hu | fr | en | +
Accéder au menu

„Kiegyensúlyozott” szerkesztői politika

JPEG - 49.2 kio

Az izraeli hadsereg büntető hadjárata Gázában felerősítette a modern újságírás egyik legfontosabb törekvését: a lustasághoz való jogot. Szakmai kifejezéssel: az „egyensúlyt”. Ezért nevezheti magát az amerikai szélsőjobboldali tévécsatorna, a Fox News minden irónia nélkül „becsületes és kiegyensúlyozott” (fair and balanced) adónak.

A közel-keleti konfliktus esetében, ahol a felelősség nem egyenlően oszlik meg, a „kiegyensúlyozás” azt jelenti, hogy a megszálló hatalmat előnyhöz juttatják. A nyugati újságírók legtöbbje így védekezhet azokkal a fanatikus olvasókkal szemben, akiknek nem tetszik, amit írnak nekik. Így viszont rögtön közölhetik velük a megnyugtatásukra szánt ellenvéleményt is. Más – például az ukrán – nemzetközi válságoknál nem figyelhetünk meg ilyen gondosságot, ráadásul a valódi egyensúly, legalább két okból, csorbát szenved. Először is, amikor egyszerre kell bemutatni egy hosszan tartó gázai öldöklést és egy rakétatámadás miatti riasztást a Tel Aviv-i tengerparton, egy jó mérleg nyelvének legalább kicsit ki kellene mozdulni. Ráadásul egyes résztvevők, ebben az esetben az izraeliek, hivatásos kommunikációs szakemberekkel dolgoznak – például maga a miniszterelnök, aki született tehetség az amerikai tévécsatornák szempontjából –, miközben a másik oldal csak a civilek szenvedését képes bemutatni a nyugati médiáknak.

A szánalomkeltés nem túl hatékony politikai üzenet: az eseményeket nekünk kedvezően kell bemutatni. Ezért magyarázzák nekünk hosszú évtizedek óta, hogy Izrael „védekezik” „válaszol”. Ez a "kicsi, rosszul védett, erős támogató nélkül maradt, pacifista állam" ezért képes mindig felülkerekedni, időnként veszteség nélkül. Az ilyen csodákhoz az kell, hogy minden egyes összecsapás akkor kezdődjön, amikor Izrael meglepett áldozatként képes megjelenni (emberrablás, merénylet, támadás, gyilkosság). Erre a pontosan kimunkált alapra épül az „egyensúly”. Egyesek azon háborodnak fel, hogy civilekre lőnek ki rakétákat; amire mások azt válaszolják, hogy az izraeli „válasz” aránytalanul sok áldozatot szed. A háború szedi áldozatait mindkét oldalon, vagyis a labda középen pattog.

És elfelejthetünk minden mást, vagyis a lényeget: Ciszjordánia katonai megszállását, Gáza gazdasági blokádját, egyre több termőföld elfoglalását gyarmatként. Úgy tűnik, a folyamatos információáramlásban ezekre a részletekre sosem jut idő. Ki tud például arról, hogy a hatnapos és az iraki háború, vagyis 1967 és 2003 között az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak több mint harmadát egy állam, Izrael szegte meg méghozzá gyakran a palesztinok termőföldjének gyarmatosítása elleni határozatokat[i]? Ebből következik, hogy az egyszerű tűzszünet Gázában azt jelenti, hogy továbbra is megsértik a nemzetközi jogot, s ezt mindenki elismeri.

Párizsra már nem számíthatunk, a közvéleményt már nem ebbe az irányba fogják tájékoztatni. François Hollande július 9-i bejelentése – melyben egy szót sem vesztegetett a több tucat palesztin civil áldozatra –, miszerint az izraeli kormánynak „joga van minden intézkedésre, amellyel megvédi veszélyben lévő lakosságát”, ezt jelenti. François Hollande elnök ugyanis feladta a kiegyensúlyozottság látszatát is. Az izraeli jobboldal szócsöve lett.

[i] Serge Halimi:Deux poids, deux mesures [Kettős mérce], Le Monde diplomatique,2002. december.

Serge Halimi

Morva Judit

Megosztás