Vita az afrikai műtárgyak jogos hazájáról

Írta: Philippe Baqué
Találatok: 431

Edouard Philippe a remis à Macky Sall un sabre historique du SénégalImmár majdnem három éve, hogy Emmanuel Macron francia államfő kijelentette: az Afrika gyarmatosítása során elrabolt műkincseket vissza kell juttatni az eredeti országukba. Az ígéret valóra váltása azonban azóta is számos akadályba ütközik. Az európai műgyűjtők és múzeumok nem követik az államfői útmutatást, a kisemmizett országok pedig nem tudják megteremteni a műtárgyak befogadásához szükséges feltételeket.

2019. március 23-án háromszáz Afrikából származó fegyver és vallási tárgy került kikiáltásra egy nantes-i aukciósházban. „Míg Önök a vásárlás után bizonylatot kapnak majd, addig ezeknek a tárgyaknak a készítői halállal fizettek a műveikért – ezzel a felütéssel szakítja félbe az aukciót Thomas Bouli, a Loire Afrique egyesület szóvivője. – Franciaország nemrég elrendelte a lopott vagy tisztázatlan körülmények között szerzett afrikai műtárgyak hazájukba való visszaszállítását. Az itt jelenlevő darabok is ezek részét képezik.” Az árverés vezetője szerint a kulturális miniszter kérésére mintegy harminc Beninből származó műalkotás már ki lett véve a katalógusból. A nantes-i civil szervezet képviselőinek tájékoztatása után mindössze az ő fővárosuk, Porto Novo vezetői igényelték vissza elrabolt nemzeti kincseiket.

„Ezek az emberek szégyent hoznak az ügyre, amelyet védeni próbálnak, már ha egyáltalán van ügy, amely védelemre szorul” – mondja Yves-Bernard Debie, a saint-germain-des-prés-i régiséggyűjtők egyesületének jogi képviselője. Szerinte sajnálatos, hogy megakadályoztak egy adásvételt, és a műtárgyak visszajuttatásának elvét is erősen ellenzi, mivel az egyfajta „természetellenes megosztottság” benyomását kelti: az egyik oldalon a jogtalan birtoklók, a másikon a kisemmizett nép. A műkereskedelem szakértője nem ért egyet az ilyen ketté szakítottsággal.

Egy évvel korábban, 2017. november 28-án Emmanuel Macron elnök a Burkina Fasó-i Ouagadougoui Egyetemen mondott beszédében, mindenki meglepetésére, felidézte a szóban forgó témát. „Elfogadhatatlannak tartom, hogy számos afrikai ország kulturális örökségének nagy része Franciaországban van – jelentette ki. – Ennek történelmi magyarázata érthető, de a jelenben nincs érvényes, tartható és teljes körű létjogosultsága. Az afrikai kulturális örökség nem lehet kizárólag magángyűjtők és európai múzeumok birtokában. […] Szeretném, ha öt éven belül megteremtenénk a műkincsek eredeti helyükre való visszajuttatásának feltételeit.”

Nyilatkozatával Emmanuel Macron elnök tabut döntött. 2016 júliusában Jean Marc Ayrault egykori külügyminiszter a kulturális örökség elidegeníthetetlenségére hivatkozva egyértelműen elutasította Patrice Talon benini államfő igényét, amely az Alfred Amedee Dodds tábornok Dahomey-hadjárata (1892–1894) során „begyűjtött” királyi műtárgyak visszaszolgáltatását kérelmezte. Ezeket a párizsi Quai Branly Múzeum őrzi.

