Az egyház és a változó közoktatás

Kategória: 2013. november
Írta: Totyik Tamás
Találatok: 6342

 Tabutémával foglalkozom ezzel az írásommal: az egyház és az oktatás viszonyáról napjainkban. Kényes téma, mert szembemegy a hatalmon lévők szellemiségével, és szerintük aki nincs velük, az ellenük van. Kényes téma, mert mindenki látja és érzi, mennyire preferálja a kormány a történelmi egyházakat és majdani bázisát is ebből a körből akarja megteremteni. S hatalmon lévő párttól nem is várható másként. De az is látszik, hogy a keresztényszocialista eszmék nem tudnak tért hódítani Magyarországon, és nemcsak a kormány mondott le a leszakadókról, hanem az egyházak is egyre inkább ebbe az irányba mozdulnak el. Hol van az itthoni papok között egy Böjte Csaba kaliberű egyházi személyiség?

 

Az ifjúság viszonya a valláshoz[1]

la-lecon-de-catechisme J.Muenier 2000-től az MTA támogatásával, majd 2010-től a Kutatópont magán intézet végzi a magyar ifjúság kutatását. Négy alkalommal, 2000-ben, 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben végeztek nagymintás kohorsz-vizsgálatot. Ezekből az adatokból már lehet következtetéseket levonni és folyamatokat megfigyelni. Mind a négy kutatás egy fejezetet szánt a 15–29 éves fiatalok vallási szokásaira, vallási irányultságukra. 2000-től a korábbinál több lett körükben a vallást elutasítók száma. 2008-ig nőtt a kisegyházak híveinek és a nem keresztény gyökerű vallásúak száma. 2012-re ez a trend megfordult, és ebben a körben is 15 százalékos a visszaesés. Az öt nagy történelmi egyház 2000 óta a vallásos fiatalok körében egyharmados veszteséget szenvedett. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy nem létszámról beszélek, hanem a fiatal korosztályon belüli arányokról. A rendszeresen templomba járók aránya 40 százalékkal, az alkalmi templomba járók száma is 45 százalékról 28 százalékra csökkent. A templomba egyáltalán nem járók aránya 44-ról 62 százalékra ugrott. Az is igaz viszont, hogy a 15–29 éves korosztálynak csak 9 százaléka nincs megkeresztelve. 2000-ben 37 százalék mondta, hogy valamilyen vallásos nevelést kapott, 2012-re csak 27 százalék. A házasságot kötni akaró fiatalok körében 40 százalék (az összes 15–29 éves fiatal 10 százaléka) mondja azt, hogy egyházi szertarás keretében is szeretné kimondani a boldogító igent. Ám csak 8 százalékuk válaszolta, hogy vallási indítatás miatt akar egyházi esküvőt.

2000 óta a vallásos fiatalok körében a magasabb iskolai végzettségűek felülreprezentáltak az országos átlaghoz képest. A képhez az is hozzátartozik, hogy ebben a körben az országos átlaghoz viszonyítva 9 százalékkal többen küzdenek anyagi gondokkal vagy súlyos pénzügyi zavarokkal. A vizsgált korosztályban az országos átlagnál 14 százalékkal több az anyagi gond nélkül élők száma. A magukat vallásosnak mondó fiatalok közül csak 18 százalék járt valamilyen egyházi oktatási intézménybe. Ez azt mutatatja, hogy az egyházi iskolák csak kis mértékben tudták pótolni a vallási szocializációt.

 

Egyházi iskolák állami támogatása

 Kennedy 1960-ban egy kevésbé ismert beszédében ezt mondta: „Olyan Amerikában hiszek, ahol az állam és az egyház elválasztása teljes, ahol a katolikus papok nem szabják meg, hogyan viselkedjen az elnök, ahol a protestáns lelkészek nem mondják meg a híveiknek, miként szavazzanak, ahol a vallási testületek nem kívánják közvetlenül vagy közvetve érvényesíteni akaratukat a lakossággal szemben vagy közalkalmazottaikkal nyilvános szerepléseik révén.” Azt hiszem, Kennedy gondolatai napjainkban nagyon is aktuálisak. Magyarországon a közoktatás és az egyház egészen a második világháború végéig szorosan összefüggött. Utóbbi dominanciája vitathatatlan volt, bár kísérleteztek azzal, hogy leválasszák az egyházat az oktatásról. Hóman Bálint 1938-ban a maihoz hasonló tankerületeket és tanfelügyeletet hozott létre, hogy tartalmilag ellenőrizni tudják az oktatási intézményeket. A katolikus egyház nyomására, kisebb kompromisszumok révén, sikeresen kibújtak az ellenőrzési rendszer alól, és ők is létrehozták a maguk tanfelügyeleti rendszerét.

