Kalandvágy, szabadságvágy – vagy megyünk a jól fizető munka után?

Kategória: 2014. augusztus
Írta: Totyik Tamás
Találatok: 7289

Rémisztő adatok

IMG 1672Nemrég hozott nyilvánosságra a londoni Munkaügyi Hatóságnál dolgozó magyar alkalmazott egy rémisztő adatot[1]. 1 021 711 magyar állampolgár fizet társadalombiztosítási járulékot a brit TB-nek. Ebbe a számban benne van a brit oktatási intézményekben tanuló magyar fiatalok száma is. Ha 100 000 fő körül vesszük a brit oktatási rendszerben tanuló fiataljaink számát, akkor is 900 000 magyar dolgozik az Egyesült Királyságban. Félelmetes adat, ez majdnem négyszer több mint ahányan 1956 után kényszerből elhagyták hazánkat. Csak Nagy Britanniáról írtam eddig, és hol van Németországban, Ausztriában, a Skandináv államokban és az USA-ban munkát vállaló magyarok száma. Senki nem beszél erről a szörnyű adatról, és senki nem beszél a miértekről és a várható következményekről. Az érthető, hogy a kormányzati kommunikáció mélyen hallgat, de az ellenzék miért van csöndben? Senkinek nem hiányzik a népesség 13 százaléka? Mit csinál a magyar gazdaság, hogy lemond másfél millió honfitársunkról? Nem hiányzik az adóbevételük?

Magyarországon 6,2 millió[2] aktív korban (18-62 év) lévő állampolgártársunkról számolnak be a KSH statisztikák. Ebből a júniusi adatok szerint 4,1 millió munkavállaló van (ebben a közfoglalkoztatásban és közmunkában érintettek, illetve a magyar munkaközvetítők által külföldön foglalkoztattok száma is benne van, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók is). Hivatalosan 400 ezer inaktív van. Ha ehhez hozzáadjuk az 1,7 millió külföldön munkát vállaló honpolgárunkat, akkor ki is jön a 6,2 millió munkavállaló. A kormányzat által elismert hivatalos adatok szerint 500-700 ezer munkavállaló van külföldön, ennek ellentmond a Social Security Office[3] által készített belső tanulmány. A kiszivárogtatott adatok alapján végzett számítások szerint az aktív korú magyar állampolgárok 27 százaléka vállal munkát külföldön. A teljes magyar társadalom 17 százaléka külföldön keresi a boldogulását. Az 1,7 millióból 900 ezren a brit szigeteken keresi a boldogulását, 400 ezer fő Németországban, a Skandináv- félszigeten 100 ezer fő, az USA-ban 100-120 ezer /ennek jelentős része illegális munkavállaló/, Ausztriában 80-100 ezer fő, 70 ezer fő az EU fel nem sorolt tagállamaiban, a maradék Ausztráliában és Új-Zélandon próbál szerencsét.

A magyar társadalombiztosítás nem vezet nyilvántartást azokról az emberekről, akik külföldön vállalnak munkát vagy külföldön tanulnak, csak annyit lehet tudni, hogy hányan fizetnek vagy nem fizetnek járulékot. Így nem áll rendelkezésünkre magyar forrásból származó pontos adat. EU-s szinten sincs meg az adatok összegzéséhez szükséges statisztikai rendszer, pedig egy ország gazdaságának tervezhetősége szempontjából fontos lenne tudni, hogy mennyien és milyen korösszetételben vállalnak munkát egy ország honpolgárai, mely országok a befogadók. Ettől még a munkaerő szabadáramlása nem szenvedne csorbát, és a Cameron féle külföldi munkavállalókat támadó szövegről is kiderülne, mennyire valós és mennyire demagóg. Valamelyik Uniós képviselő vehetné a fáradtságot és kezdeményezhetné ennek a statisztikai rendszernek a kidolgozását.