 

„Kulturális értéktárgyak iránti határtalan birtokvágy”

Emmanuel Macron, közvetlenül a beszédét követően, Bénédicte Savoy művészettörténész (Berlini Műszaki Egyetem) és Felwine Sarr közgazdász (Gaston Berger Egyetem, Szenegál) elemzését kéri az ügyben. Munkájuk eredményeképpen 2008 novemberében megjelenik Az afrikai kulturális örökség visszaszerzése (Restituer le patrimoine africain) című tanulmány.[1] A két kutató a többszázezer Nyugaton – ebből 88 000 francia nemzeti gyűjteményekben – őrzött tárgyat veti össze a csupán pár ezernyi, afrikai múzeumban őrzött darabbal. Savoy és Sarr azt állítja, hogy „Franciaország a gyarmatosítás során a kulturális értéktárgyak iránti határtalan birtokvágyról tett tanúbizonyságot”. A korszak alárendeltségi viszonyait tanulmányozva úgy vélik, hogy „a műkincsek eltulajdonítása a helyi lakosság akaratának teljes figyelmen kívül hagyásával, erőszakkal, tisztességtelen módon és etikátlan feltételekkel zajlott.” Kövezésképpen javasolják a hódítások során birtokba vett tárgyak visszajuttatását az eredeti országokba, beleértve a tudományos kiküldöttek és a gyarmati adminisztrációs munkatársak által eltulajdonított alkotásokat is. Kérik továbbá az 1960 után illegális műkereskedelmen keresztül szerzett műkincsek visszaszolgáltatását is. A jogi keretek megteremtése érdekében a tanulmány szerzői a francia kulturális örökség védelméről szóló jogszabály módosítását javasolják. Ez rögzíti ugyanis a közgyűjteményekben fellelhető kulturális javak elidegeníthetetlenségének elveit.

Az elemzés megjelenése után Emmanuel Macron ígéretet tesz a huszonhat Benin által 2016-ban visszaigényelt műtárgy hazaszállítására, köztük trónokkal, szobrokkal, faragott kapukkal, ereklyetartókkal és Dahomey királyának koronázási jelvényeivel. Elhatározása azonban a tárgyak őrzőinek szinte egyöntetű rosszallását váltja ki. „A múzeumok nem felelősek a gyarmatosítás történelmi sebeiért” – fejti ki véleményét Stephane Martin, a Quai Branly Múzeum egykori igazgatója. Miközben kollégája, Julien Volper a Brüsszel közelében lévő tervureni, Európa egyik legjelentősebb afrikai műgyűjteményével rendelkező Közép-Afrikai Királyi Múzeum dolgozója a közgyűjtemények iránti előítéletekkel kapcsolatos aggodalmának ad hangot.[2]

Bár Savoy és Sarr-tanulmánya csak állami intézményekkel foglalkozik, a műkereskedők és a magángyűjtők már szintén kongatják a vészharangot. „Mivel Franciaország teljesen elvesztette befolyását Afrikában, Macron elnök felajánlotta a kulturális örökség visszaszolgáltatását az afrikai vezetőknek, hogy megtartsa magának ezt a piacot Kínával szemben” – kelt ki magából Bernard Dulon, a saint-germain-des-prés-i régiséggyűjtők egyesületének elnöke, aki a szakterület képviselőinek nagy részét maga mögött tudhatja. „Kiknek akarják visszaadni ezeket a műremekeket, amelyek az egész emberiség kulturális örökségei? Vajon az afrikai államoknak ugyanaz a fogalmuk a kulturális értékek megóvásáról, mint nekünk? Jogukban áll-e majd nyomban eladni azokat?” A tárgyak eredeti országokba való visszajuttatásának bejelentése eddig csekély hatással volt az eladásokra, de Réginald Groux műkereskedő máris aggodalmát fejezi ki az új tendencia hosszútávú következményeivel kapcsolatban. „Műgyűjtők nélkül az Európában található tárgyak 99%-a szinte teljesen eltűnt volna, áldozatul esve a tudatlanságnak és a termeszeknek, vagy épp máglyán égették volna el őket a különféle vallási vezetők.”[3] A műkedvelők tényleg mentettek meg műtárgyakat, ugyanakkor csúnyán ki is használták a válsághelyzeteket, a háborúkat vagy éppen az éhínséget, hogy közvetítőkön keresztül sajátítsanak ki kultikus vagy régészeti leleteket.

