Kínában több mint kétezer éve ismerik a borkészítés titkát, de a világ borpiacán csak az elmúlt években jelentek meg. A növekedés viharos gyorsaságát jelzi, hogy 2012-ban már Kína lett a világ ötödik legnagyobb bortermelője. Nagyra törő terveik megvalósításával várhatóan belépnek az első három közé.
A kínai szőlőültetvények területe az utóbbi 15 évben megduplázódott, és 2013-ra elérte a 600 ezer hektárt. Miközben az európai szőlőültetvények területe csökken (3,5 millió hektár, ebből 800 ezer Franciaországban), Kína e szektorban óriássá növi ki magát. A termelés és a fogyasztás gyorsan nő. Az utóbbiban még komoly tartalékok vannak, hiszen 1,2 litert fogyasztanak személyenként, miközben Franciaországban 47 liter és Olaszországban 37 liter az éves mennyiség (1) . A folyamatosan növekvő kínai piac a helyi termelők és egyben az exportálók álma. A bordói borok első számú ügyfelei 2014-re kínaiak lettek.
Kínában kétezer éve ismerik a bort, de a tömegtermelést csak az 1980-as években kezdték el. 1990-ig kizárólag a Peking környéki Hebei, Shandong és Xinjiang régiók termeltek bort, olyan állami nagyvállalatok vezetésével, mint a Chanyu, a Dragon Seal, a Great Wall vagy Sunitime, amelyek mai is vezető szerepet játszanak az ágazatban. Az ezredfordulót követően azonban Kína új és rendkívül sikeres vegyesvállalati együttműködési formákat alakított ki külföldiekkel. Nem kevesebb mint 59 ezer kínai cég várja ma a nyugati befektetőket. Peking nyitott piacokkal várja a nyugati tőkét. Olyan nyugati óriáscégekkel üzletelnek, mint a Miguel Torres, a Domecq, a Pernod Ricard vagy a Castel. Miközben a szaktudás fokozatosan átkerül a kínai partnerekhez, néhány alapkérdésben Kína megőrizte korábbi elveit: a mezőgazdaságra alkalmas földek nem értékesíthetők, és a földművelést kizárólag az állammal, vagy a helyi partnerrel kötött hosszú távú bérleti szerződés alapján engedélyezik.
Külföldi beruházók Kínában
Az együttműködés a tőke és technológia transzferre épül, így viszonylag alacsony importhányaddal képesek megszerezni a szaktudást. A francia állam például Hebei megyében létesített egy szőlőültetvényt két millió eurós beruházással. Később feladták a projektet, de a kísérlet alatt kialakultak a személyes kapcsolatok. A kínai szakemberek megtanulták a szőlőfajták és a borkészítés minden csínját-bínját, így munkába állhattak az első kínai specialisták. Lee Demei, ma az egyik legelismertebb borász-tanácsadó az ország több pincészetében is. A francia tőkebefektetők több-kevesebb sikerrel büszkélkedhetnek Kínában. A 2000-es évek elején például a Pernod Ricard óriáscég ugyan felbontotta első kapcsolatát a Dragon Seallal, de sikerrel indította be Helan Mountains nevű cégét Ningxia megyében. A Castel cég is a helyiekkel üzletel: partnerségben van a Chanyu céggel Shandongban.
A bortermelés felfuttatása a gazdasági fejlődésben lemaradt nyugati tartományok felzárkóztatását célozza 2000 óta. „Beruházási prioritású megye” státuszba sorolták be Xinjiang, Belső-Mongólia, Shanxi és Ningxia tartományokat. Utóbbiban például már harminc szőlészet működik, és harmincöt châteaux építése van folyamatban E helyeken a hatóságok a borászattól remélik az elvándorlás csökkenését és a munkahelyteremtést. A beruházás szempontjából elsőbbséget élvező tartományokban minőségi borokat kívánnak termelni, éppen ezért inkább kisméretű szőlőültetvényeket telepítenek. A Sárga Folyóból táplálkozó öntözéses művelés lehetővé teszi, hogy a sivatagos és hideg régiókban is szőlőt művelhessenek.
