Javuló élelmezési helyzet világszerte

Kategória: 2014. december
Írta: Tóth Zsolt
Találatok: 4896

2000px-FAO logo.svgMiközben a fejlődő világ jelentős részén a napi betevő falat előteremtése sokak számára továbbra is komoly kihívást jelent, a FAO statisztikái szerint az élelmezési helyzet jelentősen javult az elmúlt évtizedekben. A javulás országcsoportonkénti vizsgálata mindenképpen hasznos lehet, hiszen egy adott ország élelmiszerbiztonságának és táplálkozási viszonyainak alakulása fejlettségi szinttől csaknem függetlenül jól jelzi az életviszonyok változásait. Az élelmezési helyzetet bemutató sorozatunk első írásában a fejlődő világ fő tendenciáit vázoljuk fel, külön megemlítve a szocialista vagy más szóval átmeneti[1] országok sikereit és kudarcait.

 

A legfontosabb FAO-mutatók

A súlyos alultápláltság mérésére a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete[2]) két legfontosabb mutatója a következő:

A PoU-mutató, az alultápláltak aránya, az időszakos éhezések, szárazságok, áradások, különböző társadalmi anomáliák stb. hatásait nem feltétlenül mutatja meg, az éhezés szintje gyakran magasabb, máskor a helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyva túlbecsülik az éhezés szintjét[3]. Ennek ellenére a mutató az esetek többségében jól jelzi a trendeket.

Az ADESA, az átlagosan rendelkezésre álló energiamennyiség, 100%-os értéke ideális fogyasztási, elosztási és hozzáférési viszonyok mellett elvben arra utalhatna, hogy mindenkinek a szükséges mennyiségben jut élelmiszer, azonban ilyen körülményekre nincs példa. 100% vagy az alatti érték mellett széles rétegek alultápláltak. 110% körüli érték jelentős társadalmi különbségek és alulfejlettség mellett már arra utalhat, hogy az ország lakosságának egy része éhezik vagy krónikusan alultáplált. Másfelől pl. Japánban nagyon fejlett és takarékos élelmiszergazdálkodás mellett 110%-nál alig magasabb érték mellett sem alultáplált „senki”, s persze a kóros túltápláltság is nagyon ritka. Extrém esetben akár 130%-os értéknél is előfordulhat, hogy a társadalom néhány százaléka alultáplált, de erre Mexikón kívül nem nagyon van példa.[4] A fejlett, az éhezést többnyire csak távoli emlékekből ismerő országokban a mutató többnyire 125 és 150% között mozog, s az alultápláltak aránya tizedszázalékokban sem mutatható ki. A magas értékek túlzott kalóriabevitelre és pazarlásra is utalhatnak.

Önmagában tehát az ADESA csak korlátozott érvényű mutató, így azokban az országokban, ahol a FAO nem mér PoU-mutatót vagyis az alultápláltak arányát (pl. Magyarországon a hosszú évtizedeken át tapasztalt „éhezésmentes” helyzet miatt), nagy körültekintés szükséges az élelmiszerbiztonsági helyzet felvázolásához.

A fenti két mutató – pontosabban annak időbeli alakulása – sokat elárulhat egy adott ország élelmiszerbiztonságáról, s általános fejlettségéről. Pontos elemzéshez az élelmiszerárak, a gyermekéhezés, a proteinbevitel, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás stb. vizsgálatára is szükséges lehet. A FAO éppen ezért három főcsoportra és nyolc alcsoportra osztva számos mutatót számol, s ezek a mutatók gyakran csak együttesen vizsgálhatók. Az átfogó, összehasonlító vizsgálatokat nehezíti, hogy a FAO szakemberei gyakran a legproblémásabb térségekre koncentrálnak, ill. számos országban lehetetlen a helyzet pontos felmérése. A jelentős adathalmazok ellenére ezért gyakran hiányosak az adatsorok.

A kontinensek, országcsoportok általános helyzetének vizsgálatához azonban a PoU és az ADESA alapvetően elég lehet.

1992 óta összességében mind a PoU (1. ábra), mind az ADESA (2. ábra) szerint javul a világ élelmezési helyzete.[5] A krónikus alultápláltság szinte minden éhezéssel sújtott kontinensen jelentősen csökkent, egyedül Óceánia – a világ népességében viszonylag kis súllyal szereplő – szigetvilágában szerényebb, ill. trendszerűen nem egyértelmű a javulás.[6]

Az ábrákon jól látható, hogy a PoU és az ADESA alakulása összefügg. A PoU mértékének csökkenése az ADESA növekedésével jár. Érdemes azonban újra megjegyezni, hogy a két mutató szoros kapcsolata többnyire a fejlődő és közepesen fejlett országokban igaz.

 

1

 

2

 

Az éhezéssel sújtott kontinenseken természetesen számos ország akad (Japán, Szingapúr, Egyiptom, Izrael, Argentína stb.), ahol az alultápláltság statisztikailag kimutathatatlan. A kontinensek elmaradottabb országaiban az abszolút számok rosszabbak, de a trendek gyakran jobbak az átlagnál.