 

Csak erről mi fogunk dönteni

Bénédicte Savoy sajnálattal konstatálja, hogy elemzése Németországban sokkal jobb fogadtatást kapott, mint Franciaországban. Úgy látja, a francia gyűjtők nem mérik fel megfelelően a probléma súlyát. „Az összes megkérdezett, akivel Afrikában találkoztunk, azt mondta, hogy egyáltalán nem akar mindent elvenni a francia múzeumoktól, hiszen bizonyos darabok kiválóan képviselik országuk kultúráját külhonban. Csak azt szeretnék, hogy egy jelentős részük hozzáférhető legyen a fiatal afrikai generáció számára is, amelynek nem áll módjában Európába utazni, hogy ihletet meríthessen, és referenciái legyenek a korábbi nemzedékek kreatív munkájából.”

Marie-Cécile Zinsou művészettörténész – Lionel Zinsou bankár volt benini miniszterelnöknek, Emmanuel Macron barátjának a lánya – kortárs művészeti múzeumot alapított Ouidah tengerparti városában, az ország déli részén, amely a háromszög-kereskedelem idején annak egyik fontos rabszolgabegyűjtési pontja volt. A letisztult stílusú, gyarmatosítás korabeli, afrobrazil jegyeket viselő villa rendszeresen otthont ad kortárs afrikai művészek alkotásainak, amelyek közül mostantól több is részét képezi a családi gyűjteménynek. „Az alkotások visszatérésével újra megleltük büszkeségünket és méltóságunkat” – örvend a fiatal művészettörténész. 2006-ban a Zinsou Alapítvány, amelynek elnöke Marie-Cécile Zinsou, a Quai Branly Múzeum együttműködésével kiállítást rendezett Cotonouban Behanzin király tiszteletére. A tárlat három hónap alatt 275 000 látogatót vonzott. „Hatalmas sikere volt, de sok benini nem értette, miért kell a kiállítás végén visszavinni a nemzeti örökségünket Franciaországba” – magyarázza Marie-Cécile Zinsou.

„Örökbe vagy kölcsönbe, rövid- vagy hosszútávra kapjuk is meg az alkotásokat, nem tudunk mást tenni, mint tétlenül várni Franciaország döntésére – nyilatkozta lemondóan Alain Godonou, a francia–benini együttműködésre létrehozott kulturális örökségvédelmi bizottság elnökhelyettese. – Számunkra az a legfontosabb, hogy Benin egy napon ismét tulajdonosa lehessen a műtárgyaknak. Attól még, hogy hivatalosan a kulturális örökségünk részeként tudhatjuk őket, legyenek azok Abomey-ban, Dakarban vagy Párizsban, továbbra is szállíthatóak lesznek, részt vehetnek külföldi kiállításokon. Csak erről mi fogunk dönteni.” A tárgyak megérkezéséig azonban konszenzust kell találni a befogadásukra alkalmas helyre. Sok afrikai országban elhanyagolták és rendszeresen kirabolták a gyarmatosítás idejéből örökölt múzeumokat, amelyeket a Francia Fekete-Afrikai Intézet (IFAN) alapított.

2016-ban Romuald Hayoumé benini művész leltárba vette országa összes intézményének állapotát, valamint feltárt számos műkincsrablási ügyet. „A kultúránkat elhanyagolják, már ötven éve” – méltatlankodik.[4] Szerinte a visszakövetelt huszonhat királyi emléktárgy hazaszállítása „csak első gondolatra jó ötlet”: „Nem örülnék neki, ha még egyszer el kellene veszítenünk ezeket a darabokat.” Az Abomey-i Történeti Múzeumot (Musée historique d’Abomey) jelölték volna ki rendeltetési helyüknek, amely a 17. és 19. század között uralkodó tizenkét egymást követő király által építtetett Abomey-i Királyi Palota hatalmas területén fekvő, a nyilvánosság számára egyetlen nyitott épületegyüttesben található. 2020 elején a helyszín gyors restaurálása után a királyi emléktárgyak egy részét ismét kiállították. Egy óriási üvegszekrény mögött azonban üresség tátongott: itt volt egykor a helye a szent szablyának, amely a király mágikus hatalmát szimbolizálta a háborúk alatt, és amelyet 2001-ben elraboltak és azóta sem találtak meg. A számos rablást és tűzesetet elszenvedett épületegyüttes, amely nem rendelkezik képzett személyzettel, nem nyújt semmiféle garanciát. A huszonhat hazarendelt darab számára egy másik épületet szánnak ugyanebben a negyedben: a Dahomey-i Királyok és Amazonok Történeti Múzeumát (Musée de l’épopée des amazones et des rois du Dahomey). Ezt az intézményt részben a Francia Fejlesztési Ügynökség (AFD) 12 millió eurós kölcsönéből finanszíroznák, de munkálatai még nem kezdődtek el.

