Hirdetés
Dátum 2013.06.19 szerda

Nőszervezetek szolidaritási nyilatkozata Dr. Geréb Ágnes mellett PDF Nyomtatás E-mail
2012. január
Írta: Administrator   
23 magyarországi nőszervezet közös nyilatkozattal áll ki Dr. Geréb Ágnes mellett. Meggyőződésünk, hogy Geréb Ágnes ügye a magyar nők és a születő generációk ügye. Melléállásunkkal magunkért állunk ki.

gereb-agnesAlulírott nőszervezetek egyként állunk ki dr. Geréb Ágnes mellett, és utasítjuk el meghurcolását.

Geréb Ágnes egész életműve a nők helyzetének javítását, önrendelkezési jogának kiterjesztését, testi és lelki egészségét szolgálja.

Több ezer boldog és biztonságos szülést kísért, iskolát alapított, amelyben bábák sokaságát képezte ki, s az általa terjesztett bábai modell térnyerésével a női testről, szülésről berögzült rémült és ellenséges kép fokozatosan oldódni kezdett.

Meghatározó szerepet játszott a hierarchikus, patriarchális, függőségen alapuló orvos-beteg viszony és szülészeti gyakorlat változásában, abban, hogy hazánkban is terjednek a barátságosabb, a szülő nő erejére, öntudatára, önbecsülésére számító, s az anya és a születő baba igényeire egyaránt figyelemmel lévő ellátási formák. Így közvetve sok ezer olyan nő szülésélményére is pozitív hatással volt, akik személyesen sosem találkoztak vele.

Nevéhez kötődik többek között az apák részvétele a szülésnél, aminek kapcsolat- és családmegerősítő hatása vitathatatlan.

Az intézményen kívüli szülés és szüléskísérés Magyarországon sem tilos, sem szabályozott nem volt (ebben a 2011-es otthonszülésre vonatkozó jogszabály sem hozott eddig érdemi változást). Ezért az újszülöttek elvesztésével vagy károsodásával járó esetek – szemben a kórházban praktizáló szakemberek hasonló ügyeivel – először nem szakmai bizottság elé kerültek, hanem azonnal büntetőbíróság elé. A büntetőeljárás során pedig kizárólag olyan orvosok adtak szakvéleményt, akik nemcsak nem értettek a kórházon kívüli szüléskísérés szakmai szabályaihoz, de kifejezetten elítélték magát az otthonszülést is.

A Geréb Ágnessel szemben lefolytatott, kíméletlen és megalázó mozzanatokban bővelkedő büntetőeljárást és a végül megszületett ítéletet igazságtalannak, emberi jogi, politikai és szakmai szempontból egyaránt rendkívül károsnak tartjuk.

Geréb Ágnes Semmelweis Ignác méltó utóda: Semmelweis a szülő nő testi egészségét tartotta szem előtt, a kor begyöpösödött, vak gyakorlatával szembeszállva igyekezett – amíg élt, hiába – védeni az anyákat a halálos fertőzéstől. Geréb a test és a lélek elválaszthatatlan egységét vallja: az öntudatos, magabiztos, nyugodt, saját testével együttműködni kész, biztonságban lévő nő esélyei a legjobbak arra, hogy komplikációmentesen szüljön.

Semmelweis Ignácot kortársai bolondok házába zárták, ahol – az ápolók ütlegei nyomán keletkezett sebei elfertőződése miatt – épp abban a szepszisben halt meg nyomorultul, amelytől az anyákat szerette volna megkímélni.

Geréb Ágnest meg fogjuk védeni. A magyar nőszervezetek Geréb Ágnes mellett állnak.

Kibocsátó szervezetek:

Anyahajó Kulturális Egyesület

Anyaközpontok Magyarországi Hálózata

Babahordozásért Közhasznú Alapítvány

Beli Buba Babahordozó Iskola

Európai Feminista Kezdeményezés egy Másmilyen Európáért

Holdam Egyesület, Miskolc

ICAN (International Cesarean Awareness Network / Nemzetközi Császármetszés Figyelő Hálózat)

Jól-Lét Alapítvány

Labrisz Egyesület

LÉK (Lélek Éled Kör Közhasznú Egyesület), Veszprém

Magyar Asszonyok Érdekszövetsége

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek)

Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE)

