Kié lesz az évszázad: Amerikáé vagy Kínáé?

Kategória: 2014. november
Írta: Martine Bulard
Találatok: 3555

Verseny a csendes-óceáni partnerség árnyékában

selyemút32014. július 31-én India elutasította a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szakemberei által kiötlött, és Dohai forduló néven ismert[1] mezőgazdasági termékeket érintő megegyezést. Az új indiai miniszterelnök Narendra Modi megüzente az egész világnak, hogy a már egyébként is haldokló megállapodás-csomag végleg a múlté. India továbbra is támogatni fogja a gabonatermesztést, de ezt alapvetően belpolitikai ügynek tekinti. Nem ez az első alkalom, hogy India vétót emel a WTO-ban, és ezzel nincs egyedül. A mostani eset azért vált ki erős hullámokat, mert egyre több fejlődő ország fejezi ki ellenállását a világszervezet elképzeléseivel szemben. A fejlődők újabban sikerrel fognak össze érdekeik védelmében a nagy erős országok, így elsősorban az USA ellen.

Időnként tehát megakad a liberalizálási gépezet. A nyugati országok és a multinacionális cégek ezért mentőövként a kétoldalú szabadkereskedelmi szerződéseket vetették be (Európai Unió – Kanada, USA – Dél-Korea, stb.), illetve egyre fontosabbá válnak a régiós tömörülések. A világ régiókra osztásától illetve a földrajzi régiók közötti szabadkereskedelmi szerződésektől Washington azt reméli, hogy ezentúl ő írhatja majd elő a „táncrendet”. (Lásd: transzatlanti óriáspiac a TTIP az USA és az EU között[2]; a csendes-óceáni partnerség, a Trans-Pacific Partnership-TPP, az USA és tizenegy csendes óceán menti állam között.)

Megállítani Kína szárnyalását

2005-ben a TPP még négy politikai és kereskedelmi törpe (Brunei, Chile, Új-Zéland, Szingapúr) szövetségét jelentette, amelyek megpróbáltak ellenállni szomszédaik nyomásának. Négy évvel később az USA felkarolta az elképzelést, de már azzal a szándékkal, hogy kordában tarthassa a kínai előretörést, amely több dél-kelet ázsiai országgal is megkötötte a maga szabadkereskedelmi megállapodását. Washington megijedt, hogy a térségben elveszítheti a hegemóniát, és szerződéses partnerként magával hozta Ausztráliát, Malajziát, Perut, Vietnámot, majd Kanadát és Mexikót. E két utóbbi országgal már egyébként is életben volt az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés (NAFTA). Japán viszont csak lassan és vonakodva csatlakozott 2011 novemberében, mert akkoriban ő volt Kína első számú kereskedelmi partnere. Azóta viszont az erősen nacionalista miniszterelnök Abe Shinzo kiváló lehetőségként tekint a TPP szerződéstervezetre, mellyel megerősítheti saját szerepét, mint az USA ázsiai jobbkeze.

Így alakulgat lépésről lépésre, amit az amerikai szakértők a „21. század kereskedelmi szerződésének” neveznek. Ha sikeresen létrejön, akkor a világ termelésének közel felét, a külkereskedelmi forgalom 35 százalékát és a lakosság közel 30 százalékát tömöríti majd. Ezzel megerősödik a Barack Obama hatalomra kerülésekor meghatározott „a súlypont Ázsia” politika gazdasági tartóoszlopa, melyet katonai megállapodásokkal egészítenek ki: (Fülöp-szigetek, Ausztrália, Vietnám, és Japán.) Mint az Zachary Keck szakértő kifejtette: egy globális tervről van szó, melynek célja, hogy megerősödjön a régióban az USA felé való elkötelezettség. Amerika gazdasági, diplomáciai, ideológiai és stratégiai befolyását növelnék annak érdekében, hogy Kína szárnyalását megállítsák”[3]. A nagy kérdés az, hogy az évszázad Amerikáé, vagy Kínáé lesz?