Úgy tűnik számomra, hogy a regnáló hatalom nem is érdekelt ennek a statisztikai adatnak a nyilvántartásában. Ennyivel kevesebb munkanélküli, állástalan van a rendszerben, amit pozitív eredményként lehet feltüntetni. Ennek viszont szörnyű következményei lesznek. A születési számok csökkenésében vastagon benne van a külföldre távozott honpolgárainknak a hiánya, bár a külföldi munkavállalók egy része az olcsóbb egészségügyi ellátás miatt inkább hazajön szülni. Saját becsült számításaim szerint a születések száma 10-15 százalékkal több lehetne, ha a külföldre távozott polgártársaink itthon szülnének. Érdekes, hogy a nemzetpolitikai kérdésekben fontosabb szerepet játszik a határon túli magyarság /aminek jogosságát nem akarom kétségbe vonni/, mint az országból eltávozott honpolgáraink hazacsábítása. Ezek a középosztálybeli fiatalok nem kalandvágyból mennek el, hanem mert félnek a lecsúszástól. Túró Rudival, Hoffman Rózsa szerencsétlenül megfogalmazott levelével[4] nem lehet itthon tartani őket, és Orbán Viktornak sem lesz igaza, hogy ezek a fiatalok tömegével fognak haza jönni 5-6 év múlva, mint ahogy a FIDELITAS kongresszusán fogalmazott 2012-ben. Itthon a létbizonytalanság, a közmunka, vagy rosszabb esetben a munkanélküliség várja őket. Nincs gyakorlatuk, nem kapnak állást. Minimál bérből pedig lehetetlen családot alapítani szülői támogatás nélkül.


1 Külföldi tanulás és munka iránti hajlandóság (Amennyiben lenne lehetősége arra, hogy külföldön tanuljon, dolgozzon, hajlandó lenne elhagyni az országot?)


Mit mutatnak a hazai kutatások[5]

to

A Magyar Ifjúság 2012 tanulmánykötet szerint a kivándorló magyar fiatalokra a következőek jellemzőek.

A 2008-as gazdasági válság után ugrott meg a külföldön munkát vállalók száma és 2011-ben csúcsosodott ki, azóta stagnáló képet mutat. Az Egyesült Királyság területén a munkát vállaló magyarok 80 százaléka 20-35 év közötti. A németeknél dolgozó magyar munkavállalók az idősebb generáció tagjai közül kerülnek ki. A Skandinávoknál a magyar munkát vállalók legjelentősebb része, már családot alapított emberek, és nagyrészük a családjukat is magával viszi. Az osztrákoknál a határ mentén legfeljebb 50 kilométeres távolságra lakók adják a magyar munkavállalók 80 százalékát.

2008-ban lett először magasabb a hosszabb távon munkát vállalók száma, mint az itthon maradó fiatalok száma, 5 százalékuk a kivándorlást tekintette végső célnak. Ez az arány azóta folyamatosan emelkedik, a kivándorlást választók aránya már 10 százalék körül van a fiatalok körében. 2013-ban becslések szerint 55 százalék felett volt a hosszabb időre munkát vállaló fiatalok száma, és 34 százalékuk tudná csak itthon elképzelni a boldogulásukat.

A tanulmánykötet egy fontos tévhitet oszlat el. Az inaktív fiatalok körében a legalacsonyabb a migrációs hajlam. A szakmunkások és a diplomával rendelkező fiatalok a legfogékonyabbak a külföldi munkavállalásra, és az érettségizett szakmával (szakközépiskolai végzettség, vagy gimnázium érettségi után szerzett szakma) rendelkezők jobban szeretnének itthon munkát vállalni, mint külföldön. A budapesti fiatalok akarnak legkevésbé külföldön munkát vállalni, és a megyeszékhelyen élő fiatalok körében a legmagasabb a migrációs hajlam. A budapesti relációtól eltekintve, minél kisebb egy település, és minél keletebbre van, annál nagyobb a röghöz kötöttek aránya. A nyugat- dunántúli fiatalok a legbevállalósabbak, és a kelet- magyarországi kistelepülési fiatalok akarnak leginkább itthon boldogulni. A szabolcsi, borsodi, hajdúsági fiatalok legnagyobb célja a közeli városba való beköltözés. Minél magasabb életszínvonalat mutat egy település, annál jobban szeretnének hosszabb- rövidebb ideig külföldi munkát vállalni az ott élő fiatalok /Budapest ebben az esetben kivétel/. Ebből is látszik, hogy a kivándorló, vagy külföldön munkát vállaló fiatal emberek körében a lecsúszástól való félelem játszik döntő szerepet.

Nagyon magas egyes kutatók véleménye szerint az elvált vagy élettársi viszonyban élők aránya a külföldi munkavállalók körében /kétharmaduk ebbe a körbe tartozik a fiatalok között/. A migráció fő oka a megfelelő munkahely meg nem találása, illetve a családalapításhoz szükséges alacsony bérezés. A külföldi ösztöndíjat kapott fiatalok közel 10 százaléka nem szeretne hazajönni, hanem kint szeretne érvényesülni, illetve tovább folytatni kutató munkáját. Akik egyszer már dolgoztak külföldön, azokban nagyon erős az újabb külföldi munkavállalási hajlam /80 százalék feletti/. Az életkor emelkedésével arányosan csökken a külföldi munkavállalási hajlam, a 40 év felettiek körében már a 10 százalékot sem éri el.

