A globális nemzetközi rendszer „új fizikája” - I. rész

Több cikkünk is megjelent már az átalakulóban lévő nemzetközi kapcsolatokról. Az elemzések egyértelműen mutatják, mennyire tudatosan építik ki a déli országok a közvetlen diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat és gyors ütemben állnak át a sugaras hálózatról a gyűrűs alakzatra.

Az alábbi, három részben közölt elemzésben Tarrósy István – Afrika-kutató, az Afrika tanulmányok című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke - járja körül a témát és ad helyzetelemzést a gyorsan változó nagyvilágról.

 

Bevezetés

absztrakt1kE tanulmányban bemutatásra kerülnek a mai világ egyre globalizálódó nemzetközi rendszerének azon új dinamikái, amelyek a 21. században a globális politikai aréna és a globális gazdaság meghatározó kérdéseinek hátterét, számos esetben kiindulópontjait jelenthetik. Az „új képletek” – jelesül a Dél–Dél kooperáció új együttműködési formái, és maguk az együttműködéseket létrehozó szereplők – mindvégig megtalálhatóak voltak a nemzetközi rendszerben, de jelen állapotuk sokkal meghatározóbb, mint valaha. A gondolatmenet homlokterében Japán[1], Kína, India és Brazília globális térben elfoglalt pozícióinak ismertetése és az általuk, egymás között különböző formát öltő „új regionalizmus” paradigmájának bemutatása, valamint az új dinamikák által keltett hatalmi kihívások – főkét az USA és az EU számára – felvázolása állnak. Az érvelés során kitüntetett figyelmet szentelünk az afrikai kontinensnek, ugyanis meglátásunk szerint az „új dinamikák” egyik fő terepe a szubszaharai térség.

1. A realista világszemlélet nyomdokain

A realizmus iskolájának térhódítása a második világháború utáni nemzetközi politikai térben rövid idő alatt következett be, és a későbbi kétpólusú világ egyik meghatározó hatalmi gondolkodásmódjává vált.[2] „A romokból, amit a háború hátrahagyott, nem főnixmadár kelt életre, hanem realizmus. … a háború [ugyanis] megmutatott valamit az ember valódi természetéből.”[3] Hans Morgenthau az 1948-ban publikált Politics Among Nations (Nemzetek közötti politika) című korszakos munkájában rögzíti, hogy „az állam vezetői a hatalomként meghatározható terminusok formájában képesek csak gondolkodni és cselekedni,” és ezzel egyértelművé teszi, hogy az ember egyéni (önző) jelleme és magatartása a társadalmi szinteken, az állam szintjén ölt testet. A pragmatikusnak nevezhető realista világnézet szerint az aréna fő szereplői az államok, amelyek egy erőegyensúlyi térben hatalmuk maximalizálására törekszenek, igyekezvén megőrizni status quo-jukat az általuk statikusnak preferált rendszerben. Miután a második világháború megmutatta, milyen pusztító tud lenni a biliárdgolyók[4] összeütközése, a világégést követően a szövetségesek olyan világrendet akartak fenntartani, amely az általuk létrehozott hierarchiát támogatta. 1945-re „lényegesen megváltozott a nemzetközi koordinátarendszer, a világpolitikai sakktábla. … az 1945 utáni, országonként más és más békebeli »starthelyzet« igen eltérő feltételei végül is a háború utáni nagyhatalmi lehetőségek, a gazdasági–politikai–ideológiai ambíciók, a régi és új birodalmi-nemzeti célok, a stratégiai elképzelések, geopolitikai törekvések kiindulópontját képezték.”[5]

