Cenzorok és gazemberek

Kategória: 2014. február
Írta: SERGE HALIMI
Találatok: 3198

 

A véleménynyilvánítás szabadsága gyakran csak akkor érvényes, ha olyat állítanak, amivel egyetértünk. A véleményszabadságot korlátozó rendelkezések pedig általában jóval túlélik a bevezetésekor felhozott indokokat, sőt a korlátozást életbe léptető kormányokat is. 2001. október 25-én, a szeptember 11-i gyilkos támadás utáni, majdnem-pánik hangulatban egyetlen amerikai szenátor, Russel Feingold voksolt a szabadságjogokat súlyosan korlátozó törvény, a Patriot Act ellen, amit a kongresszusi képviselők egy az egyben megszavaztak a terrorizmus elleni harc ürügyén. Tizenhárom évvel és egy elnökkel később az akkor bevezetett rendkívüli intézkedések ma is az érvényben lévő törvények az Egyesült Államokban.

presseTudjuk, hogy a belügyminisztereket alapvetően a rend és a biztonság, nem pedig a szabadság kérdései foglalkoztatják. Minden veszély vagy fenyegetettség esetén újabb és újabb elnyomó intézkedés bevezetését követelik, amiben támogatja őket az aggódó vagy felháborodott lakosság egy része is. Januárban Franciaországban így megelőző intézkedésként több összejövetelt és előadást is betiltottak, mivel megítélésük szerint szembementek „az emberi méltóság tiszteletben tartásának” normáival. Dieudonné[i] – akit már nem lehet „humoristának” tekinteni és akinek a működését már nem lehet a „kreativitás” címszó alá betuszkolni – antiszemita kirohanásai miatt Manuel Valls belügyminiszter így fenyegetőzött: „Semmilyen lehetőséget, még a törvény szigorítását sem vetem el.” De egy demokratikus állam nem engedheti meg magának, hogy a rendőrség minisztere ítéljen meg humort és alkotást – akkor sem, ha az adott esetben mind a kettő látványosan hiányzik.

1830-ban X. Károly rendelkezéssel vonta vissza a sajtószabadságot biztosító törvényeket. Egyik híve ezt akkor azzal igazolta, hogy helyre kellett állítani az előzetes sajtócenzúra elvét, ami az utólagos bírósági perek helyére lépett: „Amikor utólag a tiltás életbe lép, már nem lehet helyreállítani, meg nem történté tenni az okozott kárt, épp fordítva, a büntetés a nyilvános botránnyal és a nyílt vitákkal még erősíti is azt.”[ii] A királyi rendelkezés bevezetésének másnapján, különböző kibúvók alkalmazásával, az újságok előzetes engedély nélkül jelentek meg. Az olvasók rohantak megvenni, olvasni és megvitatni a cikkeket. A forradalom pedig megdöntötte X. Károly rendszerét.

Közel két évszázaddal később a lázadóknak is, a kiközösítetteknek is és a gazembereknek is több tízezer követőjük van a Twitteren. A YouTube-on keresztül saját otthonukban tarthatnak találkozókat, amelyeket egyszerű kamerával vesznek fel, a kényelmes kanapéról közvetíthetik „magvas” gondolataikat. Ha egyes előadásokat és nyilvános gyűléseket betiltanak mondván, sértik az emberi méltóságot, vajon be kellene tiltani a különböző hálózatokon terjedő, ugyanilyen üzeneteket is? Ezzel azonnal a rendszer „áldozataivá” emelnék a provokáció nagymestereit. És hitelesítenék legvadabb és legparanoidabb vádaskodásaikat.

Manuel Valls legutóbbi cenzúrajavaslataira válaszul egy volt szocialista miniszter aggodalmát fejezte ki: „A megelőző intézkedések rendszere komoly visszalépés, ami félő, hogy az erkölcsi cenzúrán keresztül a véleményszabadság előzetes korlátozásához vezet”. És így fejezte be, nagy jóindulattal: „Ebben a gyalázatos ügyben a felháborodás, a düh és a tenni akarás a legjobbakat is megingatta[iii].”

 

Fordította: Morva Judit



[i] Botrányos humorista – a ford.

[ii] Idézi Jean-Noël Jeanneney: Les Grandes Heures de la presse qui ont fait l’histoire [A sajtó történelmet meghatározó nagy eseményei], Flammarion, Párizs, 2013, 28. old.

[iii] Jack Lang véleménye a Dieudonné-ügyről: La décision du Conseil d’Etat est une profonde régression [A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság döntése komoly visszalépés], Le Monde, 2014. január 14.