Egy embargó tanulsága

usa cubaA tavaly novemberi választási veresége úgy tűnik szárnyakat adott az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Amikor 2008-ban nagy fölénnyel beválasztották a Fehér Házba és két éven keresztül kényelmes parlamenti többsége volt, ez az előny csak egy szűkre szabott egészségügyi reformra volt elegendő, illetve az ádáz, ellene mindenre elszánt a republikánus képviselők[1] folyamatos rábírására, hogy az ügyben kompromisszumot kössenek.

Azóta viszont hogy pártja kikapott a félidős választásokon, a személyes karrierje pedig a vége felé bukdácsol, Barack Obama bátor lépésekre szánta el magát. Fontos klíma-megállapodást kötött Kínával, amnesztiát adott öt millió illegális bevándorlónak, majd javaslatot tett a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására Havannával. Lehet, hogy az amerikai demokráciában az elnök csak akkor hozhat ésszerű döntéseket, ha nem kell már figyelnie se fanatikus szenátorra, se vagyonos lobbyszervezetre?

A John F. Kennedy által 1962-ben elrendelt Kuba-ellenes embargó olyan mértékben sérti a nemzetközi jogot, hogy a világ összes országa, Izrael kivételével, évente ítélte el Washington ügyét[2]. Érezték, hogy az USA által felhozott tiszteletre méltó érveken túl – emberi jogok és a lelkiismereti szabadság, amelyekről egyébként mindenki tudja, mennyire „lelkiismeretesen” betartják a szaúdi jóbarátnál vagy épp Guantánamón – főleg dühödt csalódásuknak adtak csak hangot. Hiszen alig néhány hajításra Florida partjaitól egy kicsi ország hosszan és majd’ egyedül mert makacsul ellenállni az amerikai birodalomnak. Ezt a csatát a méltóságért, a szuverenitásért és a függetlenségért végül Dávid nyerte meg.

De milyen állapotban... ha Washingtonnak nem is sikerült elérnie Havannában a „rendszerváltást”, az a kubai minta, amitől tartott és fékezni akarta, elpusztult. „Még nálunk se működik” ismerte el Fidel Castro 2010-ben, így támogatta meg testvére, Raoul által bevezetett „liberális” reformokat. A sziget szinte mindenben függött a szovjet blokktól, így annak szétesése után a kubaiak vásárlóereje összeomlott. A legtöbben csak nagyon takarékosan és nem mindennapi leleményességgel[3] képesek túlélni gazdaságuk összeomlását. Kubában, a liberalizálás most azt jelenti, hogy a foglalkoztatottakat, akik többnyire mind az állam alkalmazottai, hagyják, hogy tulajdonosai legyenek egy kiskereskedésnek, amely majd alkalmazza őket.

Hogy igazolja történelmi döntését, amelyet egyébként az üzletelésre máris kész amerikai óriásvállalatok, mint az American Airlines, Hilton, PepsiCo, stb. lelkesen üdvözöltek, Obama elnök megjegyezte: „se nekünk se a kubai népnek nem érdeke, hogy Kuba összeomoljon. Még ha sikerülne is – egyébként nem sikerült ötven éven keresztül – ma már tudjuk, hogy az országok akkor akarnak tartós átalakulást, amikor a népeiket nem ítéljük káoszra.” Nem marad más hátra Washington, Berlin, London és Párizs számára, hogy nem megvárva a következő ötven évet, ezt az elvet alkalmazzák Moszkvára is.

Fordította: Morva Judit

 


[1] Lásd: Peut-on réformer les Etats-Unis? [Megreformálható-e Amerika?], Le Monde diplomatique, 2010. január http://www.magyardiplo.hu/2010-januar/141-megreformalhato-e-amerika

[2] 2013-ban, az ENSZ Közgyűlésén, Palau, a Marshall-szigetek és Mikronézia tartózkodtak a szavazástól ebben a kérdésben.  

[3] Renaud Lambert: Ainsi vivent les Cubains [Így élnek a kubaiak], Le Monde diplomatique, 2011. április