A mai állapotok, a közoktatás új rendszerének kialakítása nagyon sok hasonlóságot mutat a klebersbergi időszak szelleméhez.

Elérkeztünk a legkritikusabb ponthoz, a finanszírozáshoz. A rendszerváltás óta állandó vitatéma. 1988-ban az állam szabad utat engedett az egyházi iskolák alapítására. Nem csapott magasba az iskolaalapítási láz. Ez arra vezethető vissza, hogy finanszírozásuk nem volt megoldott, szabályozott. A rendszerváltás után az egyházak visszakapták nagy múltú iskoláikat. 1993-ban a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság kimondta, hogy törvényellenes az egyházi iskolák támogatási rendszere. Ugyanazok a támogatások megilletik őket, mint az önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményeket. Az Antall-kormánynak már nem volt ideje, de megfelelő fedezete sem, hogy ezt megoldja. Két választási lehetőség állt a kormányok előtt: vagy teljesen kárpótolják az egyházakat (összes vagyonukat visszaadják) és abból tartják fent az iskoláikat, vagy az állam kiegészítő normatívákat ad az egyházi intézményeknek. Az első eset kiesett, mivel már megkezdődtek a kárpótlások és a valamikori egyházi földbirtokok jelentős részét a gazdák között szétosztották.

A Horn-kormány idején Platthy Iván vezette az egyházi kérdésekkel foglalkozó államtitkárságot. Rá várt az a feladat, hogy az egyházakkal tető aláhozza a kárpótlást helyettesítő megállapodást. Horn Gyula mindenáron meg akart állapodni legalább a katolikusokkal, hogy a választásokon ki tudja húzni az egyház méregfogát. A megállapodás sikerült, de a méregfog csak megmaradt. 1997 júniusában a Vatikánban aláírták a megállapodást a Magyar Köztársaság és a Vatikáni Szentszék között. Ennek egyik lényeges pontja az volt, hogy az előző évi önkormányzati támogatásokat összeadják és ezt az összeget tanulói létszámra szétosztva az egyházak is megkapják az állami normatíván felül. 2012-ben ez a pluszösszeg 230 ezer forint/fő/tanév volt.

A megállapodással egy időben féket építettek a rendszerbe. A Horn-kormány nagyon jól érzékelte, hogy az állam által adott normatíva nem elegendő az iskolák tisztességes működtetésére. Eleinte az állami normatíva a teljes működési költség 80-85 százalékára volt elegendő, a Bajnai-kabinet idején ez az érték lement 45–60 százalékra. A gyenge adóerejű települések csaknem belerokkantak az iskola fenntartásába. Az iskolák fenntartását átadhatták volna az egyházaknak, de a törvény értelmében az önkormányzatoknak az átadás után még öt évig fizetni kell a kiegészítő normatívát az ott tanuló gyerekek után. Így a szegényebb települések nem tudtak megszabadulni a nagy terhet jelentő iskoláiktól, de be sem akarták zárni őket, mert az a település fokozatos elhaláshoz vezetett volna. A Medgyessy-kormány is érezte, hogy a kiegészítő normatíva hihetetlen nagy terhet ró a költségvetésre, de az egyházak nem voltak partnerek a tárgyaláshoz. A Gyurcsány-kabinet próbálta manipulálni a számításokat, és a Vatikáni megállapodásnál lényegesen alacsonyabb normatívát fizetett, ami az egyházak rosszallását váltotta ki. A fékek kiiktatásáról 2010-ben Semjén Zsolt és Szászfalvai László még a kormány megalakulása előtt beterjesztett egy törvényjavaslatot, amelyet azonnal el is fogadtak.