Az itthon maradás egyik meghatározó tényezője az idegennyelv tudás hiánya, ebből a szempontból lehet, hogy a kormány döntése a két tannyelvű iskolák körének szűkítése, az idegen nyelvi előkészítő osztályok leépítése pontosan az itthon maradás érdekeit szolgálja az alsóközéposztály tagjainak körében. Tévhit az is, hogy a magyarok kevésbé migránsok. A belföldi migráció feltételei nem adottak, a belföldi migráció legnagyobb akadálya a kellő számú és a keresetekhez igazodó bérlakás rendszer hiánya. A lakástulajdonlás az örökös röghöz kötést erősíti. Ha valamelyik kormány komolyan gondolja a belső migráció élénkítését, akkor a bérlakás rendszer kialakítását kell legelőször zászlajára tűzni. Egy miskolci fémforgácsoló nem tud Győrben elhelyezkedni, mert az albérlet olyan magas, hogy a bérének több mint 40 százalékát elvinné, és a maradék jövedelméből nem tudná olyan szinten fenntartani a családját, mint ahogyan jelenleg teheti. Marad a határhoz közeli szlovák munkavállaló, akit busszal könnyedén át tudnak hozni az itthoni munkahelyekre. A röghöz kötöttek körében erősödik a legjobban az idegengyűlölet, cigány- és zsidóellenesség, és a JOBBIK igazi bázisa innen kerül ki. Új jelenség ebben a körben az is, hogy a határon túli magyarokkal szemben is megnőtt az intolarencia, mert úgy gondolják, hogy ők is elveszik az itt élők munkalehetőségét.

A férfiak 52 százaléka, a nők 46 százaléka szeretne hosszabb rövidebb ideig külföldön dolgozni a 15-24 év közötti korosztályban. Az okok a következők a fiatalok körében:

1.Lecsúszástól való félelem: Jobban akarok élni, mint a szüleim;

2.Nyelvtanulás;

3.Karrierépítés;

4.Tapasztalatszerzés;

5.Új kihívás;

6.Családi okok;

7.Vallási, politikai okok.

Gátló tényezők:

1.Család;

2.Hazaszeretet;

3. Az induló tőke hiánya;

4.Társ, ismeretség hiánya;

5.Itthoni karrier;

6.Idegennyelv ismeretének hiánya.

Érdekes adat, hogy a nők sokkal jobban ragaszkodnak hazájukhoz, mint a férfiak.

Az idáig vezető út és a feladatok

totyik 188Igazi darázsfészekbe nyúl az, aki a kivándorlás okait feszegeti. Míg a múlt század elején gazdasági okok voltak a döntőek, addig a ’30-as évek végétől a rendszerváltásig politikai okok voltak a meghatározók. Napjainkban is a kivándorlás legfőbb oka gazdasági, de nem a legszegényebbeket érinti az exodus, hanem a középosztály tagjait. Ezen emberek jelentős része rendelkezett munkával, de a társadalmi státusának nem megfelelő jövedelemre tudott csak szert tenni, e lecsúszás rémétől előre menekülve vállaltak munkát külföldön. A devizahitelek rendezetlensége ezt a folyamatot csak jobban felerősítette. A külföldön munkát vállaló vagy munkát vállalni akarók körében a legmagasabb az Európai Uniós csatlakozásunk elfogadottsága.

A hazai politikai elit nem volt felkészülve /de még víziója sem volt/, hogyan kellene hasznukra hajtani a tőke, áru, munkaerő és az eszmék szabad áramlását. A 2004-es csatlakozásunkkor egyes tagállamok 7 éves moratóriumot kaptak a munkaerő szabadáramlásának megakadályozására, amely 2011-ben szűnt meg, és ekkor tetőzött a magyar munkaerő kiáramlása is. A hazai oligarchák egykedvűen nézték, hogyan mennek el a legjobban képzett munkaerőink, őket csak az egymás közötti harc és a profit maximalizálás érdekelte. Az egyetemeken az állami férőhelyek szigorításával az állam nem tudja itthon maradásra ösztönözni a fiatalokat, de a közmunka sem fog komoly szerepet játszani a képzett munkaerő itt maradásában. Sokkal fontosabb lenne a gyakornoki idő állami támogatása, termelő munkahelyek teremtését támogató beruházások /nem összeszerelő üzemek/ ösztönzése. Az állam nagyon kevés olyan munkahelyteremtést tud felmutatni, amely a lecsúszó vagy sodródó középosztály társadalmi megkapaszkodását támogatná. A kutatásfejlesztés ösztönzése több fiatal tehetség itthon maradását szolgálná. A hazai nagytőke még mindig nem kapott észbe, hogy a jól képzett munkaerőért versenyezni kell, a határon túli magyarság olcsó munkaerő utánpótlása megszűnt.