A szuperhatalmi politikáról megfogalmazott álláspontját az 1997-ben megjelent, A nagy sakktábla című könyvének bevezetőjében Zbigniew Brzezinski a következőképpen alapozza meg: „Amióta csak a földrészek – úgy ötszáz éve – politikai kapcsolatra léptek egymással, azóta a világhatalom központja Eurázsia. … A XX. század utolsó évtizedében [azonban] földrengésszerű átrendeződés tanúi voltunk. Első alkalommal történt meg, hogy egy nem eurázsiai hatalom [– jelesül az Amerikai Egyesült Államok –] lett az eurázsiai hatalmi viszonyok kulcsfontosságú irányítója és egyben a világ első számú hatalma.”[6] E kijelentése – mára igazoltnak láthatjuk – nem állja meg a helyét az egyre globalizálódó politikai-gazdasági térben. Brzezinski egy korábbi, 1986-ban az amerikai-szovjet geostratégiai versennyel kapcsolatban bemutatott bizonyítását, miszerint az USA és a Szovjetunió szembenállása hosszú távon, mint alaptényező határozza meg a világhelyzetet, többek között Ormos Mária is kritikával illette. Ormos szerint „Brzezinski minden lehetséges geopolitikai, gazdasági, potenciális és létező politikai elemet figyelembe vett, csak egyetlen tényezőt nem vizsgált meg: az emberit és a társadalmit. Az emberi minőség kérdésének negligálása viszont kifogott egész elméletén.”[7] Ez az „emberi minőség” azonban kulcsfontossággal bír a 21. század hálózati társadalmának feltérképezésében és megértésében.

2. Világrendszer, világtársadalom, globalizáció

Immanuel Wallerstein munkássága nyomán az egymástól kölcsönösen függő viszonyokkal egyre inkább jellemezhető világban[8], már az 1970-es évektől súlyos figyelem irányulhatott a fejlett, centrum országok[9] és a fejlődő, periférián lévő országok közötti szakadékra, amely – ahogyan később láthatjuk – a globalizációval nemhogy szűkült volna, inkább tovább tágult. Wallerstein szerint a „világrendszer létét azok az egymással harcban álló erők alakítják, amelyek e világrendszert éppen a benne ható feszültségek révén tartják egységben, és azáltal szakítják szét, hogy minden egyes csoport örökké a világrendszer saját előnyére történő átalakításának módjait kutatja”[10] – feltűnik ismét az önző, sokszor mohó emberi szál, amely korlátozásának lehetősége a jövő szempontjából az egyik kritikus kérdéssé vált. A nemzetközi rendszer elsőre statikusnak tűnő térbeliségét Wallerstein az időbeli dimenzióval is kiegészítette. Ennek „első eleme a ciklikusság, melyben fejlődés és hanyatlás követik egymást. A másik időbeli sajátosság, hogy egy-egy ciklus vége sohasem az eredeti állapot visszatérését jelenti … A harmadik időbeli dimenzió a rövidtávon és hosszútávon optimális döntések ellentéte.”[11] Napjainkig ható kérdéssé formálódott a világrendszer-elmélet és annak kritikusai gondolatmeneteiből levezetett „végállapot”, amely kimenetét tekintve két állapotot eredményezhet: egy világtársadalom kialakulását, vagy egy olyan „barbár” korszakot, amelyben folyamatos és szűnni nem akaró a harc az egyes szereplők között a fellelhető erőforrásokért.

John Burton „világtársadalma”[12] a nem állami szereplők közötti egyre erősödő és kiteljesedő kölcsönhatásokból alakult ki, egy olyan állapotból, amelyben a régi (realista) államok közötti világ statikusságát egy minden területen, a rendszer összes szereplője tekintetében megrajzolható „pókháló” és annak összetett mozgásai váltják fel. E pókhálóként megszőtt világban az államokon kívüli szereplők és a hozzájuk köthető különböző típusú hatalmak meghatározóak, valamint a kereskedelemhez, a kommunikációhoz, a kultúrához kötődő új minták dominálják a világpolitikát. A globális trendek által megerősített interdependens viszonyok – amelyeket legmegfelelőbben e „pókháló modell” segítségével ábrázolhatunk – alapvető mozgatórugója a pénz.

