Vallásháború

Írta: Serge Halimi
Találatok: 10475

a111Franciaország kommunikációs és politikai krízishelyzetet élt át nem régiben.[1] És sok jel mutat arra, hogy hasonló kitörések a jövőben is várhatóak: minden mértéket nélkülöző hozzászólások sora egy sajtóban megjelent karikatúra kapcsán; a Twitter egy igazán ideális eszköz a megfontolatlan válaszokra, vagyis a tűz terjesztésére; a valláshoz kapcsolódó témák kiváló üzemanyagként szolgálnak a tűz további terjedéséhez; egy lejáratódott politikus, egyébként volt miniszterelnök, aki azt reméli, hogy a tűzvész hamvaiból esetleg újjáéledhet.

És mindezt megfejeli egy mára már jól bejáratódott és visszaigazolt szabály: minden témának, még az amerikai nők által megélt szexuális zaklatásnak is, előbb vagy utóbb muzulmánozás a vége.

A probléma nem mai keletű. 1989. október 4-én, egy hónappal a berlini fal leomlása előtt, a „Creil-i fátyol[2]” ügyhöz kapcsolódva lett az iszlámból, egy, a közvéleményt felborzoló vissza-visszatérő tematika. A botrányokból élő magántelevíziós csatornák állandóan felújítják és epizódokkal tarkítják a többrészes sorozattá növekvő témát, amely egyébként jól kapcsolódott a konzervatív politikai iszlám globális és valóban erősödő elterjedéséhez, amelyet akkoriban nagyvonalúan finanszírozott az USA és Szaúd-Arábia. Annyira, hogy a nyugati sajtó és a hozzá kapcsolódó értelmiségiek, lelkesen köszöntötték a dzsihádot végig a szovjetek elleni, afganisztáni harcok során 1979-től 1989-ig. Az afgánok vallásos kizárólagosságát szinte szimpatikus, kulturális különlegességként mutatták fel.[3]

A két média igazgató, Edwy Plenel[4] és Riss[5] – akik egyébként egyetértettek a jelenlegi köztársasági elnök választási kampányának támogatásában, de egy sor más kérdésben is – közötti kiélezett harc elfed minden más fontos problémát és a közállapotok általános helyzetét, anélkül, hogy bármilyen magyarázó elemet vinne be a vitába. Kihasználja, hogy Edwy Plenel nemcsak önközpontú, hanem hirtelenharagú is, és annyira megsértődött a (tényleg igazságtalan) karikatúrán, hogy ebből egy „muzulmánok elleni vallásháború” kialakulására következtetett, saját meghurcoltatását pedig a náci idők híres ellenállóinak megpróbáltatásaihoz hasonlította. A Charlie Hebdo igazgatója erre válaszul azzal vádolta meg, miszerint újabb „gyilkolásra hív fel” és előre „felmenti azokat, akik holnap minket fognak megölni”.[6]  

A szélsőséges reakció bizonyos értelemben érthető egy olyan újságíró részéről, akinek a kollégáit a szeme előtt gyilkolták meg két évvel ezelőtt. Viszont elfogadhatatlan, hogy a kifigurázott újságíró szintén szélsőséges képzelgését, „háború a muzulmánok ellen”, amit egyébként, mint metaforát dobott be, több jelentős lap vezércikkírója azonnal átvette és széleskörben terjesztette. Ezt senki és semmi sem igazolhatja, se személyes tragédia, se más. A szellemi káosz szintjét mutatja, hogy egy rasszizmus ellenes egyesület elnöke a Le Figaro-nak így nyilatkozott: „A muszlim-szélsőbalosok műve, hogy már egyetlen zsidó gyerek sem jár Seine-Saint-Denis[7] állami iskoláiba”.[8]

Franciaországban, a vallásháborúk nem mindig maradtak meg a metafora szintjén. Egy erősen hitelét vesztette sajtónak tényleg nincs jobb dolga, mint egy következő vallásháború előkészítése?

 

Fordította: Morva Judit              

 

[1] Serge Halimi cikke egy franciaországi botrányhoz kapcsolódik: Tariq Ramadan arab származású, ismert svájci iszlámológust, megvádolták nők megerőszakolásával. Edwy Plenel újságíró megvédte, arra hivatkozva, hogy "nem tudott róla". Az erről készült karikatúra egy teljesen szélsőséges vitát okozott.

[2] Creil kisváros egyik iskolájából az igazgató kizárt három kamaszlányt, mert nem voltak hajlandók levenni a fátylukat. Akkoriban a fátyolviselés még nem tűnt fontos kérdésnek, de a média nagy visszhangot adott az esetnek.

[3] Lásd például Denis Souchon: Quand les djihadistes étaient nos amis [Amikor a dzsihadisták a barátaink voltak], Le Monde diplomatique, 2016. február.

[4] A Médiapart, ismert internetes lap, melynek egyik erőssége az oknyomozó újságírás, igazgatója – a ford.

[5] A Charlie Hebdo igazgatója – a ford.

[6] Riss: Jamais [Soha], Charlie Hebdo, Párizs, 2017. november 15.

[7] Párizs egyik külvárosa, ahol jelentősebb zsidó és arab közösség is lakik – a ford.

[8] Mario Stasi, a LICRA (Ligue Internationale Contre le Racisme et l'Antisémitisme – A rasszizmus és az antiszemitizmus elleni nemzetközi liga) elnöke: Edwy Plenel a tort sur toute la ligne [Edwy Plenel mindenben téved], Le Figaro, Párizs, 2017. november 17.