Az elvándorlást csak erősítette a munkavállalói jogok gyengítése a munkáltatóval szemben, az Alaptörvényből törölt munkához való jog, a szakszervezetek szétverése. A minimálbér emelésével /ami teljesen jogos lépés volt a kormány részéről/ nem növelték az itthoni munkavállalók arányát, csak a papíron részmunkaidősök száma nőtt. A valóságban ugyan annyit dolgoznak az emberek ugyanannyi idő alatt, ugyannyi bérért, mint eddig csak részmunkaidős foglalkoztatásban. Nem szigorodott, nem növekedett a munkahelyi ellenőrzések száma, nőtt az élőmunkaerő kizsákmányolása és a teljesen elgyengült szakszervezetek tétlenül nézik az egész folyamatot. Mintha az elvándorlás sikeréért megtett volna mindent a kormány és a hazai nagytőke, és nem ismerik fel, hogy Bulgáriához hasonlóan nagy árat fogunk fizetni az elvándorlás következményeként. A tőke elkerüli Bulgáriát, nemcsak a korrupció, a politikai bizonytalanság miatt, hanem a képzett munkaerő hiánya miatt is /lásd a Mercédesz gyár kecskeméti letelepülését/.

A magyar munkaerő egy része azt gondolta, hogy trükközhet, és kihasználhatja az európai munkaerőpiac illetve a szociális ellátás adta lehetőségeket, de ennek ideje is lejárt. A hazatérő munkaerő jelentős részével az itthoni munkaerő piac nem tud mit kezdeni. Akik egészségügyi problémák miatt, esetleg gyermekszülés végett térnek haza már azon gondolkodnak, hogyan lehetne továbbállni. Nem validitált mérések azt mutatják, hogy magasabb a hazatérők között a férfiak aránya, és sok nő köt házasságot a befogadó ország honpolgáraival.

Nemcsak a bankok és külföldi tőke ellen kellene szabadságharcot hirdetni, hanem az elvándorlás ellen is. Tudom, sokkal látványosabb harc a brüsszeli bürokraták ellen háborúzni, mint a lecsúszó középosztály helyzetének romlását megakadályozni. Jó dolog a gyermekvállalás támogatása adókedvezményekkel, de ennek 90 százalékát a társadalom felső 1/8 tudja csak kihasználni, már a középosztály egy része sem tudja ennek gyümölcsét teljes mértékben élvezni.

Még nem késő, hogy lelassuljon az elvándorlás mértéke. Nem késő, hogy a külföldi tapasztalatokat, esetleg felhalmozott tőkét, kapcsolatokat itthon kamatoztassák honfitársaink. A legfontosabb, hogy az állam mellett a hazai nagytőke is végre felébredjen és megtegyenek mindent, hogy a hazai munkaerő piac is vonzó legyen a fiatalok számára. Végre az Iparkamara nagyhatalmú urai is elkezdhetnék törni a fejüket, hogy nem elég a szakképzést, egyetemi oktatást az ő kedvük szerint átalakítani, hanem valamit tenni is kellene annak érdekében, hogy a képzett munkaerőnek érdemes legyen itthon maradni. Nemzetpolitikai célok között pedig prioritást adni a külföldre ment fiatalok hazatérésének, és nem túró rudival csalogatni haza őket. Az Akadémiai kutatók munkáját pedig a statisztikai rendszer összehangolásával, illetve a KSH ezirányú méréseinek megindításával segíteni. Még nem késő, de meddig nem késő?

 

 


[1]http://hir3.hu/magazin/1/120803/visszafordithatatlan_az_elvandorlas_meghaladta_az_egymilliot_az_angliaban_munkat_vallalo_magyarok_szama

[2]http://www.ksh.hu/stadat_eves_6_2

[3]http://hir3.hu/magazin/1/120803/visszafordithatatlan_az_elvandorlas_meghaladta_az_egymilliot_az_angliaban_munkat_vallalo_magyarok_szama

[4]http://epa.oszk.hu/01800/01827/00034/pdf/le_monde_dipl_magyar_EPA01827_2012_07_07-10.pdf

[5]A fejezetben szereplő adatok és grafikonok Székely Levente: Magyar ifjúság 2012 tanulmánykötetének 152-178 oldalról származnak.