MONA Alapítvány

NANE Egyesület

Nők a Pályán Egyesület

Nőtárs Közhasznú Alapítvány

Növekvő Hold Alapítvány

Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület

Patent Egyesület

REGINA Alapítvány

TAVAM – Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért

Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület

Zöld Vakond Egyesület

 
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
JP-Bookmark

Hozzászólások  

 
#19 Monori Gizella 2012-03-05 19:03 Szörnyű amit evvel a törékeny asszonnyal tesznek,nem bűnös csak hibázott,kívánc si vagyok,hogy hasonló gyakorlattal rendelkező nőgyógyászok hány műhibát vétettek pályafutásuk alatt és ki vezette el őket rabszíjon azért. Idézet
 
 
#18 aser 2012-02-24 00:45 Idézet - nagymaki:
Kíváncsi lennék,hogy akkor is kérnék a felmentését,ha a gyereküket tette volna el láb alól a bűnöző nőszemély.
Ja hogy magyart gyilkolt!Azt lehet.
Lehet a meggyilkolt (5)cigányról filmet készíteni,de hogy évente a cigányok több mint tíz idős magatehetetlen emberrel végeznek az rendben van-igaz?Kedves Zsidó honfitársaim-EZT JÓ ÉRTELEMBEN ÍROM-nem én vagyok fajgyűlölő,hane m Önök,legalább is mostanában

Mi köze az ön zsidó honfitársainak, az ön cigány gyilkos honfitársaihoz?
Először gondolkozni,utá na irkálni!
Idézet
 
 
#17 nagymaki 2012-02-23 18:40 Kíváncsi lennék,hogy akkor is kérnék a felmentését,ha a gyereküket tette volna el láb alól a bűnöző nőszemély.
Ja hogy magyart gyilkolt!Azt lehet.
Lehet a meggyilkolt (5)cigányról filmet készíteni,de hogy évente a cigányok több mint tíz idős magatehetetlen emberrel végeznek az rendben van-igaz?Kedves Zsidó honfitársaim-EZT JÓ ÉRTELEMBEN ÍROM-nem én vagyok fajgyűlölő,hane m Önök,legalább is mostanában
Idézet
 
 
#16 aser 2012-02-23 11:40 Hol lehet aláírni a Szolidaritási nyilatkozatot? Idézet
 
 
#15 Morva Judit 2012-02-23 10:30 Minden kedves hozzászólót kérek, hogy emberi hangon írjon. MINDENT el lehet mondani, de olyan szavakkal és érvekkel, amelyek nem kérdőjelezik mag az emberséget.
köszönöm - Morva Judit
Idézet
 
 
#14 Dorán Éva 2012-02-23 09:02 Dr Geréb Ágnes kiváló orvosi szülői háttérrel indult pályafutásának… Valahányszor filmen láttam otthon szülést mindig éreztem belülről, hogy ez is egy jó út. A klinikákon ugyanúgy előfordulnak hibaszázalékok…Velük mi van? Nyilatkozzanak azok is akik a doktornőnél szültek, mennyivel volt nagyobb és természetesebb élmény számukra.Mentsék fel dr Geréb Ágnest! Idézet
 
 
#13 fogarasi jozsef 2012-02-23 07:27 Az ohajunk jogos kéres es egyben népakarat kérnénk betartani a nép akaratát Idézet
 
 
#12 Anna 2012-02-23 00:40 Tiltakozom Geréb Ágnes meghurcolása ellen! Idézet
 
 
#11 szilágyi júlia 2012-02-22 18:11 Embertelen és irracionális, ami Geréb Ágnessel történik.Tiltakozom ellene és támogatom az akciót.Szilágyi Júlia Idézet
 
 
#10 Páll CSilla 2012-02-21 20:24 Támogatom Geréb Ágnest, igazságos ítéletet érdemel, legalább annyi lojalitást, amennyit a kórházakban dolgozó, és a szüléseket ott levezető, nagyon jó, kevésbé jó, és nem jó szülészek kapnak.

Idézet - ámon ilona:
helyesen:
http://www.peticiok.com/signatures/igazsagot_gereb_agnesnek
és ott már összegyűlt 6700-nál több aláírás…
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés
Irja be a képen látható betüket,számokat:


A web oldalon található képek egy része- amennyiben azt külön nem jelezzük - az INTERNETEN elérhető szabadon felhasználható forrásból származik. Amennyiben tudtunkon kivül mégis szerzői jogvédelem alá tartozó anyagot közöltünk - és a közlés ellen a szerzőnek kifogása van - akkor azt jelezze felénk a info@magyardiplo.hu e-mail címen, és az anyagot azonnal eltávolítjuk.