A sikerek és a kudarcok – korántsem teljes körű – felvázolását érdemes kontinensenként elvégezni.[7]

 

Ázsia

Ázsiában 1992 óta az alultápláltak aránya csaknem a felére csökkent, a közvetlen éhhalállal fenyegetettek aránya pedig valószínűleg sokkal nagyobb mértékben esett vissza.

A legnépesebb ázsiai országok (Kína, India, Indonézia, Fülöp-szigetek, Pakisztán, Banglades) helyzete javult, de korántsem azonos mértékben.

1992 és 2014 között az alultápláltak aránya Kínában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken egyaránt mintegy 56%-kal csökkent. Pakisztán, India és Banglades eredményei szerényebbek, bár szintén jelentősek. (3. ábra)

 

3

 

Ha a belső piacon megjelenő élelmiszerkínálatot vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy míg Kínában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken az élelmiszerbiztonság a fejlett országokéhoz közelít, addig India, Pakisztán és Banglades élelmezésügyi helyzete gyenge alapokon áll, hiszen az ADESA mértéke az utóbbi években alacsony szinten stagnál. Különösen a gyors gazdasági növekedést felmutató Indiánál tűnik ez meglepőnek. (4. ábra) Ráadásul Indiában nagyon jelentősek az egyes államok közötti különbségek, így egyes régiókban az éhezés lényegében általános, míg máshol szinte ismeretlen fogalom.

 

4

 

Az általános élelmezési helyzet harmadik legfontosabb mutatója – a kórosan kis testtömegű öt éven aluli gyerekek aránya – tovább tagolja az ázsiai kontinens legnagyobb országait, s rávilágít arra, hogy a PoU és az ADESA leginkább trendek leírására, s nem feltétlenül az általános helyzet pontos jellemzésére alkalmas. Ez még akkor is kijelenthető, ha itt már csak szórványos adatok érhetők el.

Az 5. ábrán az adathiányok ellenére jól látható, hogy míg Kína – a trend és 2010-es 3,4%-os érték alapján – mára lényegében felszámolta a gyerekek alultápláltságát, addig a többi nagy ázsiai országban a kórosan sovány kisgyerekek aránya 2010-es évek elején 20-40%-os értékekkel stagnált.

A pontos elemzéshez más élelmezési, egészségügyi, gazdasági és társadalmi folyamatokat, ill. mutatókat is figyelembe kell venni, de az viszonylag biztosan állítható, hogy a nagy ázsiai országok közül a Kínai Népköztársaság harcol legeredményesebben az éhezés ellen. Valószínűsíthető, hogy az alultápláltak döntő többsége sokkal jobb helyzetben van, mint a többi népes ázsiai országban.

A kínai történelmet évezredeken át végigkísérő borzalmas éhezéseket figyelembe véve mindez óriási eredmény.

 

5

 

Érdemes megjegyezni, hogy az éhezés visszaszorítása terén impozáns javulás tapasztalható Vietnamban és szerény, de tartósnak tűnő fejlődés Laoszban, tehát a tervutasításos, „szocialista” (átmeneti) rendszert piaci elemekkel ötvöző országokban is. Különösen annak ismeretében figyelemreméltó a fejlődés, hogy az indokínai háborúk után Laosz több mutató szerint a világ legszegényebb, Vietnam pedig az egyik legszegényebb állama volt, s mindkét ország borzalmas élelmezési problémákkal küszködött.

Korántsem ilyen jó a helyzet a nyugati sajtó kitüntetett figyelmét „élvező” Koreai NDK-ban (Észak-Korea), az adatok meglehetősen ellentmondásosak, s több adat továbbra is súlyos élelmezési helyzetre utal.

 

6

 

7

 

A FAO szerint a világ egyik legrosszabb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országában az alultápláltak aránya ugyan csak lassan és rövid ideje csökken (de a közvetlen éhhalállal fenyegető éhezés már nem jellemző), mégis úgy tűnik, hogy az ország 2015-re önellátóvá válhat cereáliákból, mezőgazdasága és élelmiszeripara pedig fejlődésnek indult. Az óvatos derűlátás jogosságát persze csak évtizedes távlatból lehet majd megítélni[8].

 

Afrika

Az afrikai adatokat mindenképpen óvatosan kell kezelni, hiszen számos, igen súlyos helyzetben lévő országról szinte semmilyen adat sem áll rendelkezésre. A FAO-val együttműködő országokban azonban a helyzet fokozatosan javul. Az észak-afrikai régió adatai Líbia kivételével nem mutatnak jelentős élelmiszerbiztonsági problémát, azonban Fekete-Afrika adatai továbbra is súlyos helyzetre utalnak.

