Andréas Papandréou 1974-ben, az őrnagyok diktatúrájának megdöntésekor megalapította a PASOK-ot, a Panhellén Szocialista Mozgalmat. A radikális – de nem kommunista – nemzeti baloldal legjelentősebb képviselője, Görögország miniszterelnöke 1981-1989, majd 1993-1996 között, egészen haláláig. 1977-es cikkében a mi lapunkban, a Le Monde diplomatique-ban foglalt állást Görögország csatlakozása ellen az Európai Gazdasági Közösséghez (a csatlakozás 1981-ben következett be). Az alábbi részletek ebből az írásából valók.
Egy ország kiszolgáltatottságát, közvetlen függőségét a legbrutálisabban politika-katonai beavatkozással lehet elérni. A külső erőszak és kényszerítés ebben az esetben többé-kevésbé állami erőszakként jelenik majd meg. A jelenkorban a függőségnek ez a formája történelmileg a gyarmatosításhoz kötődik, de nem kizárólag. Így például az Egyesült Államok által Dél-Koreára, és egy ideig Indokínára ráerőszakolt rendszerek a „kliens-állam” típusához tartoznak, és szintén egyértelmű függőséget jelentenek (ilyen rendszereket azután a világ más régióiban is létrehozott az USA).
Görögország volt az amerikaiak számára az első „vietnami” típusú kísérlet. A polgárháború befejeztével átszervezték a görög államapparátust, különösen a fegyveres erőket és a hírszerző szolgálatot. Az utóbbit a CIA, a Central Intelligence Agency függelékeként alakították át, miközben az amerikai követség katonai missziója teljes ellenőrzést gyakorolt a hadügyi rendszer felépítése és működése fölött. A katonákat az „atlantizmus” szellemében, és a „kommunista veszély” árnyékában nevelték. Az amerikaiak szoros kapcsolatot építettek ki a királyi palotával, és a palota politikáját közvetlenül és kizárólagosan megtestesítő jobboldallal. Ellenőrzésüket kiterjesztették a szakszervezetekre, a bankrendszerre, és végül országunk kulturális és tudományos életére. A háború utáni Görögország „újjáalakult” egy korrupt és ellenőrzés alatt álló államapparátussal, olyan beruházásokkal, amelyeket amerikai bankok és gazdasági segélyszervezetek vezényeltek le. Ilymódon, az 1960-as évek elejére, Görögország készen állt arra, hogy határait megnyissa és befogadja a multinacionális cégek tőkefölöslegeit, az Európai Gazdasági Közösség szekeréhez kösse magát, illetve hogy átalakuljon a NATO előretolt bástyájává, és az Egyesült Államok nukleáris arzenáljává a Földközi-tenger keleti térségében.
A görög térség amerikai megszállása fokozatosan történt. Először is a politikai-katonai szuperstruktúrát (az elnyomó szervezeteket, az állam kényszerítő apparátusát) szállták meg. Másodsorban, és úgyszólván majdhogynem ezzel párhuzamosan, ellenőrzésük alá vonták a tőkefelhalmozás folyamatát, és megteremtették maguknak a magas nyereséget biztosító, és teljesen kockázatmentes beruházásokhoz szükséges feltételeket. És végezetül, 1960-tól kezdődően, a multik beözönlése átalakította országunk fejlődési lehetőségeit, és kialakított egy a periféria kapitalizmusára jellemző gazdasági struktúrát.
Görögország társadalma és gazdasága a perifériakapitalizmus minden vonásával rendelkezik. A görög gazdaság számos szektorában (mezőgazdaság, állattenyésztés, kézműipar, kiskereskedelem stb.) a kapitalista termelési mód nem számolta fel a kapitalizmus előtti termelési formákat. A belföldi kereskedelmen keresztül (az iparcikkek importjával szemben az agrártermékek exportja) biztosítják a mezőgazdaságból élők kifosztását, vagy más szemszögből nézve egy erőteljes tőkefelhalmozást a mezőgazdaságban keletkező profitok kiszivattyúzásával. Így jön létre az országon belül, nagy léptékben, a tőkefelhalmozás az első szektorból. A külkereskedelem pedig minden porcikájában az „egyenlőtlen csere” jellegzetességeivel rendelkezik, és megkönnyíti a társadalmi többlet átvándorlását a külföldi nagy metropoliszok felé. A monopolista multinacionális óriásvállalatok terjeszkedésével a társadalmi többlet kiszivattyúzása egyre inkább a multik által kialakított, az egész világot behálózó szervezeteken keresztül történik. (…)
Az Egyesült Államok politikai-katonai beavatkozásával párhuzamosan (ami államközi együttműködésként jelenik meg), a multinacionális nagytőke közvetlen ellenőrzése alá vonja a görög kormányt és államapparátust. Ez arra irányul, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek döntő súlyt biztosítanak a külföldi tőkének vérszegény társával, a görög tőkével szemben. A beruházások szabályai, a finanszírozási lehetőségek, a tervezés céljai, a szakszervezetek rendszere, a közoktatás, de még a kulturális intézmények is, amelyeket ekkor a görög kormány kialakít – azt célozzák, hogy az országot integrálják a világkapitalizmus hatókörébe, és ugyanakkor fenntartsák periférikus jellegét. Ebből a nézőpontból kell nekünk megvizsgálnunk Görögországnak a EGK-ba való csatlakozásának a kérdését…
Az Európai Gazdasági Közösséget három strukturális vonás jellemzi: a vámunió, valamint a tőke és munkaerő szabad áramlása. Az a tény, hogy az EGK-ban hiányzik a közös monetáris és költségvetési politika, végső soron azt jelenti, hogy az EGK keretében nem működik semmiféle ellenőrzés a monopoltőke fölött. És ez a monopoltőke elsősorban amerikai, másodsorban nyugat-német ellenőrzés alatt áll. Ezt a problémát nem fogja megoldani az Európai Parlament. Ellenkezőleg, az Európai Parlament Nyugat-Európa ellenőrző szervezete és eszköze lesz, melyet alapvetően az USA és Nyugat-Németország tart majd kézben. A mai körülmények között az EGK a monopoltőke Gazdasági Közössége, az amerikai-német kapitalizmus európai uralmának megerősítését szolgáló mechanizmus.
Gunnar Myrdal svéd közgazdász már jóval a neomarxisták előtt kidolgozta a következő tételt: amikor egy viszonylag elmaradott ország társul egy nálánál jelentősen fejlettebb országgal egy gazdasági közösség keretében, akkor a közöttük fennálló gazdasági különbség szükségszerűen növekedni fog. Ez annyit jelent, hogy a csatlakozás negatívan fog hatni a fejletlenebb országra. Ez a tétel minden bizonnyal érvényesülni fog Görögország esetében, amennyiben csatlakozik az Európai Gazdasági Közösséghez.