A Semjén–Szászfalvai-javaslat nyomán megindult az iskolák tömeges átadása az egyházaknak. Egy év alatt 25 százalékkal nőtt az egyházi fenntartású iskolák száma. A vége az lett, hogy a református és a katolikus egyház is körlevélben hívta fel a figyelmet, hogy több iskolát nem tud az egyház fenntartani, így ők nem vállalnak jogi és pénzügyi garanciát a további iskola átvételekhez. A kormány is saját kardjába dőlt, mert ez a változás 10,8 milliárd forint többletkiadást okozott, összességében pedig 106 milliárd forintba került az egyházi iskolák fenntartása.

GDP-arányosan 3 százalék volt tavaly az oktatásra fordított kiadás. A 2010-es kormányváltás idején 3,2 százalék volt. Szlovákiában a GDP 2,6 százalék, Csehországban 2,8 százalék, Lengyelországban 3,6 százalék. Az OECD tagországaiban az oktatásra fordított GDP-arányos rész a múlt évben átlagosan 3,8 százalék volt. Bár a liberális kutatók szerint nincs összefüggés a GDP oktatásra fordított aránya és a PISA- mérések eredménye között. Viszont a PISA[2]- és TIMSS[3]-mérések eredményei, valamint az oktatásra fordított GDP-arányos rész alapján szokták meghatározni egy-egy ország oktatásának fejlettségét.

A GDP 2008 óta folyamatosan csökken, így kiszámítható, hogy a 2013-as béremelés előtti állapothoz képest évente 30–45 milliárd forintot kivettek a közoktatásból. Ezzel szemben az egyházi oktatási intézmények költségvetése folyamatosan nőtt. Ha ehhez hozzá kell venni, mennyi plusz pénzzel támogatják az egyházak az iskoláikat a normatívákon kívül (erről semmiféle hivatalos adat nem lelhető fel ), látszik, hogy az egyházi iskolák sokkal magasabb egy tanulóra jutó pénzből gazdálkodnak, mint az állami intézmények.

A kormány megijedt a kisegyházak és a Hit Gyülekezete iskola átvételeitől. Korlátozni akarják az iskolák alapítását az adott környék lélekszámhoz viszonyítva. A hajdúsámsoni és az ajkai eset után vetődött fel ez a gondolat. A 2013 januárjában visszaállamosították az iskolákat. A normatíva különbözete befagyott 2011/12 közötti szintre az egyházi intézmények részére. Idén szeptemberben állapodtak meg erről, az új megállapodás. A hittantanítás kérdése álvita, a háttérben pénzügyi ellentétek állnak. Az állam nem tudja fizetni a támogatások összegét, az egyház terhei pedig nőttek az új iskolákkal.


Egyházi fenntartású intézménybe járó tanulók aránya

 

1993

2004

2011

Ált. iskola

2,5 százalék

5,1 százalék

8,5 százalék

Szakiskola

1,2 százalék

2,42 százalék

3,5 százalék

Gimnázium

7,8 százalék

14,98 százalék

16,1 százalék

Szakközépiskola

0,2 százalék

1,5 százalék

2 százalék


A közoktatás tanulóinak száma 2,1 millióról (1993) 1,3 millióra apadt, az egyházi oktatásban részt vevők száma pedig közel 70 ezer fővel nőtt ezen időszak alatt.

Érdemes megnézni az egyházi intézmények területi eloszlását is. Az egyházi iskolák kétharmada a Dunától keletre helyezkedik el, sokkal nagyobb sűrűséggel, mint a Dunántúlon, pedig az utóbbi területen erősebb a vallásosság. Békés, Jász-Nagykun, Hajdú-Bihar megyében van a legtöbb egyházi iskola a népességhez viszonyítva, de itt a legalacsonyabb vallásos emberek száma. Ez a terület pontosan beleesik a szegénységi Z-alak egy részébe.

