hu | fr | en | +
Accéder au menu

Társadalmi forradalmat generálhat-e a mai iszlám?

A híres orientalista Maxime Rodinson, aki korábban egy Mohamed prófétáról szóló életrajzot

JPEG - 69.8 kio

[i] is publikált, most egy 1966-os könyvének új kiadásával jelentkezett a könyvpiacon. Az Iszlám és Kapitalizmus című tanulmánykötet 2014. év elején jelent meg Párizsban a Demopolis Kiadónál[ii]. A könyv számos megállapítása ma is nagyon aktuális. A többi között olyan kérdésekre igyekszik választ adni: milyen kapcsolatban van a muzulmán világ az iszlámmal, a gazdasági fejlődéssel és a kapitalizmussal? A muzulmán társadalmak miért vannak „lemaradva”? Miért nevezik ezeket az államokat „fejlődő országok”-nak? Az iszlám vallás állít-e korlátotokat a szociális jóléti intézkedések bevezetése, vagy a szocializmus elé? Maxime Rodinson elveti azok nézeteit, akik szerint a muzulmán társadalmakat sajátos, a nyugati civilizációtól radikálisan különböző szabályok alakítják, amelyek csak a Korán tanulmányozásával érthetők meg. A jeles orientalista nem a Korán alapján, hanem a társadalomtudományok segítségével, egy nem dogmatikus marxizmus alkalmazásával elemzi a címadó témát.

A tanulmány érdekessége, hogy Maxime Rodinson nem csak az iszlám és a kapitalizmus, hanem az iszlám és a szocializmus közötti kapcsolatot is részleteiben elemzi. Felteszi a kérdést: az iszlám valóban a vagyonmegosztás mellett foglalna állást? Ez ma nagyon utópisztikusnak tűnik, de a könyv első megjelenésekor nem volt az, hiszen a forradalmi változás benne volt a levegőben. A mai iszlám másként kezeli ezt a témát: eszmeileg eltávolodott a radikális szociális gondolatoktól, és a társadalom forradalmi változásai nem foglalkoztatják.

Az 1967-es júniusi háború előestéjén azonban a Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök által megtestesített arab forradalmi nacionalizmus élesztője volt ezeknek a gondolatoknak. Különböző elnevezésekkel illették, pl. nasszerizmus, basszizmus, arab szocializmus, kommunizmus stb., melyre az akkori értelmiségiek, újságírók, tisztek, hivatalnokok, a városi középosztály tagjai lelkesen hivatkoztak. A hatvanas évek második felében az arab világban, többnyire a radikális baloldal uralta az ideológia színpadát. Oly annyira, hogy a baloldali elméletek különböző értelmezői között éles, akár gyilkos viták dúltak. Egyiptomban, Algériában, Szíriában, Irakban, Dél-Jemenben kísérletet tettek a társadalom radikális átalakítására. Az várták, hogy a több országon végig vonuló forradalmi hullám hamarosan elsöpri majd az arab monarchiákat is.

Az új államok mindenütt tekintélyelvű, autoriter rendszerek lettek, ahol erősen ragaszkodtak a frissen elnyert nemzeti függetlenséghez. Ezek az államok véglegesen le akarják zárni a külföld uralmát, miközben belekezdenek a társadalom radikális átalakításába is. A „polgári demokráciát” mint modellt visszavonhatatlanul elítélik. Földreformot hajtanak végre, támogatják a gazdasági fejlődést, ezen belül is elsősorban a nehézipar fejlesztését. Az új államok társadalmának, gazdaságának radikális átalakításban az állam szinte mindenütt központi szerepet vállal. Erőteljes újraelosztási politikát valósítanak meg, megszervezik a közoktatást és közegészségügyet.

A többségében agráriumból, paraszti munkából élő, erősen hívő arab lakosság nagy része azonban nehezen fogadta be a forradalmi változásokat, ezért a politikai hatalom az iszlám felé fordult. Úgy vélték, hogy a politikai célok megvalósítását segíti majd az iszlám, így az egyszerű emberek könnyebben elfogadják az új helyzetet. Mint Rodinson írta: „A nemzeti önazonosság és a hagyományos vallási világkép jól összeegyeztethető. Az iszlám szólamok demagóg (a szó eredeti értelmében[iii]) felhasználása lehetővé teszi, hogy elfedjék a más forrásokból származó szocializáló elképzeléseket”.