Miután a kormány elsőbbséget élvező programmá tette a bortermelést, a borászat meghonosítása politikailag is felértékelődött. „Megkötjük a homokot, és így védjük meg a keleti városokat a homokviharok ellen” - mondja egy pincemester. „Szerepünk fontos az egész közösség számára: kizöldítjük a sivatagot és javítjuk honfitársaink életminőségét (2) ”- tette hozzá az öntudatos szakember. Jian Han, a belső-mongoliai Château Hansen tulajdonosa pedig így nyilatkozott: „A társadalom fejlődése elválaszthatatlan az ország fejlesztésétől…. A természet átalakítása egy igazi álom, melynek megvalósítása a társadalom feladata.”
A 2000-es évek közepe óta a kínai újgazdagok (3) szívesen alkalmaznak francia talajszakértőket, kertészeket és tájrendezőket, borászokat és építészeket, hogy szép és minőségi ültetvényeik legyenek. Egy ningxiai vezető borász így fogalmazott: „Reméljük, hogy képesek leszünk új külföldi beruházókat vonzani. Minőségi borokat szeretnénk termelni, és meg akarjuk kapni az appellation d’origine contrôlée (AOC) minősítést” A beindult üzletek azt jelzik: külföldi beruházókban nem lesz hiány. A Domaine Baron de Rothschild (DBR) például a Penglaï (Shandong) régióban telepedett le, és együttműködik a kínai China International Trust and Investment Corporation (CITIC) befektetési alappal. A Louis Vuitton Moët et Hennessy (LVMH) a Yunnan tartományt választotta. A francia cég Shangrila márkanév alatt dolgozik, a Vats csoporttal együttműködve.
A borturizmusra épülő fejlesztések igyekeznek megfelelni a városi középosztály szabadidős igényeinek, mint például Dalianban, ahol a Saint-Emilion mintáját követik. A borturizmusból az ingatlanfejlesztők is profitálnak. A szőlőültetvény sokszor csak díszletként van jelen, és eltörpül az új kastélyhotel, a golf- és teniszpálya mellett. Egy névtelenséget kérő megfigyelő szerint: „Nem biztos, hogy a bor iránt nőtt meg az érdeklődés. A befektető üzletemberek gyakran fütyülnek a szőlőre. Ha valaki szőlőültetvényt telepít, akkor joga van egy hosszú távú bérleti szerződést kötni a termőföldre. A város terjeszkedésével néhány év múlva majd kivágják a szőlőt, de az övék marad a bérleti jog a területre. Óriási haszonban reménykedhetnek!”
A hatalom számára a bor azt is jelenti, hogy az ország beilleszkedett a globalizációs folyamatba. A bortermelés az egyik eszköze lett a kifelé irányuló modern országimázs építésnek. A kínaiak nem akarják, hogy az olcsó tömegáru lehúzza a presztízsüket, a jó bor viszont épp a történelmet, a kulturális hagyományokat jeleníti meg. „Kössék össze a jó borokat és a kínai nemzetet az „ország-márkák” nagy versenyében!” – mondta egy ningxiai borászat tulajdonosa, majd nagy lelkesen kijelentette: „Azt szeretném, ha egész Kína büszke lenne a termelésemre. Képesek vagyunk jó borokat termelni és meg fogjuk mutatni az egész világnak!”
A bortermelésbe történő beruházás része a nagy közösségi tervnek, és egyáltalán nem csak egyéni álom. Ettől függetlenül büszkék az egyéni sikerekre is. A fiatal és sikeres borszakértők közül például Emma Gao asszony, a Ningxiai Silver Heights, vagy Jhing Zhang, a Jiabelan ültetvényről, büszkén említi meg, hogy az angol Decanter és a francia Revue du vin de France is kitüntette őket.
