2013. július

Egyenlőtlenség, demokrácia, szuverenitás

Állapotfelméréssel készüljünk fel a rekonkvisztára[1]

 Ma már senki sem hiszi, hogy az értelem felülkerekedik az értelmetlen megszorítási politikán, s azt sem, hogy erkölcsi megfontolások elejét vennék a pénzt a hatalommal házasító különféle botrányoknak. Ma a változás ígérete és lehetősége csak az érdekek közvetlen ütköztetésétől, a nyílt konfrontációtól várható.

 

S tudjam, honnan indulok

Megőrizni a reményt

(Paul Éluard: Véget nem érő költemény, Somlyó György fordítása)

Schengeni határokon innen és túl

 „A nagyapám öt különböző országban élte le az életét, pedig soha nem költözött el innen.” A Kárpátok nyugati lábánál elterülő, Tisza-parti Técső városkában fullasztó a hőség. A ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja sokáig az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, majd az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés az akkor létrejött Csehszlovákiához csatolta. Igyártó Sándor ukrán állampolgárságú magyar. Mélyet szippant amerikai cigarettájából. Homlokán veríték gyöngyözik. „A magyarok 1938-as visszatérte után, a második világháborúban a nagyapámat besorozták a magyar hadseregbe, a keleti frontra küldték, az 1944-es szovjet annektáláskor pedig Szibériába deportálták. Csak Sztálin halála után térhetett haza.”

A ruszin nép nyomában

A munkácsi kórház rendelőjében Yehven Zupan doktor, a Ruszin Nemzeti Tanács elnöke, minden szavát jól megfontolva, beszélni kezd: „Az állam nem ismer el teljes értékű nemzetiségként, csupán ukrán kisebbségnek tekint. Pedig önálló nyelvvel és kultúrával rendelkező nép vagyunk.” A 2001-es népszámlálás adatai szerint 10 000 személy vallotta magát ruszinnak Kárpátalján. „Az adatokat meghamisították, valójában 800 000-en vagyunk - helyesbíti Zupan doktor. - Az ukrán nacionalisták attól tartanak, hogy egy szép napon majd területi autonómiát követelnünk."

A Tavares jelentés és Orbán Viktor

Magyarországot a kapitalizmus restaurálása mély, látványos csődbe juttatta. Az átállással összefüggő (tranzit) válságban tönkrementek az ország alapvető ipari és mezőgazdasági vállalatai és szövetkezetei, zuhant a termelés, amit csak a külföldi tőke néhány évig tartó nagyarányú beáramlása tudott átmeneti fellendülésre váltani. A külföldi tőke dominanciájának azonban hamarosan megmutatkoztak az árnyoldalai: a profit kiáramlás, a munkabérek és az életszínvonal általános visszaesése, a munkanélküliség és a szegénység terjedése. A világgazdasági válság padlóra vitte a meggyengült gazdaságot. Ebben a folyamatban erősödött meg és jutott hatalomra a mai Fidesz és vezére Orbán Viktor.

Orbán első négyévi kormányzását (1998-2002) váratlan választási vereség követte, azonban az utána jövő nyolcévi szocialista-liberális kormányzás kiábrándította a választók nagy hányadát a politikából és előkészítette a talajt Orbán több mint kétharmados választási győzelmének (2010). Parlamenti abszolút túlsúlyát Orbán hatalmi és rendszerszintű váltásra használta fel, hogy még egyszer ne járhasson úgy, mint 2002-ben.

A TAVARES JELENTÉS I. és IV. RÉSZE (melléklet)

I. rész: A magyarországi reformok           

A jelentés főbb magyar vonatkozású tárgyi megállapításai

Az alaptörvényről és az átmeneti intézkedésekről (X-től AA-ig):

„Magyarország Alaptörvényét rendkívül rövid időn, mintegy egy hónapon belül fogadták el (2011. április 18-án, kizárólag a kormánykoalíció képviselőinek szavazatával, a kormánykoalícióhoz tartozó személyek által megfogalmazott tervezet alapján), ezáltal korlátozva azt a lehetőséget, hogy az ellenzéki pártok és a civil társadalom mélyreható és lényegi vitát folytathasson a tervezett szövegről” (X).

Vörös sapka egy kék óceán közepén

2013. március 5-én meghalt a venezuelai államelnök Hugo Chávez, aki változások sorát indította el egész latin-Amerikában. A politikai játszmák középpontjába magát a népet helyezte, így elkerülhetetlenül szembesítette a piaci baloldalt saját ellenmondásaival.

Az államcsínyt a tulajdonosok szervezték

2002 áprilisában a venezuelai ellenzék államcsínyt szervezett Hugo Chávez elnök ellen. A hivatalos magyarázat, amely szerint a Chávez ellen tüntetőket bolivári szimpatizánsok gyilkolták meg, valójában ámítás volt. Maurice Lemoine, aki a helyszínen tartózkodott, így számolt be az eseményekről.