hu | fr | en | +
Accéder au menu

New York városában enyhén balról fúj a szél

JPEG - 256 kio

Az USA nagyvárosainak többségét a demokraták irányítják, de a polgármesterek nem sokat tesznek az erősödő társadalmi szétszakadás ellen. New Yorkban azonban Bill de Blasio próbál szembemenni a „mindent a gazdagoknak” típusú városvezetési gyakorlattal, de kemény ellenállásba ütközik.

New York lesz az „Új Havanna”? Ez a kérdés tartja rettegésben a republikánus pártot, mióta a demokrata Bill de Blasiót 2013. november 5-én megválasztották az USA legjelentősebb városának polgármesterévé. A republikánusok mint „elsőszámú haladó szellemiségű ellenségünkre” tekintenek Michael Bloomberg utódjára. A New York Times szerint „a republikánus vezetők egy „új baloldal hatalomra jutásáról szóló félelmeik beteljesülését látják az újonnan megválasztott Bill de Blasióban”, aki – szerintük – „populista módon megveti a gazdagokat, nyíltan rokonszenvezik a munkásszervezetekkel, valamint szüntelenül a jövedelemegyenlőtlenségek problémáján rágódik” (1) .

Bill de Blasio már a New York-i demokrata polgármesterjelölt választáson elhangzott beszédben kiemelte az egyenlőtlenségeket, és szakadatlanul ismételte, hogy „két város története” (2) elevenedik meg New Yorkban: a túl gazdagoké és mindenki másé. Határozottan szociális programja nyomán pártja egyértelműen őt jelölhette maga mögé utasítva ezzel a média favoritját, akit a nagy befolyású leköszönő elnök (3) támogatott. Majd magabiztosan (a szavazatok 72 százalékával) megnyerhette a polgármester-választást republikánus ellenfelével Joe Lhotával szemben.

Lenin, Mao és Ho Si Minh

2014. január 1-jén beiktatási beszédében Bill de Blasio lefektette mandátumának alappillérét: „Azért választottak meg minket, hogy véget vessünk szeretett városunk széthullásával fenyegető gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeknek.” New Yorkban, ahol a gazdasági hatalom mindenhol jelen van, az ilyen politikai program komoly akadályok garmadáját vonja maga után. Mihelyt a mondat elhangzott, Matt Yhlesias, a Slate nettes magazin egyik újságírója, a következő, csak kicsit árnyalt tweetet posztolta: „Beiktatásán de Blasio Lenin, Mao és Ho Shi Minh balzsamozott testeinek társaságában lépett porondra.”

Néhány nappal később a „kommunizmusügy” különös fordulatot vet. Hatalmas hóvihar sújt le New Yorkra, az utak járhatatlanokká válnak. A bulvárlapok fejvesztve rohannak meginterjúvolni az Upper East Side lakóit, akiket határozottan felbosszantottak az elegáns, manhattani városrész hóeltakarítási nehézségei. Bill de Blasio „hátat fordít nekünk – panaszkodik felháborodva egy Upper East Side-i nő a New York Post hasábjain. – Upper East Side-ban a polgármester nem rendelte el a hóeltakarítást mondván: Én nem vagyok közületek való.” (4) A kijelentés bejárja az internetet, újra és újra felbukkan a helyi és országos médiában – főként Bloomberg internetes oldalán. Bill de Blasio azonban kitart álláspontja mellett, amelynek megválasztását köszönheti.

Egy kulturálisan sokszínű város polgármesteri székének elnyeréséért de Blasio, német és olasz bevándorlók fiaként, számíthatott családi felmenőire, valamint házasságára: afroamerikai nőt vett feleségül. Keményen kritizálta az indokolatlan rendőri motozásokat (a módszer neve „stop and frisk”), amelyeknek főleg színes bőrűek az elszenvedői. A választók egy részét ezzel sikerült megnyernie. De győzelmét valójában gazdasági üzenete, programjának alappillére garantálta.

Ami az egyenlőtlenségeket illeti, New York a harmadik az Egyesült Államokban, és maga az USA világviszonylatban szintén a dobogó harmadik helyét foglalja el ebben. A Wall Street pénzügyeseinek prémiuma 2013-ban átlagosan 164 530 dollár volt, és senki sem csodálkozott különösebben, hogy Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatójának fizetése több mint évi 20 millió dollár. Micheal Bloomberg polgármestersége teljes egészében ennek a kisebbségben lévő, túl gazdag réteg jólétének és kényelmének kedvezett. Azzal indokolták ezt, hogy ez a réteg járul hozzá a legnagyobb mértékben a város adóbevételeihez: a New York-i háztartások 5 százaléka adja az összbevétel 38 százalékát.