A sikerek mellett azonban tornyosulnak a gondok is. A bortermelésnek korlátot szab, hogy nincs elég megfelelő minőségű termőföld. Az ágazatban érdekelt szakemberek bejárják az egész országot, és termőföldeket keresnek. Elismert tanácsadókat is felkértek (4) , de mint azt Gérard Colin francia borszakértő elmondta: „a három jelenleg aktív régiónak – Hebei, Shandong és Xinjiang – nincs fejlődési lehetősége. A legtöbb helyen vízhiánnyal küszködnek, az öntözés komoly gondot jelent. Akad azonban más probléma is. Xinjian-ban például télire be kell temetni a szőlőt a kemény hideg miatt, de ez az eljárás - a munkaerőhiányból fakadó növekvő bérek miatt - erősen megdobja a termelési költségeket. Hebei-ben, ahol a város meglepően gyorsan növekszik, a parasztok felhagynak a földműveléssel, és helyette elmennek az építőiparba. „Az jobban fizet!” – indokolják. Shandong-ban a magas nedvességtartalmú klíma okoz gondot. Egy francia befektető, Bruno Paumard szerint: „A magas nedvességtartalom, valamint a meleg együttes hatásaként sok a szőlőbetegség. A vegyszeres kezelésnek is van határa… Még nem találtuk meg az ideális területet a bortermelésre”. Pedig 2012-ben már Kína lett a világ ötödik legnagyobb bortermelője, és a nagyra törő tervek megvalósításával várható, hogy belép az első három közé (5) ”
Kínai beruházók külföldön
A nagy kínai agro-business vállalatok stratégiája, hogy módszeresen vásárolnak fel termelő egységeket külföldön. Így például a kínai Cofco - az óriás kávékereskedő cég - megvette Bordeaux-ban a 25 hektáros Château Viaud-t. Kihasználva a lehetőséget, hogy Kínának kereskedelmi megállapodása van Chilével, felvásárolták az ottani 800 hektáros Bisquerttet (6) . Eközben a Cofco tárgyal egy ausztrál üzletről is. A kínai cégek nem csak szőlőterületet, de márkákat is szeretnek felvásárolni, hogy aztán a márkás terméket maguk forgalmazzák a kínai piacon. Példa erre Quang Wang esete, aki ma már tulajdonosa a nagyon híres Saint Emilion féle Bellefont-Belcier márkának. Bordeaux-ban már úgy ötven szőlészetet vettek meg a kínaiak. (Persze vannak közöttük olyanok is, akik így akarják megvédeni vagyonukat a változó politikai szélirány következményeitől…) Bordeaux-ban több mint hétezer birtok van a helyi gazdák tulajdonában, a kínai felvásárlások mégis nagyon érzékenyen érintik a környék közvéleményét. Kimondva vagy kimondatlanul is attól tartanak, hogy Kína letarolja a nemzeti bortermelési kultúrát (7) .
Akarják vagy sem, a kínai vállalatok külföldi felvásárlásai, és a külföldi cégek kínai befektetései egyszerűen részét képezik a nemzetek feletti globalizációnak (8) .
Helyi szokások, hálózati kapcsolatok
A termelésnövekedés alapvetően a belső keresletet elégíti ki. A Kínában fogyasztott borok 80 százalékát az országban termelik (9) , de nem szabad összekeverni a megvásárolt és a megivott bort. A fogyasztásnövekedés egyik mélyen fekvő okát a mindenütt jelenlevő ajándék (liwu) szokásában kereshetjük. A legtöbb kóstolásra kínált pincészeti bor nem található meg a kereskedelemben. „A borunkat nagyon könnyen értékesítjük” – mondja egy pincemester. „A főnököm jóban van a helyi hatóságok vezetőivel, nekik komoly mennyiségeket küldünk. Ezek a vezetők aztán előírják a vállalatoknak, hogy a mi termékeinket vegyék meg. A mi borainkat kapják ajándékba a politikai díszvacsorák vendégei. Ez nem egy kereslet-kínálati piac. Az egész gazdaság így működik. A valódi fogyasztók piacán megjelenni, az egy egészen más feladat lenne”.
A vállalatok közötti, az egymás termékeinek megvásárlását előíró kölcsönösség, a hálózati kapcsolat, kínai nevén a guanxi a külföldi italokra is kiterjed (10) . Így azután, az ajándékba kapott palackokat sokszor nem isszák meg, hanem a családi emlékek között, mint értékes csecse-becsét őrzik a vitrinben.
