Komoly vita folyik arról, hogy mennyit romlott az oktatás minősége, és ezzel párhuzamosan mennyit esett a tanulók tudásszintje. Sokan úgy gondolják, hogy a mai diákok nem azonosak azokkal, akikhez a jelenlegi oktatási rendszert tervezték. Megváltozott a világ és az oktatási rendszerünk statikus maradt – ez taszította válságba. De minden válságot megelőz egy technológiai ugrás, a tudás átrendeződése. A technológiai forradalom maga után vonja a gazdaság átrendeződését. A gazdasági élet szereplői nem tudatosítják, csak érzékelik, a pedagógusok viszont nap mint nap szembesültek azzal a ténnyel, hogy felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a digitális korszakba, és amelyet netgenerációnak nevezünk. Sopánkodunk, hogy az ő teljesítményük mennyit esett, mennyire gyengén teljesítenek. Pedig nem biztos, hogy így van, lehet, hogy csak másként gondolkodnak, más logikával építik fel a világot. Ez a netgeneráció hozott egy technológiai forradalmat, amit észre sem vettünk, mert annyira belesimult a mindennapjainkba.

Egy kicsit távolabbról indulva próbálom ennek a változásnak a lényegét megvilágítani.

A premodern társadalomban a hagyományos, a mindennapi tevékenységekbe, a családi, a közösségi életbe bevonták a gyerekeket és ezzel megtörtént az informális tanulás. Az ipari társadalom a tanítás feladatát átruházta az iskolára, majd a huszadik században a nevelést is az iskolára testálta (napjainkban is látunk ilyen tendenciát az új köznevelési törvényben). A probléma az, hogy a huszadik század végére bekövetkezett az internet forradalma, amire sem a gazdaság, sem az oktatás nem tudott értelmes választ adni. A gyerekeink ebbe a világba nőttek bele (digitális bennszülöttek) és mi, „digitális bevándorlók” nem tudunk már az ő fejükkel gondolkodni, megoldást adni a problémáikra. Ezeket a gyerekeket a születésük pillanatától mindenféle digitális kütyü veszi körül, és előbb tudták a gépeket kezelni, mint beszélni. Ezek a gyerekek nem fokozatosan változtak meg, fejlődtek a múltbéli társaikhoz képest, hanem egy nagy törés következett be a gondolkodásukban, amit nem tudunk kezelni. Hívhatjuk akár „szingularitásnak” is ezt a törést – olyan eseménynek, amely annyira megváltoztatja a dolgokat, hogy nincs visszaút. Ez az úgynevezett „szingularitás”, a digitális technológiák robbanásszerű megérkezése és elterjedése, a huszadik század utolsó évtizedeiben történt meg, amelynek első szülöttei most lépnek ki a munkaerőpiacra. Mostanra világossá vált, hogy ők teljesen másképp gondolkoznak, más az interakciójuk a környezetükkel.

Tekintsük át, hogyan is csoportosítható a digitális írástudás szempontjából a mai társadalom.

1. Veteránok: a második világháború előtt születettek, akik idős korukban találkoznak először a számítógéppel Az informatikai eszközök használata nagy nehézséget okoz nekik, bár kíváncsiak. Többségük nem is akarja a digitális írásbeliséget elsajátítani.
2. A baby boom gyermekei: az 1946–64 között születettek. Életük derekán találkoztak az internettel, hellyel-közzel a munkájukba beépült a számítástechnika ismerete. Ők indították el a digitális forradalmat.
3. Az X-generáció, az 1965–79 között születettek: ők a hírnöknemzedék, az átmeneti generáció. Kamasz- és ifjúkorukban találkoztak az internettel. A digitális írástudás már beépült az életvitelükbe, de a többség életének nem lett szerves, nélkülözhetetlen része. Jelenleg ők uralják a munkaerőpiacot.
4. Az Y-generáció: 1980–95. Ők jelentik a digitális nemzedék első hullámát. Tagjai már gyermekkorukban találkoztak az internettel. Nagy rutinnal alkalmazzák a digitális írástudást, annak minden előnyével és hátrányával. Ők már gépen készítik el minden irományukat, és tudják, hogy az információkat honnan lehet a leggyorsabban megszerezni. Minőségileg új szintet képviselnek, itt jelent meg a törésvonal a tudásszintekben. Napjainkban ők a munkaerőpiac fiataljai.
5. Az N-generáció (jelölésükre használják a Z-generáció terminust is): az 1996 után születettek. Ez a nemzedék egyetlen percet sem élt internet nélkül. Az ő ismeretszerzési módjuk már hiperaktív az X-generáció tanulásához képest.