„A mondializáció folyamatában a pénz döntő, sőt ›szuperhatalmi‹ szerepet játszik. … a leguniverzálisabb nyelv …, amely minden dolgot, minden emberi tevékenységet egy általános egyenértékre és egyetlen kérdésre redukál: ›mennyibe kerül?‹”[13] E „szuperhatalmi szerep” a kereskedelem, a piac és a pénzvilág globalizációjának alapköve, és egyfajta új hierarchikus rend alappontja. A hierarchia mérőfoka, hogy kinek, mennyi pénze van, valamint az, hogy a piaci szereplők miből, mennyi pénzt képesek „csinálni”. Globális értelemben – a globalizáció egyik meghatározó következményeként, ahogyan Burtonnél is látjuk – a nemzetközi kapcsolatok rendszerében már régóta nem csak az államok (nemzetállamok) a hatalom fő birtokosai, ezáltal a világot érintő kérdésekre adandó válaszok meghatározói. A nem állami szereplők mellett fokozatosan egyre nagyobb teret nyerő és egyre nagyobb befolyásra szert tevő multinacionális vállalatok, transznacionális bankok, világméretű civil szervezetek komoly kihívói a nemzetállamoknak, amelyek Richelieu megfogalmazásában az „államérdek” elve[14] alapján hosszú ideig uralták a nemzetközi arénát. Míg természetesen maguk az államok továbbra is meghatározó szereplői a nemzetközi térnek, a nem állami aktorok fokozódó jelenléte és növekvő befolyása átrajzolja a hatalmi viszonyokat. „Az állam funkciói új meghatározást kapnak … az állam mindinkább „nemzetközi állammá” válik.”[15] A háttérben pedig a pénzügyi és gazdasági értelemben vett hatalom dominál – amely persze alapot szolgáltat más „típusú” hatalom (pl. katonai, kulturális, stb.) megszerzéséhez. Mindez a pénz által vezérelt globalizáció egyik rákfenéjére világít rá, nevezetesen az országok, térségek között egyre erősödő gazdasági különbségekre. George és Wilding (2002)[16] szerint a globalizáció folyamatát figyelemmel kísérve tanúi lehetünk az egyéb, nem állami szereplők gyors megjelenésének és növekedésének, valamint többek között a már említett mélyülő egyenlőtlenségeknek.

A globális változás „motorja az informatikai forradalom, a transznacionális vállalatok előretörése a szabad tőke- és pénzforgalom bázisán,”[17] amely a Castells által leírt „hálózati társadalom”[18] kiberterében változtatja meg az államok mozgásait, szerepeit, feladatait, miközben funkcióik (mind a regális, mind a modernkori) tekintetében fenntart bizonyos elvárásokat. A módosult szerepkörrel jellemezhető államnak az állami funkciókat képesnek kell biztosítania továbbra is – persze, látjuk majd, hogy a világ perifériáira szorult afrikai államok többsége esetében ezen elvárás teljesíthetetlen, ezek az államok ugyanis oly mértékben gyengültek meg, olyan súlyosan törékenyek (vagy éppenséggel már meg is buktak), hogy képtelenek az államfunkciókat teljesíteni. Amint arról már Jean Bodin is írt, az államok változása természetszerű folyamat, és behivatkozva Platónt, Bodin azt vallotta, hogy a Platón által elképzelt állam, „melyet sokan oly tökéletesnek véltek, hogy örökkévalónak hitték, akkor is változni fog, ha a törvényeit nem változtatja meg.”[19] Persze az az „állampusztulás”, amelyet Platón előrevetített, Bodin magyarázatában olyan bukást jelent, amely a „harmónia felbomlásának” következménye. Globális világunkban nem a harmónia, hanem a folyamatok összetettsége, a szereplők komplex egymásrautaltsága a mindent körülölelő „szupraterritoriális térben” járul hozzá az állam új értelmezéséhez. Kiss J. László azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a globalizálódott, egyben globalizáló kapitalizmus kialakulása „bármennyire is átalakítja az állam funkcióit, a telekommunikáció, az elektronikus pénzügyek stb. bármennyire is megnövelik a globális tereket, mégis a kialakuló »szupraterritorialitás« kölcsönhatásban marad azokkal a territoriális terekkel, melyekben a lokalitásnak, távolságnak és a határoknak még mindig jelentősége van.”[20] A sokak szemében a „végét járó” állam mégis fontos szereplője marad az átalakult hatalmi viszonyokkal jellemezhető globális térnek. Castells szerint az állam új formája pedig „a hálózati állam, amely már csak a »hatalombrókerek« alkufolyamataiból áll.”[21]

