Felforrt a víz az orosz fazékban

Írta: Renaud Lambert
Találatok: 824

forr2Amikor egy fazék hideg vizet teszünk fel a tűzhelyre, először nem történik semmi. Vagy inkább úgy tűnik, mintha semmi sem történne.

A molekulák hőmérséklete emelkedik, de ennek semmi jele sincs egészen addig, amíg a víz hőfoka el nem éri a 99 Celsius-fokot. Akkor hirtelen minden megváltozik, buborékok jelennek meg: a forrással a víz egy másik minőségbe, egy állapotváltozásba csap át. A világ most egy hasonló pillanatot élt át.

Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója óta a nemzetközi kapcsolatok megváltoztak: Olaf Scholz német kancellár szerint „új korszakba” léptek (február 27.), Emmanuel Macron francia elnök szerint „korszakváltás történt” (március 2.). Néhány hónappal ezelőtt a kubai szovjet rakétaválságra való emlékeztetés még azt üzente, hogy a 21. században már szertefoszlott a katonai nukleáris fenyegetés. Most pedig Oroszország, a világ vezető hatalma e téren, bejelentette, hogy készültségbe helyezi ballisztikusrakéta-indító tengeralattjáróit.

Ha a világ a feje tetejére állt – mondják egyesek – az azért van, mert az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin az őrületbe taszította: emiatt tehát a katonai beavatkozás indítékait nem a geopolitikai tankönyvekben, hanem a pszichoanalitikai kézikönyvekben kell keresnünk. „Nehéz elhinni, hogy nem vesztette el a józan eszét” - írja a Financial Times (március 4.), míg a Washington Post azt kérdezi: „Vajon Putyin labilis?” (március 6.), az elemzés megegyezik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikuséval, aki Putyint „kötözni való bolondnak” nevezi (Reuters, március 2.)  Az őrültek előnye, hogy nem követelések, hanem téveszmék vezérlik őket. Ha meghallgatod, amit mondani akarnak, te magad is az őrület szélére sodródhatsz.

Ukrajna lerohanása ellentmond a nemzetközi jognak, és semmi sem igazolja az ott elkövetett háborús bűnöket. Semmilyen érv sem legitimálhatja azt, hogy Kijevet a nagyhatalmak közötti alku tárgyává tették és azt a katonai spirált sem, amelybe Moszkva most sodorta bele a világot. De el tudjuk-e képzelni, hogy úgy kerüljünk ki a konfliktusból, hogy nem keressük meg az okait? Azzal, hogy meggyőzzük magunkat, miszerint ez „egyszerűen” átbillenés az őrület világába? A geopolitikai konfliktusok esetében, akárcsak a forrásban lévő vízzel, az egyik állapotból a másikba való átmenet megértése azt jelenti, hogy el kell tekintenünk a kialakuló buborékoktól, és fel kell tennünk a kérdést: honnan van a tűz? Az izzó parázsra már sokan és régóta figyelmeztettek.

Azt hiszem, ez egy új hidegháború kezdete” - mondta George F. Kennan, a Szovjetunióval szembeni „elszigetelés” doktrína atyja egy 1998-as interjúban, amikor az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) keleti kiterjesztéséről kérdezték.[1]Ez az orosz és a szovjet történelem iránti teljes tudatlanságról tanúskodik. Persze ellenreakciót fog kiváltani Oroszország részéről, és [a NATO-terjeszkedés hívei] megragadják majd az alkalmat, hogy azt mondják: Mi megmondtuk, az oroszok már csak ilyenek”.

Williams Burns, a CIA jelenlegi igazgatója 2008-ban a következőket írta Condoleeza Rice külügyminiszternek (aki mellett ő volt a külügyminiszter-helyettes): „Ukrajna NATO-csatlakozása a legélesebb „vörös vonal” [Oroszország számára]. (...) Nem találkoztam egyetlen olyan emberrel sem, aki ezt a projektet másként értelmezte volna, mint az orosz érdekek elleni közvetlen támadásnak”.[2]

Egy 2022. február 15-én kelt cikkben Jack Matlock, az Egyesült Államok 1987 és 1991 közötti szovjet nagykövete felidézi álláspontját a NATO bővítéséről folytatott amerikai szenátusi viták során: „Az amerikai kormányzat ajánlása, hogy új tagokat fogadjanak be a NATO-ba, helytelen. Ha a szenátus jóváhagyja, a hidegháború vége óta a legnagyobb stratégiai hibaként emlékezhetünk rá. Ez távolról sem javítja az Egyesült Államok, szövetségesei és a szövetséghez csatlakozni kívánó országok biztonságát, hanem olyan láncreakciót indíthat el, amely a Szovjetunió összeomlása óta a biztonságunkat fenyegető legsúlyosabb veszélyekhez vezethet”.  Majd a mai helyzetre utalva hozzátette: „Ukrajna orosz befolyástól való megfosztása – a „színes forradalmak” híveinek nyíltan hirdetett célja – ostoba és veszélyes lépés volt.”[3]

A nyilatkozatok listáját még hosszan lehetne sorolni, kezdve Patrick Buchanan volt amerikai republikánus elnökjelölttel – „azzal, hogy a NATO-t Oroszország küszöbére hoztuk, megalapoztunk egy 21. századi konfrontációt[4] – és Noam Chomsky nyelvészig – „az ötlet, hogy Ukrajna csatlakozzon egy nyugati katonai szövetséghez, teljesen elfogadhatatlan lenne bármely orosz vezető számára[5]. Mindegyikük a Nyugat „hibáját” emeli ki”. Akkor miért ez a baklövés? A korábbi oroszországi brit nagykövet (2000-2004), Sir Roderic Lyne ad egy magyarázatot: „Ha háborút akarnak kirobbantani Oroszországgal, annak ez a legjobb módja, hogy megtegyék.”[6] A nyugati imperializmus létezése nem zárja ki az orosz imperializmus létezését. De a világ kétszeresen is veszít, ha az előbbi az utóbbi kibontakozását segíti elő. Úgy tűnik, a Nyugat inkább nézte, amint a víz felforr, mintsem, hogy megakadályozza az általa gerjesztett állapotváltást, a mostani „korszakváltást”.

Fordította: Morva Judit

 

[1] Thomas L. Friedman: Foreign affairs, now a word from X [Külügyek és egy szó X-től], The New York Times, 1998. május 2.

[2] William J. Burns: The Back Channel. A Memoir of American Diplomacy and the case for its Renewal [A háttércsatornán. Emlékirat az amerikai diplomáciáról, annak megújítása érdekében], Random House, New York, 2019.

[3] Jack F. Mathlock Jr.: I was there: NATO and the origins of the Ukraine crisis [Ott voltam: A NATO és az ukrajnai válság eredete], Responsible Statecraft, 2022. február 15., https://responsiblestatecraft.org

[4] Patrick Buchanan: A Republic, Not An Empire. Reclaiming America’s Destiny [Egy köztársaság, nem birodalom. Amerika sorsának visszafoglalása], Regnery Publishing, Washington, 1999.

[5] „Chomsky: bármely orosz vezetőnek reagálnia kellene Ukrajna NATO-csatlakozására”, interjú Noam Chomskyval 2015-ből, elérhető a YouTube-on.

[6] Interjú Nyikita Gryazinnal az University Consortium számára, 2020. december 17.