 

A kiásott leletek körüli kultúrák egészének feltárása

„Váratlanul ért minket Emmanuel Macron bejelentése a műtárgyak azonnali hazaszállításáról – vallja be José Pliya, a Kulturális Örökség Népszerűsítési és Turizmus Fejlesztési Ügynökség (ANPT) programigazgatója. – Patrice Talon elnök nem kertelt: az emlékek újrafelfedezésének és a történelmi jóvátételnek a szimbolikus gesztusán túl a tárgyak gazdasági jelentősége is fontos számunkra. Turisztikai programok keretében hozzájárulhatnak országunk gazdasági fejlődéséhez”. Az egyelőre marginális turisztikai szektor fellendítése érdekében „Benin titkai” („Bénin révélé”) néven az államfő nagyméretű beruházási tervet dolgozott ki, amely egyebek között a természeti örökség lehetőségeit aknázná ki, all-inclusive típusú tengerparti nyaraláshoz kötődő szolgáltatásokat és szafarivadasparkokat fejlesztene[5], valamint négy új múzeumot hozna létre. De a korlátozott állami források és a két francia turista elrablása utáni turisztikai visszaesés arra sarkallta a kormányt, hogy újragondolja szándékát, és a tervezett két nemzeti gyűjtemény létrehozását felfüggessze. Didier Houénoudé, az Abomey-Calavi Egyetem Képzőművészeti, Régészeti és Kulturális Intézetének az igazgatója csodálkozva konstatálja a visszásságot: „Az állam a tömegturizmus fellendítése érdekében igényelte vissza a műtárgyakat, de félő, hogy azok pusztán egy profitorientált projektet fognak szolgálni.” Didier N'Dah, a régészet és őskori történelem egyetemi oktatója, a királyi palota területén kauricsiga-csiszoló műhelyt talált (a kauricsiga korabeli fizetőeszköz volt). A maga nemében ez egyedülálló lelet. A tudós azt szeretné, hogy „a visszakerült királyi műemlékek témái legyenek a kutatásoknak és a felsőoktatásnak, és így megtalálják a helyüket a történelmünkben”. Sajnálja azonban, hogy a politikusok nem veszik figyelembe a kutatók véleményét. Az Abomey-Calavi Egyetem apró, zsúfolt irodájában szenvedélyesen mesél az országban végzett jelenlegi ásatásairól, amelyek pénzhiánnyal küszködnek. A Világbank által finanszírozott nagyszabású projektek során megelőző régészeti feltárások híján több ásatási területet is tönkretettek. Olyan területek is vannak, amelyeket a Kína által kiépített olajvezeték fenyeget. Az építkezések előzetes tanulmányozásába nem vonták be a régészeket. Azt meséli, hogy utazásai során felfedezte a helyi közösségek kulturális örökségének gazdagságát. Ezek a közösségek még ma is őriznek szakrális vagy profán kultikus tárgyakat, amelyek történetét az idősebbek személyesen ismerik.