Manhattan szigete soha nem látott módon virágzik, a lakásokat általában több tízmillió dollárért vásárolja meg a nagyvilági elit. De néhány háztömbbel arrébb a New York-i középosztály nem elhanyagolható része lassacskán szegénységbe süllyed. 2008 és 2011 között az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatalának adatai szerint az átlagkereset 6 százalékkal csökkent. 2011 végén a városban lakó családok fele, alig másfélszer keres többet, mint a szegénységi küszöb. A szegénységi küszöb alatt élő háztartások 17 százalékában egy fő, 5,2 százalékukban pedig két fő dolgozik teljes munkaidőben. Mindeközben a lakbérek az egekbe szöktek. 2005 és 2012 között az átlag lakbér (az inflációval korrigálva) 11 százalékkal, ellenben a bérlők jövedelme csak 2 százalékkal emelkedett. A Furman Center for Real Estate and Urban Policy – ingatlan- és várospolitikai központ – szerint New York lakóinak több mint fele jövedelmének legkevesebb egyharmadát lakhatásra költi. (5)

Bill de Blasio kampányának legerősebben kritizált intézkedése, amelyet minden riválisa támad, egy, az 500 ezer dollár feletti jövedelmek 0,05 százalékos megadóztatásából létrehozott speciális alap, amely a születéstől az iskolás korig finanszírozná a kisgyerekek kötelező óvodai oktatását és ellátását. A javaslat mindazonáltal szimbolikus jellegű, New York polgármestere ugyanis egyedül nem hozhat döntést ilyen adóteherről. Javaslata végrehajtásához el kell nyernie Andrew Cuomónak, New York kormányzójának támogatását. Habár a 2016-os elnökválasztás demokrata jelöltségére pályázó Andrew Cuomo a társadalmi kérdésekben a haladó szellemiséget képviseli – támogatja a fegyverbirtoklási szabályozást és a melegházasságot –, gazdasági kérdésekben inkább konzervatív nézeteket vall. Kiváltképp az adórendszer területén. 2011 decemberében, az állam lakóinak címzett körlevelében azzal büszkélkedett, hogy „megszabta a tulajdonra kivethető adók felső határát ”, miközben a középosztály adói „1953 óta”, míg a vállalati adók „1968 óta nem voltak ilyen alacsonyak”.

A kormányzó kettős játéka

Félő tehát, hogy Bill de Blasio ambícióinak Andrew Cuomo adóellenes eszméje gátat vet. A két férfi hiába hangoztatja barátságát és jelenik meg politikai szövetségesként, sokkal inkább a „legjobb ellenségek” szerepét töltik be a demokrata párton belül. Véleménykülönbségükben tükröződik a gazdasági egyenlőségre törekvő párttagok és az inkább a vállalatok szabadságát támogató jobbszárny között húzódó konfliktus. Előbbiek olyan vezetőkben reménykednek, mint de Blasio vagy Elizabeth Warren szenátorasszony, utóbbiak Andrew Cuomo és Hillary Clinton köré csoportosulnak.

Mivel a tagállamok feladata a szövetségi hozzájárulás szétosztása és az adók meghatározása, minden polgármesternek érdeke, hogy jó kapcsolatot ápoljon az állam kormányzójával, főleg, ha merész politikai lépéseket akar megvalósítani. Andrew Cuomo azonban kettős játékot játszik mindenekelőtt azért, hogy megőrizze esélyét a 2016-os választásokra. Amikor a felmérések azt mutatták, hogy a közvélemény támogatja az általános bölcsődei és óvodai oktatás bevezetését, akkor a kormányzó a New York-i polgármesterjelölt mellé állt, és pártolta javaslatát. De amikor a finanszírozásra került a sor, vehemensen tiltakozott új adó bevezetése ellen. Több hetes huzakodás után Bill de Blasiónak végül sikerült meggyőznie az államot, amely vállalta, hogy három éven keresztül finanszírozza a kezdeményezést.

Az új polgármester nem volt ilyen szívós és kitartó a charter iskolák kérdésében: magánalapokból finanszírozott állami iskolák, amelyekben a tanári szakszervezetek hatásköre gyenge. (6) Ezekben az oktatási intézményekben a New York-i diákok alig 6 százaléka tanul. A demokraták többsége szerint a charter iskolák elvonják a pénzügyi forrásokat – de a legjobb tanulókat is – a közoktatástól. A republikánusok kart karba öltve a nyugdíjalapok kezelőivel – miközben általában hangosan kikelnek az állam gazdasági szerepe ellen – a konkrét esetben foggal-körömmel védik a charter iskolák állami finanszírozási rendszerét. Amint de Blasio bírálta ezen iskolák elvét, Andrew Cuomo nyomban a segítségükre sietett, és megalázó meghátrálásra kényszerítette a polgármestert. Ezek után nem csoda, hogy az emberek Bill de Blasiót kezdő, míg Cuomót nagyon is tapasztalt politikusnak értékelik.