Az USA nem fukarkodik az eszközökkel, mégsem bizonyos, hogy Obama álma megvalósul. Az USA leghűségesebb szövetségeseinél (Japán, Malajzia, Fülöp-szigetek és Dél-Korea) egyik konkrét projektben sem történt komoly előre lépés. Előfordulhat, hogy a tárgyalásokat nem sikerül tető alá hozni novemberig, az amerikai félidős választásokig, de lehet hogy még az év végéig sem. Pedig Patricia Ranald ausztráliai kutató szerint Washington nem kevesebb mint hatszáz tanácsadót mozgósított, hogy a hivatalos tárgyaló csapatot megtámogassák. A közvéleményt viszont távol tartják az információktól. Miközben „a világ legnagyobb szabad piacáról” beszélnek, a tárgyalások tartalma végig titkos maradt volna, ha néhány NGO, nem kormányzati civil szervezet (például az Electronic Frontier Foundation, a Public Citizen, illetve a Wikileaks-féle hacker csapat) nem avatkozik be. A múlt novemberi hatástalan tárgyalások után a maláj külügyminiszter nyíltan ki is mondta: „Nehéz lesz megállapodásra jutni. Az utóbbi időben a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott információk sem segítik a tárgyalási folyamatot.[4]


A kiszivárogtatott dokumentumok szerint az élet egyetlen mozzanata sem kerülheti el a multinacionális cégek figyelmét. A TPP hagyományosan a még megmaradt vámokat építi le, miközben közös szabványokat dolgoz ki minden termékre (élelmiszerek, növényvédőszerek, ipari termékek stb.), minden szolgáltatásra (banki, takarékpénztári, nyugdíjpénztári stb.), és nem utolsósorban a szellemi tulajdonjogokra. Figyelmük kiterjed a hírhedt magánbíróságok eljárási rendjére[5] is. (E bíróságok eddig is lehetővé tették, hogy az óriás magánvállalatok megkérdőjelezzék egy-egy kormány döntéseit.)

Az óriáscégek a szellemi tulajdonjogok kérdésében sem korlátozzák magukat. A vállalatok tulajdonában lévő szabadalmakra az USA 95 éves kizárólagos jogot javasolt, sőt 120 évet a nyilvánosságra még nem hozott eredmények esetében.[6]” Ha megszületik ez a döntés, az véget vet például a generikus gyógyszerek gyártásának, hiszen jelenleg a gyógyászatban legfeljebb húsz év a szabadalmi időtartam. A piacok ayatollahjai azt követelik, hogy a szabadalmi rendszereket terjesszék ki az embereknél és az állatoknál alkalmazott diagnosztikai módszerekre és sebészeti eljárásokra. Így a szívműtétekre, a rákszűrésekre, illetve a kezelésekre vonatkozó új protokoll szabadalmi jogok befizetését vonná maga után. De említhetnénk a tőkemozgások ellenőrzésének, az élelmiszerek és a genetikailag módosított termékek címkézésének felszámolását, vagy akár a termesztett növények szabadalmaztatását is. A sor szinte végtelen.

A legliberálisabb kormányok is prüszkölnek, ha az erősebb jogán korlátozni akarják saját országaik tőkés vállalatait. A legtöbben védenék a belső piacaikat. Kanada például megtagadta, hogy a szellemi tulajdonjogot bizonyos kérdésekben kiterjesszék. Az ausztrál orvosi egyesület azt kérte a kormányától, hogy utasítson el minden olyan kötelezettség vállalást, amely korlátozná az ausztrál kormány lehetőségeit a nemzeti szükségleteknek megfelelő egészségügyi fejlesztések végrehajtásában[7]” A gyógyszerek és az élelmiszerek nyomon követhetősége is vita tárgyát képezi, de Sydney mostanáig nem engedett az amerikai követeléseknek. Vietnámban a kormány a saját textil- és cipőiparát akarja védeni. Szingapúr, Malajzia és Brunei pedig a „befektető-állam vitarendezési mechanizmusa” elnevezéssel illetett eljárás bevezetését ellenzi.

De az ellenállás a legélesebben Japánban észlelhető. Az ország nem hajlandó az amerikaiak szép szeméért eltörölni azt a sok támogatást, szabványt, kvótát és vámot, amellyel a belső piacát védi. Abe miniszterelnök viszont komoly változást hozott és egy tavalyi sajtótájékoztatón lelkesen és fennhangon büszkélkedett, hogy megkezdte a tárgyalásokat, bár a 2012-es választási kampányában rendkívül diszkréten kerülte ezt a témát. „A TPP az utolsó esélyünk” – mondta, szinte meghatódva. „Ha ezt az esélyt elszalasztjuk, egyszerűen kizárnánk Japánt a világ hatalmi központjaiból.[8]