A borkultúra a politikai osztály jó erkölcseinek fenntartását hivatott illusztrálni, és társadalmilag követendő viselkedésmintákat jelenít meg. A hatalom médiakampányok keretében dicséri a bor egészséges hatásait, azt remélve, hogy a bor (legalább részben) a tömény helyébe lép. A baiju, a gabona alapú pálinka, ma is nagyon népszerű, és komoly gondok forrása a férfi lakosság körében. TV-interjúkban gyakran ítélik el a baiju nyakló nélküli fogyasztásától lerészegedő bankettező párttagokat. (A médiakampány mögött persze az is érzékelhető, hogy a baiju alapanyagához lekötött termőföldeket a hatóságok szeretnék élelmiszertermelésre felhasználni.)
A kötelező közös ivászat szinte elkerülhetetlen, és elengedhetetlen a gazdasági és a politikai bizalmi kapcsolatok kiépítésében. „Ha nem iszol, a szemedre vetik, hogy nem becsülöd meg a partneredet – meséli egy francia borkereskedő. Totál be kell rúgni ahhoz, hogy bizalommal aláírjanak egy szerződést. Üzletileg jól megy a dolog, de a májam már kivan…”
„Mi nem iszunk bort, mert túl drága, mi baiju-t iszunk” – jelentette ki egy Hebei környéki bortermelő parasztgazda.
Bár a politikusok mindent megtesznek a bor népszerűsítéséért, a baiju ma is a leggyakrabban fogyasztott alkohol Kínában. A lakosság alsó rétege (hatszáz millió férfi és nő!) ma is a hagyományos alkoholt, esetleg a sört szereti, ellentétben a leggazdagabbakkal, ahol a borfogyasztás a társadalmi elkülönülés jelképévé vált. Az újgazdagok, a nagyon drága eredeti borok fogyasztásával, saját hatalmukat próbálják kifejezni.
A bor Kínában elsősorban a fiatal és jómódú városi lakossághoz jutott el. Ők készek új társadalmi viselkedési szokásokat felvenni, egy viszonylag újonnan kialakult férfi-női közös szabadidős szórakozás keretei között. Ebben a közegben a külföldi boroknak, és ezen belül is a francia boroknak, vitathatatlanul jó hírük van. Nem bíznak a helyi termelésben, ugyanis az elmúlt időszak élelmiszereket érintő botrányai bizalmatlanságot szültek. Úgy gondolják, ha külföldi termékeket fogyasztanak, akkor nagyobb eséllyel ússzák meg mérgezés nélkül.
Az új kormány korrupcióellenes politikája kihatott az ajándékozási rendszerre is, és 2013 óta a bordói bor importja lelassult. A borfogyasztás azonban bekerült a társadalmi szokások közé, és lassan az ország hétköznapjainak részévé válik. Idén a kínaiak – megelőzve a franciákat – a világ legnagyobb vörösbor fogyasztóivá lettek, több mint 1 800 milliárd palack borral (11) .
Hongkong, a kínai óriáspiac kapuja
A borászat meghonosítása Kínában Hongkongon keresztül zajlott, hiszen a város néhány év alatt a világ egyik borkereskedelmi központjává nőtte ki magát. Henry Tang, a sziget 2007 és 2011 közötti kormányzója, minőségi borok nagy gyűjtője, 2008-ben megszüntette a borhoz köthető összes adót. A nagy kereskedőcégek ennek hatására megerősítették a piaci jelenlétüket, sőt a híres londoni és New-yorki aukciós házak is megjelentek, olyanok mint az Acker Merrall, a Christie’s és a Sotheby’s. 1998-ban, a „Vinexpo” szervezői úgy döntettek, hogy a hagyományos Bordeaux-i helyszín helyett kétévente Hongkongban rendezik meg a nemzetközi borkiállítást. Az idén májusban megtartott rendezvényre 1 300 kiállító és 16 000 látogató jött el.
A világ legnagyobb borritkaságokat bemutató, és különleges borokkal kereskedő pincészete ma Hongkongban található. Minden jel arra utal, hogy a volt angol gyarmat az egyre izmosodó kínai óriáspiac kapuja lesz.