Mi is a kulturális különbség a digitális bennszülött és a digitális bevándorló között? Az „új társadalom” és az „ipari társadalom” paradigmájában szocializálódott emberek összehasonlítása:

Forrás: Jukes–Dossaj, 2003

Ebből is látszik, hogy a digitális bevándorló alkalmazkodik a környezetéhez, de az akcentusa megmarad (kinyomtatja az e-mailt, nem az internetes kereső az első ötlete a feladatok megoldása során). Az idősebb generáció csak most tanulja ezt a nyelvet és agyának más részébe raktározódik el ez az ismerethalmaz, nyelvezet. A digitális bennszülöttek hozzá vannak szokva a gyors információszerzéshez, párhuzamos problémamegoldáshoz, hálózatban való gondolkodáshoz. A környezetük meg van győződve arról, hogy nem tudnak semmit, hiszen nem lehet úgy hatékonyan tanulni, hogy közben szórakozunk. Nem lineárisan gondolkodnak, nincs türelmük előadásokat végighallgatni, és a külvilág azt hiszi, hogy nem lesz eredményes a tanulásuk. A szédítő internetes robbanás idején – amikor sok volt a munkalehetőség, főleg az olyan területeken, ahol az iskolában megszerzett tudás nem volt igazán fontos – ez a gondolkodás valós lehetősége volt a fejlődésnek. De a dot-com miatt kimaradók visszatértek az iskolapadba. Újra szembe kellett nézni a bevándorlók és a bennszülöttek között tátongó szakadékkal. A friss tapasztalataik miatt még több nehézséget kellett leküzdenie mindkét félnek. Bármennyire is szeretnék a bevándorlók a bennszülöttek meghátrálását, ez nem fog megtörténni, mert ellentmond minden kulturális migrációról felállított eddigi tételnek.

Mindebből az következik, hogy meg kell tanulnunk a digitális bennszülöttek fejével gondolkodnunk, és ehhez kell oktatásunkat is igazítanunk. A tempónak fel kell gyorsulnia, a lineáris gondolkodás helyett a heurisztikus, véletlenszerű gondolkodás nyer teret. A hagyományos tartalmak jelentős része megmarad (írás, olvasás, logikus gondolkodás, a múltbeli eszmék megértése), de a jövő tartalma, a legacy a digitális és technológiai jellegű lesz. Nem azon kell vitatkozni, hogy a számológépet használhatják-e a gyerekek az iskolában, hanem azon, hogy hogyan használjuk ezeket az eszközöket arra, hogy megtanítsuk mindazt, amit hasznos tudni, az alapvető fogalmaktól a szorzótábláig. A jövő szempontjából érdekes matematikára kell koncentrálnunk – közelítések, statisztika, bináris gondolkodásmód. Nem a Facebookot kell tiltani, hanem meg kell tanítani, hogyan kell értelmesen hálózatban dolgozni, tanulni.

Mi köze van vajon mindennek a mai politikához, gazdasághoz, gazdasági válsághoz?

Közhely, de tény: az arab forradalmakat a Facebookon keresztül szervezte az N-generáció. A Wall Street lázadói is ebből a körből kerülnek ki, és a világgazdasági válságnak a legnagyobb vesztesei is a netgeneráció tagjai.