„Lehetővé kellene tenni a kiásott leletek körüli kultúrák egészének feltárását – javasolja Didier N'Dah. – Mielőtt nagyszabású turisztikai projekteket szerveznénk, fel kellene hívnunk a lakosság figyelmet kulturális örökségük fontosságára, különben el fogják adogatni az ősi tárgyakat.” Még ma is sok régészeti és kulturális darabot vásárolnak meg vagy éppen rabolnak el felhajtó ügynökök hálózatán keresztül. Ők helyi régiséggyűjtőknek dolgoznak, akik aztán külföldi gyűjtőknek adják el a tárgyakat. Így az illegális kereskedelem során a nemzeti örökség folyamatosan átkerül az ország határain túlra.[6] A legkeresettebbeknek a Beninben elterjedt animista vudu vallás tárgyai számítanak.

Dominique Zinkpe benini kortárs művész szerint óriási az országban tartózkodó nyugati műkedvelők felelőssége. „Az általuk áhított tárgyak nem iparművészeti központokban vannak, hanem falvakban. Jól tudják, hogy fel kell bérelni valakit, hogy ellopja azokat. Az emberek éheznek, nem csoda, hogy készek eladni értékes darabokat a nagyszüleik udvarából…” És a szobrász többször is elismétli: „Ha rablás történt, akkor megrendelő is volt. A gyűjtők kizárólag a kultuszokban használatos szakrális tárgyakat keresik. Ezzel bűncselekményt követnek el, hiszen ezek a tárgyak a vallásunk részeit képezik.”

A közvetítők felhasználják az iszlám és az új-evangélizáló egyházak befolyását, amelyek arra buzdítják híveket, hogy szabaduljanak meg a démoninak tartott vudu kellékektől. „Nagyjából tudjuk, hogy mennyi műtárgyunk van a francia múzeumokban, de fogalmunk sincs a magángyűjtők és a régiségkereskedők kezében forgó darabok számáról – nyilatkozza Franck Ogou, a Porto Novó-i székhelyű Afrikai Világörökség Egyetemének (École du patrimoine africain, EPA) igazgatója. – A határok gyengék, az ellenőrzés nehézkes.” Elvileg csak műtárgykísérő igazolással rendelkezdő másolatok hagyhatják el Benint. „Sajnos a gyűjtők visszaélnek ezekkel az okmányokkal, és gyakran kicserélik a másolatokat az eredetire – summázza a helyzetet Didieh N'Dah. – Ki kellene képezni a határőröket és valós szándék kellene a feketekereskedelem megfékezésére.”

 

Megakadályozták az illegális kereskedelem felszámolását

2020. január 17-én szokatlan ünnepség zajlik a Kis Nemzeti Récade Múzeumban (Le Petit Musée de la Récade), Cotonouban, Benin gazdasági fővárosában: a francia nagykövet, a benini kulturális miniszter képviselője, az Abomey királyi család tagjai, a saint-germain-de-prés-i régiséggyűjtők egyesületének tagjai, valamint alkotók és diákok egy kisebb csoportja a több mint harminc Abomey királyokhoz tartozó műtárgy érkezését várja, köztük főként úgynevezett récade-jogarokat, amelyek az egykori Dahomey-királyság jellegzetes királyi kormánypálcái voltak. A múzeumot 2015-ben Robert Vallois műkereskedő, a benini kortárs művészet egy elismert gyűjtője hozta létre a saint-germain-de-prés-i régiségkereskedők támogatásával. Az intézmény eddig kb. negyven darabnak adott otthont, elfogadottságát és elismertségét jelzi, hogy az új jogarszállítmány is ott lesz elhelyezve. „A tárgyak megérkezése számunkra kézzel fogható bizonyíték! – örvend Robert Vallois. – Azért alapítottam ezt a múzeumot, hogy benini dísztárgyakat ajándékozzak Beninnek.” Yves-Bernard Debie számára viszont „ez pusztán egy francia múzeum, amely ajándékot kapott a franciáktól.”