 

dr. Tarrósy István



[1] Japán értelemszerűen, mint fejlett északi állam kerül terítékre, egyben olyan entitásként, amely jól ért a „déliek nyelvén”, azáltal fontos szereplője tud lenni (maradni) az új dinamizmus rendszerének.

[2] Természetesen, ahogyan többek között Szabó Gábor (2010) is jelzi a globalizáció emberi jogi kockázataira figyelmet irányító könyvében, a realista iskola az első világháború lezárását követően vált meghatározóvá a tudományos irodalomban, és „filozófiai gyökerei [még] ennél [is] jóval messzebbre nyúlnak vissza.” (Szabó, 2010. 28. o.)

[3] Kleinschmidt, Harald: A nemzetközi kapcsolatok története. Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001. 167. o. Megjegyzendő, hogy a realista gondolkodás a rendszer számos jellemvonását az emberi természetből, annak „természeti állapotából” vezeti le, amelyben az önző célok elérése markánsan tetten érhető. Thomas Hobbes klasszikus munkája, a Leviatán nyomán a realisták rávilágítottak a nemzetközi rendszert átható konfliktusok „emberi” mibenlétére.

[4] Az államok a hatalmi erőtérben úgy igyekeznek egy zérus összegű játszmát játszani, mint a biliárdgolyók a biliárdasztalon.

[5] Fischer Ferenc: A kétpólusú világ. 1945–1989. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2005. 14. o.

[6] Brzezinski, Zbigniew: A nagy sakktábla. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999. 7. o.

[7] Ormos Mária: A történelem vonatán. Európa és Magyarország a XX. században. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2005. 6. o.

[8] Szentes Tamás szerint „a tőkés világgazdaságnak az autonóm nemzetgazdaságok »közötti«, vagyis egyszerűen »külgazdasági« kapcsolatok és interdependens viszonyok halmazaként való értelmezése … teljesen figyelmen kívül hagyja … az aszimmetrikus függőségi viszonyokat.” Szentes Tamás: Utószó In: Wallerstein (1983). 702-703. o. Wallerstein elsősorban a kölcsönösen függő termelőtevékenységeket hozta példának az interdependens világ jobb megértéséhez.

[9] A világgazdaság fejlett régiói, azaz a „centrumállamok”, Wallerstein megfogalmazásában.

[10] Wallerstein, Immanuel: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. A tőkés mezőgazdaság és az európai világgazdaság eredete a XVI. században. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983. 674. o.

[11] Szabó Gábor: Szétszakadó világunk. A globalizáció emberi jogi kockázatai. Publikon Kiadó, Pécs, 2010. 61. o.

[12] Burton, John W.: World Society. Cambridge University Press, 1972.

[13] Csizmadia Sándor: Mondializáció és globalizáció. SZÁMALK Kiadó, Budapest, 1998. 42. o.

[14] „Az elv nagyon egyszerű, s lényegében azt jelenti, hogy egy állam jóléte érdekében bármilyen cselekvés megengedhető, amely ezt a célt tudja szolgálni.” Megjelent: Fejtő Ferenc: A Monarchiától a globalizációig. Pécsi és szekszárdi előadások. Szerkesztette: Csizmadia Sándor. Alexandra Kiadó, Pécs, 2004. 17. o.

[15] Kiss J. László: Globalizálódás és külpolitika. Nemzetközi rendszer és elmélet az ezredfordulón. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003. 90. o.