Ám de Blasio nem haragtartó típus. Amikor 2014 májusának végén a demokrata párthoz közel álló Working Family Party – a szakszervezeti, egyesületi stb. aktivisták koalíciója – megoszlott a tekintetben, támogassa-e a novemberi választásokon Andrew Cuomo újraválasztását, Bill de Blasio az ő érdekében küzdött a kulisszák mögött. New York polgármestere nem nagyon engedheti meg magának, hogy szembeszálljon a kormányzóval, főleg ha a kormányzó mögé felsorakozik a pénzügyi világ is. Ezt a támogatást jól bizonyítja, hogy Andrew Cuomo már több mint 33 milliárd dollárt gyűjtött össze újraválasztásának céljából annak ellenére, hogy nincs egyetlen valós ellenfele sem…

Hogy Bill de Blasio mennyire határozott, a lakhatás kérdése fogja eldönteni. Kampányában ígéretet tett, hogy kétszázezer új, alacsony bérleti díjú lakást hoz létre. A legtöbb szakértő úgy véli, hogy a kitűzött célt rendkívül nehéz lesz megvalósítani, amit Bill de Blasio is jól tud. „Ez lesz az ország történetének, egy város által kezdeményezett, legnagyobb és legnagyratörőbb alacsony bérleti díjú lakásprogramja” – mondja. De egyelőre hajthatatlan, és végig akarja vinni a beígért tervet.

Ugyanakkor az ingatlanszektor jelentősen befolyásolja a New York-i politikát. A gazdagok, akik több millió dollárt fizetnek egy Central Parkra néző lakásért és mesterei önmaguk kényeztetésének, portaszolgálatot, uszodát, edzőtermet tartanak fenn, nem akarják megosztani a negyedüket – még kevésbé épületük hallját – a metrót használó köznéppel. Ezt szem előtt tartva Bill de Blasio igazi kötéltáncos, amikor egyszerre akar kedvében járni az ingatlancégeknek és nagy jövedelmű ingatlantulajdonosoknak, ugyanakkor bővíteni akarja a közép- és alsó rétegek lakhatási lehetőségeit.

Jelen pillanatban stratégiája hatékonynak bizonyul, amit jól mutat a Domino Sugar-ügy. Néhány év óta a Brooklyn szívében található volt cukorfinomító üzem jövője heves vitákat váltott ki. 2012-ben Jed Walentas beruházó felvásárolta a területet, és megígérte, hogy irodákat épít az új technológiákkal foglalkozó cégeknek, de kétezer-háromszáz lakóhelyet is teremt, köztük hatszázhatvan alacsony bérleti díjút. A polgármester azonban ezt kevésnek ítélte. Annak ellenére, hogy Walentas az egész beruházás felfüggesztésével fenyegetőzött és a sajtó egésze támadta, Bill de Blasio kitartott álláspontja mellett, és végül Jed Walentas további negyven bérlakás megépítésére vállalkozott.

Bill de Blasio megértette, hogy minden, a szegényeknek és a középosztálynak kedvező politikai lépéssel azt kockáztatja, hogy kiváltja a felső osztályok szervezet ellenállását és felbőszíti a New York Állam fővárosában, Albanyban székelő felső rétegeket, valamint az őket kiszolgáló és védő médiát. Bill de Blasio megfogadta tehát: valós szolgáltatásokat kínál a városlakóknak, hogy kiemelje a média aggodalmai és a hétköznapi élet valós problémáik közötti eltérést. Ameddig dübörög a város gazdasága, meg kellene teremteni a lehetőséget a „városi progresszivizmus” ígéreteinek megvalósításához, amelyek a hatvanas években szertefoszlottak. Los Angeles, Seattle, San Francisco vagy akár Chicago követi-e a New York-i példát?

Eric Alterman

Léber Edina

(1Michael Barbaro és Michael M. Grynbaum: Republicans cast de Blasio as a leading liberal foe [A republikánusok de Blasióra osztják a liberális főellenség szerepét], The New York Times, 2014. május 14.

(2Vö.: Nathaniel P. Morris: De Blasio’s tale of two cities [De Blasio: két város története], The Washington Post, 2014. március 07. A „két város története” kifejezés Charles Dickens egyik művének címére utal.

(3Renaud Lambert: Une élection selon Michael Bloomberg [A politika Michael Bloomberg szerint], http://www.magyardiplo.hu/2010-junius/208-a-politika-micheal-bloomberg-szerint Le Monde diplomatique, 2010. június.

(4Jennifer Gould Keil–Frank Rosario: De Blasio “getting back at us” by not plowing [De Blasio „hátat fordít” nekünk azzal, hogy nem rendelet el a hóeltakarítást], The New York Post, 2014. január 21.

(5#NYChousing. 10 issues for NYC’s next mayor [#NYClakhatás. 10 probléma NYC új polgármesterének], Center Furman for Real Estate & Urban Policy, New York University, 2013.

(6Diane Ravitch: Volte-face d’une ministre américaine [Egy amerikai miniszter asszony véleményváltozása], Le Monde diplomatique, 2010. október

Megosztás