Egyre több információ termelődik és válik hozzáférhetővé a web 2.0 technológia révén. Az tudja uralni ezt a hatalmasra duzzadt halmazt, aki rugalmas és hihetetlen gyors a reakcióképessége. Az új politikai és gazdasági gondolkodás az új nemzedék szemléletére fog épülni. A régi gondolkodásmóddal nem lehet győzni ebben a versenyben. A pedagógiában már megszületett ez a gondolkodásmód: konnektivizmusnak hívják. „Tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást. Egy olyan nonlineárisan szerveződő tanulási forma, amely elsősorban informális keretek között valósul meg, és a tanulók saját maguk által szervezett tanulási tempóban, módszerrel sajátíthatják el a tudásanyagot. Az információszerzésre a felfedezéses módszer a jellemző, olyan folyamat, ahol a tanár mint segítő, és nem mint fő szervező van jelen. A konnektivista tanulás módszerei a web 2.0 típusú alkalmazások használatára épülnek. Ezek az alkalmazások a következő tevékenységek megvalósítását segítik elő a tanulásban és a tanításban: közösségi terek használata, közösségi tartalomfejlesztés, fogalomtérképek, a tartalmak aggregálása, reflexió, inspiráció.[1]

Ez az új nemzedék új tudást hozott létre, és e tudásuk technológiai forradalmat hajtott végre, amelynek nyomán a gazdaságnak át kell alakulni, és ha a gazdaság átrendeződik, akkor a társadalmaknak is át kell alakulniuk. A monopóliumok megtörnek – elsősorban a tudás monopóliuma, de a tudás értéke is –, a társadalom pedig hálózatalapon kezd el majd szerveződni. A nagy gazdasági válság, ami 2008 óta jelen van mindennapjainkban, pontosan egybeesett a netgeneráció munkaerőpiaci megjelenésével. A jövő nyertese az lesz, aki ennek a generációnak a gondolkodását megérti és erre a gondolkodásmódra tudja gazdasági filozófiáját felépíteni.

Sokan állítják, hogy a gazdaságot új alapokra kell helyezni, de a törésvonalak szerintem nem a tőkepiacok zavarai miatt keletkezetek – azok legfeljebb rásegítettek. A web 2.0 és a hozzá tartozó új generáció az információt nem csak áramoltatja hihetetlen sebességgel, hanem ördögi módon használni is tudja a halmazban lévő információmorzsákat. Annyira felgyorsult ez az információáramlás, információcsere, hogy a piacok képtelenek voltak követni ezeket a változásokat. Napjainkban nemcsak a pénzügyi válságnak vagyunk részesei, hanem egy új technológia, egy új tudás, egy új ’68-as nemzedék színre lépésének is tanúi lehetünk. Csak a pénzügyi válság kap hangsúlyt a mindennapi médiában, pedig a háttérben egy sokkal nagyobb kulturális, filozófiai átrendeződés is zajlik. A gazdasági válság és létfeltételek, valamint a szellemi élet átrendeződése szorosan összefügg. Sokan állítják, hogy a válság után új világrendnek kell kialakulnia, akkor ennek a világrendnek a meghatározó tagjai lesznek az Y- és N-generáció tagjai. Az ő gondolkodásuk fogja a jelent pályán tartásra kényszeríteni. A nagy kérdés csak az, hogy a konnektivizmus mint tanulás mennyire tud tért hódítani. Az új nemzedék nagyon gyorsan és hatékonyan fogja a fejlett világ gazdaságát átalakítani. Azok az országok lesznek a jövő országai, amelyek súrlódás nélkül tudják hozzáigazítani az oktatásuk és ennek nyomán a gazdaságuk a netgeneráció szemléletéhez. (Itt nem csupán az anyagi gazdaságot értem ezen, hanem az emberi élettel való gazdálkodást is.)

Hitetlenségünk miatt ebben a csatában nemcsak vesztésre állunk, hanem csapatainkat még hátrább is akarják vonni. A digitálisan írástudatlanok akarják a jövőnket meghatározni. Ez lesz Magyarország veszte és nem az eladósodottság.

[1] Forgó Sándor: Az új média és az elektronikus tanulás. Új Pedagógiai Szemle. 8-9. sz. 2009 94.