 

A köznevelési törvény elfogadása utáni helyzet

 2011. december 29-én megszületett a CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről. Milyen érdekes, hogy nem közoktatási, hanem köznevelési törvény. Nézzük meg először, milyen pluszjogokat ad az új törvény az egyházi iskoláknak. Egy részük az előző közoktatási törvényben is szerepeltek.

Az eddigi adatokból egyértelműen kiderül, hogy a vallásukat vállaló népesség arányához képest kisebb az egyházi iskolákban tanulók aránya. A megoszlás szempontjából azonban az egyházi iskolák a városokra koncentrálódnak, és a sokkal vallásosabb vidék alulreprezentált.

Nagyon hiányzik a magyar történelmi egyházakból egy Böjte Csaba kaliberű személyiség. A kisegyházak sokkal többet tesznek a szegények és a cigányok oktatásáért, mint a történelmi egyházak. Utóbbiak lefutják a szükséges tiszteletköröket a szegények körében, de a magyar viszonyok között nem tudott tért nyerni a keresztényszocialista eszme. Ugrin József (1910–1993) volt a magyar politikában az utolsó, akire jellemző volt a szociális érzékenység a keresztény értelmiség körében. Az egyház a középosztályból és a felső tizedből veszi bázisát.

A politikai elit ebből a körből akarja újrateremteni a saját bázisát. Ehhez új oktatási rendszer kell. Nem gondolkodó állampolgárokra van szűkség, hanem hűséges alattvalókra. Nem véletlen, hogy a legfontosabb törvények közé lépett a köznevelési törvény. Nem véletlen, hogy az új tanterv a tananyag tartalmi részére és nem a kompetenciák fejlesztésére koncentrál. A meglévő egyházi iskolák fogják adni az új elit bázisát. Az állami kézben maradt iskolákban a tanulók nagyon kis része előtt fognak megnyílni az egyetemek kapui. Az egyházi iskolák eltérhetnek a tantervi előírásoktól, az állami iskolák nem. A tartalmi szabályozás nem a 21. század posztindusztriális társadalmához igazodik (lásd az informatikai oktatás visszanyírását). Ha komolyan gondolták volna a kihívásokat, a magyar és természettudományos tantárgyak óraszámát emelték volna meg, nem a hittant és a heti öt testnevelésórát szorgalmazták volna. A tananyag mennyiségét kellett volna csökkenteni, és a begyakorlásokra sokkal több időt adni. Az ötödikes tananyag teljesítése felér egy örült versenyfutással a tantervi követelmények megfeleléséhez.

Eddig is lehetett hittant oktatni az iskola keretein belül, ehhez komoly jogszabály változtatásra nem lett volna szűkség, ráadásul az egyházak is meg voltak elégedve a kialakult gyakorlattal. Az erkölcstan tankönyvei pedig célt tévesztettek, mert egy gyengébb illemtankönyvnek felelnek meg. Az egyházak is elégedetlenek a jelenlegi állapottal, mert a hittankönyvek nem készültek el időre, és nem osztották ki őket. A hittantanárok nem kerültek pedagógusállásba, és a nyári szünetre nem kapnak fizetést.

A köznevelési törvény 63. paragrafusa kötelezi az iskolákat az intézményi tanács felállítására, amelynek két delegált tagja az egyház képviselőiből kerülhetnek ki. Igaz, hogy „ható-hető” kifejezést kapott az egyházi képviselet, de a KLIK vezetői finoman felhívták az intézményvezetők figyelmét, hogy az egyház legyen ott a képviselők között. Feltehetően a választások után komolyabb véleményező szerepet fog kapni ez a tanács az intézményvezetők kiválasztásakor, ami azt jelenti, hogy egy világi intézmény ügyeibe is törvényes keretek között is beleszólhatnak az egyház képviselői is.

A jogi kiskapuk a tandíjmentességre, a tantervtől való eltérésre, a magasabb támogatásra azt a célt szolgálják, hogy az egyházi iskolákban tanulók előnyösebb körülmények között tudjanak tanulni. Mély csend honol a minősítési rendszerről is. A pletykák szerint nagyon sok munkatárs került a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézetből a szaktanácsadók és a szakfelügyelőket felkészítő csapatba. Az egyházi iskolákban dolgozó pedagógusokat csak egyházi iskolákból küldött szakértők és szaktanácsadók minősíthetnek majd. Ugye, mennyire hajazik a Hóman-féle történetre?

