A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahn (DSK) pár hete - és nem önszántából - mondott le az IMF igazgatói tisztjéről. Így vált a szex a világpolitika formálójává, hiszen most nyitottá vált, hogy mi lesz a sorsa a DSK idején az IMF irányításában megindult átrendeződésnek. Ugyanis az IMF háza táján az igazi, és az igazgatóváltástól nem független kérdés az, mikor váltják le a fejlett országok érdekeit az intézmény vezető posztjáról. Kiegyensúlyozottabb, a megváltozott globális erőviszonyokat tükröző lesz-e az IMF vezetése, és változik-e ennek megfelelően politikája. Ha igen, mi lesz a dollár és az euro tartalékvaluta-szerepével, s ezzel együtt az USA és Európa világgazdasági súlyával. Nagyobb befolyásra tesznek-e szert az intézményben a feltörekvő régiók, mindenekelőtt Kína?

Hogy az események közepébe vágjunk: a feltörekvő piacok integrálását célzó politikai jegyében DSK 2010 februárjában a Bank of China elnökhelyettesét, a tudományos fokozatait az Egyesült Államokban abszolváló Zhu Min-t nevezte ki különleges tanácsadójának. Már maga ez a lépés is új fuvallatot jelentett, hiszen amióta az IMF megalakult, elnöki székét mindig Európa, alelnöki székét pedig az USA töltötte be (a Világbank esetén fordítva) jelezvén, kik adják a zenét. Most pedig egy kínai kezébe is került hangvilla… Zhu Min kinevezésekor azt rebesgették, hogy talán ő követi DSK-t az IMF vezéri székében, ha DSK-ból francia elnök lesz 2011-ben.

Ez a Zhu Min, a Bank of China második embereként már 2007-ben figyelmeztetett Davosban a Világgazdasági Fórumon, hogy hatalmas kockázat rejlik a pénzügyi befektetésekben: bárhonnan, bármely másodpercben kapható hitel a piacokról, az emberek papírokat vásárolnak anélkül, hogy tudnák, mekkora kockázatot vállalnak – mondta. A válság jeleiről ekkor még legfeljebb néhány ignorált szobatudós beszélt. Hivatali idejének antréjaként 2010. júniusában Zhu Min hangsúlyosan nyilatkozott a világgazdasági egyenlőtlenségekről is, amelyek enyhítéséért a termelékenység és a fenntarthatóság érdekében tett lépésekkel az IMF-nek is dolgoznia kellene. Nyilatkozataiban és az IMF igazgatósági megbeszélésein magyarázta a kínai gazdaságpolitikai lépéseket, védelmébe vette a jüannal kapcsolatos árfolyampolitikát. Ráadásul a pénzügyi válság hatására felerősödtek azok a hangok, amelyek a dollár helyett az IMF által még 1969-ben létrehozott, kosár alapú (jelenleg a dollárból, a fontból, a yenből és az euróból álló) elszámoló egység, az SDR („Különleges Lehívási Jogok”) tartalékvaluta-szerepe mellett szóltak, és Zhu Min ezt az irányvonalat erősítette. Például 2011 februárjában hosszan érvelt a jüan SDR-be vonása mellett, érzékeltetve, hogy ez feltétele a kínai valuta teljesen konvertibilitássá válásának is. Egyszóval Zhu Min Kína érdekeinek szószólójává vált az IMF csúcsköreiben.

De a kínai megjelenése az IMF legfelső vezetése közelében csak egy apró, bár szimbolikus epizódja volt a Strauss-Kahn vezetésével folyó reformlépéseknek, a tagországok által befizetett kvóták és szavazati súlyok átalakításának.

A reformok már 2008 elején megkezdődtek 54 ország kvótájának, szavazati jogának a megemelésével. E változások 2011 márciusától léptek életbe, de a reformfolyamat közben még tovább haladt, és 2010 őszén vált „történelmi jelentőségűvé”. 2010 decemberében az IMF igazgatótanácsa elfogadta azt a javaslatot, amely a befizetések megduplázásával és számítási módjuk változásával mind a kvótákban, mind a szavazati súlyokban, ahogyan DSK fogalmazott: „lényeges növekedést hoz a feltörekvő és fejlődő országok hangjának képviseletében”. A 2010-es reformok akkor léphetnek életbe, ha azt a tagországok megszavazzák.

Ha ez bekövetkezik, az IMF 10 legnagyobb részvényese a világ 10 legnagyobb gazdasága lesz: az USA, Japán, a négy legerősebb európai ország (Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország) és a 4 BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína). „Az országok rangsora most valóban a globális gazdaságban betöltött helyüknek felel meg” – összegezte a reform lényegét DSK 2010 novemberében, a G20 találkozó előtt egy héttel.

Kína szavazati súlya kevesebb mint 3 %-ról 6 % főlé nő, s ezzel az ázsiai ország a harmadik legbefolyásosabb szavazóvá válik az IMF-ben, megelőzve Németországot. Az USA kvótája lényegében változatlan marad, de szavazati súlya a 2008-at megelőző 17 %-ról 16,5 %-ra mérséklődik, az Európai Unióé pedig 32,5 %-ról 29,4 %-ra. A fejlett országok korábban még összesen több mint 60 %-os szavazati súlya 55,3 %-ra csökken, s ha a folyamat nem áll le, a mérleg akár át is billenhet a fejlődő és feltörekvő országok javára, amelyek legerősebb szavazati pozícióval bíró régiója Ázsia. Nem is lenne ez jogtalan, hiszen 2010-ben a feltörekvő országok vezették a világgazdasági fellendülést, élükön Kínával és Indiával, ami a maga nemében páratlan fejlemény: a fejlett országok csak 30 %-ban járultak hozzá a növekedéshez.

Egy kínai IMF-igazgató alatt e folyamat vélhetően tovább gyorsulna. Az éppen az euró megmentésén fáradozó Európa, élén Angela Merkellel, azonban nem akarja kiadni kezéből a világ vezető pénzügyi intézményének kormányrúdját. Ebből is látszik, hogy a tét nagy. Elvégre piaci érdekekről van szó, és ott nincs pardon.