Feltételezzük, hogy Görögország „megmentése” mára valóban sürgetővé vált. Ha figyelemmel kísérjük a jelek szerint jelenleg is uralkodó felfogás alakulását, ez azt jelenti, hogy elejét kell venni a görög államcsődnek, és az országot az eurózónán belül kell tartani. Nem csupán azért, mert a görögök számára valóságos katasztrófával érne fel, ha nem sikerülne e két cél valamelyikét teljesíteniük, hanem azért is, mert egy ilyen esetleges fejlemény pusztító következményeket hozna általában az európaiak számára. Egy pillanatra fogadjuk el ezt a megközelítést, s tegyük fel a kérdést: milyen feltételek mellett teljesülhetnek a fentiek?

Az amerikai klisék közt biztos helye van a magándetektívnek. Fején puhakalap, whiskys koktélt iszik és rágyújt egy újabb cigarettára – tiszta Amerika! A gengszterekkel és a helyi elit figuráival egyaránt flegmatikus, együttműködik a rendőrséggel, de persze ő az ész. A típust Dashiell Hammett teremtette meg még a harmincas években, amikor stilizált alakjai nem is álltak olyan messze a valóságtól. Regényhőssé varázsolta az alvilág peremén szívósan küzdő jófiút.

Mennyi sületlen közhelyet állítanak a nevedben, demográfia ...

„A születések száma szerte a világon fékezhetetlenül megugrott.” Ellenkezőleg, a születések száma évtizedek óta mindenhol csökken, az úgynevezett „demográfiai átmenet” hatására; így nevezik azt az időszakot, amikor egy népesség korábban magas születési és halálozási rátája lecsökken.

„Valóságos demográfiai robbanás fenyeget.” Csak semmi izgalom: robbanásról szó sincs. A huszonegyedik század jellemzője nem a gyors növekedés lesz, hanem a népesség elöregedése.

A maga 1,35 milliárd lakosával, tehát a Föld lakosságának egyötödével 2010-ben Kína a világ legnépesebb országa, és még legalább húsz évig az is marad. De 2030-tól kezdve, minden valószínűség szerint átengedi a helyét Indiának, amelynek addigra húszmillióval több lakosa lesz. A kínai népesség aránya a világ egészéhez viszonyítva folyamatosan csökken: 1950-ben a világ lakosságának a 22 százaléka élt Kínában, míg ma nem egészen a 20 százaléka. Ez a viszonylagos visszaesés a világ demográfiájában részben a fejlődő világ egyes országaiban megnövekedett népességnek köszönhető: például az afrikai népesség aránya az 1950-es 9 százalékról 2010-re 15 százalékra emelkedett, Indiáé ugyanebben az időszakban 15 százalékról 18 százalékra. De nem ez az egyetlen magyarázat.

Van egy ország,

ahol álmomban jártam:

Magyarország,

ahol az arcodban láttam

a magam arcát.

Ez az ország, ahol mindent privatizáltak. Az Izotóp Intézetet is. Az Országos Atomenergia Bizottság által 1959-ben alapított, később a Magyar Tudományos Akadémiához került Izotóp Intézet 1964-től radioaktív izotópokat is gyárt. Azóta, radioizotóp alkalmazásokkal kapcsolatos kutató, fejlesztő és gyártó központtá vált. 1993-ban privatizálták. Az intézetből Kft lett.

Miközben a pénzügyi és tőzsdei viharok már az Európai Unió szétesésével fenyegetnek, miközben az Egyesült Államok vergődik, hogy elkerülje a közelgő recessziót, miközben Ázsia attól fél, hogy kifullad a gazdasági növekedés, nem sokan maradtak, akik a globalizáció erényeit hirdetik. Jean-Marie Harribey cikke a baloldal– már ahol van baloldal –belső vitájáról szól, amely arra keresi a választ, hogy a kapitalizmus jelenlegi válságából nemzeti vagy globális keretek között van-e a kiút. Élesen vitázik Frédéric Lordonnal: szerinte már nem lehet visszatérni a nemzeti keretek közé, vagyis nincs más hátra, mint előre, az emberiség egyetemes értékei mentén.

Komoly vita folyik arról, hogy mennyit romlott az oktatás minősége, és ezzel párhuzamosan mennyit esett a tanulók tudásszintje. Sokan úgy gondolják, hogy a mai diákok nem azonosak azokkal, akikhez a jelenlegi oktatási rendszert tervezték. Megváltozott a világ és az oktatási rendszerünk statikus maradt – ez taszította válságba. De minden válságot megelőz egy technológiai ugrás, a tudás átrendeződése. A technológiai forradalom maga után vonja a gazdaság átrendeződését. A gazdasági élet szereplői nem tudatosítják, csak érzékelik, a pedagógusok viszont nap mint nap szembesültek azzal a ténnyel, hogy felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a digitális korszakba, és amelyet netgenerációnak nevezünk. Sopánkodunk, hogy az ő teljesítményük mennyit esett, mennyire gyengén teljesítenek. Pedig nem biztos, hogy így van, lehet, hogy csak másként gondolkodnak, más logikával építik fel a világot. Ez a netgeneráció hozott egy technológiai forradalmat, amit észre sem vettünk, mert annyira belesimult a mindennapjainkba.