[16] George, Vic – Wilding, Paul: Globalization and Human Welfare. PALGRAVE, Houndmills, Basingstoke, 2002. 2. o.

[17] Bayer József: Globalizáció, média, politika. A politikai kommunikáció változó kontextusa a globalizáció korában. In: Bayer József – Bajomi-Lázár Péter (szerk.): Globalizáció, média, politika. MTA PTI, Budapest, 2005. 12. o.

[18] Castells, Manuel: The Information Age. Economy, Society and Culture. Blackwell, Oxford, Malden, MA, 1996-1998.

[19] Bodin, Jean: Az államról. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. 223. o.

[20] Kiss J., 2003. 89. o.

[21] Bayer, 2005. 16. o.

Megosztás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterFacebookMyspace bookmarkJP-Bookmark

Hozzászólások   

 
0 #1 todor48 2011-09-29 05:06
Bizony, új utakat kell keresni! Ettől persze még nem hiszem, hogy az államnak leáldozott volna. Az azonban bitos, hogy a szerepe meg fog változni.Az is egyértelműen látszik azonban, hogy a globáli pénzpiaci "turbokapitaliz mus" rendszre sem fenntartható.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Cimkék

adósság adózás afganisztán afrika algéria anglia arab országok ausztrália autóipar balkán bank belgium belorusszia bolívia brazília bulgária börtön büntetőjog bűnözés chile ciprus csehország demográfia demokrácia diplomácia dél-afrika dél-amerika ecuador egyesült királyság egyiptom egészség egészségügy elnyomás első világháború elvándorlás emberi jogok energia ensz erőszak európa európai unió európai-unió fasizmus fegyverkezés fejlődés felderítés felszabadító mozgalmak feminizmus filozófia finnország FNA - Feltétel Nélküli Alapjövedelem fogyasztóvédelem forradalom franciaország gazdaság gazdasági válság geopolitika globalizáció grúzia gyarmatosítás görögország hadiipar hadsereg harmadik világ hollandia hongkong horvátország háború ideológia igazságügy india információ internet iparfejlődés ipari katasztrófák irak irodalom irán izrael japán jemen jordánia kambodzsa kapitalizmus kelet-európa kenya kereskedelem kereszténység klímaváltozás kolumbia kommunikáció kommunizmus korrupció kuba kultúra kurdok kutatás kábítószerkereskedelem kína könyv környezet környezetvédelem közbiztonság közel-kelet közlekedés közszolgáltatások külkereskedelem külpolitika laosz lengyelország leszerelés liberalizmus lobbi csoportok magyarország magyarország történelem marokkó marxizmus menekültek mexikó mezőgazdaság moldávia multinacionális vállalatok munka munkanélküliség média-sajtó művészet ndk nemzet nemzeti kisebbség nemzetiségi kérdések nemzetközi jog nemzetközi kapcsolatok nemzetközi kereskedelem neoliberalizmus nukleáris energia nyugdíj németország női jogok nők oktatás oktatásügy olaj olaszország oroszország orvoslás osztrák-magyar monarchia palesztína politika politikai elemzés politikai pártok portugália privatizáció pszichoanalízis pénzügyek pénzügyi bűnözés pénzügyi válság regény reklám rendszerváltás rendőrség repülőgépipar roma kérdés sajtó spanyolország spekuláció sport svájc svédország szakszervezet szaúd-arábia szegénység szerbia szlovákia szocializmus szociológia szociáldemokrácia szovjetunió szállítás számítástechnika szíria technikai fejlődés telekommunikáció tenger terrorizmus tiltakozó mozgalmak tudomány tunézia turizmus táplálkozás társadalmi egyenlőtlenségek társadalmi fejlődés társadalom társadalombiztosítás történelem ukrajna usa usa (külpolitika) vallás venezuela vietnám választások vállalatok válság városfejlődés who állam ázsia éhezés élelmiszer értelmiségiek észak-dél kapcsolata írország óriásvállalatok ökológia
Submit to FacebookSubmit to Google BookmarksSubmit to Twitter