Támogassuk Görögországot!

tsip2kA legtöbb európai ország Németországot támogatja, amikor az nem fogadja el, hogy Athénban egy saját programját megvalósítani akaró kormány került hatalomra. Egész gazdasági és pénzügyi erejét beveti annak érdekében, hogy a Görögországot tönkretevő megszorítások folytatására kényszerítse az új kormányt.

 

A Google és a nyelvi egyeduralom

goHa valaki december elején arra kérdezett rá a Google Fordítóban, mi az olasz megfelelője a következő mondatnak: „Ez a lány csinos”, furcsa választ kapott. Az olasz mondat, Questa ragazza è abbastanza, ugyanis szó szerint azt jelenti, „Ez a lány eléggé.”A szépség a fordítás közben– lost in translation – elveszett. Hogy lehetséges, hogy az automatikus fordítók egyik legjobbika, amelynek példátlanul nagy, több milliárd mondatból álló nyelvi bázis áll rendelkezésére, ilyen szarvashibát követ el? A válasz egyszerű: a fordítás angol nyelvi közvetítéssel történik. Márpedig „csinos” angolul pretty, és pretty olaszul abbastanza.

Kilenc osztályos alapképzést! De milyet? – Iskolaszerkezet a nemzetközi mérések tükrében

GRANDVILLE GERARDA kormány ez előző ciklusban 48 pontban avatkozott be az oktatási intézmények működésébe. Más nemzetek oktatási rendszere az ilyen rövid idő alatti és ekkora mértékű, előkészítés nélküli átalakítástól térdre rogyott volna, vagy a fél országot lebontották volna a pedagógusok. Zsákutcában haladunk, és ezt a kormány lassan kezdi felismerni, de nincs kényszerítő erő a vállalkozó szférát leszámítva. Nincs a pedagógus társadalom részéről modernizációs kényszer, sokkal inkább van egy reformfáradtság, akármilyen rossz is a rendszer, csak hagyjanak békén, bezárom az ajtót, hogy nyugodtan végezhessem a munkámat, mondja nagyon sok pedagógus. Ezért is lehet azt mondani, hogy egy szűk szakmai kört leszámítva a PISA, TIMSS és PIRLS mérésekben bekövetkezett visszaesés nem váltott ki akkora sokkot, mint a lengyeleknél, az észteknél vagy a németeknél. Úgy tűnik, hogy a politikai elit számára nem nemzeti sorskérdés az oktatás. Annyiból viszont fontos, hogy egy új társadalomszerkezet kialakításához, megépítéshez eszközként tudják felhasználni az oktatást a hatalmat gyakorlók, ezt mutatja az egyházi iskolák tudatos térhódítása és tudatos preferálása.

Kuba nem tér vissza a kapitalizmushoz

a c eAlejandro Castro Espin, a politikai tudományok doktora, szociológus „A terror birodalma” című, Havannában 2009-ben megjelent könyvének görög nyelven történt kiadása alkalmából a közelmúltban Athénben járt, ahol az Akropoliszon interjút adott Lasonas Pipinis Velasco perui-görög újságírónak. A szerző, Raul Castro kubai elnök fia, a nemzetközi kérdések szakértője és a kubai belügyminisztérium munkatársa. A könyvet korábban orosz, arab és kínai nyelvre is lefordították. Latin American Summary-ban megjelent, és más lapok által is átvett interjúból idézünk részleteket.

Kuba jövőjére vonatkozó kérdésre, Castro azt válaszolta, hogy ez a világ leghatalmasabb birodalmával több, mint ötven évig tartó ellenálláson alapul, ami a kubaiak győzelmével végződött. A nehézségek ellenére, jelentős sikereket értek el a társadalmi és szociális fejlődés terén. Az eredmények összehasonlíthatóak a világ legfejlettebb országainak hasonló jellemzőivel. Közös célunk, hogy a blokád megszűntetése után, egy sikeres és fenntartható szocialista társadalmat építsünk.

Meggyógyulni vagy belehalni: a gyógyszeripar két arca

visiteur medical connecte eurostaf etude marc L C2TOyX„Rájöttem, hogy ellenőriznek, hogy pontosan tudják, mit írok fel”méltatlankodott egy orvos, aki Párizs egyik elegáns negyedében dolgozik. – „Naiv voltam, hogy ezt nem tudtam. Kinyílt a szemem, amikor egy orvoslátogató azt mondta: Ön nem sok gyógyszert ír fel! Megkérdeztem: Ezt honnan tudja?” Az „ellenőrzésnek” ezt a gyakorlatát, ami számos praktizáló orvost megdöbbent, a gyógyszeripari cégek marketingszolgálata hangolja össze. Azért, hogy megtartsák, vagy növeljék piaci részesedésüket, a nagy gyógyszeripari cégek minden leleményességüket bevetik. Például, nem haboznak megváltoztatni gyógyszereik javallatait sem, hogy újabb fogyasztókat szerezzenek.

Egy sikeres kísérlet ─ Olaszországban bezárják a kényszerpszichiátriákat

ex manicomio Az utolsó kényszerpszichiátriai kórházakat is bezárják az elkövetkező hónapokban Olaszországban. Az intézkedést lelkesen köszöntik azok az aktivisták, akik a kényszerbezárás és az elmebetegek veszélyességével kapcsolatos előítéletek ellen harcolnak hosszú évek óta. Triesztben az alternatív megközelítés sikeres kísérletei folynak az 1970-es évek óta.

Irán és az USA ─ véget érhet a gyűlölködés?

Kelileh va Demneh Egy lehetséges megegyezés az iráni nukleáris programról előrevetíti a Teherán-Washington közötti kapcsolatok esetleges felmelegedését. Ha nem is alakulna ki olyan szoros szövetség, mint régebben a sah idején, már a két ország közötti közeledés is újraosztaná a kártyákat a Közel-Keleten. Persze ehhez az kell, hogy mind a két fél képes legyen félretenni a kölcsönös bizalmatlanságot.