2014. július

Obama döntése „olaj a tűzre”?

obama-iraq-help-offeredSokan bírálják ma Barack Obama Közel-Kelet politikáját, miközben széles körben vitatják az Irakkal kapcsolatos korábbi elnöki döntéseket is. Vajon igaza volt-e Illinois képviselőjének, aki 2002-ben így ítélte meg Irak katonai megszállását: „Olaj a tűzre...Feléleszti az arab világ legrosszabb ösztöneit, és lehetőséget nyújt az Al-Kaidának, hogy még több harcost toborozzon.” Vajon neki volt igaza, vagy az akkori amerikai elnökhelyettesnek, aki azt állította: „Irakban „az amerikaiakat felszabadítóként fogják üdvözölni.” A republikánus Dick Cheney ma azzal vádolja Barack Obamát, hogy Irakkal kapcsolatban áruló és buta politikát folytat. Mint mondotta: „ritkán történt meg, hogy egy amerikai elnök ekkorát tévedett, és ilyen sok kérdésben ennyi kárt okozott másoknak[1].”

Árnyékszínház a „nyilvános párbeszédről” Brüsszelben

trade2Az Európai Bizottság hónapokon keresztül tárgyalt titokban a Transzatlanti Óriáspiacról (TTIP[i]). Március vége felé hangzott el az ígéret: az átláthatóság jegyében véget vetnek a megállapodás körül kialakított mesterséges homálynak. „Nyilvános párbeszéd”-nek nevezett eljárás keretében megnyitottak egy internetes honlapot, ahol „mindenki hallathatja a hangját”, kifejtheti a véleményét. Húsz nyelven indított kommunikációs kampányban 2014. július 6-ig tájékoztatják az európai polgárokat a tárgyalás alatt álló TTIP tizenkét aspektusáról[ii].

Végéhez közeledik a kirchnerizmus Argentínában ?

cristinakirchner 1966991cAz Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága június 16-án jóváhagyta, így jogerőre emelte azt a bírósági döntést, amelynek értelmében Buenos Airesnek törlesztenie kell két spekulatív befektetési alapnak. Ezek az alapok nem hajlandók ugyanis újratárgyalni az argentin kormánnyal az államadósságot megtestesítő értékpapírjaik értékét. A bírósági döntés tovább gyengítette Cristina Kirchner elnök elfogadottságát, akinek 2011-es sikeres megválasztása már csak távoli emlék.

Tényleg megmenekül a „francia kulturális kivétel”?

bookseller2Hajthatatlan és határozott volt az uniós tagországok kulturális minisztereinek álláspontja legutóbb a transzatlanti óriáspiacról folyó tárgyalásokon. Minden jel arra mutat, hogy fennmarad a korábban oly sok vita tárgyát képező „francia kulturális kivétel[1]”, így a többi kérdésről nyugodtan folyhatnak tovább a tárgyalások…

A megvetés

sarkozyRitkán ébrednek a francia dolgozóosztályok olyan remek hírre, mint július első napjaiban: őrizetbe vették Nicolas S. többszörösen visszaeső elkövetőt, volt köztársasági elnököt. Igazából az volt a meglepő, hogy nem is volt olyan irgalmatlan sajtóvisszhangja az országban, mint amilyet ilyen hír hallatán várhatnánk. Egyrészt a közerkölcsöket és a törvényeket már sokszor semmibe vevő gazfickó persze régi szereplője a bűnügyi híreknek (azaz semmi meglepő sem történt), másrészt a „világ legfontosabb semmiségének” világbajnoksága is zajlott, ami azért Franciaországban is felülír mindent.

Kórkép a magyarországi szegénységről

DR5210 142„A tegnapon való sajnálkozás,

és a holnaptól való félelem

ellopja tőlünk a boldogság pillanatát!”

(Ismeretlen szerzőtől a Facebookról)

„Hárommillió ember, köztük 850 000 gyermek él ma Magyarországon létminimum alatt...” hangzott el Orbán Viktor szájából 2007. november 4-én. Hét évvel később, 2014-re a létminimum alatt élők száma több mint 50 százalékkal megnőtt, a mélyszegénységben élő gyermekek száma pedig a populáció 10 százalékát is meghaladta. Ez a megdöbbentő növekedés az elmúlt 4 évben következett be, pontosan az alatt az időszak alatt, amióta Magyarország miniszterelnöke ismét Orbán Viktor.

New York városában enyhén balról fúj a szél

2014-01-02 0101-bill-de-blasioAz USA nagyvárosainak többségét a demokraták irányítják, de a polgármesterek nem sokat tesznek az erősödő társadalmi szétszakadás ellen. New Yorkban azonban Bill de Blasio próbál szembemenni a „mindent a gazdagoknak” típusú városvezetési gyakorlattal, de kemény ellenállásba ütközik.