A tárgyalások japán öt szent tehenének kérdésén bicsaklottak meg: a rizs, a búza, a marha- és a disznóhús, valamint a cukor és a tejtermékek esetén. Ezek összesen 586 kvótákkal védett terméket jelentenek. A rizsimport például nem haladhatja meg a hazai fogyasztás 5-8 százalékát, különben a kormány akár 780 százalékos vámot is kivet. A búza és a tejtermékek esetében ez 252 százalékot is elérhet. A kvóták és vámok eltörlésétől a hatalmon lévő liberális párt is húzódozik, hiszen szavazói bázisában fontos réteget képez a falusi lakosság.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy Abe úr feladja saját álláspontját. A japán miniszterelnök ugyanis a TPP-hez csatlakozásban látja a lehetőséget, hogy visszaszerezze a korábbi pozícióját Ázsiában. Pontosan azt a helyet, amit néhány éve Kína kaparintott meg. A mai japán vezetés nacionalista hangok erősítésével próbálja kipréselni azokat az agrár és ipari reformokat, amiket eddig egyetlen kormánynak sem sikerült áterőltetnie. A gazdasági növekedés beindításáért meghozott intézkedések – a híresabenomics”-ok – nem éppen sikeresek[9]. A miniszterelnök így a közvetlen külföldi tőkebefektetésektől (FDI) várja, hogy ellensúlyozzák a japán óriáscégek kitelepedésének hatását, illetve az öregedő, amortizálódó termelőeszközök modernizálását. Tény, hogy Japánban alacsony a közvetlen külföldi befektetések aránya. Amíg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékát teszik ki, addig ez Japánban csak 4 százalék.

A TTP-től egy másik csodás hatást is elvárnak: harmadik országok piacának megnyitását, ami segítene növelni az exportot. Ezért akar például a vasúti szektorban szövetségre lépni a Mitsubishi az Alstommal. Hasonló célkitűzések megvalósításán dolgoznak a hadiiparban, valamint a nukleáris iparban, amelyek eddig nem exportálhattak. Abe úr úgy tárgyal, hogy csökkenti a vámokat a tejtermékeken, és a marhahús importon, ellentételezésül viszont az autóipar kaphat nagyobb exportálási lehetőségeket – legalábbis ez a kiegyezés lóg a levegőben. A japán kormány nem is titkolja, hogy az USA és az EU közötti tárgyalásokat arra akarja felhasználni, hogy megtörje a saját mezőgazdasági termelőit, akik szívesebben hajlanak az európai, mint az amerikai élelmiszernormák elfogadására. A kormány így akarja az európai piacokat megnyitni a japán autók előtt, majd az elért tárgyalási eredményekkel megerősödve azt próbálja elérni az Egyesült Államoknál, hogy csökkentse a kamionok 25 százalékos importvámját. Ez olyan, mint egy háromszereplős biliárdjáték. Persze ilyen hozzáállással a TPP aláírása nem a közeljövőben várható. Az elképzelés magán az amerikai kongresszuson sem megy át könnyedén: a republikánusok többsége zsigerileg veti el Obama javaslatait, de elutasíthatja a demokraták egy része is.

 

A selyemút újjászületik

A bizonytalanságok ellenére Kína nagyon is komolyan veszi a készülődést. Egyes kínai közgazdászok szerint, Kína akár csatlakozhatna is a TPP tárgyalásokhoz. Ez felgyorsíthatná a kínai reformokat és a privatizációt, amelyet Xi Jinping elnök és csapata már tervbe vett. Egyes vélemények szerint ez a lépés javítaná a kapcsolatokat Washingtonnal is.

Christian Edwards, a hivatalos kínai hírügynökség a Xinhua újságírója viszont így értékeli a helyzetet: „A TPP egyezményben minden elem benne van, hogy rákényszerítsék a világra az amerikai szabályozási kereteket, mégpedig az USA exportáló óriásvállalatainak kénye-kedvére. E vállalatok dollár milliókat költenek el a választási kampányok során csupán azért, hogy később garantált jövedelmet nyújtsanak nekik.[10]

Gazdasági szempontból a kínai hatalom nem ellenséges a szabadkereskedelem kiszélesítésével, de ura akar maradni a folyamatoknak. Kezében szeretné tartani a beavatkozás lehetőségét, főleg az információs technológiák és a tőkemozgások területén. Geopolitikai megfontolásból nem kíván belelépni egy Washington-Tokió vitába, mert ezzel csökkentené, vagy egyenesen aláásná saját hatalmi helyzetét. Kína kidolgozta tehát saját régiós gazdasági partnerségi projektjét (Regional Comprehensive Economic Partnership - RCEP), melyben a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tíz tagországa szerepel (Burma, Brunei, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Tájföld és Vietnám), de partnerei közé tartozik még Japán, Ausztrália, Új-Zéland, India és Dél-Korea is. Az utóbbi két ország egyébként nem vesz részt a TPP tárgyalásokban. Peking nem győzi hangsúlyozni, hogy ez a csoport a világ lakosságának a felét, és a külkereskedelem harmadát jelenti. A megbeszélések már elkezdődtek, és külön figyelmet fordítanak Dél-Koreára.