Az ünnepség, amely hatalmas médiaesemény lett[7], megerősítésként szolgál a tárgyak hazaszállításának ellenzői számára. Ezzel vágnak vissza a francia kulturális miniszternek: a harminc hazaszállított alkotás megegyezik a 2019 márciusában, Nantes-ban kikiáltott, de végül visszavont darabbal. Benin városa nem vásárolta meg őket, a saint-germain-des-prés-i régiségkereskedők viszont igen – 24 000 euróért, ahogyan tervezték. „A benini állam könnyedén tulajdonossá válhatott volna. Ez az összeg számára semmit sem jelent – háborodik fel Thomas Bouli. – Kezdünk kételkedni abban, hogy az afrikai országok valóban meg akarják menteni a kulturális örökségüket.” Az aktivista emlékeztet arra az esetre, amikor Szenegál többezernyi tárgyat örökölt az egykori Francia Nyugat-Afrikától. Ezeket a ma napig a Francia Fekete-Afrikai Intézet (IFAN) raktáraiban őrzik Dakarban, és Szenegálnak esze ágában sincs visszavinni a darabokat azokba az országokba, ahová tartoznak.

Három évvel Emmanuel Macron ouagadougoui beszéde után még mindig nem készítettek listát a hazaszállítandó tárgyakról, nem módosították a kulturális örökségre vonatkozó jogszabályokat, és valós visszaszolgáltatás sem történt… 2019. november 17-én egy fontos fegyvervásárlási szerződés megkötése előtt Édouard Philippe miniszterelnök egy ötéves kölcsön keretén belül visszaadta Macky Sall szenegáli elnöknek azt a híres szablyát, amely a gyarmatosítás ellen harcoló d'El Hadj Oumar Tall tulajdona volt, és amelyet a dakari Fekete Civilizációk Múzeumában (Musée des civilizations noires) helyeztek el. 2020. július közepén az új francia kormány felülvizsgálja azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a szablya és a többi huszonhat benini műtárgy tulajdonost válthasson. Vajon hogyan fog erre reagálni a műkereskedő lobbi? 2002-ben sikerült megakadályozniuk azt az egyezményt, amellyel Franciaország az illegális kereskedelmet számolta volna fel. A nagy médiavisszhang és a sokat ígérő kommunikációs kampány leple alatt félő, hogy a kormány csak egy, majd megint hosszú ideig fennmaradó utópiát keltett életre.

 

A szerző Philippe Baqué, újságíró, Un nouvel or noir, pillage des œuvres d’art en Afrique [Az új fekete arany – műkincsrablások Afrikában] (Új kiadás: Agone, 2021) című könyv szerzője.

Fordította: Boros Nikolett

 

[1]     Felwine Sarr és Bénédicte Savoy: Restituer le patrimoine africain [Az afrikai kulturális örökség visszaszerzése], Philippe Rey-Seuil, Párizs, 2018.

[2]    Nicolas Truong: Restitution d'art africain : au nom de la repentance coloniale, des musées pourraient  se retrouvés vidés [Az afrikai művészet hazatalálása: a gyarmati bűntudat miatt múzeumokat üríthetnek ki], Le Monde, 2018. november 28.

[3]    Réginald Groux: Restitutions : et si on fasait un peu d'histoire… [A műtárgyak hazaszállítása, avagy tanulmányozzuk egy kicsit a történelmet…], La Tribune de l'art, 2018. december 4.

[4]    Romuald Hazoumé: „Cela fait cinquante ans que la culture béninoise est a l’abandon” [A benini kultúrát ötven éve elhanyagolják], Télérama, Párizs, 2016. szeptember 17.     

[5]    Jean-Christophe Servant: Protection de la nature, safaris, et bonnes affaires [Természetvédelem, szafari és jó alku], Le Monde diplomatique, 2020. február.

[6]    Enquete sur le pillage des objets d’art [Műkincsrablások nyomában], Le Monde diplomatique, 2005. január.

[7]    Retour au Bénin de vingt-huit objets appartenant aux anciens rois d’Abomey [A Beninbe hazatért huszonnyolc, Abomey-királyokhoz tartozó emléktárgy], Le Monde, 2020. január 18.