2014. február

Cenzorok és gazemberek

 

A véleménynyilvánítás szabadsága gyakran csak akkor érvényes, ha olyat állítanak, amivel egyetértünk. A véleményszabadságot korlátozó rendelkezések pedig általában jóval túlélik a bevezetésekor felhozott indokokat, sőt a korlátozást életbe léptető kormányokat is. 2001. október 25-én, a szeptember 11-i gyilkos támadás utáni, majdnem-pánik hangulatban egyetlen amerikai szenátor, Russel Feingold voksolt a szabadságjogokat súlyosan korlátozó törvény, a Patriot Act ellen, amit a kongresszusi képviselők egy az egyben megszavaztak a terrorizmus elleni harc ürügyén. Tizenhárom évvel és egy elnökkel később az akkor bevezetett rendkívüli intézkedések ma is az érvényben lévő törvények az Egyesült Államokban.

A síugrás geopolitikája

 

Az olimpia hármas jelszava: Citius Altius Fortius (Gyorsabban, magasabbra, erősebben) nemcsak a sportolókra, hanem a szocsi téli olimpia költségeire is tökéletesen alkalmazható. A téli olimpia megrendezése alkalmat ad Vlagyimir Putyinnak részben a nemzettudat megerősítésére, részben az állam jelenlétének egyértelmű kinyilvánítására az észak-kaukázusi régióban. Dagesztán iszlám lázadói viszont megesküdtek, hogy szabotálni fogják az ünnepet.

Az ideológia hatalma – A feminizmus kritikai megközelítése

 

A patriarchátus és a kapitalizmus szoros egybefonódása nem könnyíti meg a feministák számára a konkrét helyzet kiértékelését és a tennivalók felmérését. Ugyanakkor a nők egyértelmű vesztesei a válságnak, így elemi érdekük, hogy ne tévedjenek el a különböző elemzések között. A szerző marxista filozófus és pszichoanalitikus.

A válság és elnyomás filmjei Berlinben

 

Bár a berlini filmfesztiválon is megjelennek hollywoodi sztárok, és vászonra kerülnek közönségbutító produkciók, minden évben láthatunk érett és izgalmas társadalomkritikus alkotásokat is. Wieland Speck, a fesztivál Panoráma szekciójának vezetője így fogalmazta meg válogatási elveit: „Az óriási vállalatbirodalmak erkölcstelen mohósága kirabolja az embereket, és a szekció filmjei széles skálán mutatják be ezt a folyamatot. Legyen a helyszín Tajvan, Myanmar, az Egyesült Államok, Olaszország vagy Japán, a keserű jövő már elkezdődött: a vegyi szennyezés és a kegyetlen kizsákmányolás határozott ellenállást követel. És ugyanakkor, függetlenül a körülményektől és következményektől, ez az ellenállás egyben az egyén harca is a személyes szabadságáért.” Ennél pontosabban aligha lehetne néhány mondatban megfogalmazni a társadalmilag elkötelezett művészet feladatát a globális kapitalizmus válságának korában.

Brüsszeli igehirdetés a vidéki Romániában

 

Románok milliói élnek a létfenntartó, önellátó mezőgazdaságból. Az Európai Unió a versenyképességre hivatkozva, akar ennek véget vetni. Régi időket felidézve „európaizáló ügynökök” járják az ország útjait, és fennen hirdetik az új tanokat. Az önellátó gazdák, akik egyébként a nemzetközi szervezetek megszorításai miatt is hátrányos helyzetbe kerültek, nem hagyják magukat félrevezetni, és ellenállnak.

A Revizor visszatér

 

Lepukkant uszoda valahol Magyarországon, ahol a sötétben csöng a telefon. Kondorosinét keresik, hogy minden kompromittáló iratot (vagyis minden papírt, mivel az mind „gázos anyag”) vigyen át az uszodába. A papírhegyeket azután részben kézzel, részben iratmegsemmisítővel próbálják meg eltüntetni a revizor érkezésének félelmetes hírére. A színpadon így keletkező papírfecni-hegy sokféle funkciót betölt később mint kellék és jó szolgálatot tesz a cselekmény során, mint dunna, búvóhely vagy konfetti.

            Mindezt a Vígszínházban láthatjuk ez év januárja óta, A revizor Gogol szellemében megújított előadásán, az állandó társulat és a Szputnyik Hajózási Társaság egyes tagjainak együttes produkciójában. A szöveg vállaltan új, és „maiasított, magyarosított tragikomédia formájában” jelenik meg gyakran viharos tetszést aratva. Morcsányi Géza fordítását a színészek és Bodó Viktor és Kovács Krisztina dúsította fel aktuális poénokkal, amelyek meglepő módon jól illenek a Vígszínház XIX. századi, kissé megkopott pompájába, és a színészek olyan meglepő módon tudtak stílust tanulni, egymáshoz csiszolódni, hogy messziről nem is lehet megkülönböztetni a szputnyikosokat és a Víg jól ismert, hivatalosan “profi” státuszban dolgozó tagjait.