Mivel Dél-Korea és Japán viszonya kissé feszültté vált a Dokdo/Takeshima szigetek felett folyó nézeteltérés, illetve Abe miniszterelnök revizionista nézetei miatt, így Szöul szorosabbra fogta a kapcsolatait Pekinggel. A kínai elnök most arra biztatja szomszédját, hogy még novemberben, a Pekingben megtartandó Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés Fóruma előtt írjanak alá egy új kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást. Egy ilyen szerződés, az USA hagyományos szövetségesével, nagy fogás lenne a kínai vezetőknek. Maga a fórum is jelentős esemény lesz, hiszen bejelentette részvételét majd minden ASEAN tagország, valamint a TPP-ben érintett államok, illetve Oroszország és Mexikó.

Xi elnök, hogy ne maradjon benne egy Washingtonnal folytatott bilaterális ütközetben, és hogy felértékelje a projektet, egy nagy beszédben hozta nyilvánosságra kereskedelemi céljait. E beszédben a „selyemút reneszánszát” vázolta fel, vagyis azt az utat, amely valaha – az időszámításunk előtti második évszázad környékén – összekötötték Kínát és Európát. Anno, a híres selyemúton karavánok járták be közép-Ázsiát, később pedig már tengeri utak is összekötötték Kínát és Európát. A tengereken a kínaiak lehetőségei ma korlátozottak. Xi elnök most is a belső-Ázsiában kezdte tárgyalásait. 2013 végén ellátogatott Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Türkmenisztánba és Üzbegisztánba. Márciusban pedig vette a fáradtságot és a németországi Duisburgba utazott, a gyorsvasút építéssel kapcsolatos tárgyalásokra.

Most már csak az a kérdés, hogy a legendás selyemút modern változata képes lesz-e ellensúlyozni az amerikaiak „ázsiai középpont” felé fordulását?

 

Fordította: Morva Judit

 


[1]A Dohai forduló a WTO kereteiben 2001-ben elkezdett liberalizálási tárgyalássorozat, melyet 2006-ban felfüggesztettek, majd 2013-ban újraindítottak, hogy kialakítsák a Bali megállapodás-csomagot, amit most India kidobott az ablakon.

[2] Transatlantic Trade and Investment Partnership – TTIP, lásd Lori M. Wallach : Le traité transatlantique, un typhon qui menace les Européens  [A szerződés, amely a kormány helyére az óriáscégeket ülteti], Le Monde diplomatique, 2014. március http://www.magyardiplo.hu/archivum/2014-1-12/178-2014-marcius/1481-a-szerzodes-amely-a-kormany-helyere-az-oriascegeket-ulteti és más cikkeinket 2014 március és július közötti lapszámainkban.

[3] Idézi Vince Scappatura: The US “pivot to Asia”, the China specter and the Australian-American alliance, The Asia Pacific Journal, vol.  11, n°  36, 2014. szeptember 9.

[4]Idézi Pierre Demoux: Quand WikiLeaks menace un traité économique, Les Echos, Párizs, 2013. november 25.

[5]Raoul Marc Jennar: Cinquante Etats négocient en secret la libéralisation des services [Ötven állam tárgyal titokban a szolgáltatások liberalizálásáról], Le Monde diplomatique, 2014. szeptember, és Benoît Bréville et Martine Bulard: Des tribunaux pour détrousser les Etats [Árnyékszínház a nyilvános párbeszédről Brüsszelben], http://www.magyardiplo.hu/archivum/2014-1-12/182-2014-julius/1590-arnyekszinhaz-a-nyilvanos-parbeszedrol-brusszelben , Le Monde diplomatique, 2014. július

[6]Wikileaks: Secret TPP treaty: Advanced Intellectual Property chapter for all 12 nations with negotiating positions, 2013. november 13. www.wikileaks.org

[7]Looming trade deal could be health hazard: AMA , Australian Medical Association (AMA), Sydney, 2014. július 22.

[8]Sajtókonferencia Tokióban. 2013. március 15. japan.kantei.go.jp

[9] Katsumata Makoto: Au Japon, fausse audace économique, vrai nationalisme [Valós nacionalizmus, hagyományos gazdasági háttérrel], Le Monde diplomatique, 2014. január.

[10]Xinhua, 2014. szeptember 4.