A World Food Programme adatai szerint Etiópiában, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Zambiában és Namíbiában a legsúlyosabb a helyzet, de a szudáni, dél-szudáni, szomáliai, eritreai, kongói, nyugat-szaharai és líbiai viszonyokat a FAO munkatársai nem tudták megbízhatóan felmérni, ezért hiteles összehasonlításra nincs mód[9].

A hiányzó adatok miatt az afrikai helyzet a mért adatokhoz képest jóval súlyosabb is lehet, s korántsem biztos, hogy a javulás a kontinens egészének átlagában jelentős. Azonban ott, ahol együttműködnek a FAO-val, érezhető a javulás.

 

Latin-Amerika

Latin-Amerika utolsó két évtizede élelmezési szempontból valódi sikertörténet. Látványos a javulás Brazíliában, Kubában és Venezuelában. A három, egymástól igen eltérő „szocialista” fejlesztéspolitika az alultápláltság és az éhezés visszaszorítása terén meghozta gyümölcsét, Kubában 2002-re, Brazíliában 2006-ra, Venezuelában 2009-re lényegében felszámolták az éhezést. (A FAO szerint 2010 óta egyik országban sincs mérhető alultápláltság, így már nem is mérik azt, lásd a 8. ábrát!) Természetesen ez nem jelenti azt, hogy pl. proteinben, vitaminokban, rostokban a felsorolt országok szegényei esetenként ne szenvednének hiányt, azonban a fejlődés így is impozáns és örömteli.

 

8

 

9

 

Különösen Kuba fejlődése figyelemreméltó.

Kubában a korábbi szovjet kőolaj-, műtrágya- és gépszállítmányok elmaradása miatt a ’90-es évek közepén-végén tapasztalt, az ország teljes szétesésével fenyegető éhezést lényegében belső erőforrásokra építve, tudományos alapokra épülő, környezetbarát módszereket alkalmazva felszámolták. A romokban heverő mezőgazdaságból 15 év alatt virágzó, „zöld” mezőgazdaság és hatékony belső élelmiszerallokáció alakult ki. Mára a kubai belső élelmiszerkínálat mennyisége eléri a nyugat-európai átlagot.

Tehát míg a szintén döntően autarchiára épülő KNDK-modell egyelőre – minden biztató jel ellenére – nem tűnik sikeresnek, a más éghajlati viszonyok mellett, több piaci elemet alkalmazó, de alapvetően szocialista-közösségi gazdálkodásra épülő új kubai modell sikere „elsöprő”.

***

A későbbiekben országonként-országcsoportonként részletesen is foglalkozunk az élelmezési helyzettel, a különböző fejlesztési politikák jellemzőivel és eredményeivel. A sorozat részeként az ország fejlettségéhez és korábbi, kimagasló eredményeihez képest aggasztó és elszomorító – bár elvben kis ráfordítással orvosolható – magyar helyzetre is kitérünk.

 

Irodalom

FAO (2014): Suite of Food Security Indicators, http://faostat3.fao.org/faostat-gateway/go/to/browse/D/FS/E, h.f.: 2014. október 10.

FAO (2013a): FAO/WFP Crop and Food Security Assessment Mission to the Democratic People’s Republic Of Korea, http://www.fao.org/docrep/019/aq118e/aq118e.pdf, h.f.: 2014. október 13.

FAO (2013b): FAO Statistical Yearbook, Róma, http://issuu.com/faooftheun/docs/syb2013issuu/284, h.f.: 2014. október 10.

FAO (2013c): New approaches to the measurement of the state of food insecurity, In: FAO Statistics Division, ESS-IICA Conference, Port of Spain, Trinidad and Tobago, 5-7 June 2013, http://bit.ly/1ywDYIh, h.f.: 2014. október 10.

Rozsnyai Ervin (2007): Miért kell nevén nevezni? (Gondolatok a bukás elméleti tanulságairól) Budapest, szerzői kiadás

Svedberg, Peter (2001): Undernutrition overestimated, Seminar Paper No. 693, Stockholm University, Institute for International Economic Studies

Tang, Alisa (2014): N. Korea may achieve self-sufficiency in cereals in 2014, FAO sayshttp://www.trust.org/item/20140326133720-v8fe0/, h.f.: 2014. október 13.

WFP (2014): Hunger Map 2014, http://www.wfp.org/content/hunger-map-2014, h.f.: 2014. október 30.


[1] Rozsnyai, 2007

[2] Az Egyesület Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete - Food and Agriculture Organization of the United Nations

[3] Svedberg, 2000

[4] FAO, 2014

[5] Bár a statisztika nem teljes körű, számos országból csak hiányos adatok állnak rendelkezésre, a trendek a FAO szakemberei szerint egyértelműek.

[6] Összesített európai vagy észak-amerikai szintű alultápláltsági mutatókat nem érdemes számolni, mivel alig van olyan ország ezekben az országcsoportokban, ahol az alultápláltság egyáltalán mérhető.

[7] Óceánia kis súlya miatt külön nem térek ki az ottani adatok elemzésére.

[8] FAO, 2013a és Tang, 2014

[9] WFP, 2014