetés és társadalmi gyökerek nélkül. A cikkben Thomas Ostermeier egy megújult színházhoz elengedhetetlen „anyagi és szellemi” feltételeket szedi csokorba.

A zöld-energia lesz az új ürügy a privatizálásokhoz?

Önállóan megtermelni, a szél vagy a napfény segítségével, azt az energiát, amit elfogyasztunk. Ezt az autonómiáról és fenntarthatóságról szóló álmot több generációnyi környezetvédő dédelgette szerte a világon. Végül is azonban csak az 1990-es évek végén megkezdődött nemzetközi klímatárgyalásoknak és persze a fosszilis energiahordozók a következő évtizedre várható jelentős árnövekedésének eredményeként kezdett el ténylegesen nőni a nap- és szélenergia felhasználása.