Az arab baloldali forradalmak viszonylag kedvező nemzetközi helyzetben zajlottak a hatvanas években. Akkoriban az egész harmadik világban „piros volt az ég alja”. Ez a radikális változások kora, amikor a Fidel Castro vezette latin-amerikai fegyveres mozgalmaktól kezdve, Indokína „felszabadított” területein át az afrikai gerilla mozgalmak országain keresztül mindenütt a szocialista, sőt gyakran a kommunista jövőben hisznek az emberek.

A szocialista ideológia – sokféle értelmezéssel – akkoriban annyira erős volt, hogy még a forradalmi jövőképtől teljesen távol álló szervezetek is „iszlám szocializmust” követelnek. A szocializmus és az iszlám című kötet, amit a Muzulmán Testvériség egyik szíriai vezetője Moustapha Siba’i írt, bestsellerré vált. „A Próféta alapította meg a széles értelemben vett szolidaritás különféle társadalmi intézményeit” – szögezte le a szerző. Majd azt állította:„a társadalmi szolidaritás elvén alapuló muzulmán szocializmust erkölcse és humanizmusa különbözteti meg más, nem az iszlám tanításaira épülő szocializmusoktól. Ha valóban alkalmaznánk a Próféta által előírt szolidaritást, akkor a mi társadalmunk egy ideális társadalom lenne, amelyet semelyik másik meg se közelítene.” Arra azonban nem válaszolt a bestseller szerzője, hogy mi az akadálya a magas röptű ideák gyakorlatba történő átültetésének.

A szocializmus vallásos értelmezésről Rodinson a következőket írta: „Az iszlám egyes áramlatai drasztikusan korlátozni akarják a tulajdonjogot, épp a magánvagyon maximálásának kikényszerítésével. Ezek a követelések azokra a vallási szöveggyűjteményekben megfogalmazott utalásokra vezethetők vissza, melyek azt állítják: a földi javak elfordítanak Istentől és a hívő embert kísértésbe viszik.”

Rodinson felteszi a kérdést: az iszlám szocializmus hívei ugyanúgy képesek felhasználni a vallást, mint a reakciós erők? Válasza inkább tagadó: „A reakciós értelmezések mögött ott állnak a hagyományos értelmezés hosszú évszázadai, a felhalmozott múlt tekintélye és presztízse illetve a megszokás. Ráadásul, a hivatalos vallásértelmezések gyakran nagyon is konkrét érdekeket szolgáltak ki, amelyeknek nem sok köze volt a vallási tanokhoz.” A vallási vezetők is általában konzervatív nézeteket vallanak. Ezt idővel még erősíteni fogja az iszlám „wahabizálásának” terjedése, és Szaúd-Arábia befolyásának növekedése.

A dollármilliárdokkal rendelkező szaúdi királyság ugyanis nemzetközi méretekben is kikényszerítette saját elveinek elterjedését, ezért tart el több tízezer prédikátort szerte a világban. Ezekben a nézetekben sok minden keveredik. Szélsőségesen retrográd például a nők esetében, és elfogadja a neoliberális gazdasági működést. Szaúd-Arábia ez utóbbival jelzi a nyugati világhoz való feltétlen csatlakozását. Érdemes emlékezni az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és az iszlámista csoportok stratégiai szövetségére, ami legalább két alkalommal jelzett egyértelmű politikai irányultságot: a nasszerizmus elleni harcban az 1960-as években, majd az afgán dzsihádisták támogatásában az 1980-as években.

Rodinson a következőképpen összegzi elemzését: „A történelmi tapasztalat nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy a muzulmán vallás szerepet kaphat a tömegek mozgósításában, egy szolidárisabb gazdasági rendszer kiépítésében. Különös tekintettel arra, hogy egy új gazdasági rendszer feltétlenül forradalmi kell legyen, hiszen le kell rombolnia a mára kialakult rendszereket.”

[i] Maxime Rodinson: Mahomet, Points Seuil, Párizs, 2010 (első kiadás: 1961).

[ii] Maxime Rodinson: Islam et capitalisme, Démopolis, Párizs, 2014, 228 old. 23 euró.

[iii] A demagógia a retorika azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni –http://hu.wikipedia.org/wiki/Demag%C3%B3gia

Alain Gresh

Morva Judit

Megosztás