Azt is látni kell, hogy a szegényebb vidékeken ott jelent meg az egyházi iskola, ahol vegyes etnikumú a lakosság és a kisebbség a helyi iskolákban többségbe került. Ott megindult a szelekció a helyi igények kielégítésére hivatkozva. Felvételi is tartható az egyházi iskolába, így nem kell indokolni, ha nem vesznek fel egy barnább bőrű diákot. Ez a történet játszódott le Hajdúhadházon, Nyíradonyban és még lehetne sorolni. Igazán érdekes, hogy Hódmezővásárhelyen egy Lázár János nevű polgármester teljesen felszámolta a szegregált oktatást és a kompetenciaméréseken Hódmezővásárhely pontszámai 25 százalékkal emelkedtek (nem került a legjobbak közé, de a mérések történetében ők fejlődtek legjobban). Ennek a mintának átvételéről egyetlen szó sem esett, pedig a programot a katolikus pedagógiai intézethez közel álló személy ötlete alapján valósították meg.

Végül, de nem utolsósorban arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egyetemi tandíj bevezetésekor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELTE kapta meg a jogászképzés ingyenességét, a pénzügyi szakokon pedig teljes összegű tandíjat kell fizetni. Ha figyelmesek vagyunk, látjuk, hogy a politikadöntéseket hozók körének legnagyobb részének e két végzettsége van. Vagyis a felemelkedés útja teljesen elzáródik a szegények elől, a politika kapui bezáródtak a kisemberek előtt.

 

Ady Endre: A magyar tanítókhoz

 

Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,
Tespedt tavat mely fenékig zavar?
Alázását ki oly bűnösen tűrte,
Lázad hát már az Élet alágyűrtje,
A tanító, a legrababb magyar?


Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanítója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.


Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hívattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.


Ha itt a Szélvész, szívet elébe,
Ha itt az óra, verjen hangosan:
Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt
Egy sötét ország, melynek páriáit
Nem mentheti már, csak Szélvész-roham.


S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,
Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.
Lelkünknek fényét ezer éve orzzák,
Kapja meg végtén szegény Magyarország
A szabadító magyar tanítót.


 

Felhasznált irodalom:

http://www.hier.iif.hu százalék2Fhu százalék2Fletoltes.php százalék3Ffid százalék3Dtartalomsor százalék2F871&ei=vWh2Uq-KDIrdtAbjzYGYAQ&usg=AFQjCNEGFgoiC3-VjR30H5dtqRMhXayGTA 


Polonyi István: Az egyházi közoktatás néhány közgazdasági sajátossága. A 2011. évi népszámlálás adatai, KSH.

Vallási cenzus "A 2011. évi népszámlálás végleges adatai" címmel március 28-án a KSH sajtótájékoztatót tartott, 2013.03.28.


Imre Anna: A felekezeti iskolák jellemzői. http://www.hier.iif.hu százalék2Fhu százalék2Fletoltes.php százalék3Ffid százalék3Dtartalomsor százalék2F871&ei=vWh2Uq-KDIrdtAbjzYGYAQ&usg=AFQjCNEGFgoiC3-VjR30H5dtqRMhXayGTA


http://www.hazaeshaladas.hu/ftp/hesh_kozoskassza_elemezes_kozoktatas_public.pdf



[1] Lásd http://kutatopont.hu/files/2013/09/Magyar_Ifjusag_2012_tanulmanykotet.pdf, 316–330 old.


[2] PISA mérés: OECD országok nemzetközi mérése szövegértési, matematikai és természettudományos ismeretek alkalmazási szintjeiről a 15 éves korosztály részére.


[3] TIMSS vizsgálat célja az, hogy nemzetközi szinten átfogó képet nyújtson a pedagógusok és a pedagógiai döntéshozók számára a matematika és a természettudományi tantárgyak tanterveiről, azok alkalmazásáról, a tanulók teljesítményéről, valamint a részt vevő országok oktatásügyi, társadalmi és gazdasági körülményeiről.