1980-ban Ronald Reagan így foglalta össze az USA és a Szovjetunió közötti kapcsolatokat: „Mi győzünk; ők veszítenek.” Tizenkét évvel később közvetlen utódja a Fehér Házban, George Bush, gratulált saját maguknak a megtett útért: „Régen a világ két felfegyverzett táborra szakadt szét, ma viszont mindenki elismeri, hogy egy szuperhatalom van: az Amerikai Egyesült Államok.” Így lett vége hivatalosan a hidegháborúnak.
Az akkor kezdődött korszak pedig most ért be a változásra. A lélekharangot akkor kondították meg, amikor Oroszországnak elege lett abból, hogy „ők veszítenek”, felmérte, hogy legyengítésének sosem lesz vége, hogy minden szomszédját sorban rábeszélik – vagy megvesztegetik –, hogy lépjenek be egy ellene irányuló gazdasági és katonai szövetségbe. „A NATO repülőgépei a Baltikum felett járőröznek, megerősítettük a jelenlétünket Lengyelországban, és készek vagyunk ennél is többre” mondta Barack Obama tavaly márciusban, Brüsszelben. (1) Az orosz parlament előtt Vlagyimir Putyin ezt úgy elemezte, mint az „elszigetelés hírhedt politikáját”, amit a nyugati hatalmak már a 18. század óta folytatnak Oroszország ellen. (2)
Az új hidegháború más lesz, mint az előző volt. Mert mint az amerikai elnök kiemelte „Oroszország, ellentétben a Szovjetunióval, nem vezetője egy több nemzetből álló blokknak és nem ösztönöz globális ideológiát”. A kialakult ütközetben ma már nem egy vallásos hitre és birodalmi önbizalomra támaszkodó amerikai nagyhatalom harcol, amely hiszi és hirdeti, hogy „nyilvánvaló végzete” (3) jelölte ki a „gonosz birodalmának (4) ” – amelyet ateizmusáért Reagan különösen utált – legyőzésére. Putyin épp fordított utat járt be, és nem sikertelenül udvarol a keresztény fundamentalizmus keresztes lovagjainak. Amikor beolvasztotta a Krím-félszigetet, azonnal felidézte, hogy „Szent Vlagyimirt ott keresztelték meg… az ortodox előírások szerint, amelyek alapjául szolgálnak az orosz, az ukrán és a fehérorosz civilizációs értékeknek és kultúrának”.
Egyértelmű: Moszkva nem fogja elfogadni, hogy Ukrajna az ellenfeleinek szolgáljon hátországként. A végsőkig felizzított, a nyugati agymosás intenzitását meghaladó – amivel nem keveset állítunk – nacionalista propaganda szerint az orosz nép ezzel szembeszállna. Ugyanakkor az Egyesült Államokban és Európában is ráerősítenek a fegyverkezés hívei: a harcias nyilatkozatok, a különböző szankciók, amelyek egybekovácsolják az ellenfél táborát. „Az új hidegháború talán még veszélyesebb lesz, mint az előző volt – figyelmeztet minket az egyik legjobb amerikai Oroszország-szakértő, Stephen F. Cohen –, mivel, ellentétben az akkori helyzettel, semmilyen ellenállásba nem ütközik sem a kormányban, sem a Kongresszusban, sem a médiában, az egyetemeken és a think tankokban sem.” (5) Jól bevált recept a fogaskerekek beindítására.
